HÍREK
A Rovatból

Feloszlatta magát a képviselő-testület Jászberényben

A feloszlatást a DK-n kívül a Fidesz-frakció, a jobbikos polgármester és a mögötte álló ellenzéki szövetség is támogatta.


Feloszlatta magát a jászberényi képviselő-testület a hétfő délután rendkívüli ülésen - írja a szoljon.hu.

A testület feloszlatását a Fidesz-frakció támogatásával előterjesztő dr. Gedei József (DK) önkormányzati képviselő azt mondta, itt az ideje annak, hogy a jászberényi választópolgárok lehetőséget kapjanak arra, hogy képviselő-testület harcának sikertelesége után ők hozzanak megnyugvást. „Az oszlatás kérdése azért van előttünk, mert mindenki új kezdetet szeretne a városban” - fogalmazott.

A jobbikos polgármester, Budai Lóránt polgármester szerint nem szokványos időszak áll mögöttük, 2019 óta ugyanis minden évben volt valamilyen nehézség, amellyel szembe kellett nézniük. Mint mondta, tanulság volt számára az elmúlt három év, az egyik legfontosabb, hogy igenis lehet politikai ambíciók nélkül is tenni a városért. Azt is megjegyezte, hogy szerinte a Fidesz-frakció nem szolgálta Jászberény érdekeit. A fideszes Tamás Zoltán erre úgy válaszolt, hogy sohasem mondták azt, hogy a város ne kapja meg, ami jár neki. A szintén kormánypárti dr. Szabó Tamás úgy gondolja, a település érdekeit teljesen különböző módon értelmezte a testület az elmúlt időszakban.

Balogh Béla alpolgármester szerint dr. Gedei József és a Fidesz-frakció összefogásának eredménye az oszlatásról szóló előterjesztés, amelyet "nagyon hibásnak és károsnak" gondol a város jelenlegi helyzetében. Gedei erre úgy reagált, hogy szerinte viszont Budai Lóránt polgármester és Balogh Béla alpolgármester idézte elő a mostani helyzetet.

A képviselő-testület végül nyolc igen szavazattal megszavazta feloszlását. Ez azt jelenti, hogy hamarosan időközi választást tartanak a városban, ez valószínűleg jövő év elején lesz esedékes.

A DK közleményt adott ki, amely szerint a feloszlatásról szóló előterjesztés körül az elmúlt hetekben ellentmondásos helyi és országos vita alakult ki.

„A vita alapvető forrása az volt, hogy korábban a város polgármestere maga is többször kezdeményezte a testület feloszlatását, mi több, annak megszavazását helyezte kilátásba. A most napirendre került előterjesztést Gedei József, a DK képviselője kezdeményezte. A nyilvánosságra került vádak szerint Gedei az előterjesztést a Fidesz támogatásával kívánta volna elfogadtatni a képviselőtestülettel.

A mai képviselő-testületi ülésen a képviselők nyílt szavazással, egymást követően, személy szerint szavaztak. A kezdeményezést végül Gedei Józsefen kívül támogatta maga a polgármester, a polgármester mögött álló úgynevezett ellenzéki szövetség, melyben a Jobbik, az MSZP és a Momentum képviselői ülnek, és egy fideszes képviselő is. Ily módon a többség a testület feloszlatása mellett döntött és utat nyitott egy későbbi időközi választásnak” - olvasható a közleményben.

A város honlapján azt közölték, hogy az előterjesztést Gedei József (DK) és hat Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő - Tamás Zoltán, Balog Donát, Bohárné Bathó Rozália, Nagy András, Szabó Tamás, Szatmári Anikó - nyújtotta be - írja az MTI.

Az előterjesztésben az olvasható, hogy

Budai Lóránt polgármester az elmúlt időszakban a széles nyilvánosság előtt többször felvetette a feloszlást, "és erre napirendi javaslatot is tett, amelyet azonban a képviselő-testület elutasított". Azóta "nem csitultak, inkább erősödtek" a képviselő-testület tagjai közötti erős véleménykülönbségek, amelyek különösen az úgynevezett Malom-projekt körül bontakoztak ki.

Másrészről a "rossz előterjesztéseket követő terméketlen és stílusában méltatlan viták" újabb, rossz testületi döntéseket eredményeztek vagy azok meghozatalát lehetetlenné tették - írták. "A rossz előterjesztések alapján meghozott képviselő-testületi döntések helytelen irányba vitték az önkormányzat pénzügyi-költségvetési politikáját, és hátráltatják a város fejlődését" - fogalmaztak a benyújtók.

Jászberény jegyzője megerősítette, hogy 2020 őszén Budai Lóránt polgármester is kezdeményezte a testület feloszlatását, de az előterjesztés napirendre vételét akkor nem támogatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, a MÁV viszont nem a vasútra, hanem a renoméjának megmentésére költene ennyit
A HVG birtokába került dokumentum szerint a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.


A MÁV júliusban újabb, nettó 948 millió forintos keretszerződést kötött a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. konzorciumával. A HVG birtokába került dokumentum szerint

a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.

A szerződésben szereplő összeg jelentős része a MÁV úgynevezett „tíz vállalásának” kommunikációjára mehet el. Lázár János januárban tízpontos ígéretet tett különböző vasúti fejlesztésekre. Emiatt a MÁV már februárban is aláírt egy hasonló, nettó 919 millió forintos kommunikációs keretszerződést, amelyből július közepéig körülbelül 350 millió forintot használtak fel a kampányra.

A HVG szerint az új szerződés céljai között szerepel a szolgáltatásfejlesztési elemek népszerűsítése, edukációs és társadalmi felelősségvállalási kampányok lebonyolítása, valamint egyéb brand- és kereskedelmi hirdetések készítése is. A megállapodás emellett hostess-promóciókat, kitelepüléseket és 3–6 rendezvény megszervezését is előírja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Itt nincsenek bizonyítékok, de most lerakatják velem a telefont” – mondta Juhász Péter, akinél nyomozók jelentek meg Szőlő utcai ügy miatt
A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”. A hangfelvételnek - állítása szerint - ugyanakkor semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz.


Mint azt mi is megírtuk: az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban.

A Telex telefonon elérte Juhászt is.

„Épp itt vannak a nyomozók. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de azzal összefüggésben itt nincs semmi. A közzétett hangfelvétel semmilyen kapcsolatban nincs ezzel az üggyel. Itt nincsenek bizonyítékok. Ha jól értem, most lerakatják velem a telefont”

- fogalmazott a lap megkeresésére a volt politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport és a JUHI Podcast-csatorna alapítója.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Juhászt és több személyt tanúként is kihallgatnának a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás során.

A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót a YouTube-csatornáján, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Orbán füleséről: már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni
- Voltak páran, akik szerint „AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból - írta a képviselő.


Hadházy Ákos visszatért az Orbán fülében látott fülhallgatóra hasonlító tárgyra. Korábban azt írta, hogy „Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette. De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

A miniszterelnök csak annyit reagált erre korában, hogy „Nincs.”

Most a független képviselő ezt írta:

„Orbán azt mondta, hogy nem volt kémfülhallgató a fülében a parlamentben…

Mondjuk, Hatvanpusztára meg azt mondta, hogy az édesapja félkész mezőgazdasági üzeme.

Úgyhogy tessék eldönteni, kinek van igaza. (Voltak páran, akik szerint “AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból. Sőt, már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni, arra gondolva, hogy ha hallásproblémája van Orbánnak, az magánügy.

Később hívta fel rá a figyelmet egy honfitársunk, hogy ezen keresztül diktálni is lehet a válaszokat az azonnali reakciót igénylő oarlamenti vitában. Ezért bizony ez: közügy. Orbán “cáfolata” pedig azt mutatja, hogy valószínűleg tényleg az utóbbi magyarázat az igaz."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jobb oktatást és egészségügyi ellátást követeltek stadionok helyett – Késekkel rontottak be a rendőrségre a marokkói tüntetők, kettőjüket lelőtték
A hatóságok állítják, hogy önvédelemből nyúltak a lőfegyverekhez, de vizsgálatot indítottak az ügy miatt.


Szerdán erőszakba torkollottak a közszolgáltatások rossz állapota miatt kirobbant kormányellenes tüntetések Marokkóban.

Két ember meghalt, amikor a rendőrök tüzet nyitottak egy csoportra, amely megpróbálta „megrohamozni” a rendőrőrsöt Leqliaa városrészben, Agadir közelében

– közölte az állami média.

A helyi hatóságok szerint a a tüntetők késekkel rontottak be a rendőrségre, majd felgyújtották az épületet. A hatóságok állítják, hogy önvédelemből nyúltak a lőfegyverekhez, de vizsgálatot indítottak az ügy miatt.

Az eset súlyos fordulatot jelent az eredetileg társadalmi igazságosságot követelő tiltakozások során.

A marokkói belügyminisztérium szerint eddig több mint 400 embert tartóztattak le, és közel 300-an megsérültek az összecsapások során.

A megmozdulások szombaton kezdődtek, az emberek azért vonultak utcára, hogy jobb oktatást és egészségügyi ellátást követeljenek. Sokan sérelmezik, hogy az észak-afrikai ország stadionokat épít a 2030-as labdarúgó-világbajnokságra készülve, miközben elhanyagolja az oktatás és az egészségügy súlyos problémáit.

A demonstrációkat a „Moroccan Youth Voice” és a „GenZ 212” nevű, lazán szerveződő, névtelen fiatalokból álló csoportok kezdeményezték, akik TikTokon, Instagramon és a Discord nevű alkalmazáson keresztül szólították meg a fiatalokat.

A tiltakozások egyre nagyobb elégedetlenséget tükröznek a társadalmi egyenlőtlenségek miatt, amelyek különösen a fiatalokat és a nőket sújtják. A marokkói statisztikai hivatal adatai szerint az ország munkanélküliségi rátája 12,8%, a fiatalok körében 35,8%, a diplomásoknál pedig 19%.

Tovább növelte a felháborodást, hogy Agadir egyik állami kórházában több nő meghalt – az eset szimbólumává vált az egészségügyi rendszer hibáinak.

(via DW)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk