Idén is összeállította a PoliticoEurópa legerősebb embereinek listáját. Ezen helyett kapott Orbán Viktor is, aki a bomlasztók kategóriában lett a második a helyezett.
A lap három kategóriába sorolta a szerinte meghatározó politikusokat. Megfogalmazásuk szerint
„a cselekvők azok, akiknek formális hatalmuk van, a bomlasztók azok, akik készen állnak a status quo felborítására, míg az álmodozók, akik az európai hatalmat és politikát mozgató eszméket képviselik”.
A Politicio Volodimír Zelenszkij ukrán elnököt választotta az év emberének - ahogy a Time magazin is. A cselekvők kategóriában Robert Habeck, Németország gazdasági és éghajlatvédelmi minisztere, az álmodók kategóriában Sanna Marin finn miniszterelnök, a bomlasztók között pedig Giorgia Meloni olasz miniszterelnök végzett az első helyen.
Ez utóbbi kategóriában sikerült Orbán Viktornak is felkapaszkodni a dobogó második fokára, akinek neve alatt a „belső ellenség” kifejezés szerepel. A lap a magyar miniszterelnök jellemzését azzal kezdi:
„úgy tűnik, Orbán Viktor megtörte Brüsszelt”.
A Politicio megemlíti Orbán tusványosi fajkeveredős beszédét, szerintük a magyar miniszterelnök „megfojtotta a sajtót, aláássa az igazságszolgáltatást, elcsalja a demokráciát és LMBTQ-ellenes törvényeket hoz”.
A bomlasztók kategóriában helyett kapott még Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, mint „sötét diplomata”, míg Vlagyimir Putyin az álmodók kategóriában szerepel, igaz őt „vesztesként” jellemzik.
Idén is összeállította a PoliticoEurópa legerősebb embereinek listáját. Ezen helyett kapott Orbán Viktor is, aki a bomlasztók kategóriában lett a második a helyezett.
A lap három kategóriába sorolta a szerinte meghatározó politikusokat. Megfogalmazásuk szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Leveszik a térd- és csípőprotézisre várók listájáról a túlsúlyos betegeket
A jövőben a súlyosan elhízott betegek nem kerülhetnek fel a csípő- és térdprotézisek várólistájára. A NEAK célja a listák visszaszorítása a 2019-es szintre.
Megjelent a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozó új protokoll, amely alapján
a jövőben a súlyosan elhízott betegek nem kerülhetnek fel a várólistára.
Azok a páciensek, akiknek a testtömegindexe (BMI) 35-40 fölött van, egyelőre nem regisztrálhatók a műtétekre. Az új szabályokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) foglalta össze egy 29 oldalas dokumentumban, amelyet az egészségügyi szolgáltatók kaptak meg – írja a Blikk.
A NEAK célja, hogy a műtéti várólisták létszáma ismét a 2019-es szintre csökkenjen, amikor még 28 ezren várakoztak beavatkozásra. Jelenleg több mint 32 ezer beteg szerepel a listán. Ebből 8129-en csípő-, 15 237-en pedig térdprotézis-műtétre várnak. Az országos átlagos várakozási idő csípőprotézis esetén 122 nap, térdprotézis esetén pedig 262 nap, de régiónként jelentős eltérések tapasztalhatók. Nyíregyházán például 289 nap, Kaposváron viszont akár 700 nap is lehet a várakozási idő térdprotézisre.
Tóth Tamás obezitológus (túlsúllyal küzdő betegek specialistája) szerint minden altatásban végzett műtét kockázatosabb, ha a beteg jelentős túlsúllyal rendelkezik. A szakember kiemelte, hogy ezeknél a pácienseknél a gyógyulás is nehezebb, és a műtét utáni szövődmények gyakrabban fordulnak elő. Hozzátette, hogy a nagyobb testsúly miatt a beültetett protézisek könnyebben meglazulhatnak, és maga a műtét is bonyolultabb. Gyakran éppen a túlsúly vezet ahhoz, hogy a betegek ízületei annyira károsodnak, hogy protézisre van szükségük.
A döntés több betegnél is nehéz helyzetet teremt. A Blikk megemlíti, hogy Schobert Norbert egyik páciense sem kerülhet egyelőre műtőasztalra, mert túlsúlya miatt nem vállalják az operációt. Kiss Géza, a Heves vármegyei Sarud lakója már 100 kilót fogyott orvosi segítséggel, ám még mindig 240 kilót nyom. A gyomorszűkítő műtétjéhez további súlycsökkentésre van szüksége.
Megjelent a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozó új protokoll, amely alapján
a jövőben a súlyosan elhízott betegek nem kerülhetnek fel a várólistára.
Azok a páciensek, akiknek a testtömegindexe (BMI) 35-40 fölött van, egyelőre nem regisztrálhatók a műtétekre. Az új szabályokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) foglalta össze egy 29 oldalas dokumentumban, amelyet az egészségügyi szolgáltatók kaptak meg – írja a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból, közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A felmondási eljárást a kormány csütörtökön kezdeményezi.
A kormány az előtt jelentette be a döntést, hogy Orbán Viktor a Karmelitáben fogadja Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt. A magyar miniszterelnök 2024 novemberében hívta meg Magyarországra Netanjahut, miután a Gázai övezet szándékos kiéheztetésének vádjával nemzetközi elfogatási parancsot adtak ki az izraeli kormányfővel szemben.
Magyarország az első olyan uniós tagország, amely a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által háborús és emberiesség elleni bűncselekmények gyanúja miatt kiadott elfogatóparancsot figyelmen kívül hagyva vendégül látja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely úgy fogalmazott: a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, a kormány kezdeményezi.
A szakértők szerint a háborús bűncselekmények feltárásának teljes rendszerét érintheti, ha Magyarország mellőzi a Benjamin Netanjahu ellen kiadott elfogató parancsot.
A kormány az előtt jelentette be a döntést, hogy Orbán Viktor a Karmelitáben fogadja Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt. A magyar miniszterelnök 2024 novemberében hívta meg Magyarországra Netanjahut, miután a Gázai övezet szándékos kiéheztetésének vádjával nemzetközi elfogatási parancsot adtak ki az izraeli kormányfővel szemben.
Magyarország az első olyan uniós tagország, amely a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által háborús és emberiesség elleni bűncselekmények gyanúja miatt kiadott elfogatóparancsot figyelmen kívül hagyva vendégül látja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely úgy fogalmazott: a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, a kormány kezdeményezi.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szerdán kora délután érkezett jelzés a szolnoki Hetényi Géza Kórház gyermekosztályára, hogy egy újszülött kisfiút helyeztek el az intézmény bejáratánál található babamentő inkubátorban. A csecsemőt az elhelyezés előtt ellátták és felöltöztették.
A kisfiú egészséges, testsúlya 2560 gramm, hossza 51 centiméter. A kórház dolgozói a Dávid nevet adták neki.
A kórház közleményében azt írta: „A kórház a protokollnak megfelelően megkezdte a hivatalos eljárást annak érdekében, hogy a kisfiú sorsa mielőbb megnyugtató módon rendeződjön.”
Legutóbb februárban helyeztek el újszülött kisfiút a szolnoki intézménynél elhelyezett babamentő inkubátorban, írta az MTI.
Magyarországon a babamentő inkubátorok legális lehetőséget biztosítanak a válsághelyzetben lévő szülők számára, hogy anonim módon helyezzék el újszülöttjeiket.
Az inkubátorok éjjel-nappal elérhetők, és amikor egy csecsemőt elhelyeznek bennük, a jelzőrendszer azonnal értesíti a kórház személyzetét. Hazánkban napjainkban 38 egészségügyi intézmény előtt található babamentő inkubátor, az elsőt 1996-ban helyezték el a fővárosi Schöpf-Merei Kórház bejáratánál.
Szerdán kora délután érkezett jelzés a szolnoki Hetényi Géza Kórház gyermekosztályára, hogy egy újszülött kisfiút helyeztek el az intézmény bejáratánál található babamentő inkubátorban. A csecsemőt az elhelyezés előtt ellátták és felöltöztették.
A kisfiú egészséges, testsúlya 2560 gramm, hossza 51 centiméter. A kórház dolgozói a Dávid nevet adták neki.
A kórház közleményében azt írta: „A kórház a protokollnak megfelelően megkezdte a hivatalos eljárást annak érdekében, hogy a kisfiú sorsa mielőbb megnyugtató módon rendeződjön.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A vártnál valamivel később, szerda este helyett csütörtök reggel érkezett Budapestre Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A politikus várhatóan a Széchenyi téri Four Seasons Hotel, a Budai Vár, a Parlament és a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont környékén tűnik majd fel – vasárnapig ezeken a helyeken kell szakaszos lezárásokra számítani.
Kollégánknak sikerült elcsípnie az izraeli kormányfő konvoját. Netanjahu első programként a Gresham Palotából a Karmelita kolostorba tartott jelentős rendőri és terrorelhárító (TEK-es) kísérettel.
A Várban szintén nagy volt a rendőri készültség:
A készültség nem véletlen: Netanjahu jelenleg a világ egyik legvédettebb vezetőjének számít, aki ellen ráadásul a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki. (Ezt Magyarország magára nézve eddig sem tartotta kötelező érvényűnek, de Gulyás Gergely nemrég bejelentette, hogy ki is lépünk a nemzetközi szervezetből.)