Orbán Viktor: Magyarországon még nincs napirenden a sorkatonaság visszavezetése
A miniszterelnök szerint a háborúba sodródás több fázisból áll. A Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy szerinte csak centikre vagyunk a pusztítástól.
„A hivatásos katonák a felfogásom szerint a társadalmak legjobb része, mert másképp élnek, mint a kényelmes civilek” – mondta Orbán Viktor a sorkatonaság kapcsán szokásos péntek reggeli rádióinterjújában, írja a hvg.hu. A miniszterelnök az ukrajnai helyzetről és a „háborúpárti Brüsszelről” is beszélt, majd megjegyezte:
nem feltétlenül kell visszaállítani a sorkatonaságot, Magyarországon még nincs napirenden a sorkatonaság visszavezetése.
A kormányfő szerint minden héten történik valami, amivel közelebb kerül az EU és a NATO a háborúba „bevonódáshoz”. Orbán a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy most „jól kell tudnunk bemérni a szemben álló felek szándékát”. A kormányfő szerint az oroszok azért indítottak inváziót, mert az ukránok be akartak lépni a NATO-ba.
Orbán arról is beszélt, hogy szerinte a háborúba sodródás több fázisból áll, „már készülődés van, és csak centikre vagyunk a pusztítástól”. A miniszterelnök szerint ki kell mondani:
„akarunk-e magyar vért adni Ukrajnában, Ukrajnáért? Nem akarunk, Ez nem a mi háborúnk!”
Az interjúban szóba került a szombati Békemenet is, ahol Orbán Viktor szerint világossá kell tenni: közeleg a háborús veszély, mert az európai vezetők és a hazai, Soros-rendszer által finanszírozott baloldali politikusok is háborúpártiak.
A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:
„A hivatásos katonák a felfogásom szerint a társadalmak legjobb része, mert másképp élnek, mint a kényelmes civilek” – mondta Orbán Viktor a sorkatonaság kapcsán szokásos péntek reggeli rádióinterjújában, írja a hvg.hu. A miniszterelnök az ukrajnai helyzetről és a „háborúpárti Brüsszelről” is beszélt, majd megjegyezte:
nem feltétlenül kell visszaállítani a sorkatonaságot, Magyarországon még nincs napirenden a sorkatonaság visszavezetése.
A kormányfő szerint minden héten történik valami, amivel közelebb kerül az EU és a NATO a háborúba „bevonódáshoz”. Orbán a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy most „jól kell tudnunk bemérni a szemben álló felek szándékát”. A kormányfő szerint az oroszok azért indítottak inváziót, mert az ukránok be akartak lépni a NATO-ba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.
Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.
Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.
Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.
Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.
Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.
Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök nem érti az emberek gondjait, és nem is akar velük foglalkozni. Úgy véli, Orbán saját hívei is érzik a gyengeséget.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter programpontjainak és új szereplőinek bejelentése után Orbán Viktor is felszólalt Kötcsén. A miniszterelnök a szokásos Polgári Piknik keretében hosszú világpolitikai elemzést adott, majd arról beszélt, hogy a Fidesz vezeti a közvéleménykutatásokat, ők az esélyesek, és hosszan sorolta, szerinte milyen borzalmas következménnyel járna egy Tisza-kormány.
A miniszterelnöki beszédre nem sokkal később már reagált is Magyar Péter a Facebookon: a Tisza Párt vezetője élesen bírálta a miniszterelnököt, és úgy fogalmazott: „A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot.”
Magyar szerint beszédes volt a helyszín is. „Érdekes volt nézni a kordonokkal és TEK-esek százaival védett sátorban ülő janicsárok döbbent arckifejezését. Ők is pontosan érezték, hogy ez ma itt a vég kezdete.” Úgy látja, a miniszterelnök „ma bebizonyította, hogy nem érti a magyar emberek problémáit és nem is akar azokkal foglalkozni”.
A politikus posztjában arról is írt, hogy
„a megélhetési tapsolók reggel talán még bíztak abban, hogy tényleg létezik a győzelmi terv, vagy valami orbáni V-2-es csodafegyver, de egy óra után belátták, hogy ez a jacht elment”.
Hozzátette: „Nem véletlenül zárta a török császár a világmegfejtését a sajátjainak szánt leplezetlen fenyegetéssel.”
Magyar Péter szerint érdemes lesz figyelni, hogy
„az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát”.
Azt írta, a Tisza Párt közösségének mostantól még nagyobb a felelőssége, mert szerinte ez az egyetlen politikai erő, amely képes kormányozni, visszarántani az országot „a szakadék széléről” és egy működő, emberséges Magyarországot építeni.
Posztja végén úgy fogalmazott: „Munkára fel! Zászlókat a magasba, fel győzelemre!” A bejegyzést azzal zárta, hogy gratulált Orbán Viktornak és feleségének 39. házassági évfordulójukhoz, és hozzátette: „A negyvenediket már egy Tisza-kormány alatt tudják ünnepelni.”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter programpontjainak és új szereplőinek bejelentése után Orbán Viktor is felszólalt Kötcsén. A miniszterelnök a szokásos Polgári Piknik keretében hosszú világpolitikai elemzést adott, majd arról beszélt, hogy a Fidesz vezeti a közvéleménykutatásokat, ők az esélyesek, és hosszan sorolta, szerinte milyen borzalmas következménnyel járna egy Tisza-kormány.
Orbán Viktor a 2025-ös kötcsei beszédében részletesen szólt a világpolitika fejleményeiről is.
„Tavaly számos kérdést hagytunk nyitva. Idén szinte mindegyikre megkaptuk a választ. Lesz-e új amerikai elnök és politika? Lett. Lesz-e új német kormány? Lett. Kikászálódik-e Franciaország a kormányválságokból? Nem? Visszatérhet-e újra a V4? Igen. Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen. Sikerül-e megoldania az uniónak az alapdilemmáját, amit az euró testesít meg? Nem. Ezek voltak a kérdések, ezeket a válaszokat kaptuk” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: nemcsak új amerikai elnök van, de új geostratégiai politika is van.
Orbán úgy gondolja: ha ez a globális kereskedelmi rend fennmarad, az USA riválisai jobban kerülnek ki ebből, mint maga az Államok. A teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.
„Az első ilyen az, hogy Kínának behozhatatlan demográfiai, technológiai és tőkeelőnye van, kínai beszállító nélkül nem működik az amerikai gazdaság és a kínaiak végül hitelezőkké válnak. Szembenéztek azzal a ténnyel is, hogy Oroszország a háborút megnyerte.
Csapatok küldése nélkül az orosz győzelem elkerülhetetlen, viszont csapatokat nem küldenek. A következő években Oroszországot Kínáról nem lehet leválasztani” – mondta a miniszterelnök.
Orbán szerint Kína katonai beavatkozás nélkül be fogja integrálni a délkelet-ázsiai országokat a gazdaságába, az Egyesült Államok pedig – Orbán olvasatában – azt is belátta, hogy Európa gyenge.
Orbán Viktor a 2025-ös kötcsei beszédében részletesen szólt a világpolitika fejleményeiről is.
„Tavaly számos kérdést hagytunk nyitva. Idén szinte mindegyikre megkaptuk a választ. Lesz-e új amerikai elnök és politika? Lett. Lesz-e új német kormány? Lett. Kikászálódik-e Franciaország a kormányválságokból? Nem? Visszatérhet-e újra a V4? Igen. Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen. Sikerül-e megoldania az uniónak az alapdilemmáját, amit az euró testesít meg? Nem. Ezek voltak a kérdések, ezeket a válaszokat kaptuk” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: nemcsak új amerikai elnök van, de új geostratégiai politika is van.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.
A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:
„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”
– a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.
Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.