HÍREK
A Rovatból

Benyújtotta a Pride betiltását lehetővé tevő törvényjavaslatot a Fidesz

A Fidesz módosítaná a gyülekezési törvényt, hogy tilos legyen minden olyan rendezvény, amely sérti a gyermekvédelmi szabályokat. A Pride résztvevőit arcfelismerővel is azonosíthatnák.


A Fidesz hétfő délelőtt benyújtotta a gyülekezési törvény módosítását, amely kimondja, hogy „tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.” A javaslat alapján szabálysértést követ el az, aki a hatóság félrevezetésével tiltott gyűlést szervez vagy részt vesz rajta, ha a rendőrség előzetesen tájékoztatta a tiltásról, számolt be róla a Telex.

A módosítás lehetővé tenné, hogy a rendőrség arcfelismerő szoftver segítségével azonosítsa a résztvevőket.

Azok, akik a tiltás ellenére megjelennek egy ilyen rendezvényen, pénzbírságot kaphatnak. A javaslat szerint a kiszabott összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani, és nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani.

A parlament igazságügyi bizottsága hétfőn délelőtt tárgyalhatja a módosítást. A DK országgyűlési képviselője, Sebián-Petrovszki László a közösségi oldalán reagált a javaslatra. Bejegyzésében azt írta: „Mi ez, ha nem újabb lépés az oroszországi rendszer és diktatúra felé?”

A Fidesz múlt héten az Alaptörvény 15. módosítását is beterjesztette. A módosítás szerint „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.”

Gulyás Gergely miniszter a február 27-i kormányinfón beszélt arról, hogy a módosítás célja „a gyülekezési jog és a gyerekek testi, lelki és szellemi fejlődési joga közti kollízió” feloldása. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: „a cél az, hogy olyan keretek között, ahogy eddig megrendezték a Pride-ot, ne lehessen megrendezni.” Kijelentette, hogy „a belvároson átmasírozó Pride-ot nem kell, hogy az ország eltűrje.”

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyarok kétharmada nem tartja fontosnak, hogy az alaptörvénybe bekerüljön az "az ember vagy férfi, vagy nő" kitétel.

A többség nem ért egyet a Budapest Pride-felvonulás betiltásával sem. A megkérdezettek 42 százaléka úgy véli, hogy a Pride betiltása csak figyelemelterelés fontosabb ügyekről. ​

A Budapest Pride szervezői kijelentették, hogy nem hagyják betiltani Magyarország legnagyobb rendszeres emberi jogi tüntetését. Idén harmincadik alkalommal tervezik megrendezni a felvonulást, és szerintük a kormány az alapvető szabadságjogokat akarja korlátozni. Karácsony Gergely főpolgármester támogatásáról biztosította a Pride megrendezését, hangsúlyozva, hogy Budapest továbbra is nyitott és befogadó város.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Schmuck Andor
Az egykori politikus 54 éves volt, hosszú ideje küzdött betegséggel.


54 éves korában meghalt Schmuck Andor – írja a Blikk.

Az egykori politikus hónapok óta küzdött súlyos betegséggel.

A lap információi szerint Schmuck Andor múlt csütörtökön még megjelent egy idősek számára rendezett eseményen, ahol mosolygós volt és tette a dolgát.

A Blikk úgy tudja, ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe.

Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Akkor azt mondta, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak: vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapota, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapota stagnál, vagy a legrosszabb, hogy a szervezete nem reagál a kezelésre, és tovább romlik az állapota. Ebben az esetben úgy fogalmazott: körülbelül 8 hónapja lehet hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek derültek ki az Otthon Startról: csak korlátozott ideig lehet igényelni a 3 százalékos hitelt
Új részletek derültek ki a 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott lakáshitelről. Marad, hogy egyedülállók is felvehetik, de családtámogatások szintén járhatnak mellé.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 14.



Akár egyedülállók is igényelhetik majd az Otthon Start lakáshitelt, még abban az esetben is, ha nem terveznek gyermeket. Ez eddig is ismert volt, de a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1-en további részletekről számolt be. Koncz Zsófia elárulta, hogy a hitelprogram és az otthonteremtést segítő családtámogatások együtt is igénybe vehetők lesznek.

A konstrukció fix 3 százalékos kamattal, legfeljebb 50 millió forintos összeggel és 25 éves futamidővel lesz elérhető.

Koncz kiemelte: azon dolgoznak, hogy a támogatások kombinálhatók legyenek, akár a vidéki otthonfelújítási programmal is. Jelenleg többek között ezeket a részletszabályokat dolgozzák ki, és folyamatban vannak az egyeztetések a bankokkal.

Az államtitkár hangsúlyozta: a hitelfelvétel lehetősége „a tervek szerint határozott idejű” lesz.

Ez újdonság, hiszen a kormány nevében eddig senki nem ejtett szót arról, hogy a konstrukció csak határozott ideig igényelhető. Pontos határidőt mondjuk most sem osztottak, így egyelőre nem lehet tudni, mennyi idejük lesz a feltételek teljesítésére azoknak, akik szeretnék kihasználni a lehetőséget.

Korábban kiderült az is, hogy az Otthon Start és a CSOK Plusz együttes igénybevételéhez akár nettó 1,2 millió forintos jövedelem kellhet. Emellett jogszabály-módosításra ugyancsak sor kerülhet, például a lakás maximális értékének meghatározásával kapcsolatban.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Levált Kapu Tiborék űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról, elindult haza a magyar űrhajós
A startot a földi irányítás erősítette meg. A jelek szerint egyelőre minden az elvárásoknak megfelelően megy, a Dragon távolodik az ISS-től.


Kommunikációs okok miatt az Axiom Space élő közvetítésében nem lehetett látni a start pillanatait, de a földi irányítás szerint minden a tervek szerint zajlott. Később Peggy Whitson parancsnok is bejelentkezett, megerősítve, hogy minden rendben van.

A Crew Dragon űrhajó jelenleg manőverezik, és fokozatosan távolodik a Nemzetközi Űrállomástól.

A járművet 12 pár kampó és horog rögzítette az ISS-hez, ezek közép-európai idő szerint 13:15-kor oldódtak ki. A Crew Dragon fizikailag is levált az űrállomásról, és megkezdődött a hazatérés első szakasza, a hajtóműgyújtás, amely tovább növeli a távolságot az ISS-től.

A leválási folyamat a nyomászáró elemek lezárásával indult. Ezután megszüntették az energiaellátást és az információs kapcsolatokat, majd kioldották azokat a kampókat és horgokat, amelyek az ISS-hez kapcsolták az űrhajót. A Crew Dragon így néhány centiméterre eltávolodott az állomástól.

Ha minden a tervek szerint halad, a hajtóművek először 40–50, majd 400–500 méteres távolságra repítik az űrhajót. A Crew Dragon csak azután térhet vissza a Földre, hogy legalább 2 kilométeres távolságba került a Nemzetközi Űrállomástól.

A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
Az egykori politikus holttestére a lakásán találtak rá. A rendőrség közlése szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.


Mint azt mi is megírtuk: 54 éves korában meghalt Schmuck Andor. A Blikk információi szerint ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Az Index az üggyel kapcsolatban megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) is.

„Tájékoztatjuk, hogy a rendőrök bejelentésre mentek a helyszínre, ahol egy férfi holttestét találták. A rendőrök szemlét tartottak, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit”

- közölték a lap megkeresésére.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET: