HÍREK
A Rovatból

Putyin dublőröket használhat, és ezt egyre többen gondolják így Oroszországban is

Időnként órák alatt megváltozik az orosz elnök arca, álla, füle, ráncai, de még a hangja is.


Egyre többen gondolják úgy Oroszországban is, hogy Vlagyimir Putyint időnként dublőröket helyettesítik nyilvános megjelenései során, írja a Daily Mail. A feltételezés azután kapott újabb lendületet, hogy az orosz elnök néhány napja a porig rombolt Mariupolban tett váratlan látogatást, de egyes testrészei teljesen máshogy néztek ki, mint néhány nappal korábban.

Az orosz közösségi médiában villámgyorsan terjed egy videó, ami Putyin arcán rövid idő, akár órák alatt bekövetkezett változásokat elemzi. A felvételen során több kérdést is feltesz a készítő: „ki uralkodik Oroszországban?” és „ki járt Mariupolban?”.

A videó ismeretlen készítője elemzi az orosz elnök fülcimpájának változásait, ahogy az arcán látható anyajegyet is. Feltűnő szerinte az is, hogy míg Putyin arcán néha egyenes ráncokat lehet látni, máskor pedig egészen más vonalban láthatók a ráncok. Azt mondja, ez még akkor is lehetetlen, ha az elnök botox-injekciókat kapott. Putyinról régóta terjed, hogy az öregedés ellen rendszeresen plasztikai sebészeti beavatkozásoknak veti alá magát.

A legfeltűnőbb azonban Putyin állának változása mindössze néhány nap alatt. A videó feltöltője szerint „a leggyengébb dublőrt küldték Mariupolba”, akinek teljesen máshogy nézett ki az állkapcsa, mint néhány napja a moszkvai Putyinnak. Az orosz elnök állának változása már az ukránoknak is feltűnt korábban:

Oroszországban mindeddig senki sem vette komolyan a Putyin állítólagos dublőreiről szóló szóbeszédet. Egy korábbi KGB-kém, az orosz elnökkel egy iskolába járó Szergej Zsirnov is csak összeesküvés-elméleteknek nevezte a pletykákat, egészen idáig. Most azonban már ő is úgy véli, hogy két teljesen különböző ember jelent meg a nyilvánosság előtt Putyinként a közelmúltban.

Zsirnov szerint míg február 21-én Moszkvában egy lesoványodott, köhögő Putyin tartott beszédet, addig másnap már egy kiszélesedett arcú, 24 óra alatt feldagadt arcú ember állt ki a háborúpárti tüntetők elé. Az exkém úgy véli, hogy nemcsak a fejformája, hanem a szeme, a ráncai és a hangja is más volt a két Putyinnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Akadjon a torkodon az a torta!” - Kiakadt az EP alelnöke, miután Simion Grönland alakú tortát szeletelt Washingtonban
Nicu Ștefănuță azért bírálta George Simiont, mert részt vett egy Grönlandot ábrázoló torta felszeletelésében. Szerinte a gesztus egy NATO-szövetséges ország szuverenitását gúnyolja ki.


„Akadjon a torkodon az a torta!” – ezt üzente csütörtökön az Európai Parlament alelnöke, Nicu Ștefănuță a román AUR elnökének, George Simionnak. A kemény üzenet előzménye egy washingtoni gála volt, ahol Simion szerdán este amerikai zászlóval borított, Grönland alakú tortát szeletelt. Az eseményt a Republicans for National Renewal nevű szervezet tartotta a Kennedy Centerben, Trump elnöki beiktatásának első évfordulóját ünnepelve. A jelenlévő republikánus kongresszusi képviselők, köztük a floridai Anna Paulina Luna és a tennessee-i Andy Ogles is részt vettek a torta felvágásában, írja a The Independent.

A jelenetről az eseményt szervező Republicans for National Renewal tett közzé videót, amelyen jól látszik, ahogy Anna Paulina Luna vágja az első szeletet a süteményből, ami egyértelmű utalás volt a Trump-kormányzat korábbi törekvésére, hogy megvásárolja Dániától a szigetet.

A felvételen a háttérből többek között az hallatszik, ahogy a tortát „az 51. államként” emlegetik, egy másik hang pedig megjegyzi: „nemzetközi botrány lesz”.

A román politikus a helyszínen úgy fogalmazott: „Ott leszünk a világ minden szabad emberéért.” Az AUR párt közleménye szerint Simion egy díjat is átvett a gálán „a szólásszabadság és a demokrácia védelméért”.

A videó megjelenése után Simion azzal próbálta csillapítani a kedélyeket, hogy „Nem lesz semmilyen katonai támadás Grönland ellen”. A román és európai politikai színtéren azonban heves reakciókat váltott ki a gesztus. Nicu Ștefănuță EP-alelnök videóüzenetében azt is feltette kérdésként Simionnak, hogy mit szólna, ha a torta „Grönland helyett Dobrudzsa lenne”. Hozzátette: „Ha egy családtagodat megtámadják, nem nevetsz a komoly dolgokon”.

A tortaszeletelésről kézült videót itt lehet megnézni:

A román belpolitikában sem maradtak el a reagálások. Alexandru Muraru, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke bejelentette, hogy a Képviselőház jogi bizottságához fordul, hogy vizsgálják ki az ügyet, Simion tettét pedig „Románia imázsának szabotálásaként” értékelte. Még a szintén radikális jobboldali S.O.S. România párt is elítélte a washingtoni akciót, „szégyenletes és felelőtlen gesztusnak” nevezve azt. Az esemény amerikai résztvevői eközben a közösségi médiában is büszkélkedtek a tortával: Anna Paulina Luna egy fotót is közzétett, amelyen megjelölte a dán miniszterelnököt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Zelenszkijnek: Te egy szorult helyzetben lévő ember vagy, aki negyedik éve nem tud vagy nem akar lezárni egy háborút
A magyar miniszterelnök szerint ő egy szabad ember, aki a népét szolgálja. Azt is hozzátette, az ukránok Zelenszkij sértései ellenére is számíthatnak ránk.


Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon válaszolt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. Bejegyzése szerint úgy látja, nem fogják megérteni egymást. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Én egy szabad ember vagyok, aki a magyarokat szolgálja. Te egy szorult helyzetben lévő ember vagy, aki negyedik éve nem tud vagy nem akar lezárni egy háborút. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnöke ehhez minden segítséget megad.”

Orbán Viktor azt írta, Zelenszkij hiába hízeleg neki, Magyarország továbbra sem tudja támogatni Ukrajna háborús erőfeszítéseit. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ukrán emberek az elnökük „válogatott sértései” ellenére is számíthatnak a magyar segítségre. A poszt szerint Magyarország „folytatni fogja országod ellátását elektromos árammal és üzemanyaggal, ahogy az Ukrajnából érkező menekülteket is segíteni fogjuk”. Bejegyzését azzal zárta, hogy „a többit az élet majd elrendezi, és mindenki megkapja, ami neki jár”.

A kormányfő azután üzent Zelenszkijnek a közösségi oldalán, hogy az ukrán elnök Davosban azt mondta a Trumppal történt megbeszélését követően: „Minden Viktor, aki európai pénzből él, és közben megpróbálja kiárusítani az európai érdekeket, megérdemel egy fejbekólintást, és ha jól érzi magát Moszkvában, az nem azt jelenti, hogy hagynunk kellene, hogy az európai fővárosok kis Moszkvákká váljanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Népszava: Az orosz háborús költségek tizede mehetett el a magyar rezsivédelmi alapból
A lap számításai szerint a rezsivédelmi alapból 2022 októbere óta mintegy 5376 milliárd forintot költöttek támogatásokra. A kormány a kifizetéseket a lakossági rezsicsökkentés védelmével indokolja.


A Népszava számításai szerint az Orbán-kormány több mint 5000 milliárd forinttal támogatta Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúját a rezsivédelmi alapból. A lap becslése szerint a költségvetési forráson túli, elfogyasztott energia után fizetett összegekkel együtt a teljes tétel elérheti a 9 ezer milliárd forintot is, ami az ukrajnai háború orosz oldali költségeinek akár a tizedét is fedezhette.

A lap a számításait a Magyar Közlönyben 2022 októbere óta megjelent, közel 500 külön tételre alapozta. Ez idő alatt a „rezsivédelmi” alap körülbelül 5376 milliárd forintot költött különböző jogcímen támogatásokra. Feltételezésük szerint az államkasszából az elmúlt három évben rezsivédelem címszó alatt kifizetett összeg az MVM-en átfolyva túlnyomórészt az oroszoknál kötött ki.

A lap szerint „sajátos egybeesés”, hogy az állami energiacsoport az „állami pénzcsap megnyitása óta mutat fel évi több százmilliárdos nyereségeket és fizet (mondhatni vissza) hasonló nagyságrendű osztalékot az állami tulajdonosnak”.

A részletes adatokból kiderül, hogy a kormány tavaly négy alkalommal „rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése” címen összesen 819 milliárd forintot utalt az MVM-nek. A távhőcégek tavaly 64,5 milliárd forint támogatást kaptak, a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség pedig három részletben 19 milliárdot kapott „különleges” gáz tárolására. A kormány idénre 792,5 milliárd forintot tervez a lakossági rezsialapra, amelynek fedezetét részben extraadók, részben központi támogatás biztosítja.

A kormányzat kommunikációja szerint a Rezsivédelmi Alap célhoz kötött, és a lakossági rezsicsökkentés fenntartását szolgálja. Az MVM korábban azzal indokolta a jelentős nyereségét és az államnak fizetett osztalékokat, hogy azok főként a külföldi versenypiaci tevékenységének sikeréből származnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tűzifaosztás Bajóton: a polgármester szerint elvették a fát a valódi rászorulóktól
Tóth Zoltán polgármester szerint a 54 kedvezményezett között több nem rászoruló is volt Bajóton. Ezért elhatárolódott az akciótól, a felelősséget a roma nemzetiségi önkormányzatra hárítva.


Konfliktust okozott a szerdai ingyenes állami tűzifaosztás a Komárom-Esztergom megyei Bajóton. A polgármester szerint több nem rászoruló is kapott a segélyből, ezért elhatárolódik az akciótól, a megyei roma nemzetiségi önkormányzat viszont azt állítja, minden támogatott valóban segítségre szorult. A településen ötvennégyen kaptak fejenként körülbelül egy köbméter tűzifát.

A fa kiosztása után Tóth Zoltán polgármester a rendőrkapitánytól kapott lista áttekintését követően fakadt ki egy Facebook-posztban. „A lista áttekintése után szembesültem a ténnyel, hogy számos olyan támogatott van a listán, aki semmiképpen nem tekinthető krízishelyzetben lévőnek!” – írta, majd hozzátette, hogy az önkormányzatot semmilyen módon nem vonták be az akcióba.

„Miután ebbe az akcióba az önkormányzatunk, a képviselő testületünk és én, mint polgármester semmilyen módon, még tájékoztatás szintjén sem lettem bevonva, a támogatotti lista számunkra nem volt hozzáférhető, véleményezési lehetőséget sem kaptunk, ezért szeretném kijelenteni, hogy ettől a projekttől teljes mértékben elhatárolódok!”

A polgármester felszólította azokat, akik szerinte indokolatlanul vették igénybe a támogatást, hogy szégyelljék magukat, mert elvették a lehetőséget a ténylegesen rászorulóktól – írta a 24.hu.

A polgármester telefonon már finomított az álláspontján a lapnak: szerinte összecsúszott az általuk és a roma önkormányzat által készített lista, a fa kiosztása pedig már akkor elindult, amikor ők még le sem tudták adni a saját, rászorulókat tartalmazó listájukat. Elmondta azt is, hogy a tűzifát a katasztrófavédelem osztja ki az erdészettel együttműködve, de a helyi önkormányzat nem kapott központi tájékoztatást az osztás menetéről.

Duka László, a Komárom-Esztergom Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke cáfolta a polgármester állításait. Elmondása szerint ők csak egy krízishelyzetet próbáltak megoldani. „Nem akadt a most megsegített családok körében olyan, aki ne szorult volna rá a támogatásra” – jelentette ki. Hozzátette, a rendőrök minden alkalommal személyesen ellenőrizték a rászorultságot és azt is, hogy az adott helyen fával fűtenek-e, a tüzelőt csak ezt követően szállították ki. Kiemelte, hogy „Bajóton nem csak romáknak ment a fa!”, és arról nem tehetnek, hogy első körben nem mindenkinek jutott tüzelő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk