Pici toszkánai hangulat a Balaton mellett

Az van, hogy Borisz kutyának van egy birtoka. Amin Liszkay Mihály szolgál, de az igazi úr Borisz. Reggeltől estig szabadon járja birodalmát, míg Misi ül az irodájában, tárgyal a kereskedőkkel, megbeszél a rendezvényszervezővel, vagy épp fogadja a vendégeket, akiknek egyre inkább se szeri se száma.

Et voila Borisz

Az elmúlt hétvégén Nusival végre eljutottunk Misihez, eleget téve a többszöri kedves invitálásának. Hogy hol is van A BIRTOK? Az északi parton végigfutó 71-es főútról Zánkánál érdemes letérnünk, és az egykori „úttörővárost” észak felé elhagyva máris a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tündérmesébe illő területén találjuk magunkat. A Hegyestű geológiai múzeuma is számos csodát rejt, és ha meg is másszuk a bazaltorgonákat, akkor is érdemes tovább állni a szomszédos faluig, Monoszlóig. Itt a falusi templomok egyik veretes példánya nyújt újabb eligazodási pontot, ami után kb. 50 méterre egy kis földút nyílik.

Aki ezen a földúton hagyja magát zötykölődni nagyjából egy kilométeren keresztül, annak útja végén minden bizonnyal tátva marad a szája: a domb tetejére épült Liszkay birtok mintha Toszkánába repítené az utazót. Erdők-mezők ölelésében körös-körül remekbe szabott szőlősorok, a nem is olyan távolból pedig a Tanúhegyek üzenik: most is figyelnek, és mindent látnak, ami a birtokon történik.

Azt nem mondhatnám, hogy Nusi első látásra beleszeretett a helybe. Amikor megérkeztünk épp egy békés álmából ébresztette, hogy a hintó megállt alatta, és ezt felettébb nehezményezte. Rosszallását az elébünk igyekvő Borisz sem értette, "nadehát nekem sem kell mindent érteni" félrebillentett fejtartással tűrte a kis jövevény dúlását-fúlását.

Miután Nusi megkapta a saját babahintaját, beállt a kívánt világbéke: ő kint a friss levegőn Borisz vigyázó tekintetétől kísérve, mi pedig Misivel a szalon kandallója előtt leltünk nyugalmat.

Nem sok olyan borvidéke, bortermő helye lehet a nagyvilágnak, mint a Balaton-felvidék, ezen belül is Monoszló, és a Pangyér dűlő. A Kr.e. 200-tól, a Kelta bortermelés kezdetétől a Kr.u.. 890-ig, vagyis a magyar honfoglalás Dunántúli befejezéséig eltelt tizenegy évszázad alatt hét, más-más nyelvű, kultúrájú, de a bort egyformán kedvelő, termeléséhez jól értő nép váltotta itt egymást. Nyolcadikként az uralmat a magyarok vették át, hasonlóan viszonyulva a borhoz.

Ezek a népek azonban nem csak hoztak szőlőtermesztési, borkészítési tapasztalatokat, hanem vittek is magukkal: egy részük ugyanis később haza-, vagy továbbköltözött. Így a kelták Galliába, a rómaiak Itáliába, a gótok-longobárdok észak-Itáliába, a germánok a Rajna mentére. Ezeken a vidékeken ma is bortermeléssel foglalkozók őseinek talán egy része egykor élt a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében is. Kalandos életútjuk pedig Misiéhez is hasonlatos lehetett.

Misivel öröm főzni: sürög-forog a konyhában, én már a nézésében is elfáradok.

Liszkay Mihály budai családjában senki sem zenélt, de ő már gyerekkorában elmagyarázta a zongoratanárnőnek, hogy kérem, nem úgy kell azt... A mai napig nem játszik kottából, ezért egyetlen darab sem egyforma, ami elhagyja a kezét és a szívét. A sors abszolút hallással áldotta meg, bármit eljátszik hallás után, és regénybe illő életében volt idő, amikor csak ebből élt, például New Yorkban, Párizsban, Londonban, Hollandiában, és számos tengerparti településen Európában.

Monoszló melletti kúriájában mostanság leginkább este, egyedül szeret zongorázni: tízkor leül, és a hang három órán keresztül betölti a ház és a lélek falait. Ilyenkor boldognak érzi magát, azt mondja: ahol van egy zongora, ott az ember nem lehet egyedül, van kivel beszélgetnie. Bár a repertoárja igen széles, mégis nehezen játszik kérésre. Szerinte kell ahhoz legalább három igéző női szempár, hogy a zenei impulzusok kibontakozzanak.

Misi – aki elmondása szerint ma éli második ifjúságának kezdetét -, úgy érzi privilegizált élete volt ezidáig: 1957-ben elhagyta az országot, Hollandiában érettségizett, Maastricht városában végzett vendéglátói főiskolát, és 23 évesen már saját éttermet nyitott. Ezután a világ kincses ládája, British Columbia (Kanada) következett: majdhogynem zavaró jólét közepette nevelhette két gyermekét a Sziklás Hegységben egy 36 ezer hektáros birtokon, amit ő igazgatott. A sors persze őt is hazasodorta, és jó pár pofon után épp futásnak eredt volna ismét, amikor bevonzotta a Balaton-felvidéki szőlő, és az ott készíthető, francia minőséget utolérő vörösbor reménye.

Azt ugyan tudta, hogy milyen a jó bor, de sejtelme sem volt, hogy hogyan készül… Egy régi, romos pince várta, amiről csak az nem látta, aki nem akarta, hogy mindig is birtokközpont volt. Beteljesült a szerelem: a terroir díjnyertes borokkal hálálja meg a megannyi törődést. Ahogy Misi Churchillt idézi: semmi nem biztosítja a sikert jobban, mint a kitartás.

Itt a magyar borvidékek átlagát meghaladja a napsütés és a hőösszeg. Emellett meredek, délies lejtőik vannak: dél felé nyitott, észak felé zárt völgyek, ahol napközben megreked a meleg, így segítve elő a cukrosodást, gyorsítva a kései szüretnél a töppedést. A nedves rétekről, legelőkről, a vízfolyásokról, a Balatonról felszálló pára pedig az aszúsodást segíti. Sajátos adottsága a terroir klímájának, hogy nyáron, majd a zsendülés végéig a nappalok magas hőmérséklete éjszakára érezhetően lehűl. Ezáltal még a magasabb cukortartalmú, túlérett szőlőbogyók esetében is szembetűnően intenzív az illat és viszonylag magas a titrálható savtartalom.

Misi sikeresen belebolondított a boraiba, nagy kedvencem a Giulia: ez a Cabernet Franc igazi különlegesség. Ami volt belőle, az mind elfogyott, és a következő évjáratokból nem adnak már ki kereskedelmi forgalomba, csak a birtokon lehet majd megvenni. A Cabernet Franc összes tulajdonságát hordozza, ugyanakkor selymes, és nagyon itatja magát! Barik hordót nem látott, acéltartályban érlelték, és ők maguk szabályozták a könnyű, barikos ízt. Kihagyhatatlan! Nusira, és az ő táplálására való tekintettel majdhogynem csak szagolgattam, de azért vacsora mellé járt nekem is épp egy gyűszűnyi.

Misihez tavaly nyáron a francia barátnőmet, Klárát is elcipeltem. Neki Provence-ben van egy ugyancsak szemrevaló háza, azért Monoszlón sem érezte magát rosszul.

Azt pedig már csak remélni tudom, hogy mielőtt Misi elhúz a vitorlásával még pár receptet megtanít Nusinak...

Ha tetszett az útikalauz, nyomj egy lájkot!