HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: „Sohasem voltunk hajlandóak részt venni a saját temetésünkön”

A kormányfő a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán arról beszélt, „sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot”.


„Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs. Ez a törvény” - írta a Fidesz a Facebook-oldalán vasárnap, a trianoni békeszerződés évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Napján. A nagyobbik komránypárt szerint „az elmúlt 13 évben bebizonyítottuk a szomszédainknak, ha a magyar nemzetrészek életereje összeadódik, az nemcsak nekünk jó, hanem nekik is”.

A bejegyzésben megosztott videón Orbán Viktor arról beszélt: sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot. A kormányfő szerint ebben volt, akit a haszonszerzés vezetett, és „volt, aki mindig is gyűlölte a magyarrokat”.

„Ők kapaszkodtak össze, hogy eltüntessenek benünket a föld színéről. De mi makacs népség vagyunk, sohasem voltunk hajlandóak részt venni a saját temetésünkön”

- mondta Orbán. Szerinte a dédapáink sem adták föl, „nem térdeltek le, és nem kértek kegyelmet”, talpon maradtunk és kibírtuk.

„Jól mondták száz évvel ezelőtt: mi még ott leszünk azok temetésén, akik benünket akartak sírba tenni. Mi, magyarok viszont maradunk, akárhogy fordul is szél” - mondta Orbán, aki azt is hozzátette: teljesítményünk feljogosít benünket a történelmünk folytatására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék menetén
A miniszterelnök által kiposztolt második képpel azonban van egy kis probléma. A két fotó ugyanis egészen más időben és helyen készült.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Orbán Viktor nem sokkal a beszéde után kiposztolt egy két képből álló montázst, amelyen az egyik kép a Békemenettel teli Margit hidat, a másik a Hősök terén gyülekező tiszásokat ábrázolta.

Orbán büszkén azt írta a képek mellé, hogy a Békemeneten kétszer annyian voltak.

A második képpel azonban van egy kis probléma. Az Orbán által közzétett fotó igencsak a rendezvény elején készült, amikor a százezres nagyságrendű tiszás tömeg épp csak elindulhatott a Deák térről, és vonult az Andrássy úton.

Másrészt kérdés, honnan készült a fotó, mert ugye a drónok számára épp Orbánék rendeltek el a Tisza rendezvényének idejére repülési tilalmat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.

„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter beszéde alatt, fotót is mellékelt
Beindult a számháború: a politikai elemző szerint 35 ezren voltak Magyar beszéde alatt a Hősök terén. Ezt rövid posztjában háromszor is leszögezte.


„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.

„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”

- szögezte le a kormánypárti influenszer.

Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.

Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Szégyelld a pofádat, te köcsög” - videón, ahogy Karácsony Gergelyt szidják a Békemeneten
A főpolgármestert fél perc alatt nevezik a köcsögön kívül szerencsétlennek, mocsadéknak és az ország szégyenének a békepárti felvonulók.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



„Szégyellje magát! Tönkretette Budapestet! Hogy néz ki?” - ez volt az egyik legvisszafogottabb megnyilvánulás, amit Karácsony Gergely kapott a békemenetelektől. A főpolgármester és a tömeg találkozásáról az Euronews osztott meg egy félperces videót.

A felvétel alapján Karácsony bringás felszerelésben keveredett a kormánypárti felvonulók közé a Margit hídon. A bejegyzés szerint a rendőrök tanácsolták neki, hogy menjen arra nyugodtan.

„Minek jöttél ide? Itt a magyarok vannak, nem az árulók! Szégyelld a pofádat, te köcsög!”

- mondja neki egy zászlólengető férfi.

„Te hülye szerencsétlen!” - tromfol egy másik békepárti felvonuló.

„Te rohadt mocsadék!” - veti oda a kerékpárját a tömegben toló politikusnak valaki.

„Magyarország szégyene!” - kontrázik egy másik pillanatokkal később, miközben Karácsony próbál átvágni az embereken.

A félperces szitokomcunamiról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: