HÍREK
A Rovatból

„Van egy megállapodásunk a cigánysággal” – Orbán a romák kegyeit kereste a hatvani DPK-gyűlésen a Lázár-botrány után

A miniszterelnök a DPK hatvani fórumán a munka és tanulás útját kínálta a roma közösségnek. Ezzel párhuzamosan Rákay Philip a Tisza Pártot Soros-szövetségnek nevezte, jelezve a kampány kettős fókuszát.


A Lázár János-botrány utórezgéseiben, a roma szavazók kegyeit keresve indított frontális támadást a Tisza Párt új szakértői ellen a kormányoldal a Digitális Polgári Körök hatvani nagygyűlésén. Orbán Viktor miniszterelnök a háború mellett a drogok ellen is harcot hirdetett, a rezsicsökkentést pedig ismét az orosz energiához kötötte, egyúttal népnyúzónak nevezve a Shellt, a Tisza új energetikai vezetőjének korábbi munkahelyét.

A hatvani rendezvényen Rákay Philip, a DPK nagykövete azzal vádolta Magyar Pétert, hogy az elmúlt időszakban megpróbálta „felhergelni” a cigányságot, majd azt javasolta, a Tisza Pártot nevezzék át Soros Demokraták Szövetségére. Rákay szerint a párt külügyi vezetője, Orbán Anita „együtt ücsörög a Soros-családdal”, és Ukrajna EU-tagságáért lobbizik.

Orbán Viktor verbális hadjáratot indított a kábítószer ellen, felhánytorgatva azt a bírósági döntést, amely kimondta: Magyarország uniós jogot sértett, amikor a kannabisz ügyében nem fogadta el az uniós döntést.

A miniszterelnököt egy roma felszólaló kérdezte a cigány-magyar együttélés javításának tervéről. „Minden fel van keverve, mint a zacc” – kezdte válaszát Orbán, majd a kormány és a cigányság közti megállapodásról beszélt.

„Van egy megállapodásunk a cigánysággal, ha polgárosodni akartok, két módon tudunk segíteni nektek: munkával és tanulással. Teremtünk munkahelyeket, arra kérünk, vegyétek fel a munkát. Segítünk a tanulásban, csak küldjétek el a gyerekeiket az iskolákba. A szülők dolgoznak, a gyerek tanul – ez a polgári élet, ennek a lehetőségét kínáltuk fel.”

Hozzátette, a helyzet még nem jó, de jó irányba mozdult el. A miniszterelnök azzal védekezett, hogy a politikában néha félrecsúsznak mondatok, de ezeket meg lehet beszélni.

„Értem, hogy miért érezték sértve magukat a magyarországi cigányok. Nem az a baj, hogy takarítani kell. Azzal volt a baj, hogy őket nem tartják ennél többre alkalmasnak. Nem fogom engedni, hogy bárkit olyan sorsra ítéljenek, amit nem ő választott magának”

– ígérte.

Az energiapolitika témájára áttérve Orbán Viktor ismét a rezsicsökkentés megvédése mellett érvelt. „Ha nincs olcsó orosz energia, nincs rezsicsökkentés. Ha sikerül elérni, hogy levágjanak bennünket az orosz gázról és olajról, akkor megszűnik a rezsicsökkentés” – figyelmeztetett. Ezzel utalt a Tisza Párt gazdasági és energetikai vezetőjére, Kapitány Istvánra is.

„Beküldtek ide egy embert a Shellből, amely egy népnyúzó intézmény”

– mondta a politikusról.

Orbán Anitáról, a Tisza külügyi vezetőjéről pedig úgy fogalmazott: „Egy tipikus kijáró, most is tudnám használni kijáró embernek valamelyik nemzetközi szervezetben.”

A hatvani eseményt beárnyékolta Lázár János építési és közlekedési miniszter január 23-i kijelentése, amelyben a roma közösséget „belső tartalékként” említette, akik elvégezhetnék azokat a munkákat, amiket mások nem, például a „szaros mosdók” takarítását. Lázár a következő napi, kaposvári DPK-gyűlésen bocsánatot kért, de a kijelentés országos felháborodást váltott ki, több roma szervezet is tiltakozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tüntetnek ma Lázár János cigányokra vonatkozó kijelentése miatt, Oláh Ibolya és Iványi Gábor is felszólal
Lakatos Ádám roma aktivista szervez tüntetést 17 órára az Építési és Közlekedési Minisztérium elé. Az eseményen ismert művészek és közéleti szereplők is felszólalnak a romák méltósága mellett.


Tüntetést tartanak ma délután 17 órakor Budapesten, az Alkotmány utca 5. szám alatt, az Építési és Közlekedési Minisztérium épülete előtt. A Roma Sajtóközpont a Facebook-oldalán jelentette be a megmozdulást, melynek célja, hogy kiálljanak a romák mellett és tiltakozzanak Lázár János miniszter cigányokra vonatkozó mondatai ellen – írta a Blikk. A demonstráció az „Álljunk ki a cigány honfitársaink mellett!” címet kapta.

A tiltakozást az váltotta ki, hogy Lázár János egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, ha nincsenek migránsok a vasúti vécék takarítására, akkor fel kell tárni a „belső tartalékokat”, amely „a magyarországi cigányságot jelenti”. A miniszter a kijelentéseiért később bocsánatot kért, mondván: „Bocsánat érte, valóban sajnálom.” Több fórumon is hangsúlyozta, hogy a kormány célja a munkaalapú társadalom megteremtése, amelyben mindenkinek, származástól függetlenül, lehetőséget kell biztosítani. A kijelentést több ellenzéki párt és civil szervezet is élesen bírálta, a miniszter több nyilvános szereplését tiltakozó akciók kísérték.

A mai, pártpolitikától függetlennek meghirdetett eseményt Lakatos Ádám roma aktivista szervezte. A Facebookon több mint 3000 ember reagált a felhívásra.

„A cigányság nem egyenlő sztereotípiákkal. A cigány közösségen belül is vannak orvosok, ügyvédek, tanárok, művészek, dolgozó szülők, tanuló fiatalok – emberek, akik ugyanúgy tesznek ezért az országért, mint bárki más. Joguk van a tisztelethez, a méltósághoz és ahhoz, hogy emberként beszéljenek róluk”

– olvasható a Roma Sajtóközpont közleményében.

A szervezők közlése szerint a tüntetésen felszólal többek között Oláh Ibolya és Mohamed Fatima énekesnő, Orsós János, a Dr. Ámbédkar Iskola vezetője, Iványi Gábor lelkész, Lakatos Dóri nőjogi és kisebbségi aktivista, Oláh Vanda egyetemista, Farkas Zsolt énekes, valamint Cserna Antal színész-rendező és Könyves Tamás közéleti aktivista is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bloomberg: Orbán Viktor nagy bajban, az újabb nulla közeli növekedés felboríthatja a választási terveit, és az ellenzék esélyeit növeli
A Bloomberg-elemzés szerint a magyar gazdaság a termelés csökkenése miatt alig bővült tavaly. Ez szűkíti a kormány mozgásterét a választás előtt, miközben a hitelminősítés is veszélybe kerülhet.


Alig három hónappal a választás előtt a magyar gazdaság gyenge teljesítménye szűkíti Orbán Viktor politikai mozgásterét, hogy ledolgozza az ellenzék felmérésekben mért előnyét – írja a Bloomberg hírügynökség budapesti tudósítója, Gergely András.

A gazdasági növekedés tavaly mindössze 0,4 százalékos volt, a kormányzati ösztönzők pedig a friss mutatók alapján sem hozták meg a várt hatást. A Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint az évet leginkább a negyedik negyedév gyenge ipari teljesítménye húzta le. Nyeste Orsolya, az Erste közgazdásza arra számít, hogy az idei év sem hoz rózsásabb gazdasági eredményeket.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a választás előtti költekezés komolyan megterheli a költségvetést, ami miatt a kormány kénytelen volt emelni a hiánycélokon. Az OTP előrejelzése szerint a választás előtti intézkedések – mint az adócsökkentések, a támogatott hitelek és a béremelések – miatt a 2026-os hiány még a 2025-ösnél is magasabb lehet.

Emiatt veszélybe kerülhet az ország befektetési hitelbesorolása is; az S&P hitelminősítő már tavaly áprilisban stabilról negatívra rontotta a magyar kilátásokat, részben éppen a költekezési tervek miatt.

Magyar Péter folyamatosan bírálja a kormány gazdaságpolitikáját. Győzelme esetére az életszínvonal emelését ígéri, de mindezt fegyelmezett költségvetési tervezés, a jogállami elvek betartása és a korrupció visszaszorítása mellett valósítaná meg. Tervei szerint a lehető leghamarabb bevezetné az eurót, ami része annak a törekvésének, hogy az országot ismét betagozza Európába.

Az Orbán-kormány alatt Magyarország az Európai Unión belül a Kreml leghangosabb támogatójává vált, és még az ukrajnai invázió után is növelte az orosz energiahordozók importját. A kormány azzal érvel, hogy az orosz források elvágása aránytalan gazdasági károkat okozna az országnak, ezért jogi úton is támadja az EU ezzel kapcsolatos terveit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Évek óta perlik a szülők a kórházat egy felesleges műtét miatt, miközben fiuk most bokszolóként érmeket nyer
Rózsa Benett, akit csecsemőként koponyacsontosodási probléma miatt operáltak, a boksz mellett országos diákolimpiai bronzérmet nyert úszásban. Családja jogi harcot vív, mert egy bostoni klinika szerint a beavatkozás felesleges volt.


Országos diákolimpiai bronzérmet szerzett úszásban, és egykori profi világbajnoknál bokszol az a fiú, akit csecsemőkorában feleslegesen műtöttek meg az orvosok. Rózsa Benett január végén állt dobogóra a fogyatékkal élők számára rendezett versenyen, miközben családja évek óta pereskedik egy vitatott műtét miatt.

Beni koraszülöttként született, és a lassabb fejlődése miatt vitték orvoshoz a szülei. Előbb kisfejűséget (mikrokefáliát), majd koponyacsontosodási problémát állapítottak meg nála, és meg is műtötték. A fiú nehezen épült fel a beavatkozásból, egy újabb operációt pedig a szülők már nem engedélyeztek. Inkább

egy bostoni klinikához fordultak, ahol az amerikai orvosok szerint a műtét felesleges volt. A vizsgálaton az is kiderült, hogy Beni egy olyan génmutációt hordoz, amely segítheti a kutatókat a rák ellenszerének kidolgozásában. A család azóta is perben áll a magyar kórházzal és az operációt végző orvossal; az édesapa szerint az intézmény évek óta nem ismeri el a hibáját.

A fiút eredetileg a finommotoros képességeinek fejlesztése érdekében kezdték bokszedzésre vinni.

„Eredetileg azért kezdtük bokszedzésre vinni, mert sok olyan gyakorlatot csinálnak, ami fejleszti a finom motoros képességeket” – mondta Rózsa László, a fiú édesapja. Elmondása szerint Beni egy idő után kijelentette, hogy ő is képes arra, amire a többiek.

„Aztán egyszer csak közölte: ő is képes arra, mint a többiek, úgyhogy most már kesztyűzik, öklözik, arra kell csak vigyázni, hogy a fejét ne érje ütés.”

Az egyik edzésen hangzott el az edzőtől a mondat, ami a családban azóta szállóigévé vált: „Több akarat van benne, mint a többiekben együtt.”

Az úszásban elért országos harmadik helyezés azért is kiemelkedő, mert a fiú az iskolai úszásoktatás keretében, különösebb felkészülés nélkül érte el. A szülői következetesség azonban elengedhetetlen a sikerekhez.

„Itt azért nekünk, szülőknek kell erősnek lennünk, mert bizony nem számít, hogy korán kell kelni, nem engedhetünk: ha nincs kedve, akkor is menni kell az uszodába” – fogalmazott az apa.

Korábbi sajtóbeszámolók szerint a fiúnál azonosított génmutáció az XPO1 (exportin-1) nevű fehérjéhez köthető. Az XPO1 gátlása ismert onkológiai célpont, a selinexor nevű, XPO1-gátló hatóanyagot pedig az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) már engedélyezte is bizonyos vérképzőszervi daganatok kezelésére. A gyermek konkrét esetének klinikai jelentőségéről ugyanakkor nem jelent meg független tudományos publikáció.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: