HÍREK
A Rovatból

Orbán: 9,5 millió adag omikron elleni vakcinát rendelt Magyarország

De csak 2022 végén, 2023-ban érkeznek - kérdés, akkor hol lesz már az omikron variáns.


13.10 Korábban a Magyar Orvosi Kamara azt közölte, nagyon nehezen telnek be a karácsonyi orvosi ügyeletek, mert ezek az ügyeleti órabérek alacsonyabbak, mint a sima órabérek. Az ezzel kapcsolatos kérdésre Gulyás Gergely azt mondta, nem igaz, hogy csökkentek az ügyeleti díjak. "A fizetésekhez képest persze igen, mert nagyot nőttek a bérek, a korábbi havi 5-600 ezres bérek helyett 1,5-2 millió orvosi fizetések vannak" - jegyezte meg.

Orbán Viktor annyit fűzött hozzá: arra kéri az orvosokat, vállalják el a karácsonyi ügyeleteket, tudja, hogy ez nehéz, de mégis ezt kéri. Hozzátette: nem szeretne szigorúbb eszközökhöz nyúlni ezzel kapcsolatban, az szeretné, ha ez önkéntes alapon maradna.

13.02 "Nincs szükség rá" - mondta Orbán, hogy miért nem rendelnek kínai és orosz vakcinákat. A kormányfő elmondta, mostantól csak nyugati vakcinát rendelnek, mert az ütemezett, kiszámítható beszerzés - fogalmazott.

12.40 A negyedik oltással kapcsolatban Orbán elmondta, nagyon bízik abban, hogy a harmadik oltás működni fog, mert az nem lenne jó, ha állandóan oltásra kellene járni. Ha negyedikért kell menni, az már neki is nehezen menne - jegyezte meg.

12.28 Az Index kérésére, miszerint mikor teszi közzé a Fidesz a választási jelölti listáját, úgy válaszolt, legkésőbb 50 nappal a választás előtt, de ehhez tudni kell a választás pontos dátumát, amit majd az államfő ír ki.

12.20 A Pestisrácok az Egyesült Államok 2022-es választásokba történő esetleges beavatkozását firtató kérdésére a miniszterelnök kifejette, nem tartja szerencsésnek azt a megfogalmazást, hogy a kormány "tart" valamitől, ugyanis "nem tartunk semmitől". Magyarország egy 1100 éves állam, és már sok mindent átélt - tette hozzá.

"Egyszerűen csak annyit mondok: Jön Gyuri bácsi, nem egyedül jön, hozza az összes haverját, mind itt lesznek"

- fogalmazott.

12.18 Orbán szerint nem szabad komolyan venni az ellenzéket, amikor arról beszél, hogy sima többséggel lehet alkotmányozni.

"Visszaadom a diplomámat, komolyan, ha ebből valami lesz"

- fogalmazott.

12.12 Orbán Viktor elmondta, helyesnek tartja, hogy a kormányzati szervek kihasználják a maximális válaszadási időt válaszadásra. Megérti a kórházakat is ebben a tekintetben, ahol inkább gyógyítani kell. A kérdésekre a Nemzeti Népegészségügyi Központ tud válaszolni, de ők meg óvatosak, hiszen nem akarnak hibás adatot kiadni, csak jól leellenőrzött adatokat, ez pedig gyakran sok időbe telik - mondta Orbán.

12.02 Karanténnal nem lehet megfogni ezt a vírust, csak oltással - fogalmazott Orbán arra a kérdésre, hogy várható-e szigorítás a szilveszteri időszakra. A kormányfő azt is elmondta, folyamatosan egyeztet az operatív törzzsel, és, ha beavatkozásra lenne szükség, megteszik.

"Január végére tervezzük, hogy a harmadik oltáshoz kötjük a védettségi igazolványok érvényességét"

- tette hozzá.

12.00 "Nagyra értékelem a főpolgármester bátorságát, mert és '96 óta dolgozom együtt Pintér Sándorral, de még a hangomat sem mertem felemelni a társaságában" - mondta Orbán arra a kérdésre, Karácsony Gergely valóban ordított-e a belügyminiszterrel a Városháza-ügyben indított nyomozás miatt.

11.51 "Nem állnak jól a csillagok" - fogalmazott Orbán az Unió bővítésével kapcsolatban. A kormányfő hozzátette, mindent megtesz, hogy rávegyük a tagállamokat, tovább kell bővíteni az EU-t.

11.47 Magyarország és Görögország között egy fekete lyuk van, a Balkánt integrálni és stabilizálni kell - mondta a miniszterelnök, aki szerint a Balkánt a szerbek és a bosnyákok nélkül nem lehet stabilizálni. "A Balkán kulcsa Szerbia, illetve a szerb nemzet" - fogalmazott Orbán.

11.43 A Ferihegyi repülőtérrel kapcsolatban Orbán elmondta, a pandémia és a zöldpolitika miatt bizonytalan a légiközlekedés jövője. A magyar állam pénzügyi biztonsága miatt az eredet ütemterv szerint csak később tudjuk majd visszavásárolni a repteret - fogalmazott a miniszterelnök.

11.33 A Telex kérdésére, miszerint hogyan változtatta meg az összesen 16, kormányfőként eltöltött év, Orbán azt válaszolta: "Abban reménykedem, mint mindenki, hogy javamra változom".

11.25 Mit szólt hozzá, hogy Áder testőreit is megcélozták a Pegazussal?

"Megkezdődött az ellenzéki kampány" - válaszolta Orbán, aki azt is elmondta, ha akar valamit, akkor megkérdezi Ádertől, és ez így van fordítva is. "És ebben jobban megbízom, mint bármilyen kütyüben" - jegyezte meg.

11.22 Arra a kérdésre, hogy milyen ellenfélnek tartja Márki-Zay Pétert, Orbán azt mondta, választási kérdésekkel egyelőre nem foglalkozik. De azt azért megjegyezte: szerinte az a kérdés, ki a főnök, ez pedig mindig a legerősebb párt vezetője.

"Amikor odaérünk a folyóhoz, át is megyünk a hídon" - mondta arra a kérdésre, hogy lesz-e miniszterelnök-jelölti vita 2022-ben.

11.20 Ki dobta be először Novák Katalin nevét? - kérdezte a Telex újságírója. Orbán elmondta, mindenki elmondta a véleményét, több név is felmerült, végül Novák Katalin mellett döntöttek.

11.15 A Financial Times kérdésére a kormányfő elmondta, a V4-ekkel és a lengyelekkel értünk egyet, de tartjuk magunkat a mérsékeltebb összeeurópai állásponthoz is. „Alkalmazkodunk és szövetségeseket keresünk” - fogalmazott. Orbán azt is hozzátette: a kormány igyekszik leválasztani az Oroszországhoz fűződő viszonyát az Ukrajnával való kapcsolatától.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk