prcikk: Orbán Viktor is kiállt Ukrajna mellett az uniós vezetők közös nyilatkozatában | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor is kiállt Ukrajna mellett az uniós vezetők közös nyilatkozatában

„Támogatjuk Volodimir Zelenszkij elnök békeformuláját” – ígérik az Európai Tanács tagjai.


Az Ukrajna elleni orosz invázió első évfordulójára közös nyilatkozatot adtak ki kifejezetten az Európai Tanács tagjai nevében - írja a Telex. Ebben egyértelműen elítélik Oroszországot, és Ukrajna támogatása mellett is kiállnak.

Az uniós állam- és kormányfőkből álló testületben Orbán Viktor képviseli Magyarországot.

"Az ukrán nép megmutatta a világnak, hogy Ukrajna jövőjéről az ukránoknak kell dönteniük. Egyetlen országnak sincs joga inváziót indítani a szomszédja ellen, vagy megsérteni annak szuverenitását és területi integritását. Ez az agresszió a béke elleni bűncselekmény"

- áll a közleményben.

"Oroszország fegyverként használta az élelmiszert és az energiát, mélységesen felelőtlen nukleáris fenyegetéseket tett, és hamis narratívákat terjesztett a háborúról" - írták, és egyértelműen ennek tulajdonítják be, hogy emelkedtek az élelmiszer- és energiaárak.

"És továbbra is határozottan kiállunk Ukrajna mellett, és teljes szolidaritást vállalunk Ukrajnával és népével, ameddig csak szükséges. Minden ukrán megérdemli, hogy békében élhessen, és a sorsáról szabadon dönthessen. Ukrajna az európai családunk tagja.

Az ukránok kifejezték azon kívánságukat, hogy a jövőjük az Európai Unióban legyen, mi pedig ezt elismertük azáltal, hogy megadtuk a tagjelölt ország státuszt Ukrajnának" - áll a közleményben. Azt is megerősítették, hogy további szankciócsomagokat fognak elfogadni, és "lépéseket fogunk tenni azokkal szemben, akik megkísérlik az uniós intézkedések kijátszását".

"Az Európai Unió továbbra is támogatni fogja Ukrajnát politikai, gazdasági, humanitárius, pénzügyi és katonai tekintetben, többek között az európai ipartól való gyors, koordinált beszerzések révén. Támogatjuk Volodimir Zelenszkij elnök békeformuláját"

- ígérték az uniós vezetők.

A teljes közlemény itt olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orosz forrás: a Kremlben már Orbán Viktor vereségére készülnek
A külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza szerint Moszkvában már nem tartják elképzelhetetlennek a Fidesz választási vereségét. Kormányközeli forrásaik azt állítják, a győzelmi remények folyamatosan csökkennek.


A Kremlben sem tartják már elképzelhetetlennek Orbán Viktor vereségét, és készülnek is arra, hogyan kellene ezt kimagyarázniuk – írta a külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza, névtelen forrásokra hivatkozva. A lap egyik kormányközeli forrása szerint a remények az utóbbi időben folyamatosan csökkentek Moszkvában.

„Eleinte még volt remény arra, hogy Orbán és politikai stratégái megfordíthatják a helyzetet, és a listás szavazáson nyerhetnek. Ezután az egyéni választókerületeken elért győzelem vált a legvalószínűbb forgatókönyvvé. Most [a Kreml] nem zárja ki, hogy ez sem fog megtörténni.”

A portál forrásai szerint ha Orbán veszít, az állami irányítású orosz média ezt az Európai Unió által szervezett „színes forradalomnak” fogja beállítani.

Vlagyimir Putyin viszont a belső körökben magát Orbánt és csapatát fogja hibáztatni a vereségért.

Egyikük szerint azért, mert „még a mi támogatásunkkal sem tudták megcsinálni”.

Azt is elismerték, hogy bár nem közvetlenül Putyin elnöki hivatalából irányítják a Fidesz kampányát, asszisztenciát nyújtanak a közösségi médiás tevékenységéhez.

Ez az információ újabb réteggel egészíti ki azokat a nyugati lapokban megjelent állításokat, melyek szerint orosz titkosszolgálatok aktívan befolyásolják a magyar választást. A Financial Times dezinformációs kampányról írt, a Washington Post pedig egy olyan belső orosz hírszerzési javaslatot közölt, amely még egy Orbán elleni merényletet is felvetett a kampány irányának megváltoztatására. A Kreml és az orosz nagykövetség ezeket az értesüléseket tagadta.

A provokációktól való félelemre reagálva Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője és Majka is arra kérte a híveit, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen erőszakos cselekedetnek. Eközben a kormánypárti oldalon is feszültség érzékelhető: az MCC egyik kutatója arról beszélt, hogy az intézményben a pánik jelei mutatkoznak, és nincs B-forgatókönyv egy esetleges választási vereségre.

Via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Nem akarok még egy vasfüggönyt” – Balogh Levente élesen bírálta a kormányt uniós politikája miatt
Az üzletember szerint ha a választáson Fidesz-győzelem születik, komoly esély van arra, hogy Magyarország nem maradhat az Európai Unióban. Ezt ő nagyon nem szeretné, meg is indokolta, miért.


„Nem akarok még egy vasfüggönyt!” – jelentette ki Balogh Levente üzletember a 24.hu-nak adott telefonos interjúban, amelyben a kormány Európai Unióval szembeni politikáját bírálta. Az üzletember szerint a mostani választás arról dönt, hogy elkerülhető-e az elszigetelődés korszaka.

„Elértük, hogy ne legyenek határok, hogy tudjunk bármikor találkozni a külhoni magyarokkal. Ezért sem értem őket, amikor a jelenlegi kormány mellett teszik le a voksukat. Végre kezd kialakulni megint – ha nem is a Nagy-Magyarország, de – egy jóval nagyobb Magyarország az Európai Unión belül. Ezt nem szabad semmissé tennünk”

– véli a Szentkirályi Ásványvíz alapítója.

Személyes motivációiról szólva azt is elmondta, 57 évesen életének egynegyedét a kommunizmusban élte le, és nem szeretné, ha az orosz befolyás visszatérne.

„Nem akarom még egyszer megélni azt, hogy ha az Európai Unió kilök minket, és visszakerüljön a vasfüggöny. Nem akarok még egy vasfüggönyt! Emiatt nem értem az idősebb kormánypárti szavazókat: nem akarok útlevéllel menni a horvát tengerpartra vagy Szlovákiába, és az osztrák határon sem akarok úgy ácsorogni, hogy a vámosok szétszedjék az autómat”

– fogalmazott.

Balogh Levente a kormány külpolitikai irányát is bírálta. Úgy látja, nem lehet egyszerre az Európai Unió tagjának lenni és a közösség ellen politizálni.

„Az nem lehet, hogy az Európai Unió ellen megyünk, aminek a tagjai vagyunk, miközben üzengetünk, Trumppal és Putyinnal haknizunk. Nekem ez nem fér bele.”

Az üzletember szerint a Fidesz-kormány hatalmon maradása esetén fennáll a veszélye, hogy Magyarországot idővel kiléptetik az unióból, hozzátéve: „Ez már nem játék. Fölépítettek egy három stratégiás kiléptetési rendszert Magyarország ellen.” Hangsúlyozta, hogy az üzenete nem egy konkrét párt melletti kiállás, hanem az EU-tagság fontosságának hangsúlyozása. „Nem az az üzenetem, hogy »szavazz a Tiszára!«, hanem az: »válaszd az Európai Uniót!«” – tette egyértelművé. Ugyanakkor hozzátette:

„Utána kell nézni, ki képviseli azokat az értékeket, amiket mi, magyarok akarunk. Ha a Fidesz ezeket az értékeket képviselné, egy mukkot sem szólnék – mindössze azt kívánnám, döntsön mindenki belátása szerint 12-én. Ám most nagyobb a tét”.

Balogh Levente azután nyilatkozott, hogy pénteken saját hivatalos Facebook-oldalán videóüzenetben buzdított a szavazáson való részvételre. Ebben azt mondta, a választás tétje, hogy a jövő generációi európaiként vagy kitaszítottként élhetnek-e tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
A politikus bírálta a kormány rendeletét, mely egy hatalmas lakópark építését engedi a Népszigeten. Szerinte a szabályozás felmentést ad a kötelező közlekedési és infrastrukturális feltételek alól.


Vitézy Dávid szerint a kormány egy tegnap éjjel megjelent rendeletével úgy döntött egy 3000 lakásos, 56 méteres épületekkel teli új városrészről a Népszigeten, hogy ahhoz semmilyen közlekedési fejlesztést vagy garanciát nem rendelt. A korábbi főpolgármester-jelölt egy Facebook-posztban bírálta a két nappal a választások előtt kiadott szabályozást.

„3000 lakás és 56 méteres épületek a Népszigetre, közlekedési fejlesztések és garanciák nélkül - két nappal a választások előtt egy ilyen beruházás nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánításáról döntött tegnap éjjel közzétett rendeletében a kormány” – írja Vitézy.

„Minden kerületi és fővárosi hatáskört megszüntettek - pedig a nemrég elfogadott Fővárosi Településterv kifejezetten rekreációs funkciót jelölt itt meg.”

Posztjában részletezi is, milyen konkrét engedményeket ad a jogszabály a beruházónak. Azt állítja, a közlekedési működőképességet igazoló hozzájárulásokat nem az építkezés előtt, hanem csak a már kész épületek használatbavételi engedélyezésekor kell megszerezni.

„Így anélkül megépülhet az egész, hogy kiderülne a közlekedési kapcsolatok hiánya” – fogalmaz.

Hozzáteszi, a rendelet szó szerint kimondja, hogy a beruházásnak nem feltétele a helyi vagy fővárosi szabályokban előírt közmű- és közlekedési infrastruktúra biztosítása. Vitézy szerint a rendelet rögzíti, hogy „a beépítés módja nem korlátozott”, a megengedett magasság 56 méter, sőt, annyira kedvez a fejlesztőnek, hogy „még a kötelező kerékpártároló létesítési mennyiség alól is felmenti.”

A népszigeti vita nem előzmények nélküli. A kormány Otthon Start programja már korábban is felvetett kérdéseket a beruházói oldalon: a másfél millió forintos négyzetméterár-limit tartása érdekében a fejlesztők magasabb épületekben és kevesebb parkolóhely kialakításában láthatják a megoldást.

Vitézy a bejegyzésében azt hangsúlyozza, hogy a kiemelt beruházássá nyilvánítás lényegében kiüresíti a helyi szabályokat. Úgy véli, a rendelet miatt „az önkormányzatok semmilyen közérdeket nem tudnak érvényesíteni, ami a dolguk lenne egy ekkora beruházás esetén.” Azt írja, a kormány egy teljesen megközelíthetetlen, korábbi hajójavító üzemet akar beépíttetni egy új városrésszel úgy, hogy hiányoznak az alapvető városszerkezeti és közlekedési garanciák.

Szerinte a rendelet az utolsó két napra időzítve „a tökéletes szimbóluma annak az ámokfutásnak, ami az Otthon Startra hivatkozással Budapesttel szemben a kormány az elmúlt hónapokban csinál.”

„Budapest fejlesztése érdekében persze sokféle elképzelésről lehet beszélni, vitatkozni, a Népsziget jövőképét valóban ki kell találni - de ebben a rendeletben a közérdeknek nyoma sincs” – zárja sorait Vitézy Dávid.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orosz dezinformációval terjesztik jelöltjeink kamu visszalépését
A TISZA Párt elnöke szerint a kormány orosz módszerekkel terjeszt hamis híreket a jelöltjeikről. Állítása szerint a választóknak üzeneteket küldenek a jelöltek kamu visszalépéséről.


Orosz dezinformációval vádolja a kormányt Magyar Péter, aki szerint a jelöltjeik állítólagos visszalépéséről terjesztenek hamis üzeneteket. A TISZA Párt elnöke a Facebookon azt írta, a párt jelöltjei sehol sem lépnek vissza.

Magyar Péter a bejegyzésében a kormányoldalt azzal vádolta, hogy orosz módszerekkel próbálja befolyásolni a választókat.

Magyar Péter bejegyzésében szó szerint azt állítja: „Orbánék megkezdték az orosz dezinformációt. A jelöltjeink kamu visszalépéseiről küldenek üzeneteket.”

A politikus szerint a TISZA Párt mindenhol győzelmi eséllyel indul, és egyetlen jelöltjük sem lép vissza.

A kampány utolsó napjaira a politikai feszültség rendkívül felfokozódott, miután a Publicus Intézet felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók körében vezet a Tisza a Fidesz előtt. A választás tétjét a nemzetközi sajtó is figyelemmel kíséri: egy független orosz portál szerint a Kremlben már Orbán Viktor vereségére is készülnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk