HÍREK
A Rovatból

„A pedagógus munkája technikai eszközökkel megfigyelhető” – Itt vannak az újabb részletek a pedagógusok státusát szabályzó belügyminisztériumi tervezetről

Lehallgathatnák és megfigyelhetnék őket, valamint úgy rúghatnák ki, hogy hónapokig nem is tudnának róla, csak nyáron értesítenék őket. A társadalmi vitára nyolc napot adott a minisztérium.


A Belügyminisztérium honlapján március másodikán jelent meg a „Köznev fogl jogáll és egyes kapcs tvk mód; Mo 2023. évi közp ktgvet sz tv módos” talányos rövidítésű dokumentum, amely minden bizonnyal a „Köznevelési foglalkoztatottak jogállásával és egyes kapcsolódó törvények módosítása, illetve a Magyarország 2023. évi központi költségvetési törvényének módosítása” lehet.

A dokumentumot társadalmi vitára bocsátották, a véleményeket március 10-ig várja a minisztérium.

Már múlt pénteken is megjelent pár információ, most azonban teljesebb képet tudunk nyújtani, mik vannak a tervezetben.

A tervezet 8.§-a kimondja, hogy a pedagógus véleménynyilvánítási jogát nem gyakorolhatja, ha az az

„Alaptörvényben meghatározott normákkal” ütközne,

amit úgy is fogalmazhatunk, hogy minden, amit az Alaptörvényben leírtak, nem kritizálható. Tehát innentől kezdve, ha egy pedagógus mondjuk a szivárványcsaládokról, vagy arról beszél, hogy megtörténhet, hogy két férfi nevel fel egy gyermeket, még akkor is szankcionálható, amennyiben éppen abba az osztályba jár olyan gyerek, aki ilyen családban él.

A 11.§ szerint

a pedagógus munkája technikai eszközökkel megfigyelhető.

Ami nyilván azt jelenti, hogy a tanítási órát lehallgathatják, vagy kamerákkal figyelhetik. Bár előírják azt, hogy erről tájékoztatni kell a pedagógust, és „méltósága nem sérülhet”, de arról a törvénytervezet nagyvonalúan hallgat, hogy a diákok jogaival mi a helyzet. Elvileg a szülők beleegyezése nélkül kép és hangfelvétel nem készülhet a gyerekekről, tehát ez a rendelkezés csak újabb jogfosztással kivitelezhető. És ha valaki abban reménykedne, hogy az ő igazgatója úgysem tenne ilyet, a helyzet az, hogy ezt nem az igazgató, hanem a munkáltató, tehát a tankerület joga elrendelni.

Ugyanebben a paragrafusban írnak arról is, hogy

a tanár technikai eszközeibe „munkavégzésével összefüggésben” a munkáltató betekinthet, még abban az esetben is, ha az a dolgozó saját tulajdona.

Tehát a tankerület a tanár saját mobiltelefonjába is szabad bejárást kaphat, persze csak a munkavégzésével kapcsolatos információk után kutakodva.

Az 53.§ rendelkezik arról, hogy jelentős, szándékos kötelezettségszegés esetén nem kell azonnal felmenteni,

elég azt csak az adott tanév utolsó napján, azaz augusztus 1-én megtenni.

Így például polgári engedetlenség esetén nem adódik év közben pedagógushiány. És persze senki sem fogja tudni, hogy ő most a legutóbbi akciója miatt már tulajdonképpen ki van rúgva, elég lesz megtudnia nyár közepén, amikor persze tiltakozások sem lesznek nagyon.

A 79.§ és a 81.§ szabályozza a munkaidő kérdését. Marad a 32 óra kötött és 8 óra szabad felhasználású munkaidő, azonban, bár alapesetben a pedagógus joga, hogy a szabad felhasználású munkaidejét hol tölti, de az intézményvezető elrendelheti, hogy azt is az intézményen belül dolgozza le.

A 94. § szerint pedagógus II. fokozattól tíz évente egy év alkotói szabadság jár. A szépséghiba ebben csak az, hogy ez „fizetetlen”.

A 98. § rendezi a havi illetményeket. Ezek a következő módon alakulnak:

Pedagógus I esetén 410 000-1 065 000 Ft

Pedagógus II: 430 000-1 135 000 Ft

Mesterpedagógus 520 000-1 365 000 Ft

Kutatótanár: 640 000-1 470 000 Ft

teljesítménytől függően

Amellett, hogy a teljesítmény szerinti differenciálás lényegesen nagyobb, mint amennyi az elért fokozat szerinti különbségek, a jolly joker a (2). bekezdés e) pontja, ami szerint az illetménynek csak az alsó összege garantált, az afeletti rész kifizetésének határt szabhat a

„a felelős gazdálkodás eredményeképp a munkáltató rendelkezésre álló forrás összege.”

A 101.§ szerint a tartós helyettesítés többletdíja a felére csökken. A tervezet szerint ez a havi fizetés 1/174-ed része lehet.

a 148.§ szerint csak a pedagógus, iskolatitkár, könyvtáros lehet „köznevelési foglalkoztatott” (ami egyébként a közalkalmazotti státust váltja fel a törvény szerint),

a technikai személyzet elveszítve közalkalmazotti státusát továbbiakban a Munka törvénykönyve hatálya alá kerül.

Viszont a nevelőtestület tagjává válnak a heti legalább öt órát adó óraadók és a hittant tanítók, ez utóbbiaknál nem számít sem a leadott heti órák száma, sem a tanított gyerekek száma, de az sem, ha nincsen tanári végzettségük.

A nevelőtestület

elveszti a pedagógiai program, az SzMSz, és az éves munkaterv elfogadásának a jogát,

csak véleményezheti azt, a törvénytervezet 161.§(25) bekezdése szerint. Egyedül a házirend kialakításába szólhatnak bele.

Egyetlen szócska változik a tanév hosszával kapcsolatban, de ez mindent megváltoztat. A 161.§ (2). bekezdése szerint a tanév hossza legalább 180 nap. Eddig legfeljebb volt ugyanannyi.

Végül a 161.§ (34). bekezdése szerint akár egy jogszerű sztrájknak is lehet az a következménye, hogy a „tanuló művelődéshez való jogára” hivatkozva a fenntartó más feladatellátási helyre telepítse az oktatást,

de akár átszervezheti, vagy meg is szüntetheti az iskolát, év közben is.

Kerestük a szakszervezetek képviselőit, véleményüket rövidesen közöljük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Az Időkép tököli webkamerájának felvétele

Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.

Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Még mindig oltják a tüzet a MOL százhalombattai olajfinomítójánál, a teljes finomító leállhat
A tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az erős füst viszont a környéken több településről is észlelhető. A százhalombattai polgármester közlése szerint a katasztrófavédelem mobillaborja a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez.


Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint

egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.

A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak

- áll a közleményben.

Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester által is megosztott hivatalos tájékoztatás szerint „a MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen”.

Azt is hozzátették, hogy

„a tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető”.

Egy kommentelő kérdésére a polgármester közölte:

a katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez. A szél jelenleg Martonvásár felé fúj, a füst a várost nem veszélyezteti.

A mérési eredményekről azonban az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik adatokkal.

A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette - jegyzik meg a MOL tájékoztatásában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A MOL közlése szerint a hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.

Az Index helyszíni forrásai szerint

a teljes finomító leállhat.

Nem az első ilyen incidens idén: legutóbb júliusban történt hasonló eset a finomítónál. Akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez egy olyan eljárás, amikor a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten égetik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy érkezhet Vlagyimir Putyin Magyarországra, a Trumppal való csúcstalálkozóra
Az orosz elnök tanácsadója szerint a találkozó helyszínét Trump vetette fel, és Moszkva elfogadta. Az útvonal még kétséges, mert jelenleg tiltott terület is szóba jöhet.


Bulgária kérésre átengedné Vlagyimir Putyin elnöki gépét a saját légterén, ha a tervezett budapesti csúcstalálkozóra repülne. Georg Georgiev külügyminiszter 2025. október 20-án, Luxemburgban beszélt erről az EU Általános Ügyek Tanácsának ülésén.

„Ha a béke érdekében van hajlandóság erőfeszítésre, és ennek feltétele egy találkozó, akkor a legészszerűbb, ha ennek a találkozónak a megrendezését minden lehetséges eszközzel támogatják”

– mondta Georg Georgiev, Bulgária külügyminisztere.

„Mégis mi módon tarthatnák meg a találkozót, ha az egyik résztvevő nem tud eljutni oda? Nagyon reméljük, hogy közelebb kerültünk a tartós ukrajnai békéhez, bár az orosz fél egyértelműen nem ilyen irányú erőfeszítéseket tett a közelmúltban, amikor még intenzívebbé tette drón- és rakétatámadásait, és ezzel tovább erősödött az ellenséges hangulat.” – tette hozzá a bolgár külügyminiszter.

A miniszter szerint Bulgária támogatja az újabb, Oroszországgal szembeni szankciókat, és kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

Donald Trump amerikai elnök múlt csütörtökön, október 16-án jelentette be, hogy Budapesten találkozna Vlagyimir Putyinnal az orosz–ukrán háború ügyében. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója közölte: a helyszínt Trump javasolta, Putyin pedig támogatta az ötletet.

Nyitott kérdés marad az útvonal. Az orosz repülőgépek 2022 óta nem repülhetnek be az EU légterébe, Magyarországot pedig Szerbia és Ukrajna kivételével EU-tagállamok veszik körbe. Ukrajna valószínűleg semmilyen körülmények között sem engedné át Putyin átalakított Il–96-os gépét.

Az egyik lehetséges útvonal Moszkvából a Fekete-tengeren át vezetne, Bulgária és Szerbia érintésével. A bolgár légteret ugyan lezárták az orosz gépek előtt, de kérésre most az egyedi engedéllyel felülírhatnák a tiltást. Alternatívaként hosszabb, északibb irányok jöhetnek szóba: Belaruszon és Lengyelországon át, vagy a Balti-tengeren keresztül Németország és Csehország érintésével - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videók: Ilyen volt közelről a tűz MOL százhalombattai olajfinomítójánál, hatalmas lángok csaptak fel
Több videón is látszik, mekkora tűz keletkezett. Voltak, akik azt írták: még messziről is csípte a szemüket a füst.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.

A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.

„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”

- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.

Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:

Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.

Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,

a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.

Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.


Link másolása
KÖVESS MINKET: