HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor reméli, hogy karácsonykor már lehetnek nagyobb családi összejövetelek

A kormányfő a TV2 Tények című műsorának adott interjúban arról is beszélt, hogy a szerdán bevezetett szigorításoknak köszönhetően már nem 50, hanem 99,99 százalék esély van rá, hogy a kórházak kibírják a terhelést.


Két hét múlva tud választ adni Orbán Viktor miniszterelnök arra, hogy karácsonykor már lehetnek-e olyan nagyobb családi összejövetelek, amelyeken tíznél többen vehetnek részt.

"Hamarabb nem tudok válaszolni, de a remény bennem is erős" - mondta a kormányfő szerdán a TV2 Tények című műsorának adott interjúban, jelezve: a koronavírus-járvány miatt most életbe léptetett szigorítások hatásának érzékeléséhez legalább két hétre lesz szükség.

Úgy fogalmazott:

azt reméli, hogy Európa néhány jól védekező országa, köztük Magyarország, "a karácsonyi családi ünnepet már szabadabban teszi megszervezhetővé, mint ahogyan most kell élni az életünket".

A miniszterelnök a szerdától hatályos korlátozásokat úgy indokolta: szakértők egybehangzó véleménye szerint ezen lépések nélkül a kórházi orvosi ellátás nem teremthető meg a megfelelő biztonsággal és színvonalon, vagyis "el fognak fogyni az orvosok és az ápolónők".

Kórházi ágy, maszk, védőfelszerelés, lélegeztetőkészülék van, és orvos is van, de nem elég - mondta, úgy folytatva: a számok azt mutatták, ha így megy tovább minden, akkor 50 százalék esély van arra, hogy a kórházak kibírják a terhelést.

"Most, hogy meghoztuk az intézkedéseket, ez a valószínűség 99,99 százalék"

- jelentette ki Orbán Viktor.

Arról is beszélt, hogy a közvélemény érzékelése alapján úgy látta, most meg lehet tenni az elmúlt 30 évben nem ismert szigorúságú lépéseket, köztük az este 8 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom bevezetését.

Kitért arra, hogy áttekintette az osztrák intézkedéseket, Sebastian Kurz osztrák kancellárral is egyeztetett a döntés előtt. Hozzátette egyúttal, hogy csütörtökön Angela Merkel német kancellárral szintén egyeztet majd.

A magyar egészségügyi ellátórendszert a kormányfő úgy jellemezte, hogy hősies állapotban van, az orvosok, az ápolók és más kórházi dolgozók emberfeletti és erőfeletti munkát végeznek. Azonban "a számuk véges", ezért a mostani intézkedésekkel könnyítik az ő munkájukat - tette hozzá.

"Ha minden úgy ment volna, ahogy eddig ment, akkor kapitulálniuk kellett volna nagy valószínűséggel egy idő után, elestek volna a gyógyítás frontján"

- fogalmazott, megjegyezve ugyanakkor: úgy látja, hogy a mostani, nekik is segítő intézkedésekkel "bírni fogják a terhelést, állni fogják a sarat".

Hangsúlyozta: "nagyon jó orvosaink és nagyon jó ápolónőink vannak", de "ők is emberből vannak", őket is elkapja a betegség, és a megfertőződött egészségügyi dolgozók száma "nem alacsony".

"De a vírus sincs könnyű helyzetben, mert a vakcina a láthatáron, és ha meglesz, mi terítjük le a vírust, és nem ő bennünket"

- mondta, jelezve, hogy olyan gyógyszerek már vannak - és folyamatos a beszerzésük -, amelyek segítenek elviselhetővé tenni a betegség lefolyását.

A vakcináról szólva azt is közölte: olyan oltóanyag még nincs, amely az előírt négy akadály mindegyikén átjutott volna, de olyan több is van, amely három próbát már kiállt.

Az EU-ban előállított oltóanyagok januárban teszik meg a kifejlesztésben a negyedik lépést - folytatta -, és van esély arra, hogy az oroszok és a kínaiak is megteszik, és Magyarországnak mind az EU-val, mind Oroszországgal, mind Kínával van kapcsolata.

A "legfelszabadítóbb érzés" az lenne - fogalmazott -, ha különböző vakcinák is rendelkezésre állnának, és miután az nem kötelező, hanem önkéntes lesz, az emberek eldönthetnék, melyiket szeretnék alkalmazni. Azt viszont már most jelezte, hogy - bármelyik vakcináról is legyen szó - december végén, januárban csak egy kisebb mennyiség áll majd rendelkezésre, de lesz egy "megkönnyebbülés". Megjegyezte azt is, hogy egy embernek valószínűleg két oltásra lesz szüksége.

Az EU-ban szükséges több százmillió vakcina április-májusban áll majd rendelkezésre, ekkor lesz "szabadulásérzés"

- közölte.

Arra a felvetésre, miszerint sokan hiányolják az általános iskolák, óvodák bezárását, a miniszterelnök úgy reagált: a többség szerint az országnak a védekezés közben is működnie kell, ami a szülőnek azt jelenti, hogy el tud menni dolgozni. Márpedig ha a bölcsődéseket, óvodásokat, kisiskolásokat otthon tartják, akkor valakinek ott kell maradnia velük, vagyis nem tud dolgozni menni, amit az emberek többsége nem akar - mondta, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy ha a többség majd ezt akarja, akkor lesz rá lehetőség.

A kormányfő arról is beszélt, ő is meglepődött a kijárási tilalom előtt tartott "búcsú-összejöveteleken", de a kérdés szerinte az, hogy a szabálykövetőbbek tudnak-e hatni azokra, akik kevésbé ilyenek.

A kijárási tilalom betartásának rendőri ellenőrzéséről azt mondta: jó, ha a rendőrök emberségesek, de férfiasnak, világosnak és egyértelműnek kell lenniük, a jogalkotó pedig egyértelmű szabályok megalkotásával segítette a rendőrök munkáját.

Közölte: egy járőrcsoportban lesz rendőr és fegyveres katona is. Azért kell vegyesen járőrözniük, mert az alkotmányos rend szabályai szerint katona nem intézkedhet civillel szemben rendfenntartás céljából, de segítséget jelenthet a rendőrnek - fejtette ki.

Végül arról beszélt, hogy a szállodáknak, éttermeknek, szabadidő-tevékenységgel foglalkozó cégeknek a következő egy hónapot elviselhetővé tudják tenni az állami segítséggel, de ez nem a megoldás, ez csak a túlélés segítsége. Hamarosan azonban születnek olyan kormányzati döntések, amelyek megnövelik a vállalatok esélyét, hogy talpon maradjanak, sőt meg is erősödjenek a következő hónapokban - mondta, jelezve, alapvetően adókat akarnak csökkenteni.

"Minden vállalkozást azért kell talpon tartani, hogy ne bocsássák el az embereket, hogy munkát adjanak a többi embernek, és ők pedig el tudják tartani a családjukat" - fogalmazott, kijelentve, a munkaalapú gazdaság gondolatából a válságkezelés idején sem engednek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem mondhat beszédet Menczer Tamás Pilisborosjenőn, miután a polgármester visszavonta a meghívását a tiltakozások miatt
Tömöri Balázs előbb meghívta, majd lemondta Menczer szereplését, mert többen tiltakoztak miatta. A politikus hajnalban kapott üzenetben értesült a döntésről, és ki is borult.


Pilisborosjenő polgármestere, Tömöri Balázs a közösségi oldalán jelentette be kedden, hogy az október 22-én, 17 órakor kezdődő nemzeti ünnepi rendezvényen Menczer Tamás országgyűlési képviselő is részt vesz. A bejegyzés azonban vegyes fogadtatásban részesült, többen is jelezték, hogy nem örülnek a politikus érkezésének.

A polgármester szerdán újabb posztban tudatta a nyilvánossággal, hogy „megosztottság-növelő hatása miatt néhány perce lemondtam Menczer Tamás országgyűlési képviselő október 22-ei nemzeti ünnepen elmondani tervezett pilisborosjenői beszédét”.

Tömöri bejegyzésében azt is megosztotta: „Nem jól ítéltem meg a napi darálóban a helyzetet és sok más szempont is felmerült és elgondolkodtatott azon felül, hogy figyelembe kell vennem azt is, hogy a falubeli szavazók (is) pártpolitikai alapon megosztottak”. Hozzátette, hogy fontosnak tartja, hogy a település nemzeti ünnepei a jövőben is „aktuális pártpolitikától és megosztottságtól-mentes, mindenki számára nyitott és méltóságteljes események” maradjanak.

A polgármester megjegyezte azt is, hogy azok számára, akik másképp szeretnének emlékezni, többféle országos rendezvény is elérhető.

Menczer Tamás végül Zsámbékon mond majd ünnepi beszédet.

A történtekre reagálva a képviselő közösségi oldalán azt írta: „Pilisborosjenő liberális polgármestere nem engedi, hogy részt vegyek a nemzeti ünnepi rendezvényen. Előbb meghívott, és most hajlani 3-kor tájékoztatott, hogy nem engedi, hogy részt vegyek. Írta ezt nekem hajnali 3-kor. Van, aki olyankor bátor. Polgármester úr attól tart, hogy én mit fogok mondani az ünnepi beszédemben. De engem nem hívott fel, nem kérdezett meg, nem egyeztetett velem, csak közölte, hogy nem engedi, hogy részt vegyek a rendezvényen. Rendben.”

A bejegyzés végén még hozzátette:

„milyen érdekes, hogy a társaságom nem volt terhes polgármester úrnak akkor, amikor egy milliárdos szennyvízberuházásért könyörgött, amikor egy milliárdos szennyvízberuházást kért tőlem, akkor nem volt terhes a társaságom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Havonta találkozhatott Semjén Zsolttal Hilarion metropolita, akit szexuális zaklatással vádoltak – állítja az egykori ministránsfiú
Volt asszisztense, George Szuzuki azt állítja, Semjén és Hilarion Alfejev olyan közeli kapcsolatban voltak, hogy rendszeresen meghívták egymást otthonaikba.


Havonta egyszer Semjén Zsolttal találkozhatott „nem hivatalos keretek között” Hilarion Alfejev metropolita, akit tavaly szexuális zaklatás vádja miatt az Orosz Ortodox Egyház vezetése eltávolított a budapesti és magyarországi egyházmegye éléről – állítja az egykori ministránsfiú, aki megvádolta Hilariont. Erről Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró számolt be a The Insider Russia orosz lap cikke alapján.

Az oknyomozó újság George Szuzuki „vallomását” hozta le, aki elmesélte, mi mindent tapasztalt Hilarion mellett Magyarországon 2022-től kezdődően. Elmondta például, hogy korábban azt hitte, a metropolita egy mélyen hívő ember, de „mindez csak illúzió volt”, mert mint arra rájött, „a hitet pénzkereseti eszközként használja”, „számára az egyház nem több, mint üzlet”. Azt is elárulta, hogy Hilarion alig érintkezett a híveivel, mivel percekkel a szertartások kezdete előtt érkezett és a prédikáció után rögtön távozott is. Ezzel szemben az orosz nagykövettel például havonta személyesen találkozott, a nagykövetség munkatársaival pedig heti rendszerességgel egyeztetett a segédje. Szuzuki szerint ezek a kapcsolatok mind informálisak voltak, és vagy a nagykövetségen, vagy éttermekben zajlottak, de néha a metropolita a lakásán fogadta őket.

Hilarion volt munkatársa arról is beszámolt, hogy többször is tanúja volt az egyházvezető és Orbán Viktor találkozóinak.

Semjén Zsolttal viszont gyakrabban, „nagyjából havonta egyszer” találkozott „szintén nem hivatalos keretek között” – mondta. Állítása szerint olyan közeli kapcsolatban voltak, hogy rendszeresen meghívták egymást otthonaikba. Egyszer Szuzuki szolgálta fel a teát akkor, amikor a miniszterelnök-helyettes nejével együtt Hilarionnál vendégeskedett, Semjén feleségének pedig állítólag annyira ízlettek a japán fiú által készített édességek, hogy még a receptet is elkérte tőle.

A volt asszisztens azt mondta, minden ilyen találkozó négyszemközt zajlott, de a metropolita időnként neki és más asszisztenseknek is mesélt ezekről. „Például arról folytak tárgyalások, hogyan segíthetne Magyarország az orosz üzletembereknek és oligarcháknak – például befektetésekért cserébe letelepedési engedélyek kiadásával, vagy a szankciók feloldásáért lobbizva. Több millió eurós ügyletekről volt szó” – állítja Szuzuki.

Elmondása szerint Hilarion „aktívan közreműködött abban is, hogy Kirill pátriárka ne kerüljön fel a szankciós listára”. Úgy fogalmazott, a metropolita „gyakorlatilag hidat képezett az orosz és a magyar hatóságok között”, ami „mindkét félnek, és persze magának Hilarionnak is hasznot hozott”.

Például diplomáciai rendszámú kocsival járt, külföldi útjain a kormányzati terminált használta, 2022 őszén pedig alig néhány hónap alatt megkapta a magyar állampolgárságot a cikk szerint. Szuzuki azt is mondta, hogy míg a híveinek arról beszélt, hogy kolostorban lakik, valójában egy Budapest közelében lévő birtokot vett meg magának, ahol luxuskörülmények között élt. Erről korábban a Novaja Gazeta orosz lap is beszámolt: egy 820 millió forintos, a 2360 négyzetméteres házról lehet szó, amely 14 szobával, medencével, edzőteremmel, borospincével és nagy parkolóval rendelkezik. Miután eltávolították a budapesti és magyarországi egyházmegye éléről, a csehországi Karlovy Varyba helyezték át, de Szuzuki úgy tudja, csak vasárnaponként, és nem is minden héten jelenik meg Hilarion a Szent Péter és Pál templomban, továbbra is budapesti birtokán él.

A volt asszisztens tavaly nyáron vádolta meg szexuális zaklatással a metropolitát, akitől 2024 januárjában szökött meg. Elmondása szerint ekkor orvosi vizsgálatra hivatkozva távozott Budapestről. Titokban összepakolt, hajnalban taxival kiment a repülőtérre, majd isztambuli átszállással Japánba repült, ahol feljelentést tett Hilarion ellen.

A The Insider Russia cikkében azt állította, hogy az egyházvezető élethosszig tartó anyagi támogatást ajánlott neki a hallgatásáért, de ő visszautasította. Most már arra kéri, hogy vonja vissza a zaklatási vádakat és szüntesse meg a YouTube-csatornáját.

Szuzuki ellen büntetőeljárás indult Magyarországon, mert 30 ezer euró értékben lopott értéktárgyakat a metropolita házából, mielőtt Japánba menekült volna. A férfi viszont azt mondja, az órát, amely miatt Hilarion feljelentette őt, még a metropolita adta neki letétbe, ő pedig már visszajuttatta ügyvédjén keresztül.

Azt is állítja, hogy Hilarion ügyében egy éve nem történik előrelépés, mert „nem tudják kézbesíteni az idézést”, és a metropolita pedig nem megy be a bíróságra.

Kérdéseinkkel megkerestük a Miniszterelnökséget. Ha válaszolnak azokra, cikkünket frissítjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Telex: vizsgálat indult egy rendőr ellen, mert a hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt a kihallgatása után
A lap forrása szerint azért nem a főbejáraton engedte ki az ezredes a volt vezérkari főnököt, mert ott rögtön a propagandasajtóval találta volna szembe magát.


Függelemsértés miatt vizsgálat indult egy rendőr ezredes ellen, amiért nem a főbejáraton, hanem egy hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt a rendőrség épületéből a gyanúsítotti kihallgatása után – írja a Telex rendőrségi forrásra hivatkozva.

Mi is megírtuk, hogy múlt héten Kaposváron hallgatták ki gyanúsítottként a volt vezérkari főnököt, mert a gyanú szerint Kötcsén meglökte a Mandiner egyik munkatársát, és garázdaság vétsége miatt eljárás indult ellene. Ruszin-Szendi Romolusz a Facebookon akkor azt írta, egy vidéki rendőrkapitányságon kellett megjelennie, ahol a Hír TV stábja már várta.

A Telex szerint

a gyanúsítotti kihallgatás után egy rendőr ezredes a felettese utasítása ellenére a hátsó, úgynevezett gazdasági bejáraton engedte ki a volt vezérkari főnököt, mert a főbejáratnál, az épületen kívül a propagandasajtó várakozott. Az ezredes ellen függelemsértés miatt indult vizsgálat,

ami azt jelenti, hogy egy rendőr nem tartja be az alá-fölérendeltségi viszonyokat, például nem a felette utasításai szerint cselekszik, ezzel megsértve a belső hierarchiát és a szolgálati szabályokat.

A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást az ügyben, és Ruszin-Szendi Romuluszt sem szeretett volna nyilatkozni a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő fotókon a szolnoki buszbaleset helyszíne: mindenhol mentők és tűzoltók dolgoztak
A legfrissebb információk szerint a mentők 23 embert – 19 elnőttet és 4 gyermeket – szállítottak kórházba. Egy idős nő súlyosabb sérülést szenvedett.


Mint azt mi is megírtuk: szerda reggel egy helyi járatos busz letért az útról, és a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumnak csapódott.

A legfrissebb információk szerint a mentők 23 embert – 19 elnőttet és 4 gyermeket – szállítottak kórházba a helyszínről. Egy idős nő súlyosabb sérülést szenvedett

– közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.

A rendőrség tájékoztatása szerint a helyi járatú autóbusz a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött, a jármű az épület azon részébe csapódott, ahol nem tartottak órát; a sérültek egyike egy gyalogos volt.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivőjének tájékoztatása szerint számos mentőautó és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre. Életmentő beavatkozásra nem volt szükség, a sérültek jellemzően zúzódásokat szenvedtek és felmerült a csonttörés lehetősége. Egy idős nő állapota minősült súlyosabbnak, ő fej- és gerinctáji sérüléseket szenvedett, de eszméleténél vol. Többen könnyen sérültek – tette hozzá.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy az autóbusz 8 óra előtt Szandaszőlős irányából Szolnok belvárosa felé haladt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között, a Tisza-hídról lehajtva, a körforgalomban a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött. A balesettel érintett útszakaszt egy időre lezárták.

A Szolnoki Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást – közölték.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján arról tájékoztatott, hogy a busz áramtalanítását és a baleset során kidőlt fa eltávolítását szolnoki hivatásos tűzoltók végezték, a helyszínre érkeztek a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a társhatóságok szakemberei is.

Az iskola megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni – írták.

A helyszínről megdöbbentő fotók készültek:

A város polgármestere, Györfi Mihály egy videót is közzé tett arról, ahogy a második helikopter megérkezik a helyszínre:

Később pedig videóban számolt be az eseményekről, ebben azt is elmondta, hogy szerencsére mindkét helikopter sérültek nélkül szállt fel:


Link másolása
KÖVESS MINKET: