Soha nem látott drón- és rakétatámadást indított Oroszország Ukrajna ellen
A pokoli támadásban 12 ember halt meg, köztük három gyerek is. Az ukrán elnök Amerika segítségét kérte, miközben ezerfős fogolycserét is lebonyolítanak a felek.
Oroszország szombatról vasárnapra virradó éjszaka 298 drónnal és 69 rakétával támadta Ukrajnát – írta a Guardian.
Ez volt a 2022-ben indult háború eddigi legnagyobb ilyen típusú támadása.
Az orosz hadsereg több hullámban indított támadást, amelyek során több várost is célba vettek. A legsúlyosabb csapás Kijevet és a főváros körüli térséget érte. Az ukrán hatóságok tájékoztatása szerint összesen 12 ember vesztette életét, köztük három gyerek, és több tucatnyian megsérültek.
Az orosz fél azt állította, hogy az éjszaka folyamán 110 ukrán drónt semmisítettek meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon kért fellépést az Egyesült Államoktól az orosz támadásokkal kapcsolatban. Bejegyzésében azt írta: „Amerika és mások hallgatása csak felbátorítja Putyint.”
A támadásokkal egy időben fogolycsere is zajlik a két ország között. A tervek szerint három nap alatt összesen ezer-ezer foglyot adnak át egymásnak.
Oroszország szombatról vasárnapra virradó éjszaka 298 drónnal és 69 rakétával támadta Ukrajnát – írta a Guardian.
Ez volt a 2022-ben indult háború eddigi legnagyobb ilyen típusú támadása.
Az orosz hadsereg több hullámban indított támadást, amelyek során több várost is célba vettek. A legsúlyosabb csapás Kijevet és a főváros körüli térséget érte. Az ukrán hatóságok tájékoztatása szerint összesen 12 ember vesztette életét, köztük három gyerek, és több tucatnyian megsérültek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kalotay Kristóf, Sümeg KDNP-s alpolgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy azonnali hatállyal lemond tisztségéről. Mint írta, az elmúlt időszakban, különösen az elmúlt héten olyan események történtek a hivatalban, amelyekkel nem tud azonosulni.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta, hogy számára
a köz szolgálata „nem csupán pozíció, hanem felelősség” is, ezért „nem tud, és nem is akar átlépni egy bizonyos erkölcsi határvonalat”.
Hozzátette, hogy továbbra is tenni szeretne a városért, de a jelenlegi keretek között ezt már nem tudja felelősséggel és lelkiismerettel vállalni.
Kalotay a tavalyi önkormányzati választás után került be a testületbe, amikor Végh László fideszes polgármester külsős alpolgármesterként maga mellé emelte. Most azonban.
a lemondással egy időben feljelentést tett a nyomozó ügyészségen ismeretlen tettes ellen.
Bejegyzésében azt írta: „hiszek abban, hogy az igazság és az elszámoltathatóság nem üres szavak, hanem alapkövei a hiteles közéleti szerepvállalásnak ma Magyarországon”.
A közleményben azt is jelezte, hogy ez a végleges állásfoglalása, és további nyilatkozatokat nem kíván tenni.
Helyi források szerint Kalotay a feljelentésben azt állította, hogy az önkormányzatban arra próbálták rávenni az illetékes ügyintézőt, hogy módosítsa visszamenőleg több pályázati referens munkaköri leírását. Így a pályázati pénzekből kifizethető lett volna számukra a projektmenedzseri díj. Kalotay szerint amikor az ügyintéző ezt megtagadta, és az esetről dokumentumot rögzített a hivatali informatikai rendszerben, a dokumentumot másnapra törölték.
A város fideszes vezetése az előző ciklusban is több ügyben került reflektorfénybe. 2021-ben derült ki, hogy Végh László polgármester élettársa, Szabó Krisztina hamis érettségi bizonyítvánnyal kapott igazgatói kinevezést a Sümegi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központban. Néhány hónappal később a Pénzügyminisztérium több mint 120 millió forint visszafizetésére kötelezte az önkormányzatot, miután az átvilágítás során két, uniós forrásból finanszírozott beruházás esetében súlyos jogsértéseket tártak fel.
Végh Lászlót 2024-ben ismét megválasztották Sümeg polgármesterének, mindössze 11 szavazattal megelőzve Kovács Mihályt, az Élhetőbb Városért Egyesület jelöltjét.
Kalotay Kristóf, Sümeg KDNP-s alpolgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy azonnali hatállyal lemond tisztségéről. Mint írta, az elmúlt időszakban, különösen az elmúlt héten olyan események történtek a hivatalban, amelyekkel nem tud azonosulni.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta, hogy számára
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszűnhet a Hintalovon Alapítvány, ha életbe lép az „átláthatósági” törvény
Az alapítvány nem kap magyar támogatást, a külföldi források viszont ellehetetlenülhetnek. Gyurkó Szilvia szerint ez veszélyezteti a gyermekjogi munkát.
Ha június 1-jén életbe lép az „átláthatósági” törvény, az veszélybe sodorhatja a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány működését – erről Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember beszélt az Indexnek. A szervezet alapítója elmondta: azért pályáztak külföldi támogatásokra, hogy ezeket a forrásokat Magyarországon használják fel, mivel a tevékenységük kizárólag hazai gyerekekre irányul.
Gyurkó Szilvia szerint
az elmúlt években mintegy 100 millió forintnyi uniós és más európai pályázati pénzt fordítottak tanácsadásra, kutatásokra és szakmai munkára, amely mind magyar gyerekeket érintett.
Hozzátette: mivel a gyermekvédelmi rendszerben évek óta humánerőforrás-hiány van, és sok szakember hagyta el a pályát, még inkább szükség van az alapítvány támogatására.
Az Index felidézte, hogy a szervezet nemrég publikálta a 2024-es gyermekjogi jelentését. Ebben az szerepel, hogy tovább romlott a hazai szakszolgálatok helyzete, és a gyerekek mentális állapota is rosszabb lett. Emellett nőtt a bántalmazások és a családon belüli erőszak előfordulása is.
A jelentések célja, hogy valós képet adjanak a gyermekvédelmi rendszerről, és láthatóbbá tegyék azokat a problémákat, amelyek a gyerekeket érintik.
„Láthatóbbá teszünk jelenségeket – annak érdekében is, hogy ne legyen stigmatizáló a gyermekek számára az állami gondozásba vétel. A jelentéssel mások is látják, milyen út vezetett idáig” – fogalmazott Gyurkó Szilvia.
Az alapítvány nemzetközi kutatásokat is végez: online visszaéléseket, bántalmazási eseteket vizsgálnak, valamint iskolai, sport- és közösségi helyzeteket elemeznek a visegrádi országokban.
Ha június 1-jén életbe lép az „átláthatósági” törvény, az veszélybe sodorhatja a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány működését – erről Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember beszélt az Indexnek. A szervezet alapítója elmondta: azért pályáztak külföldi támogatásokra, hogy ezeket a forrásokat Magyarországon használják fel, mivel a tevékenységük kizárólag hazai gyerekekre irányul.
Gyurkó Szilvia szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy már hírt adtunk róla, Molnár Ferenc Caramel a Szeged Napja Ünnepségsorozat szombati napján, koncert közben élesen bírálta a kormány megosztó politikáját. Többek között azt mondta: „Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket. (…) Megtanultuk '48-ban, megtanultuk '56-ban, hogy nem lehet minket szétválasztani, és aki ezzel próbálkozik, az bele fog bukni!”
A kirohanást nem hagyta szó nélkül a kultúráért felelős államtitkár, Hoppál Péter, aki a Facebook-oldalán reagált Caramel gondolataira.
„Ki a Tisza vizét issza, saját levét issza vissza!
Válaszul erre a mai »szeretetnyelvű« hírre – írta Hoppál, mondanivalóját pedig olyan képekkel támasztotta alá, amelyből kiderül:
három évvel ezelőtt, 2022 tavaszán Caramel a Fidesz Baranya 2-es körzet pécsi országgyűlési kampánynyitóján vett részt.
Az énekes egyébként 2018-ban még az erzsébetvárosi fideszes jelölttel, az Orbán-család ügyvédjével, Bajkai Istvánnal kampányolt, idén áprilisban viszont már a Pilisborosjenőn aláírást gyűjtő Tisza-párti önkéntesek pultjánál jelent meg, emlékeztet rá a 444.
Ahogy már hírt adtunk róla, Molnár Ferenc Caramel a Szeged Napja Ünnepségsorozat szombati napján, koncert közben élesen bírálta a kormány megosztó politikáját. Többek között azt mondta: „Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket. (…) Megtanultuk '48-ban, megtanultuk '56-ban, hogy nem lehet minket szétválasztani, és aki ezzel próbálkozik, az bele fog bukni!”
A kirohanást nem hagyta szó nélkül a kultúráért felelős államtitkár, Hoppál Péter, aki a Facebook-oldalán reagált Caramel gondolataira.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbánéknak tényleg semmi nem szent, képesek voltak gyűlöletükben és rettegésükben honfitársainkra ereszteni a provokátoraikat
Szerinte „a helyszínen jelenlévők egyértelműen felismerték a magyarországi biharkeresztesi Viastein gyár munkásait, akiket magyar rendszámú kisbusszal szállítottak a helyszínre.”
Magyar Péter új Facebook-posztjában szellőztette meg, hogy a mintegy kéttucatnyi ellentüntető hogy került Nagyváradra, ahol a 12 napig tartó menet végén beszédet mondott.
"Orbánék Tiborcz István és a gyergyói oligarcha társa, Balázs Attila cégén keresztül szervezték oda a gyorsan lebőgő 19 hőzöngő, trágárkodó provokátort a csodálatos nagyváradi rendezvényünkre.
A helyszínen jelenlévők egyértelműen felismerték a magyarországi biharkeresztesi Viastein gyár munkásait, akiket magyar rendszámú kisbusszal szállítottak a helyszínre. Az egyik hőzöngő a cég pulcsijában üvöltözött artikulálatlanul.
A Viastein Kft. Tiborcz István és Balázs Attila érdekkörébe tartozik. Orbán Viktor korábban a Tiborcz István, Balázs Attila érdekkörtől vásárolt titkos kormányhatározattal, közpénz százmilliárdokért felesleges irodaépületeket.
Szintén ott volt a szervezett rendzavarók között a Harcosok Klubjának egyik kiképzett gyűlölködője is.
Orbánéknak tényleg semmi nem szent. Képesek voltak gyűlöletükben és rettegésükben Nagyváradon, Szent László szobra mellett a magyar és székely zászlókkal ünneplő békés erdélyi, partiumi és anyaországi honfitársainkra ereszteni a provokátoraikat. Persze, aki I. András királyunk sírja mellett, Tihanyban képes volt elárulni az erdélyi magyarokat, az pont erre ne lenne képes?!
Arra mindenesetre jó volt Orbán piti, aljas húzása, hogy ismét mindenki számára világossá vált (Erdélyben és a Partiumban is), hogy a Fidesz a gyűlölet, a megosztás, az árulás és a fenyegetés pártja, a TISZA pedig a valódi békét és nemzeti összefogást képviseli.
Köszönöm, hogy a sok száz partiumi és erdélyi testvérünk békésen viselte Orbánék provokációját."