HÍREK

Orbán Viktor Trianonról: „A döntő ütközetet az utánunk következő nemzedéknek kell megvívnia””


Link másolása

Úgy vélte, azt hittük, ennél nincs lejjebb, a második világháború után azonban "szívfájdalom nélkül dobtak oda bennünket a kommunistáknak", ahogy a többi közép-európai országot is. Legyen ez örök tanulság a közép-európai népeknek.

A miniszterelnök elmondta: "sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot", összekapaszkodtak, hogy eltüntessenek minket, de mi talpon maradtunk és kibírtuk. Ma már nincs Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió, nincs brit és francia birodalom, és "mi még ott leszünk azok temetésén, akik bennünket akartak sírba tenni", de mi, magyarok "megmaradunk, mert itthon vagyunk, itthon vagyunk, és ezért megmaradunk".

A miniszterelnök kiemelte, hogy a magyarság az emberi szív módjára hol összehúzódik, hol kitágul, de 1100 éve ott él, ahol a nagy államalapítóink kijelölték a helyét, és méltósággal őrzi a Kárpát-medencét.

Egy olyan nép önbizalmával és tartásával kell élnünk, amely tudja, hogy többet adott a világnak, mint amit kapott tőle - vélekedett. Hozzáfűzte: ez a teljesítmény feljogosít a történelmünk folytatására, és "voltak már rosszabb határaink is, mégis itt vagyunk".

Közölte: a nemzeti mivoltára büszke Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával örömmel építjük a közös jövőt, a történelem megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek új korszakot nyissanak, együtt emelkedjenek fel. Az elmúlt tíz évben bebizonyosodott, hogy ha a magyar nemzetrészek életereje összeadódik, az a szomszédainknak is jó - mondta.

"Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs", és akik ezt még nem értették meg, sietniük kell, mert fogytán van az idejük."

Orbán Viktor azt mondta, látjuk szomszédainkban, ami elválaszt, de azt is, ami összeköt, és a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni a Kárpát-medencét.

Szerinte száz éve nem voltunk ilyen erősek, mint most, politikai, szellemi, gazdasági és kulturális erőnk napról napra nő, megindult a magyarok visszavándorlása, "a béke és a biztonság szigete vagyunk". Az erő felelősséggel jár, ezzel tisztában vagyunk.

A kormányfő háláját fejezte ki az elszakított nemzeti közösségek helytállásáért, hűségükért a nemzethez és szülőföldjükhöz.

"Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta szavait Orbán Viktor.

A megemlékezésen a miniszterelnök és a vendégek egy kanyargós erdei úton végigvonultak, és a 14 stációnál, amelyek elcsatolt városokat jelképeznek, színészek szavaltak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Matematika érettségi: itt vannak a hivatalos megoldások
Általános vélemény szerint nem az egész vizsga volt könnyű, de szinte biztosan mindenki talált benne olyan feladatot, amit meg tudott oldani.

Link másolása

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, lezajlottak a középszintű írásbeli érettségik matematikából. A részben megváltoztatott vizsgán a diákoknak ún. sodrófadiagrammal, koordinátageometriával, halmazelmélettel és egy képzeletbeli polgármesterválasztás alapján a százalékszámítással is meg kellett küzdeniük.

Kedden az Eudline már megjelentette a nem hivatalos megoldásokat, mára pedig megérkezett a hivatalos megoldókulcs is.

A szaktanárok hivatalos véleménye szerint a matekfeladatok vegyes nehézségűek voltak, de szinte minden diák találhatott benne olyat, amit könnyebben meg tudott oldani, vagy amit korábban már alaposabban gyakorolt. Volt olyan vélemény is, hogy egy jobb képességű általános iskolás számára sem okozott volna nehézséget az érettségi vizsga megírása.

Ha kíváncsi vagy, hogy neked hogy sikerült a megpróbáltatás, esetleg rég vizsgáztál már, és érdekel, hogy átmentél volna az idei érettségin, IDE KATTINTVA le tudod ellenőrizni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Zivatarok és felhőszakadás miatt adtak ki riasztást – a fél országot elöntheti az eső
Elsősorban délen és keleten kell komoly esővel és viharral számolni. A következő napokban lassan, fokozatosan javul az idő.
Malinovszki András / Fotó: Bernhard Jaeck / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Szerda délelőttől előreláthatólag a délutáni órákig az ország délnyugati, déli, illetve keleti részén, leginkább a határhoz közeli területeken helyenként zivatar alakulhat ki – figyelmeztet a met.hu. Zivatar vagy intenzív zápor környezetében délutánig lokálisan felhőszakadásszerű intenzitású (kb. 15-25 mm) csapadék előfordulhat az említett részeken, illetve délen napközben szélerősödés is kialakulhat.

Az Időkép előrejelzése szerint a zivatarok által nem érintett részein szakadozottá válik a felhőzet, többfelé akár hosszabb időszakokra is előbújik a nap.

Délutánra 16 és 23 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön délen, délkeleten növekedhet meg gyakrabban a gomolyfelhőzet, és itt helyenként zápor, egy-egy gyenge zivatar is előfordulhat. Észak, északnyugat felé haladva egyre kevesebb lesz a felhő, egyre több a napsütés. Az északkeleti szél több helyen megerősödik. Hajnalban 6-14, a délutáni órákban 20-24 fokot mérhetünk.

Pénteken sokkal jobb időre van kilátás, az ország nagy részén sok lesz a napsütés, jelentéktelen zápor csak elvétve alakulhat ki. Helyenként még élénk lesz az északkeleti szél. Kora reggel 5-13, délután 20-25 fok valószínű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bajnai Gordonból a világ egyik legsikeresebb magyar menedzsere lett Londonban
Hatalmas pénzekről dönt, és a világ legnagyobb infrastrukturális cégeivel dolgozik együtt a volt magyar miniszterelnök. Arról is beszélt, szeretne-e visszatérni a magyar politikai életbe.

Link másolása

Bajnai Gordon „ismeretlen” londoni menedzserkarrierjét mutatja be a Forbes Magazin. Azt írják, a volt magyar miniszterelnök egy 12 ezer milliárd dolláros piac meghatározó arca.

Az életéről szólva megjegyzik, hogy hétfő és péntek között London egyik legpatinásabb negyedébe jár dolgozni, a Magyarországon csak kevesek által ismert Campbell Lutyensbe, egyébként pedig Magyarországon van, a családjával.

Arra kérdésre, hogy cégének kik a legfontosabb ügyfelei, úgy felelt: „Mondjuk inkább azt, hogy vállalatfelvásárlási alapok”. Kifejtette: olyan területet fednek le, ahol nyugdíjalapok, biztosítók, családi alapítványok keresik a tőke helyét, körülbelül 12 ezer milliárd dollár (4,4 trillió) forint értékben.

Bajnai Gordon a cég egyik partnere és egyben résztulajdonos vezetője is, az egyik üzletágat ő viszi. eddig legalább 250 milliárd dollár tőkét közvetítettek zárt körben. Ügyfeleik olyan befektetésekben érdekeltek, mint például a londoni Gatwick vagy a New York-i La Guardia repülőtér, illetve vasutak Franciaországban vagy Olaszországban, tengeri kikötőkben.

„A legnagyobb alap, amin most dolgozom, huszonötmilliárd dollár (9,2 ezer milliárd forint) lesz, amikor majd meglesz. Név nélkül annyit mondhatok róla, hogy a világ vezető infrastruktúraalap-kezelőjének adunk tanácsot” – adott némi betekintést jelenlegi munkájába Bajnai Gordon.

Volt kollégája, egykori kabinetfőnöke, Schmidt-Hegedüs Dóra szerint Bajnai remek tárgyalópartner, és nagyon felkészült. „Mindig többet tud, mint aki az asztal túloldalán ül, és olyan a tárgyalástechnikája, hogy a végén a másik fél is elégedetten áll fel, és nem azért, mert kompromisszumot kötöttek, hanem mert úgy tárgyal” – fogalmazott egykori munkatársa.

Természetesen nem tehették meg, hogy ne térjenek ki arra a kérdésre, hogy a 2014-ben a magyar politika színpadán újra feltűnő volt miniszterelnök tervez-e ismét hazai politikai karriert. Bajnai válasza erre meglehetősen egyértelmű volt: „Felnőtt ember tudja, hogy tetteinek, döntéseinek következményei vannak, én is tisztában voltam vele, hogy mi lesz annak a trade offja, hogy elvállalom a miniszterelnökséget (…) Na jó, mindent azért nem láttam, de nem voltak jó érzéseim”. Azt is mondta, szívesen gondol vissza azokra az időkre, amikor egy csődközeli helyzetből hozták ki Magyarországot.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Érettségi 2024: A kereszténység elterjedése és az erdélyi fejedelemség a töritémák között
Három, illetve négy órájuk van a diákoknak a feladatok teljesítésére.

Link másolása

Középszinten három, emelt szinten pedig négy órájuk van a diákoknak a szerdai történelem érettségire, írja az eduline.hu. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázik reggel 9 óra óta.

A portál szerint a középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak. Ezen kívül a diákoknak Hunyadi Mátyással, az I. világháborúval, a Horthy-korszakkal kapcsolatos kérdésekre is kell válaszolniuk. A feladatlap első részében szerepel még a Rákóczi-szabadságharc és Magyarország reformkori gazdasága is.

A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Középszinten a négy esszéfeladat közül kettőt választhatnak az érettségizők: egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, és egy magyar történelemmel foglalkozó hosszút. A választás során arra is figyelniük kell, hogy az egyik esszé az ókortól 1849-ig tartó időszakhoz kapcsolódjon, a másik pedig 1849 utánihoz.

Emelt szinten a hat esszéfeladat közül hármat kell kifejtenie a diákoknak: a középszinthez hasonlóan egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, egy a magyar történelemmel kapcsolatos hosszút, és egy komplexet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: