HÍREK

Orosz állami tévé: „Bármennyire utáljuk ezt bevallani, az egész világ ellenünk van”

Egyre többen gondolják úgy Oroszországban, hogy sehova nem vezet Putyin ukrajnai háborúja. Az elesett katonák családjai is egyre dühösebbek.

Link másolása

Miközben Oroszország továbbra is titkolja ukrajnai veszteségeinek valós mértékét, egyre több információ szivárog ki a hivatalosan továbbra is különleges hadműveletnek nevezett invázióról. Putyin 83 napja tartó háborúja pedig egyre inkább feldühíti az orosz katonák családjait, és már azok is meginogtak, akik eleinte még támogatták Ukrajna lerohanását - írja a The Guardian.

„A háború kezdete óta teljesen másként tekintek a kormányomra” - mondja a 39 éves Tatjana Efremenko, akinek fia az április közepén elsüllyesztett Moszkva hadihajón szolgált, és azóta sem adott életjelet magáról. Egy hónappal az orosz flotta zászlóshajójának számító cirkáló elsüllyedése után hivatalosan csak egyetlen ember halálát ismerték el, a legénység további 27 tagját eltűntként kezeik, de a halottak száma elérheti a kétszázat is. Talán érthető, hogy ezek után Tatjanának kifejezetten „kemény” véleménye van az orosz vezetésről, amit azért nem mond el, mert attól tart, hogy börtönbe zárnák.

„Megkértek egy dokumentum aláírására, amiben az áll, hogy elfogadom a fiam halálát, a veszteségért pedig kárpótolni akartak”

- fakadt ki a nő a lapnak. Hozzátette: tudomása szerint ugyanezt a papírt megkapta az összes eltűnt sorkatona családja. A nő szerint ezzel akarják megvásárolni a hallgatásukat.

Ugyanakkor már egy hónap telt el a hadihajó elsüllyedése óta, és az emberek lassan elfelejtik, hogy mi történt a csatahajóval a Fekete-tengeren. Az odaveszett katonák szülei még mindig tele vannak kérdésekkel, amikre senki nem válaszol: miért voltak sorköteles katonák a Moszkva fedélzetén és miért indultak harcba pontosan?

Kijev közben azt állítja, hogy több ezer orosz katona holtteste van még Ukrajnában, amit csak azért nem fogadnak be az oroszok, mert ezzel elismernék a háborúban elesett katonák riasztóan magas számát. Csak a napokban nyilvánosságra hozott bilohorivkai pontonhíd-összeomlásban a becslések szerint 485 katona mellett 80 járművet vesztett Oroszország a Donyec folyónál, ami komolyan kiverte a biztosítékot még az addig a háborúval egyetértők körében is.

Egy 300 ezer követővel rendelkező Telegram-csatornán azt írják, hogy amíg az ehhez hasonló baklövésekért nem vállalja senki a felelősséget, addig „soha nem lesznek reformok a hadseregben”. Egy másik blogger szerint egyenesen „idiotizmus vagy szabotázs volt ilyen hibát elkövetni a háború harmadik hónapjában”.

A háború kritikája már az orosz állami televíziót is elérte. Egy politikai vitaműsorban az egyik szakértő élesen bírálta a Kreml politikáját, a háború tagadását és a győzelmi esélyeket a nyugati országok által felfegyverzett, rendkívül motivált ukránokkal szemben.

Mihail Khodarjonok hangsúlyozta, hogy Oroszország „teljes geopolitikai elszigeteltségben” van, majd hozzátette:

„Bármennyire utáljuk is ezt bevallani, gyakorlatilag az egész világ ellenünk van. És ebből a helyzetből kell megmenekülnünk.”

Oroszország legutóbb március végén közölt adatokat harctéri veszteségeiről. Ezek alapján a háború első hónapjában 1351 katonájuk esett el, 3825-en pedig megsebesültek. Azóta csak annyit közöltek, hogy a veszteségeik „jelentősek”. Nyugati becslések szerint az oroszok vesztesége az elismert tízszerese vagy hússzorosa is lehet, de akadnak olyan szakértők, akik szerint már a 30 ezret is meghaladhatja az elesett katonák száma.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET: