HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Orbán Viktor nem patrióta, hanem egy áruló

A TISZA elnöke szerint a kormányfő cserbenhagyta a felvidéki magyarokat, amikor nem védte meg őket. Magyar Péter egy Facebook-posztban fejtette ki kőkemény véleményét a miniszterelnökről.


Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést pénteken Magyar Péter, amelyben éles szavakkal bírálta a miniszterelnököt. Az ellenzéki politikus kijelentette: véleménye szerint „Orbán Viktor nem patrióta, hanem egy áruló”.

Állítását a Lázár János közelmúltbeli kijelentésére adott reakcióra – illetve annak hiányára – alapozza. Magyar azt írja,

„Orbán Viktor és a Fidesz hallgat, miután Lázár János még Gyurcsány Ferencet is túlszárnyaló gusztustalanságot elkövetve, szlováknak nevezte a magyar származású, felvidéki Strompová Viktóriát, a TISZA jelöltjét”.

A pártelnök szerint a miniszterelnök a hallgatásával azt az üzenetet közvetíti, hogy egyetért miniszterével, és „szlováknak tartja a felvidéki magyarokat, vagy épp románnak az erdélyi magyarokat”. Úgy véli, ennél mélyebbre egy magyar kormányfő és egy párt valószínűleg nem süllyedhet.

Magyar Péter szerint végképp kiderült, hogy a „polgári Magyarország” mellett a külhoni magyarok támogatása is „csak hazug politikai termék volt Orbán Viktor számára”.

Emlékeztetett rá, hogy szerinte Orbán májusban már elárulta az erdélyi magyarokat, amikor „a magyargyűlölő, magyar sírokon ugráló román elnökjelöltet támogatta”.

A politikus a posztban azt állítja, hogy az árulás most a felvidéki magyarokkal folytatódik. Szavai szerint:

„Orbán a napokban a felvidéki magyarokat is elárulta: egy szót nem szól, amikor a haverja, Robert Fico börtönnel fenyegeti a felvidéki magyarokat, ha kiállnak az őket kollektíven sújtó Benes-dekrétumok ellen.

Sőt Orbánék megakadályozták még azt is, hogy az Európai Parlament a TISZA javaslatára kiálljon a felvidéki magyarok mellett.”

Hozzáteszi, hogy az Orbán-kormány „máskor még egy szurkolói busz miatt is szőnyeg szélére tudja állítani egy másik ország nagykövetét”, most pedig bátran hallgat.

Magyar Péter konklúziója szerint tegnap óta tudható, hogy Orbánék szlováknak tartják a felvidéki magyarokat. Bejegyzését azzal zárta: „Szégyen és árulás: Fidesz a neved.”

Csütörtökön derült ki, hogy Lázár János egy Vas vármegyei fórumon „szlovák asszonynak” nevezte Strompová Viktóriát. A TISZA Párt jelöltje videóüzenetben reagált, hangsúlyozva, hogy magyar közösségben nőtt fel és magyar állampolgár. Magyar Péter nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a minisztert, pártjának határon túl született politikusai pedig nyílt levélben álltak ki társuk mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor bejelentette: januári rezsistopot vezetnek be, az extrém hideg miatt a többletfogyasztás költségét a kormány átvállalja
A magyar miniszterelnök videóban jelentette be, hogy a szerdai kormányülésen úgy döntöttek, hogy a nagy hideg miatt megemelkedett fűtési költségek egy részét átvállalja a kormány.


Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy a szokatlanul kemény hideg miatt rezsistopot rendel el a kormány. A miniszterelnök közölte, hogy a kormány szerdai ülésén megállapította, hogy a januári extrém hideg komoly gondot jelent Magyarországon. Ugyanakkor a múltheti "hópróbát" sikeresen teljesítették. Orbán szerint gondoskodtak a tűzifa szállításáról és a melegedőkről. Ezek a következő hetekben is rendelkezésre állnak - mondta.

A fagyos idő miatt a fűtés nagy terhet ró a családokra. Mindenki váratlan és jelentős kiadásokkal szembesült. Ezért a kormány úgy döntött:

"januári rezsistopot vezetünk be. Ez azt jelenti, hogy a januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztás költségét a családoktól a kormány átvállalja."

Végül azt üzente, hogy a kemény tél még nem ért véget, ezért kéri, hogy mindenki vigyázzon magára és egymásra.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Dánia irreleváns” – Trump pénzügyminisztere porig alázta Dániát Davosban, az EU kemény választ ígér
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a davosi Világgazdasági Fórumon reagált a dán kötvényeladásokkal kapcsolatos felvetésekre. A Grönland annektálása körüli vita vámháborúval fenyeget.


„Dánia amerikai államkötvény-befektetéseinek nagysága, akárcsak maga Dánia, irreleváns”

– jelentette ki Scott Bessent, Donald Trump pénzügyminisztere a davosi Világgazdasági Fórumon. A pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint európai befektetők, köztük dán nyugdíjalapok, megtorlásul kivonulhatnának az amerikai államkötvények piacáról.

Bessent a The Guardian tudósítása szerint lesöpörte az aggodalmakat. „Kevesebb mint 100 millió dollárról van szó. Évek óta adják el az államkötvényeiket. Egyáltalán nem aggódom” – tette hozzá.

A kijelentésre európai vezetők is reagáltak. Emmanuel Macron francia elnök Davosban úgy fogalmazott, ő inkább „a tiszteletet választja az erőszakos nyomulás helyett”, illetve „a jogállamiságot a brutalitással szemben”. Eközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „megingathatatlan választ” ígért Trump azon fenyegetésére, hogy vámokat vet ki azokra az európai országokra, amelyek ellenzik Grönland bekebelezését.

A vita hátterében Donald Trump Grönland annektálására irányuló kísérlete áll, valamint az amerikai elnök fenyegetése, hogy vámtarifákat vet ki nyolc, a bekebelezést ellenző európai országra.

Forrás: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Már azt sem mondhatjuk, hogy csak azt nem lopják el, ami le van csavarozva” – ezek voltak a legjobb kommentek Orbán radiátoros képe alatt
„Vigyázzatok mert a radiátor után a katalizátort vágja ki a báttya…” - ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek arra az Orbán Viktor által közzétett képre, amelyen a kormányfő egy fűtőtestet cipel.


Ahogy korábban beszámoltunk róla, meglepő képet tett közzé Orbán Viktor a Facebook-oldalán: a minden bizonnyal mesterséges intelligencia segítségével készült fotón a miniszterelnök bőrdzsekiben, napszemüvegben, kezében egy radiátorral látható. A kormányfő azt is közölte a posztban, hogy hamarosan bejelentést tesz.

A kép azonban nemcsak találgatásokat indított el, hanem valóságos kommentcunamit is. Kis túlzással a miniszterelnök posztja alatti kommentmező Magyarország csoportos csevegésévé változott.

A humorista Bruti például így reagált a bejegyzés alatt: „Még a végén kiderül, hogy meleg. Már, hogy a radiátor”, a Gulyáságyú Média alapítója, Gulyás Balázs pedig úgy fogalmazott:

„Ezek szerint már azt sem mondhatjuk, hogy csak azt nem lopják el, ami le van csavarozva”.

Egy másik kommentelő pedig megvilágosodott: „Már értem miért nincs fűtés Kazincbarcikán…”. Volt, aki azt hitte, csak vicc az egész: „Ez most komoly? Eloszor azt hittem, hogy valami hircsarda kep..”

Valaki már-már pánikhangulatban írta: „Mindenki nézze meg otthon, megvan-e minden radiátor", hasonló aggodalomnak adott hangot társa: „Már a radiátoromat is ellopják???” Más a történetet továbbgondolta, szerinte ez csak a kezdet, ugyanis a kormányfő: „a következő posztban az ajtófélfát fogja vinni”, egy eltérő vélemény szerint pedig

„Vigyázzatok mert a radiátor után a katalizátort vágja ki a báttya…”

Az ellenzéki kommentelők között volt aki kevésbé negatívan értékelte a képet, például Dávid - aki láthatóan az áprilisi választáson nem a Fidesznek drukkol - így fogalmazott: „Na végre, elkezdett csomagolni! Bár fura, hogy először a radiátorral kezdi!” Az ő lelkitársa valószínűleg az a kommentelő, aki a kormányfő jövőbeli pályaképet vizionálta: „Jól áll a pacek, Reméljük hogy áprilistól ilyen munkát fog végezni elnök úr!”

De volt itt minden, egy férfi már-már polgári újságíróként a közteherviselés további alakulása felől érdeklődött: „Radiátor adó?”. A fémtolvajok nevében pedig Csabi üdvözölte a kormányfőt: „Batyja is vasazik”. Végezetül,

a Facebook Marketplace hanyagul elegáns tárgyalási stílusát idézve egy rövid kérdés is befutott: „megvammég?”

Persze volt még valaki. Valaki, akinek már annyira elege van a 16 évnyi illiberális korszakból, hogy csak annyit tudott kipréselni a bilentyűzetén, hogy

„ez a világ egy másik világ pokla”

- ami egy Aldou Huxley-hez, a Szép új világ írójához társított idézet.

A kommenteket ebben a posztban böngészhetitek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A hiánya felfoghatatlan” – Megrendítő szavakkal gyászolja az eltűnt Egressy Mátyást az iskolája
A Vörösmarty Gimnázium szerdán tette közzé búcsúbejegyzését eltűnt diákjáról, Egressy Mátyásról. Az intézmény a család keddi közleménye után döntött a lépésről, miután a szülők a legrosszabbtól tartanak.


„Az emlék nem múlik el, csak csenddé válik”

– ezekkel a szavakkal búcsúzott szerda délelőtt a fővárosi Vörösmarty Mihály Gimnázium a hétvégén eltűnt végzős diákjától, Egressy Mátyástól. Az intézmény a szülők közleményére hivatkozva azt írta, számukra is egyértelművé vált, hogy búcsúzniuk kell.

Egressy Mátyásnak január 17-én, szombat hajnalban veszett nyoma, miután távozott az Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyről. A 18 éves fiatal családja kedden azt közölte: „a Lánchídról szombaton leesett személy nagy valószínűséggel a Matyi személye”. A rendőrség kedd óta a Dunában keresi a fiút, írja a 24.hu.

A keresést a jelenlegi körülmények rendkívül megnehezítik. A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat tájékoztatása szerint a Duna sodrása 2–3 km/h, ami azt jelenti, hogy a kutatási terület folyamatosan nő. „Órákkal az esemény után a keresett személy – feltételezhetően a víz alatt sodródva – már kilométerekre lehet a beesési ponttól” – közölték, hozzátéve, hogy a Lánchídról a vízbe csapódásig a test közel 60 km/h-s sebességre gyorsul.

Az eltűnés éjszakájának részleteiről a Budapesti Közlekedési Központ is nyilatkozott, miután kiderült, hogy Egressy Mátyás egy éjszakai buszon utazott. A közlekedési vállalat szerint a jármű végállomásán a sofőr felébresztette az alvó utast, aki „megértette a tájékoztatást és önként hagyta el a járművet”. Hozzátették, a fiatalember „segítséget nem kért, úgy tűnt, hogy nem szorul orvosi ellátásra”. A fiú édesapja korábban arról beszélt, hogy fiát valószínűleg meglopták. „A zsebeit kipakolhatták, mert a telefonja ott jelzett legutóbb” – mondta. A Budapesti Közlekedési Központ erre úgy reagált, hogy a feltételezett zseblopásról nincs információjuk.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségét és a családot mélyen megrázta a tragédia. Az iskola épületére már hétfőn kikerült a fekete zászló, a diákok pedig gyertyás megemlékezést tartottak. A szerdai bejegyzésben így írtak diákjukról:

„Az elengedés mindig nehéz, Matyi esetén szinte lehetetlen: egy magabiztos, stabil, figyelmes tanulót, sportolót, barátot, társat veszítettünk el. A hiánya felfoghatatlan”.

A fiú irodalomtanára is megemlékezett róla: „Együtt lehetett vele tanulni… az életet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk