„Folytatódtak a sztrájktárgyalások: egy teljesen felkészületlen, ajánlat nélküli tárgyalóféllel találkoztunk. A munkabeszüntetések, ilyen körülmények között, mindenképpen folytatódnak ősztől” – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
A két tanárszakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a PDSZ szerdán tárgyaltak a kormány képviselőivel béremelésről és más munkaügyi javaslatokról.
Mint a PDSZ írja,
„a tárgyalás ez alkalommal a Belügyminisztérium közoktatásért felelős államtitkárságában zajlott, a kormány képviseletében Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár járt el – bár leginkább nem járt el, ugyanis érdemi ajánlattal nem volt képes előállni.”
A szakszervezet Ne Dolgozz Ingyen nevű oldalán megjelent írás szerint a kormány azzal érvelt, hogy jelenleg az EU és a kormány közötti tárgyalások eredményére várnak, hogy megkapják-e azokat a forrásokat, amelyekből 400 milliárdot a pedagógusok béremelésére szánnának.
A PDSZ szerint a kormány javaslata évi 14 százalékos emelést jelentene 2028-ig, amely azonban lényegesen kevesebb, mint az általuk követelt azonnali, 45 százalékos béremelés, amely megállíthatná a tanárok pályaelhagyását és érdemben kezelné végre a súlyos bérfeszültségeket a területen. Hozzátették, „a kormány megtehetné, hogy előfinanszírozza azt az összeget, amit uniós forrásokból kívánna megszerezni és azonnali béremelést hajhjatna végre, hogy elejét vegye a még súlyosabb tragédiának.”
A szakszervezet szerint a kormánynak „nincsenek ésszerű érvei arra, hogy miért kaphat egy egyetemi diplomás pályakezdő 100 ezer forinttal kevesebbet, mint egy nyolc általánost végzett határvadász, aki 400 ezer nettóval indít. És hangsúlyozzuk, nem a határvadász fizetését sokalljuk – hanem azt az állapotot tartjuk tarthatatlannak, hogy a pályakezdő kollégák nem képesek egy albérletet fenntartani a bérükből.”
A szakszervezetek felajánlották az államtitkárnak, hogy augusztus 22-én tartsanak újabb egyeztetést, ha azonban akkor sem ajánl a kormány az érdekképviseletek számára elfogadható ajánlatot, a szakszervezetek lépéseket tesznek a munkabeszüntetések folytatására.
„Folytatódtak a sztrájktárgyalások: egy teljesen felkészületlen, ajánlat nélküli tárgyalóféllel találkoztunk. A munkabeszüntetések, ilyen körülmények között, mindenképpen folytatódnak ősztől” – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
A két tanárszakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a PDSZ szerdán tárgyaltak a kormány képviselőivel béremelésről és más munkaügyi javaslatokról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendkívüli bejelentésre készül Orbán Viktor - hétfőn délelőttre hívtak össze sajtótájékoztatót
A miniszterelnök Nagy Elekkel, az iparkamara fejével tartja a sajtótájékoztatót. Pontban délelőtt 10-kor derül ki, milyen segítséget kapnak a vállalkozások.
Váratlan sajtótájékoztatót hívott össze hétfő délelőtt 10 órára Orbán Viktor miniszterelnök, aki Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tesz majd sajtónyilatkozatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiküldött meghívó a bejelentés témáját nem részletezte, de
a kamara elnökének jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a fókuszban a gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozások helyzete állhat.
A Portfolio információi szerint a sajtónyilatkozatot egy háttérbeszélgetés is követi majd.
A hétfői bejelentés előzménye lehet, hogy a kormány és a kamara október 4-én már ismertetett egy gazdaságélénkítő lépést. Akkor a Széchenyi Kártya Programon belül indítottak egy új, 3 százalékos fix kamatozású hitelkonstrukciót a kkv-k számára, legfeljebb 150 millió forintos hitelösszegig. A kormány erre a programra 250 milliárd forintot szán, a kamattámogatás összege pedig elérheti a 320 milliárd forintot, amelyből 60 milliárd forintot kifejezetten az új, kedvezményes hitelre fordítanak.
A kormány már márciusban is ígéretet tett egy nagyobb, több mint 1700 milliárd forintos gazdasági csomagra, amelyet szintén a kkv-kon keresztül juttatnának a gazdaságba, és ezzel párhuzamosan adó- és bürokráciacsökkentést is kilátásba helyeztek. Nagy Elek korábban arról beszélt, hogy a vállalkozói adminisztráció és az egyszerűsített adózási rendszerek módosítására „óriási az igény” – írta az Economx. A hétfői bejelentésen kiderülhet, hogy
pontosan milyen adó- és adminisztrációs könnyítések jöhetnek, és azok mikortól lépnek hatályba.
Váratlan sajtótájékoztatót hívott össze hétfő délelőtt 10 órára Orbán Viktor miniszterelnök, aki Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tesz majd sajtónyilatkozatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiküldött meghívó a bejelentés témáját nem részletezte, de
a kamara elnökének jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a fókuszban a gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozások helyzete állhat.
A Portfolio információi szerint a sajtónyilatkozatot egy háttérbeszélgetés is követi majd.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Győr lett az ország közepe: itt vannak a legjobb fotók Orbán Viktor és Magyar Péter rendezvényeiről
Szombaton az egész ország Győrre figyelt. Előbb Orbán Viktor beszélt a DPK országjárásán, majd délután Magyar Péterék töltötték meg a Bécsi kapu teret.
Először csapott össze a kampány utolsó hónapjaira ráfordulva Orbán Viktor és Magyar Péter. Mégha nem is találkozott egymással a két legnagyobb párt vezetője Győrben, a rendezvényeiket néhány órás eltéréssel tartották a városban.
Előbb Orbán Viktor és a Fidesz több vezető politikusa lépett színpadra a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásnak első állomásán, majd nem sokkal később Magyar Péter és a Tisza Párt tartott gyűlést a Bécsi kapu téren.
A miniszterelnök elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Magyar Péter beszéde jelentős részében a Fidesz-kormány elmúlt 15 évét szapulta, közben pedig azt is bejelentette, hogy ő lesz a pártja miniszterelnök-jelöltje.
A két gyűlésen mi is ott jártunk, ezek voltak a legjobb pillanatok:
Először csapott össze a kampány utolsó hónapjaira ráfordulva Orbán Viktor és Magyar Péter. Mégha nem is találkozott egymással a két legnagyobb párt vezetője Győrben, a rendezvényeiket néhány órás eltéréssel tartották a városban.
Előbb Orbán Viktor és a Fidesz több vezető politikusa lépett színpadra a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásnak első állomásán, majd nem sokkal később Magyar Péter és a Tisza Párt tartott gyűlést a Bécsi kapu téren.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Teljes vészféket húztam, teljes vészfék” - a szentmártonkátai tragédia után videón mutatta meg egy mozdonyvezető, milyen tehetetlenek
Döbbenetes kísérletet végzett a 35 éve dolgozó szakember, hogy mindenki megértse. A felvételt egy nap alatt kétmillióan nézték meg, de vajon elég lesz ez?
Saját készítésű videóval hívja fel a figyelmet egy mozdonyvezető a vasúti átjárók veszélyeire a múlt heti, öt halálos áldozatot követelő szentmártonkátai tragédia után. A felvételen 120 km/h-s sebességgel száguld, majd vészfékez, hogy megmutassa, miért tehetetlenek egy ütközésnél: a 90 tonnás járműnek még fél percre van szüksége a megálláshoz - számolt be róla az RTL Híradó.
A múlt héten kedden történt balesetben egy autó a lezárt sorompót megkerülve hajtott a sínekre, egyenesen a Budapestre tartó Tokaj InterCity elé. A járműben hatan utaztak, öten szörnyethaltak, a tragédiát csak egy 18 éves lány élte túl, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A sajtóinformációk szerint az autót egy 24 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező fiatal vezette.
A tragédia után döntött úgy Kicska László Tamás, a Gépészek Szakszervezete elnöke, hogy egy videóval illusztrálja a mozdonyvezetők kiszolgáltatottságát. A felvételen, amit egy nap alatt közel kétmillióan láttak, hallatszik is, ahogy a fülkéből kommentálja az eseményeket.
„Mondjuk, most jön egy autós. Teljes vészféket húztam, teljes vészfék” – hangzik el a felvételen, miközben a mozdony csak 30 másodperc múlva áll meg.
„Az általános fékúttávolság ezer méter” – magyarázta a 35 éve mozdonyvezetőként dolgozó férfi, aki szerint a szentmártonkátai baleset a fiatalok felelőtlensége miatt történt. „A kollégám gyakorlatilag tehetetlen volt; ezt szerettem volna illusztrálni nyugodtabb környezetben.”
Boncsér Sándor igazságügyi műszaki szakértő szerint Szentmártonkátán a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, a tragédia tizedmásodperceken múlt. A vonat hajszálpontosan középen találta el a kocsit, esélyt sem adva a benne ülőknek. „Kísérleti körülmények között is nagyon nehéz lenne előidézni, hogy pontosan így történjen. Egy, idézőjelben ‘tökéletes’ ütközés előkészítése két napot is igényelne, hogy pontosan ott és úgy találja el a járművet, ahogy azt a szervezők szeretnék” – nyilatkozta a szakértő.
A vasúti átjárókban történt balesetek sajnos nem ritkák. Idén év elején Sárazsadányban két férfi halt meg, amikor autójuk a mozdony alá szorult. Februárban Ceglédnél egy InterCity tarolt le egy átjáróba hajtó autót, amely kigyulladt, és két utasa szintén életét vesztette. A MÁV adatai szerint idén eddig 49 baleset történt vasúti átjáróban, ezekben 19-en haltak meg. A vasúttársaság hangsúlyozta: minden esetben pirosat mutatott a lámpa és a sorompó is megfelelően működött.
Saját készítésű videóval hívja fel a figyelmet egy mozdonyvezető a vasúti átjárók veszélyeire a múlt heti, öt halálos áldozatot követelő szentmártonkátai tragédia után. A felvételen 120 km/h-s sebességgel száguld, majd vészfékez, hogy megmutassa, miért tehetetlenek egy ütközésnél: a 90 tonnás járműnek még fél percre van szüksége a megálláshoz - számolt be róla az RTL Híradó.
A múlt héten kedden történt balesetben egy autó a lezárt sorompót megkerülve hajtott a sínekre, egyenesen a Budapestre tartó Tokaj InterCity elé. A járműben hatan utaztak, öten szörnyethaltak, a tragédiát csak egy 18 éves lány élte túl, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A sajtóinformációk szerint az autót egy 24 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező fiatal vezette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Orbán Viktorról: Ez nem az igazi, bátor harcos, ez amolyan Temuról rendelt bátor utcai harcos
Szerinte a kormányfő fekete kordonnal és testőrökkel zárkózik el az elégedetlen emberektől. Ismét szóvá tette azt is, hogy Orbán húsz éve nem állt ki senkivel nyilvános vitára.
Magyar Péter győri beszédében kemény szavakkal támadta Orbán Viktort szombaton, amikor arról beszélt, szerinte hogyan kellene viselkednie egy kormányfőnek. Úgy fogalmazott: „Egy valódi miniszterelnök bele mer nézni a kihívója szemébe. Egy miniszterelnök nem bujkál, feltéve, hogy nem egy maffiafőnök inkább, mintsem miniszterelnök.”
A politikus a Fidesz győri rendezvényét védvonalat is szóba hozta. „A fekete kordonok jelentik Orbán Viktor kormányzásának eredményét” – mondta, majd azt is hozzátette, szerinte a fekete szín illik ahhoz az országhoz, „ami az elszalasztott lehetőségeit gyászolja”. Úgy fogalmazott: „Orbán Viktorhoz illik a fekete szín, hiszen ő lett az ország gyászhuszára.”
A miniszterelnök és kihívója közti nyilvános vita elmaradása is előkerült. Magyar Péter azt kérdezte: miért nem áll ki vitázni húsz éve?
Felidézte Orbán Viktor néhány órával korábbi szereplését is, ahol a kormányfő nem frontálisan mondott kampánybeszédet, hanem Váczi Gergő kérdéseire válaszolva – bár szerinte nem mindig azokra – fejtette ki gondolatait. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Elnök úr, hallom lehet öntől kérdezni. Na nem úgy, hanem pont úgy.”
Magyar a miniszterelnök saját korábbi önmeghatározását is visszahozta.
„Ez nem az igazi, bátor harcos, ez amolyan Temuról rendelt bátor utcai harcos”
– idézte fel Orbán Viktor egyik szállóigévé vált öndefinícióját, majd úgy folytatta: „Egy digitális harcos kinyomtatva.”
Szerinte egy kormányfőnek vállalnia kellene a nyílt helyzeteket és a vitát. Úgy fogalmazott: „Egy valódi miniszterelnök nem bújik nők szoknyája mögé, nem bújik a nyolcvanöt éves édesapja mögé, nem bújik TEK-esek mögé, fekete kordonok mögé, digitális harcosok mögé, propagandisták mögé, nem bújik janicsárok mögé” – ismételte el újra szemrehányásait.