Kiakadt a szlovák elnök Magyar Péter levelén: Megmondom nyíltan, sértés számomra
„Mi még mindig Szlovákia vagyunk, nem pedig Felvidék” – ezekkel a szavakkal bírálta Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök január 11-én, a köztelevízió vasárnapi műsorában Magyar Péter nyílt levelét. A TISZA Párt vezetője egy héttel korábban fordult Robert Fico szlovák miniszterelnökhöz a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését büntető törvény miatt.
Pellegrini szerint a témát a magyar belpolitikai küzdelmek részeként vetették fel, és sértőnek tartja, hogy a levélben Szlovákiát Felvidéknek nevezik.
– jelentette ki az államfő a szlovákiai magyar portál, a Paraméter beszámolója szerint.
A szlovák parlament még december 11-én, gyorsított eljárásban fogadta el a Büntető Törvénykönyv módosítását. A törvény szerint akár hat hónap börtönnel is büntethető az, aki nyilvánosan tagadja vagy megkérdőjelezi a második világháború utáni, csehszlovák vagy szlovák állami szervek jogi aktusain alapuló rendezést. A jogszabályt december 27-én hirdették ki.
Magyar Péter a Ficónak címzett levelében azt kéri, vonják vissza a vitatott jogszabály-módosítást. „Tisztelettel kérjük Önt, hogy kezdeményezze az érintett jogszabály-módosítás visszavonását, és nyisson teret a párbeszédnek, amely a békés együttélés alapja lehet” – fogalmazott. A TISZA Párt elnöke szerint ugyanis a módosítás sérti az emberi jogokat, félelmet kelt, és tovább terheli a szlovák-magyar kapcsolatokat. Azt is állítja, hogy a Szlovák Földalap a Beneš-dekrétumok alapján még ma is végez földelkobzásokat.
Magyar Péter levelében azzal érvel, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága közös európai érték. „A kollektív bűnösségen alapuló Beneš-dekrétumok történelmi és jogi megvitatása nem lehet bűncselekmény az Európai Unió tagállamaiban. A véleménynyilvánítás szabadsága közös értékünk” – olvasható a levélben.
„Nem születhetnek provokatív, a jogállam és a demokrácia alapjait kikezdő törvények, amelyeket a felvidéki magyarok nyílt fenyegetésként élnek meg” – áll a teljes mondatban.
Magyar Péter január elején arra kérte Orbán Viktort, hogy ő is írja alá a Ficónak címzett levelet.