HÍREK
A Rovatból

Pressman: Rogán Antal kulcsszerepet játszik a magyar korrupciós rendszerben

Az amerikai nagykövet rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, miután az Egyesült Államok szankciós listára helyezte Rogán Antalt.


Mint azt mi is megírtuk: az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját (SDN-lista), amelyre ezúttal Rogán Antal is felkerült, méghozzá korrupció miatt.

A bejelentés után David Pressman rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az amerikai nagykövetségen. Az amerikai nagykövet szerint Rogán Antal pozícióját haszonszerzésre, illetve a saját és a pártjához hűséges emberek meggazdagítására használta fel, "megfosztva országát és polgárait a szükséges pénzügyi forrásoktól, miközben gyengítette az erős demokráciához nélkülözhetetlen intézményeket".

"A magyar vezető kormánytisztviselők túl hosszú ideje használják arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák, jelentős pénzeket mozdítva el ezzel a közvagyonból magánzsebekbe"

- fogalmazott Pressman, aki arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok többször hangsúlyozta már aggodalmait – mind privát, mind nyilvános fórumokon – a magyarországi korrupció, és annak következményei kapcsán.

Az amerikai nagykövet kiemelte, hogy az Európai Unió már tett intézkedéseket ezekkel az aggodalmakkal kapcsolatban, és a mai napon ezt ők is is meglépik, mert "a felelősségre vonhatóság és az átláthatóság alapvető fontosságú az Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolat, valamint egy demokratikus Magyarország szövetségeseivel való kapcsolata szempontjából".

"Bár ma Rogán Antal ellen lépünk fel, aki kulcsszerepet játszik ebben a korrupciós rendszerben, sokan mások is érintettek. A mai intézkedés fontos lépés ennek a súlyos kihívásnak a kezelésére"

- fogalmazott Pressman.

Megjegyezte, hogy a döntés nem volt egyszerű számukra, hiszen "ritka, hogy az Egyesült Államok hivatalban lévő minisztert sújtson szankciókkal, még ritkább, hogy ezt egy szövetséges országban tegye".

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a magyarországi korrupció nagymértékben érinti az Egyesült Államok érdekeit.

"Az a rendszerszintű korrupció, amelyet Rogán Antal képvisel, befolyásolja Magyarország döntéshozatalát olyan ügyekben, amelyek hatással vannak az Egyesült Államok és szövetségeseink biztonságára. Magán- és nyilvános erőfeszítéseink, hogy bevonjuk a magyar kormányt ebbe a kérdésbe, eredménytelenek voltak. Ezért ma cselekedtünk"

- mondta.

Pressman azt is elmondta: "jól ismert, hogy Rogán Antal központi szerepet játszik a magyar médiarendszer irányításában", így el tudja képzelni, hogy mi fog megjelenni a holnapi újságokban. Az amerikai nagykövet szerint Rogán médiája mindent elkövet majd, hogy pártpolitikai ügyként vagy a szuverenitás elleni támadásként mutassák be ezt az ügyet, de a döntés éppen ennek az ellenkezőjéről szól.

"Nem az Egyesült Államok fenyegeti Magyarország szuverenitását, hanem az a kleptokratikus rendszer, amelyet Rogán miniszter segített kiépíteni és irányítani, és amelyből személyesen hasznot húzott. Ahogyan Magyarország szuverén nemzet, úgy az Egyesült Államok is. Az Egyesült Államok szuverén döntést hozott arról, hogy megvédi pénzügyi rendszerét a nagyszabású korrupció elősegítésétől"

- fogalmazott.

Pressman ezután a magyar emberekhez is szólt. "Ez egy olyan pillanat, amelyről az Egyesült Államok azt hitte, sosem következik majd be. Nem öröm számunkra, hogy egy szövetségessel szemben ilyen intézkedésekhez kell folyamodnunk. Ezt az intézkedést közös érdekeink szem előtt tartásával hozzuk meg. Az amerikai és a magyar nép közötti kapcsolat tartós és különleges. Olyan kapcsolat, amelyet nagyra értékelünk és megvédeni szándékozunk" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült a papír, ami mindent megváltoztathat: Jákli Mónikát a halála előtt távoltartás védte Boráros Gábortól
Jákli Mónika annyira féltette az életét, hogy bírósághoz fordult. Most kiderült, milyen fenyegetések miatt kellett távoltartást kérnie Boráros Gábor ellen.


Fél évvel január 21-i, végzetes balesete előtt a bíróság már távoltartási végzéssel védte Jákli Mónikát az őt fenyegető Boráros Gábortól. A Dunaszerdahelyi Járásbíróság 2025. szeptember 19-én hozott határozata megtiltotta az MMA-harcosnak, hogy megközelítse volt párját, kivéve a közös gyermekük átadását és átvételét – írta meg a TV Markíza hírportálja, a tvnoviny.sk. A végzés alapját a sportoló által küldött fenyegető üzenetek adták, amelyek miatt az influenszer az életét féltette.

A bírósági intézkedés részletei szerint Jákli a köztük zajlott kommunikációt bizonyítékként nyújtotta be. A sajtóhoz eljutott egy üzenetváltás részlete is, amely 2025 májusában, Mónika egy korábbi autóbalesete után zajlott. Boráros ebben azt írta, sajnálja, amiért volt partnere „nem halt meg a balesetben”, vagy legalább „nem szenvedett olyan sérülést, ami miatt tolószékbe kényszerült volna”. Boráros később elismerte, hogy „milliónyi üzenetet” küldött a gyermekük édesanyjának.

A bíróság a határozatában rögzítette, hogy Jákli Mónika nem tett feljelentést, és nem csatolt orvosi látleletet sem, amely fizikai bántalmazásra utalt volna. A dokumentum ugyanakkor kimondta: „Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alperes kommunikációja a felperessel szemben ne veszélyeztette volna annak lelki épségét.” A feleknek 2025-ben gyermekelhelyezési ügyük is volt, ám azt Jákli végül visszavonta. A távoltartási végzés megszüntetéséről nincs nyilvános információ, így az vélhetően Jákli Mónika haláláig érvényben maradt - írta a Blikk.

A korábbi konfliktusok most új megvilágításba helyezik a január 21-én hajnalban történteket. A halálos baleset a 63-as úton, Nagymegyer és Alistál között történt, a riasztás 3:53-kor érkezett a hatóságokhoz. A Paraméter hírportálhoz eljutott kamerafelvételek szerint Jákli autója 3:09-kor haladt át Nagymegyeren Komárom felől Alistál irányába, a felvételen üldözésnek nincs nyoma.

A felvétel időpontja és a baleset helyszíne között azonban egy körülbelül 20-25 perces „időrés” van, ami kérdéseket vet fel. A szlovák rendőrség és a polgárőrség a lakosság segítségét kérte, hogy a 63-as út érintett szakaszairól további kapu- és térfigyelő kamerák felvételeit küldjék be a pontos útvonal rekonstruálásához. A tragédia után Boráros Gábor is megszólalt, és jelezte, hogy pszichológusi segítséget keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Boráros Gábor tagadja a távoltartást Jákli Mónikától, ám a bírósági papírok mást mutatnak
A Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben tiltotta el Boráros Gábort Jákli Mónikától az agresszív üzenetei miatt. A végzés anonimizáltan nyilvános, ami cáfolja a sportoló állításait.


Bár Boráros Gábor MMA-harcos tagadja, hogy néhai élettársa, Jákli Mónika ellen távoltartási végzés lett volna érvényben, egy szlovák bírósági határozat ennek ellentmondani látszik. A vita a január 21-én halálos autóbalesetet szenvedett influenszer és a sportoló elmérgesedett viszonyának egy újabb, eddig ismeretlen fejezetét nyitja meg.

A szlovák Markíza televízió cikke alapján a Paraméter írta meg, hogy a Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptember 17-én megtiltotta Boráros Gábornak, hogy megközelítse Jákli Mónikát vagy kommunikáljon vele. A döntésre azért volt szükség, mert az MMA-harcos agresszív üzenetekkel bombázta volt párját. Jákli Mónika tavaly szeptemberben fordult a bírósághoz azzal a kéréssel, hogy Boráros a közös kislányuk, Zora gondozásával kapcsolatos ügyeken kívül ne léphessen vele kapcsolatba.

A bíróság eleget tett a kérelemnek. A határozat szerint az influenszer féltette az életét, és bizonyítékként bemutatta a sportolóval folytatott kommunikációját. A bíróság ugyanakkor azt is rögzítette, hogy Jákli nem nyújtott be orvosi jelentést vagy feljelentést, amely a fenyegetések fizikai bántalmazássá fajulását bizonyította volna. A végzésben azonban szerepel a következő mondat: „Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alperes kommunikációja a felperessel szemben ne veszélyeztette volna annak lelki épségét.”

A Markíza televízió szerkesztőségébe egy képernyőfotót is eljuttattak egy állítólagos üzenetváltásról, ami az influenszer egy tavaly májusi balesete után zajlott. A Jáklinak küldött üzenetben ez áll: „Hogy nem döglöttél meg legutóbb, az fáj, hogy legalább lennél tolószékben.” Bár a képernyőfotón azonosítható Boráros Gábor telefonszáma, az üzenet hitelessége nem bizonyított. Boráros a lapnak elismerte, hogy volt élettársának „milliónyi üzenetet” írt.

A Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptember 17-i távoltartási végzése anonimizált formában elérhető a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának honlapján. Jákli és Boráros között tavaly gyermekelhelyezési eljárás is folyamatban volt, ám az influenszer ezt a beadványát végül visszavonta. Mivel a távoltartás megszüntetéséről nem érhető el hivatalos információ, a sajtó arra következtet, hogy az Jákli Mónika január 21-én bekövetkezett haláláig érvényben maradhatott. A rendőrség a baleset ügyében gondatlan emberölés gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozást segítik azok a kamerafelvételek is, amelyek Jákli autóját rögzítették a tragédia előtti percekben Veľký Meder környékén, bár a pontos útvonal és egy rövidebb időszak még tisztázásra vár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping legfőbb tábornoka is elbukott, lefejezték a hadsereget Kínában – már több mint ötven vezetőt söpört el a kínai tisztogatás
Eltávolításával a hadsereg legfelsőbb bizottságában már csak Hszi elnök és a tisztogatásokat irányító tábornok maradt. „Ez a lépés példátlan a kínai hadsereg történetében, és a főparancsnokság teljes megsemmisítését jelenti” - mondja a szakértő.


Menesztették a kínai fegyveres erők legmagasabb rangú tábornokát, miután a védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a pártfegyelem és a törvények megsértése miatt nyomozást indítottak ellene. Ez a megfogalmazás Kínában jellemzően a korrupciót takarja. Csang Juhszia

a kínai elnök, Hszi Csin-ping után a második volt a katonai hierarchiában, leváltása azért is meglepő, mert az elnök egyik legközelebbi szövetségeseként tartották számon.

Azt egyelőre nem közölték, pontosan mivel gyanúsítják.

Csang a fegyveres erőkért felelős központi pártbizottság alelnöke volt, de a tisztogatás nem állt meg nála. A védelmi minisztérium bejelentése szerint a bizottság egy másik tagja, Liu Csenli tábornok ellen is eljárás indult. A fegyveres erők legfelsőbb szervének számító bizottságban ezzel mindössze két tag maradt: maga a kínai elnök, valamint a hadseregen belüli tisztogatásokat irányító tábornok – írta a New York Times.

„Ez a lépés példátlan a kínai hadsereg történetében, és a főparancsnokság teljes megsemmisítését jelenti”

– értékelte a helyzetet a lapnak Christopher K. Johnson, a CIA kínai politikai elitet vizsgáló egykori elemzője.

Hszi Csin-ping 2012-es hatalomra kerülése után szisztematikus tisztogatásba kezdett a fegyveres erőknél, egyrészt azért, hogy megszilárdítsa hatalmát, másrészt, hogy felszámolja a hadsereget átszövő korrupciót, ami akadályozta a kínai fegyveres erők modernizálását. A tisztogatások 2023 után újra felerősödtek. A Wall Street Journal számításai szerint az elmúlt két és fél évben több mint ötven magas rangú tisztet és védelmi ipari vezetőt vontak nyomozás alá vagy távolítottak el posztjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kamionblokád a magyar-szerb határon: Röszkét, Tompát és Hercegszántót is lezárják, a rendőrség Románia felé terel
Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró fuvarozói hétfőn 12 órától kezdik meg a demonstrációt. A határozatlan ideig tartó tiltakozás az EU új beléptetési rendszere ellen irányul.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 25.



Január 26-án, hétfőn délben a szerbiai, bosznia-hercegovinai és montenegrói fuvarozók lezárják a schengeni határokon a teherforgalmi sávokat. A demonstráció a magyar–szerb határon Röszke, Tompa és Hercegszántó teherforgalmi átkelőhelyeit is érinti, a be- és kilépő oldalon egyaránt, és határozatlan ideig tart – írja a police.hu.

A tiltakozás oka az Európai Unió új beléptetési rendszere. A fuvarozók szerint a schengeni 90/180 napos tartózkodási szabályt a nem uniós hivatásos gépkocsivezetőkre is kiterjesztik, ami ellehetetleníti a munkájukat.

Azt követelik, hogy a sofőröket ne turistaként, hanem határon átnyúló munkavállalóként kezeljék, és kapjanak mentességet a szabály alól, olvasható az N1Info cikkében.

„Ha a 90 napot elosztjuk hat hónapra, a sofőröknek legfeljebb 15 nap tényleges jelenlétük marad a schengeni térségben” – mondta Neđo Mandić, a szerbiai nemzetközi fuvarozók szövetségének elnöke. Djordjije Ljesnjak, a montenegrói fuvarozók szövetségének képviselője szerint „ez az Európai Unió egy nagyon ravasz szándéka, hogy elvegye a legképzettebb munkaerőnket és elvegye az összes sofőrünket”. Amir Hadžidedić, a bosznia-hercegovinai fuvarozók képviseletében hozzátette: „Ezek a tiltakozások kizárólag az Európai Bizottságnak és a problémánk megoldásának szólnak”.

A rendőrség a torlódások elkerülésére alternatív útvonalakat javasol a szállítmányozóknak:

az M5-ös autópályáról az M43-asra letérve, Románia felé a Csanádpalota (Nagylak II.) határátkelőt használják. Az M4-es autóúton szintén Románia irányába, a Nagykereki (Bors II.) átkelőn át haladjanak. Az M6-os autópályáról tilos letérni a szerb határ felé, a kamionoknak Horvátország irányába kell továbbhaladniuk, és a horvát tranzitútvonalakat kell használniuk.

A rendőrség azt kéri a sofőröktől, hogy az M1-es, M0-s, M5-ös és M6-os autópályák melletti nagy kamionparkolókban várakozzanak, a pihenőket pedig már a nyugati határnál (Hegyeshalom/Rajka) kezdjék el megtervezni.

A leállósávban várakozni szigorúan tilos és életveszélyes, a szabálytalanul parkolókkal szemben a rendőrség fel fog lépni.

Mivel a demonstráció bizonytalan ideig tart, a sofőröknek gondoskodniuk kell elegendő üzemanyagról, élelemről és ivóvízről. Indulás előtt érdemes tájékozódni a Rendőrség Határinfó oldalán, és figyelni az autópályák feletti digitális kijelzőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk