HÍREK
A Rovatból

Óriási vitát váltott ki az eutanáziáról a 17 éves holland lány „passzív” öngyilkossága

Hollandia szerint teljesen félremagyarázzák, hogy megy ez náluk. A CNN vezércikke szerint a sajtó is felelős a lány halálhíre körüli zűrzavarért.
CNN - szmo.hu
2019. június 08.


Link másolása

Noa Pothoven 17 éves volt. Vasárnap halt meg hollandiai otthonában, egy oda telepített, kórházi ágyon, a családja körében. Előtte közzé tett egy Instagram-posztot - azt azóta már törölték - amelyben közli: szenvedései oly mértékűek, hogy nem bírja tovább, hosszú évek óta érlelődő döntése értelmében ezentúl nem vesz magához sem táplálékot, sem folyadékot, és napokon belül meg fog halni.

A hírt a Central European News nevű nemzetközi hírügynökség vette át a holland médiából, és gyakorlatilag az egész világsajtó az általuk közölt információkra alapozva írta meg, hogy Noa Pothoven a Hollandiában legálisnak számító eutanázia következtében halt meg.

Az eset szinte azonnal globális döbbenetet és megrökönyödést váltott ki. Naomi O'Leary, a Politico Europe újságírója ekkor döntött úgy, hogy utánajár a történteknek, és kapcsolatba lépett a lány esetét jól ismerő, holland lapokkal. Így derítette ki, hogy - ahogy Twitter posztjában is közzé tette - "A 17 éves, korábban nemi erőszakot szenvedett lányt NEM segítették a halálba eutanáziával Hollandiában."

Hogy a lány halála nem volt "szabályos" eutanázia, arról mi is hírt adtunk, ám a CNN ma közölt publicisztikája szerint ennél azért bonyolultabb a kérdés. A lány családja a botrány után kiadott egy közleményt, amelyben ezt írják:

"Noa úgy döntött, hogy többé nem eszik, és nem vesz magához folyadékot. Ez okozta a halálát. Végig vele voltunk, abban a pillanatban is, amikor elment. Kérünk mindenkit, tartsa tiszteletben a gyászunkat."

A Holland Királyi Egészségügyi Társaság, valamint az a holland eutanázia klinika (Levenseinde clinic), amelyhez Noa korábban már folyamodott eutanáziáért, egyértelműen azt nyilatkozták, hogy a lány "nem eutanázia következtében halt meg. Minden ilyen irányú kérvényét elutasítottuk. A kezelése körülményeit illetően felmerülhetnek kétségek, ez természetesen további vizsgálatot igényel."

Hollandiában 2002-ben tették legálissá az eutanáziát. Már 12 éves kortól lehet kérvényezni, de akkor még kizárólag a szülők kérhetik. Noa esetében - ő már 17 éves volt - a szülőknek csak tudnia kell a kérvényről, a beleegyezésük nem szükséges.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók Magyar Péter országjárásáról – a résztvevőkkel is szóba elegyedett a TISZA Párt politikusa Gyulán
Megkezdte országjáró körútját a Talpra Magyarok alapítója, aki először Békés megyébe látogatott. A helyszínen volt a Szeretlek Magyarország stábja.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, körülbelül 200-250 ember előtt megkezdte országjáró turnéját Magyar Péter. A NER-ből két hónapja kilépett politikus nagyjából azokat a paneleket használta a gyulai várnál elmondott beszédében, amiket az eddigi nyilatkozataiban és tüntetésein. Ezen kívül beszélt Békés megye szerepéről, és arról, hogy a régió sokkal előrébb tarthatna, ha az Európai Uniótól kapott pénzeket nem oligarchák és kormányközeli emberek zsebébe csatornázták volna.

Azt is megígérte, hogy a TISZA Párt EP-képviselői hazahozzák a kormányzati korrupció miatt visszatartott több ezermilliárd forintos uniós támogatásokat.

Az eseményről készült rövid videónk itt látható:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A helyszínen készült fotókon látható, hogy Magyar Péter beszéde után nagyjából egy órán keresztül beszélgetett az összegyűlt emberekkel, akikkel már az esemény előtt szóba elegyedett, kezet fogott és szelfizett egy sort.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Pétert csabai kolbásszal várták, a közmédia függetlenségének visszaállítását és a családi pótlék jelentős megemelését ígérte Békéscsabán
Gyula után a békési megyeszékhelyen folytatta országjáró körútját a TISZA Párt politikusa. Sok konkrét ígéretet megfogalmazott, de sok gondolat korábbi tüntetésekről is ismerős lehetett.

Link másolása

Gyula után rögtön Békéscsabán folytatta szerdán megkezdett országjáró körútját Magyar Péter. A TISZA Párt alelnökét a békési megyeszékhelyen szimpatizánsai helyi kolbásszal fogadták.

A több százezer ember előtt egy kisteherautó platóján megtartott beszédében Magyar Péter elismételt néhányat a korábban Gyulán (és már más tüntetéseken is) elmondott gondolataiból.

Beszélt arról is, hogy pártja fontosnak tartja a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni harcot is, valamint beszélt az állatjólétről és az állatok jogairól is. Magyar megemelné és inflációkövetővé tenné a családi pótlék összegét is.

A NER-ből két hónapja kiszállt politikus megígérte azt is: visszaállítja a közmédia függetlenségét is – pikírten megjegyezve, hogy a köztévé riporterei valószínűleg nincsenek a helyszínen.

„Beszüntetjük, és büntetőjogi tényállássá alakítjuk a propagandát” – tette hozzá, hatalmas tapsot kiváltva a többszáz nézőből. Ahogy fogalmazott: „A vélemény lehet szabad, de a hír szent.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megkezdte országjáró körútját – többszáz ember előtt beszélt Gyulán
A TISZA Párt alelnöke jellemzően a korábbi jelszavakat és mondanivalókat ismételte el országjárása első állomásán.

Link másolása

Megkezdte országjárását Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke Gyulán indította be kampányát.

A NER-ből nemrég kilépett politikust rengeteg ember köszöntötte, sokakkal kezet fogott és szóba elegyedett az emberekkel.

Magyar Péter elmondta, hogy Gyula különösen fontos neki, mert nem messze onnan, Dobozon éltek ősei, édesanyja is odavalósi.

A változás elkezdődött, április 6. után semmi sem lesz ugyanolyan, mint amilyen addig volt, tégláról téglára vesszük vissza az országot

– ismételte meg az eddig is sokszor elmondott gondolatokat a rögtönzött színpadon Magyar.

Ezután Békés megyét dicsérte, elmondása szerint a megyét joggal nevezik Magyarország éléskamrájának. Beszélt arról, hogy a vidéknek minden adottsága megvolna ahhoz, hogy virágzó régió legyen. Elmondta: bár az ország az EU-s csatlakozás 20 éve alatt 40 ezermilliárd forintnyi európai uniós támogatást kapott, de azok jelentős része haveri zsebekben, jachtokban, offshore-cégekben és magántőkealapokban landolt.

Utána arról beszélt, a TISZA Párt megválasztása esetén mit tenne – ezek a pontok szinte teljesen megegyeztek azzal, amit Magyar április 6-án a Kossuth téren is elmondott.

A fideszes politikusoknak és a propagandistáknak azt üzente, hogy állításaikkal ellentétben ők is kiállnak az illegális migráció ellen, és mind a nemzetközi, mind a hazai térben maximálisan békepártiak.

Magyar Péter ezután elmondta azt is, hogy szerdától péntekig mindenki szavazhat pártja EP-jelöltjeinek listás sorrendjéről, a jelöltek bemutatkozása pedig megtalálható a párt honlapján és a saját YouTube-csatornáján.

Magyar Péter beszédének legfontosabb részeit itt lehet visszahallgatni:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Beszéde után arra hívta fel az embereket, hogy keressék meg, mert mindenkivel nagyon szívesen beszél. Az országjárás ezután este fél8-kor Békéscsabán folytatódik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek szólt be keményen – persze a neve említése nélkül
A volt miniszterelnök szerint olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott.

Link másolása

Hírlevelében ment neki Magyar Péternek Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke (Molnár Csabához hasonlóan) név nélkül támadta a NER-ből kilépő politikust.

„Furcsa dolog ma ellenzékinek lenni. Olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott, lehetőleg nem is olyan régen. Mintha csak volt fideszesként lehetne igazán hitelesen szemben állni a Fidesszel, az eddig is ellenzékiek pedig csak álellenzékiek lennének”

– írja a volt miniszterelnök, egyértelműen Varga Judit volt férjének címezve sorait.

A Demokratikus Koalíció (és a Párbeszéd és az MSZP közös) kampánynyitóján Molnár Csaba, a párt vezető politikusa szintén nem említette Magyar Péter nevét, de egyértelműen neki üzent, amikor négy legendát említett, amikkel szerinte le kell számolni:

A rogánozás legendája, amivel szerinte elfedik Orbán Viktor szerepét.

A lopás nélküli Fidesz legendája – szerinte a kormánypártban szakpolitikai kérdésekben is helytelen döntések születnek: minden kétszer annyiba kerül, mint tavaly, kórházba menni lassan nagyobb kockázat, mint megmászni egy 8000 méter magas hegyet.

Az Orbán nélküli Fidesz legendája.

Az igazi ellenzékiek legendája: Molnár szerint az elmúlt években kiépült az a kép, hogy „a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott” „Ha pedig még 2022-ben is, az már maga a Jolly Joker, az igazi ellenzékiség kvintesszenciája” – tette hozzá.

via 444

Link másolása
KÖVESS MINKET: