HÍREK
A Rovatból

Pedagógus Kar elnöke: Lesz olyan iskola, óvoda, amelynek működése veszélybe kerülhet a kötelező oltás miatt

Horváth Péter szerint azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni.

Link másolása

Aggasztó a helyzet a kötelező koronavírus elleni oltás miatt az állami oktatási-nevelési intézményekben - mondta a Népszavának a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.

Mint elmondta, az intézmények dolgozóinak hétfőig kellett tájékoztatást kapniuk arról, hogy ha eddig még nem tették meg, december 15-ig be kell adatniuk a védőoltás első adagját. Ugyanakkor azokat, akik a határidő leteltével sem oltatják be magukat, nem küldik rögtön fizetés nélküli szabadságra, a munkáltatótól még kapnak egy felhívást, hogy 15 napon belül, vagyis december végéig pótolják az elmaradt oltást.

Horváth Péter szerint azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni, ez pedig nehéz helyzetbe hozhatja az iskolákat, óvodákat. Úgy látja, az igazgatók "kifejezetten aggódnak".

"Lesz olyan iskola, óvoda, nem is egy, ahol gyakorlatilag nem tudják majd ellátni a feladatokat, ha néhány pedagógus kiesik a rendszerből. Bár az átoltottság országos átlagban igen magas a pedagógusok körében, régiós szinten nem egyenletes, egyes helyeken mindössze 50-60 százalék körüli"

- mondta.

A Népszava értesülése szerint például egy vidéki városi iskolában a 70 fős tanári karból 20-an még oltatták be magukat, az intézményvezető pedig attól tart, az iskola működését veszélyeztetheti, ha a többségük továbbra sem lesz hajlandó az oltásra.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás úgy véli, 3-5 százalék között lesz azoknak az aránya, akik a kötelezőség ellenére is el fogják utasítani az oltást, ami több ezer tanárt jelent.

Szerinte azok, akik megtagadják az oltást, a kormány járványügyi intézkedéseivel szemben is bizalmatlanok, miután nem volt tiszta és világos kormánykommunikáció, és elmaradtak az egyértelmű adatközlések is az oltások hatékonyságával és biztonságosságával kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kínaiak próbálták a tibeti zászlót leszedni, magyar rendőrök avatkoztak bele a távol-keleti zászlócsatába
Hszi Csin Ping látogatásába kissé belezavart, hogy tibetiek egy zászlót akartak kifeszíteni a Gellért-szobor alatt, aztán megjelent egy tucatnyi kínai a saját zászlójukkal. Előkerült a magyar rendőrség is, parázs vita robbant ki a felek közt.

Link másolása

Érdekes módon a kínai elnök látogatása kapcsán az eddigi legnagyobb balhé egy tibeti zászló kiakasztásánál kezdődött, mégpedig az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Gellért-szobor alatti hídnál.

A hídra először egy tibeti csoport próbált kifüggeszteni egy tibeti zászlót. ám ekkor, nyilván teljesen véletlenül egy nagyobb kínai csoport jelent meg, és le akarták venni a zászlót.

Némi huzakodás és szóváltás utána tibeti zászló elszakadt. Az egyik tibeti tüntető kihívta a rendőrséget, eközben a kínaiak két nagy kínai zászlót lógattak ki a hídra.

Fotósunk végig követi az eseményeket, a kiérkező rendőrök intézkedését is le tudta fotózni. A rendőrök igazoltattak egy tibetit, de ő az újságíróknak elmondta, hogy nem látta, hogy a kínaiakat is igazoltatták volna. Eközben a tibeti zászló is visszakerült a hídra, miközben a kínaiak azóta is próbálják rátolni a saját zászlójukat - ebből a rendőrök szeme láttára alakult ki parázs veszekedés. A magyar rendőrök a jelenlévők szerint láthatóan nem nagyon akartak tevőlegesen beavatkozni az eseményekbe, inkább csak arra ügyelnek, hogy nagyobb balhéra és tettlegességre ne kerüljön sor.

Később kicsit paprikásabb lett a hangulat, a rendőrség próbált rendet teremteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Gulyás Gergely nem hisz abban, hogy Tompos Márton ellen kínai rendőrök intézkedtek, pedig videó is van róla
Indoklása egyszerűen az volt, hogy „Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”. Az esetről videó is készült, mutatjuk.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt a hvg.hu újságírója megkérdezte, mi a véleménye arról, hogy a Momentum országgyűlési képviselőjét, Tompos Mártont kínai rendőrök vonták kérdőre egy EU-s zászló miatt.

Gulyás válaszában elmondta, nem hiszi, hogy az eset egyáltalán megtörtént volna, de ha mégis, akkor ki kell vizsgálni.

„Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”

– magyarázta hitetlenkedését Gulyás, majd hozzátette, hogy hatósági intézkedésre Magyarországon csak magyar rendőr jogosult.

A kérdéses eset itt látható videón:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kiderült, miről beszélt Hszi Csin-ping és Orbán Viktor Ferihegyen
A kínai elnök Sulyok Tamás és Orbán Viktor meghívására érkezett szerdán Budapestre. A reptéren a miniszterelnök és felesége fogadta.

Link másolása

Hatnapos európai körútjának utolsó állomásaként érkezett Budapestre Hszi Csin-Ping kínai elnök szerdán.

„Elnök úr, professzor asszony, szeretettel üdvözöljük Önöket, köszönjük, hogy hazánkba látogatnak. Meleg barátsággal üdvözöljük Önöket”

– köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök az RTL videóján.

„Örülök, hogy találkoztunk. Hiszem, hogy a látogatás közös erőfeszítéseink révén eredményes lesz közös kapcsolataink fejlődésében”

– válaszolt Hszi, akinek ez az első magyarországi látogatása kínai államfői minőségében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Micimackónak öltözve tüntetett a Momentum a kínai elnök és Orbán találkozója ellen
A miniszterelnöki iroda közelébe már nem engedték őket. Tibeti és tajvani zászlókat is vittek. Mind a jelmezt, mind a zászlókat szigorúan tiltják Kínában.

Link másolása

Micimackó-jelmezben, illetve tibeti és tajvani zászlókkal tüntettek a Momentum politikusai és aktivistái Hszi Csin-ping kínai államfő budapesti látogatása ellen a Karmelitánál, írja a 444.

A miniszterelnöki iroda közelébe már nem engedték őket, így rendőri kísérettel járták végig a várnegyedet.

A tajvani és tibeti zászló lengetése Kínában szigorúan tilos, ugyanis a kommunista állam nem ismeri el függetlenségüket, a Micimackó pedig 2017-ben lett politikailag érzékeny téma, amikor az interneten virális lett egy kép, ami a mesefigura és Hszi Csin-ping kínai elnök közti hasonlóságon élcelődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET: