HÍREK
A Rovatból

Sokakat megrémítenek az óriási darazsak, de nem kell félni

A tőrösdarazsak nagyon hasonlítanak a lódarazsakra, de nagyon szelídek, ráadásul még hasznosak és védettek is.


Az utóbbi években már a nagyvárosokban is előfordulhat a tavasz végén és a nyár elején a tőrösdarázs. Ez az óriási darázsfajta óriási pánikot kelthet az emberekben, elvégre a laikus szem nem sok különbséget lát közte és a - néha valóban agresszív - lódarázs között.

Pedig a tőrösdarázs nemcsak ártalmatlan, hanem kifejezetten hasznos, emiatt védett rovar - hívta fel a figyelmet Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

A szelíd óriások nem véletlen hozzák a frászt a laikusokra: a tőrösdarazsak legnagyobb faja,

az óriás tőrösdarázs egyben kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja is, a nőstény akár 5 centiméteresre is megnőhet.

De a kisebb sötétszárnyú tőrösdarázs is elég nagy ahhoz, hogy akik nem ismerik, azok sikítva meneküljenek előle.

Pedig nem kellene. A 24.hu szerint a tőrösdarazsak nagyon szelídek, maximum akkor csípik meg az embert, ha az megfogja, összenyomja őket, szinte sohasem támadnak, csak védekezésből szúrnak. De csípésük is kevésbé kellemetlen, mint például a lódarázsé. Ugyan a tőrösdarázs csípése is fájdalmas, de nem okoz allergiát, hosszan tartó szövetgyulladást, másnapra már el is múlik.

A két darázsfajt egyébként nem olyan nehéz megkülönböztetni egymástól. Több dologban is különbözik a külsejük. Először is, a nőstény tőrösdarázs feje vörös, a hímé fekete, míg a lódarázsé sárga és vörös. A tőrösdarázs tora fekete, a fekete potrohon pedig négy sárga folt van, a leglátványosabb különbség pedig, hogy az ő potrohukon szőrfoltok is vannak. A lódarázs potroha fekete-sárga csíkos, és nincsenek rajta szőrfoltok.

lodarazs-horz

Balra: lódarázs. Jobbra: óriás tőrösdarázs (Wikipédia)

A tőrösdarázs elsősorban nektárral táplálkozik, és május-júniusra esik a párzási időszaka. Ilyenkor fordulhatnak elő tömegesen, ma már a városokban is. Ha már tisztáztuk, miért nem kell félni tőlük, mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy

a tőrösdarazsak párzása horrorfilmbe illő.

Először is, a nász után a hímek elpusztulnak. Az anyák ezután a petékkel nagyobb lárvák után kezdenek kutatni a talajban. Amikor kiszagolnak egy megfelelő egyedet (elsősorban orrszarvúbogár, szarvasbogár, egyes cserebogárfajok lárváit), leásnak értük, megbénítják őket a csípésükkel, és rátesznek egy petét.

Amikor a pete kikel, berágja magát a lárva testébe, és szép lassan elfogyasztja, természetesen a létfontosságú szerveket hagyva utoljára, hogy a lárva mindvégig életben maradjon. A kis tőrösdarázs ebben a testben telel, majd tavasszal kel ki.

A tőrösdarázs éppen a szaporodása miatt hasznos és védett, mivel nagy mennyiségben pusztítja a kultúrnövényekben károkat okozó pajorokat.

Egyetlen törzsdarázs elpusztítása 50 ezer forintos büntetést vonhat maga után!

Címkép: Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
A politikus szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó erről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 04.



Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.

Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.

Juhász szerint négy ember is megkereste az utóbbi időben olyan történettel, amelyek a Szőlő utcai ügyhöz hasonlítanak.

Elmondása szerint ezekben az esetekben is jelezték bűncselekmény gyanúját, majd titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, és az ügyek eltussolásra kerültek. Azt viszont nem árulta el, melyik intézményről van szó, mert még nem egyeztetett azokkal, akik az információt megosztották vele.

Juhász szerint a házkutatás után mostanra meggyőződése, hogy „Orbán Viktor és körei – akik tényleg valamilyen módon védik ezeket a bűnelkövetőket – megadták a politikai megrendelést, ahogy ők hívják, a megtorlásra”. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügyészségi dolgozók a hazáért végzik a munkájukat, és valóban az ügyek feltárása a céljuk.

Hozzátette, hogy a mostani kihallgatás során is ilyen emberekkel találkozott.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta Látó János nevét és fényképét, aki a

„Zsolti bácsis” felvétel készítője. Bejegyzésében azt írta, hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől, amelyeket később ellenőrzött. Juhász szerint Látó személye nem volt titok, ő maga is bemutatta újságíróknak. Hozzátette, hogy Látó nem feltétlenül akart a nyilvánosság elé állni, de felmerült benne, hogy szerepelne egy podcastban is.

Juhász szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó ilyenről. Ő maga kérdezte meg, hogy tehet-e feljelentést rágalmazásért.

Korábban házkutatást tartottak Juhásznál, és lefoglalták az adathordozóit is. Azt mondta, az ügyész úrtól ígéretet kapott arra, hogy minden olyan adatot, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, megsemmisítenek. Ezt személyes garanciával vállalta.

A politikus nem tart attól, hogy összemossák a nevét az üggyel. „Nem, nem, nem, egy másodpercig sem félek, leszarom őket, tényleg” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy nem az a fontos, kik az elkövetők vagy áldozatok név szerint, hanem az, hogy az igazság kiderüljön, és a bűncselekmények elkövetői elnyerjék büntetésüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Orbán Viktor: A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar családok érdeke
A magyar miniszterelnök szerint a brüsszeliek vérszemet kaptak, kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.


Orbán Viktor szombat reggel a Facebook-oldalán értékelte a koppenhágai EU-csúcs eseményeit.

„Forró ősz előtt állunk.

A brüsszeliek vérszemet kaptak. Kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.

Az oroszok meg majd kifáradnak. Arról híresek. Koppenhágában világossá tettem, hogy ebből mi nem kérünk. De világossá kell tegyük újra és újra. Ki kell tartanunk, mert csak így tudunk kimaradni a háborúból” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette:

„A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar emberek, a magyar családok, az egész nemzet érdeke.

Kétszer már megégettük magunkat. Harmadszor nem fogjuk. Aláírásgyűjtésre fel!” – írta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely a Zsolti bácsizásról: Amikor a valódi ügyek is gyomorforgatók, akkor felesleges lyukra futni
A főpolgármester szerint a botrány elviszi a fókuszt a valós kérdésekről. A Népszavának adott interjújában a főváros pénzéről és a januári nyitásról is szót ejtett.


Karácsony Gergely a Népszavának beszélt a főváros pénzügyeiről és a kormánnyal folytatott egyeztetésekről.

„A kérdés azon áll vagy bukik, hogy Orbán Viktor mikor és mit dönt. Budapest bedöntése szolgálja jobban a politikai érdekeit vagy a működőképesség fenntartása”

– fogalmazott.

Elmondta, hogy a nyáron több alkalommal beszélt Gulyás Gergellyel, és találkozott Navracsics Tiborral, valamint Lázár Jánossal is. „Mind a hárman egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy a város működőképességét semmi sem veszélyeztetheti, illetve az állam semmilyen szolgáltatást nem akar átvenni, ami főként a közlekedési miniszter esetében fontos kijelentés” – tette hozzá.

Szerinte különféle pénzügyi lépésekkel talán kihúzzák év végéig, de az államháztartási törvény szerinti adósságmentes zárást így nem tudják teljesíteni. Úgy véli, ez azzal járhat, hogy a bank felmondja a folyószámlahitelt.

„ha nem lesz hitel, nem lesz miből nyitni a boltot januárban.”

Kijelentette, hogy Budapest csődje esetén sem mondana le. „Nem én idéztem elő ezt a helyzetet. A kormány fosztotta ki a várost. Ha azt a 400 milliárdot nem vették volna el, akkor most arról beszélgetnénk, hogy hol építünk új metrót Budapesten. Az én politikai felelősségem abban áll, hogy ezt a harcot végigharcoljam.”

Azt is mondta, meglepné, ha a kormány feloszlatná a Fővárosi Közgyűlést, mert „a pénzügyi gyámmal magára venné a kormány a politikai felelősséget is, amit aligha akar”. Úgy látja, a jelenlegi közgyűléstől akár az is elképzelhető, hogy feloszlatja magát, de egy új önkormányzati választás szerinte egyik oldalnak sem kedvezne. „A céltábla közepén nem én vagyok, hanem Magyar Péter. Nem én készülök beülni a kormányfői székbe, hanem ő.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügyéről is nyilatkozott.

„Szerintem nincs is Zsolti bácsi. Hallottunk egy interjút erről, de senki nem tudja mi az igazság. De ennél is rosszabb, hogy elviszi a fókuszt a valós kérdésekről. Az persze felháborító, hogy Juhász Péternél házkutatást tartottak, csak mert elmondta a véleményét. De a lényeg mégiscsak az lenne, hogy nagyon sok mindent tudunk biztosan a gyermekvédelmi rendszerről, amelyek önmagukban kétségbeejtőek. Nekem, aki semmilyen módon nem vagyok érintett a 2026-os választáson, engedtessék meg felvetnem az ellenzéknek, hogy amikor a valódi ügyek is gyomorforgatók, akkor felesleges lyukra futni”

– fogalmazott a főpolgármester.

(via)


Link másolása
KÖVESS MINKET: