A miniszterelnök ugyanakkor arról is beszélt Bécsben, hogy Magyarországnak fontos az Európai Unió egysége, ezért tudomásul veszi a kedvezőtlen döntéseket is.
Magyarország minden szankciós kérdésben dűlőre tudott jutni eddig az EU-val, de most egy falhoz értek, a gázembargóhoz, és azt javasolja az uniónak, hogy „ne ütközzünk neki ennek a falnak”, és ebben nincs egyedül – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Bécsben.
A kormányfő Karl Nehammer osztrák kancellárral találkozott, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: az EU alapszerződése világosan kimondja, hogy az energiamixet minden ország a saját nemzeti hatáskörében állapítja meg, és ha „Brüsszelből beleszólnak”, az függetlenül Brüsszel jó vagy rossz szándékától, „a magyar fülnek mindig negatív lesz”.
„De nincs mit tennünk”, mert az európai egység is fontos, és sokszor előfordul, hogy Magyarország valamivel nem ért egyet, de az európai egységet olyan értéknek tekinti, hogy tudomásul veszi a számára kedvezőtlen döntéseket – mondta. Hozzáfűzte: itt is ez a helyzet. Orbán hozzátette azt is:
„A magyarok nem szeretik, ha jogot vesznek el tőlünk. Úgy is mondhatnám, hogy a magunkfajták nem szeretik az ilyesmit”.
A miniszterelnök szerint „minél hamarabb győzzük meg Brüsszelt arról, hogy alkossunk meg egy olyan stratégiát, amely jó az ukránoknak, az EU-nak és a háztartásoknak”, annál jobb.
Orbán Viktor szerint filozófiai kérdés az, hogy Magyarország hajlandó-e követni az egységes uniós álláspontot. „Nem úgy van, hogy van egy európai egység, amit az európai tagállamok követnek. Az a tagállamok közös döntése. De abban mi is benne vagyunk” – közölte erre Orbán. Hozzátette: „Az EU nem Brüsszelben van, hanem Bécsben, Budapesten, Madridban, Berlinben. Nem ki akarok babrálni az EU-val, hanem hozzá akarjuk tenni a magunkét a közös döntéshez. [...]
Brüsszel nekünk nem a főnökünk.”
Orbán visszautasítja azt az értelmezést, hogy európai döntéseket vétózna meg Magyarország: „Nem tudom megvétózni a döntést, hiszen nélkülem létre se jön.” A vétó félreértés, Orbán szerint arról van szó, hogy „az unió filozófiai alapja az, hogy a döntés közös”.
„Ez valamit fölvillant önök számára abból is, hogyan gondolkodik Magyarország a szuverenitásról” – mondta a kormányfő.
Magyarország minden szankciós kérdésben dűlőre tudott jutni eddig az EU-val, de most egy falhoz értek, a gázembargóhoz, és azt javasolja az uniónak, hogy „ne ütközzünk neki ennek a falnak”, és ebben nincs egyedül – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Bécsben.
A kormányfő Karl Nehammer osztrák kancellárral találkozott, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: az EU alapszerződése világosan kimondja, hogy az energiamixet minden ország a saját nemzeti hatáskörében állapítja meg, és ha „Brüsszelből beleszólnak”, az függetlenül Brüsszel jó vagy rossz szándékától, „a magyar fülnek mindig negatív lesz”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy könnyeivel küszködő műsorvezető jelentette be vasárnapra virradó éjjel, hogy meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője. Az országban negyvennapos nemzeti gyászt és egyhetes munkaszünetet rendeltek el.
Az iráni állami televízió hivatalos közleménye szerint Hamenei
„egy egész életnyi, hoszeini szellemiségű küzdelem után – lankadatlanul és fáradhatatlanul –, az iráni Iszlám Köztársaság szent oltárának védelméért folytatott útján megízlelte a mártíromság édes és tiszta italát, és csatlakozott a Legfelsőbb Mennyek Birodalmához.”
A hírt az állami Press TV egyik láthatóan megrendült bemondója olvasta fel.
Videón, ahogy az állami televízió műsorvezetője zokogva jelenti be Hámenei halálát.
An anchor for the Islamic Republic's state media wept on air early Sunday while announcing the death of Supreme Leader Ali Khamenei. pic.twitter.com/LspINVo9GK
— Iran International English (@IranIntl_En) March 1, 2026
A halálhír után az iráni alkotmánynak megfelelően azonnal megkezdődött a hatalmi átmenet. „Az alkotmányos eljárásnak megfelelően a hatalomátvétel folyamata vasárnap megkezdődik, hogy biztosítsuk az állam működésének folytonosságát” – közölte Ali Laridzsáni nemzetbiztonsági főtanácsadó. Az ország irányítását ideiglenesen egy háromfős tanács veszi át, amelynek tagja az elnök, az igazságszolgáltatás vezetője és a Vallástudósok Tanácsának egy jogtudósa.
Miközben a kormányzat gyászgyűléseket szervez, az ellenzéki és külföldön élő források több iráni városból is ünneplésről és megkönnyebbülésről számoltak be. A hivatalos narratíva szerint Hamenei mártírként halt meg egy külföldi agresszióban, és kemény megtorlást ígérnek, míg a rendszer kritikusai történelmi pillanatnak és a valódi politikai átmenet lehetőségének tekintik a halálát.
Ali Hamenei 1989 óta, több mint három évtizeden át volt Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Irányítása alatt állt a Forradalmi Gárda, és ő hozta meg a végső döntéseket olyan kulcskérdésekben, mint az ország nukleáris programja. Hatalmát a 2022-es, nők jogaiért indult országos tiltakozáshullám sem tudta megingatni. Halálával hatalmi vákuum keletkezett, utódlása pedig komoly regionális és nemzetközi kockázatokat hordoz. A következő napokban dől el, hogy a Szakértők Gyűlése mikor és hogyan választja meg az új legfőbb vezetőt, és hogy az átmenet békés lesz-e, vagy további eszkalációhoz vezet a Közel-Keleten. Minderről itt olvashattok bővebben:
Egy könnyeivel küszködő műsorvezető jelentette be vasárnapra virradó éjjel, hogy meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője. Az országban negyvennapos nemzeti gyászt és egyhetes munkaszünetet rendeltek el.
Az iráni állami televízió hivatalos közleménye szerint Hamenei
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
35 milliárd forint közpénzt adott a magyar kormány Erdélynek: jutott az RMDSZ közelébe, de focira és jégkorongra is
A Bethlen Gábor Alap 2025-ben 34,92 milliárd forintot ítélt meg Erdélynek. Az RMDSZ-hez köthető Iskola és Eurotrans Alapítványok közel 5 milliárd forintot kaptak.
Tavaly a magyar kormány 34,92 milliárd forint közpénzt utalt Erdélybe, a pénz jelentős része azonban nem független civil szervezetekhez, hanem az RMDSZ és a NER közelébe került.
A Bethlen Gábor Alap 2025-ben összesen 90,94 milliárd forint sorsáról döntött a határon túli magyar közösségek javára, és ennek több mint a harmada jutott Erdélybe – írta a Transtelex.hu.
Az RMDSZ-hez szorosan kapcsolódó két szervezet együtt 4 milliárd 950 millió forintot kapott. Ebből az Iskola Alapítvány 4 milliárd forint támogatást kapott, amiből többek között a nagyváradi Sonnenfeld-palota és egy tusnádfürdői villa felújítását finanszírozzák. A másik nagy kedvezményezett, az Eurotrans Alapítvány 950 millió forinthoz jutott. Ez a szervezet intézi a könnyített honosítást, és kiemelt feladata a kettős állampolgárok regisztrálása a magyarországi országgyűlési választásokra. Nem mellékes körülmény, hogy mindkét alapítványt Nagy Zoltán Levente vezeti, aki egyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetigazgatója.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szintén stabil kedvezményezett, 6,5 milliárd forint működési támogatást kapott. Az intézmény évek óta a magyar kormány egyik kiemelt erdélyi projektje, finanszírozása biztosított. A sporttámogatások is jelentősek maradtak. Az FK Csíkszereda 1,27 milliárd forintot, a Sepsi OSK 720 millió forintot, a Partium Labdarúgó Akadémia pedig 520 millió forintot kapott. A jégkorong területén a csíkkarcfalvi Székelyföldi Jégkorong Akadémiát fenntartó Mens Sana Alapítványnak 931,5 millió forintot ítéltek meg 2025-ben. Ez az alapítvány Kelemen Hunor szülőfalujában működik.
A Bethlen Gábor Alapon keresztüli támogatások mellett más csatornákon is érkezik magyar közpénz Erdélybe.
A Pro Economica Alapítványon keresztül 2025 októberében több mint 7,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztottak ki tizenhat erdélyi vállalkozás között. A nagyváradi Sonnenfeld-palota felújítására, ahol Magyar Ház létesül, az Iskola Alapítvány már korábban is kapott 2,47 milliárd forintot. A projekt befejezését 2026-ra tervezik, a felújítás azonban váratlan többletköltségekkel jár.
A kormány azzal indokolja a támogatásokat, hogy azok a külhoni magyarság szülőföldön való megmaradását és intézményrendszerének erősítését szolgálják.
Ennek része a „Szülőföldön magyarul” program is, amely tavaly 227 ezer külhoni magyar gyermeket és fiatalt támogatott.
Tavaly a magyar kormány 34,92 milliárd forint közpénzt utalt Erdélybe, a pénz jelentős része azonban nem független civil szervezetekhez, hanem az RMDSZ és a NER közelébe került.
A Bethlen Gábor Alap 2025-ben összesen 90,94 milliárd forint sorsáról döntött a határon túli magyar közösségek javára, és ennek több mint a harmada jutott Erdélybe – írta a Transtelex.hu.
Az RMDSZ-hez szorosan kapcsolódó két szervezet együtt 4 milliárd 950 millió forintot kapott. Ebből az Iskola Alapítvány 4 milliárd forint támogatást kapott, amiből többek között a nagyváradi Sonnenfeld-palota és egy tusnádfürdői villa felújítását finanszírozzák. A másik nagy kedvezményezett, az Eurotrans Alapítvány 950 millió forinthoz jutott. Ez a szervezet intézi a könnyített honosítást, és kiemelt feladata a kettős állampolgárok regisztrálása a magyarországi országgyűlési választásokra. Nem mellékes körülmény, hogy mindkét alapítványt Nagy Zoltán Levente vezeti, aki egyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetigazgatója.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hamenei, a történelem egyik leggonoszabb embere, halott” – ezzel a mondattal jelentette be Donald Trump amerikai elnök február 28-án, szombaton, hogy az iráni legfőbb vezető életét vesztette.
Az amerikai elnök állítását vasárnap hajnalban az iráni állami média is megerősítette, egyúttal 40 napos nemzeti gyászt és hétnapos munkaszünetet hirdetett.
„Hámenei, a történelem egyik leggonoszabb embere, halott. Ez nem csak az iráni nép számára jelent igazságszolgáltatást, hanem minden nagyszerű amerikai számára is, valamint azoknak a világ számos országából származó embereknek, akiket Hámenei és vérszomjas bandája megölt vagy megcsonkított.”
Trump állítása szerint Hámenei nem tudta elkerülni az amerikai hírszerzést és a „rendkívül kifinomult nyomkövető rendszereket”, és az Izraellel való szoros együttműködés miatt sem ő, sem a többi, vele együtt meggyilkolt vezető nem tehetett semmit. Az elnök úgy véli, ez az iráni nép számára a legnagyobb esély, hogy visszaszerezze országát. Azt is írta, hogy értesülései szerint sok, az Iráni Forradalmi Gárdához (IRGC) tartozó katona és a biztonsági erők más tagjai már nem akarnak harcolni, és mentességet kérnek. Ezzel kapcsolatban egy korábbi üzenetét is idézte:
„Ahogy tegnap este mondtam: »Most még megkaphatják a mentességet, később csak a halált!«”
Trump reményét fejezte ki, hogy az IRGC és a rendőrség békésen egyesül az „iráni hazafiakkal”, hogy az ország visszanyerje méltó nagyságát. Bejegyzésében azt állította, hogy nemcsak Hamenei halt meg, hanem az ország is „egyetlen nap alatt nagy mértékben megsemmisült, sőt, teljesen elpusztult”. Hozzátette, hogy a „súlyos és pontszerű bombázások” a héten át, vagy ameddig szükséges, megszakítás nélkül folytatódnak, hogy elérjék céljukat, ami a béke a Közel-Keleten és valóban az egész világon.
Szombaton Izrael és az Egyesült Államok légitámadás-sorozatot zúdított Iránra. A hadművelet célpontjai iráni katonai és nukleáris létesítmények, valamint a teheráni vezetés központjai voltak. Trump közölte, a „nehéz és pontos bombázás” a héten is folytatódik, majd hozzátette: „Ez a legnagyobb esély az iráni nép számára, hogy visszavegye az országát.” Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök már a hivatalos iráni bejelentés előtt arról beszélt, hogy „sok jel mutat arra”, hogy a legfőbb vezető már nincs életben, és felszólította az irániakat, hogy „özönöljenek az utcákra, és fejezzétek be a munkát.”
Irán válasza nem késett: az Iszlám Forradalmi Gárda „kemény, határozott és megbánást kiváltó megtorlást” ígért, miközben az állami televízióban síró műsorvezetők jelentették be a „mártírhalált”. Az iráni alkotmány értelmében az új legfőbb vezetőt a teokratikus szervezete, a Szakértők Gyűlése választja meg, de az utódlás folyamata bizonytalan.
A lépést a republikánusok a „béke erőn keresztül” elvét hangoztatva üdvözölték, míg a demokraták élesen bírálták. „Ez a háború törvénytelen. Szükségtelen. És katasztrofális lesz” – közölte Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselő. Ilhan Omar képviselő szerint Trump „egy illegális és igazolhatatlan háborúba rángatja az országot”. A kritikusok szerint a művelethez hiányzott a kongresszusi felhatalmazás, ami sérti a háborús jogkörökről szóló törvényt.
A nemzetközi közösség aggodalommal figyeli az eseményeket. Az ENSZ a deeszkalációra és a feszültség csökkentésére szólított fel, míg Reza Pahlavi, a száműzött iráni trónörökös „humanitárius beavatkozásnak” nevezte a történteket, amely esélyt adhat a népnek a győzelemre.
„Hamenei, a történelem egyik leggonoszabb embere, halott” – ezzel a mondattal jelentette be Donald Trump amerikai elnök február 28-án, szombaton, hogy az iráni legfőbb vezető életét vesztette.
Az amerikai elnök állítását vasárnap hajnalban az iráni állami média is megerősítette, egyúttal 40 napos nemzeti gyászt és hétnapos munkaszünetet hirdetett.
„Hámenei, a történelem egyik leggonoszabb embere, halott. Ez nem csak az iráni nép számára jelent igazságszolgáltatást, hanem minden nagyszerű amerikai számára is, valamint azoknak a világ számos országából származó embereknek, akiket Hámenei és vérszomjas bandája megölt vagy megcsonkított.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor: Szijjártó Péter egyszer sem írta le, hogy Amerika indította a háborút
A politológus a közösségi oldalán elemezte a külügyminiszter kommunikációját. Szerinte a nyilvánvaló tények eltagadása rosszabb, minthogy a békepárti és a trumpbarát narratíva megdöccen.
Török Gábor politológus a Facebookon hívta fel arra a figyelmet, hogy szerinte Szijjártó Péter egyetlen egyszer sem írta le, hogy a háborút az amerikaiak is indították Irán ellen.
A politológus szerint a politikusok számára hasznos és fontos dolgokat lehet megtanulni a politikai kommunikációról.
„Egyszerűség, ismétlés, saját narratívába illesztés, keretezés stb. Magyarországon ebből sok mindent először a Fidesz mutatott meg, az egyik úttörője ennek a »profi kommunikációnak« éppen a jelenlegi külügyminiszter volt” – idézte fel Török Gábor.
A politológus ugyanakkor úgy látja, a nyilvánvaló eltagadásnak az értelme egy olyan helyzetben, amikor minden egyéb hír úgyis arról szól, hogy az izraelieken kívül az amerikaiak is háborúba léptek, nem tűnik teljesen racionálisnak. Szerinte világos, hogy a békepárti és a trumpbarát narratíva (a kettő együtt) itt most megdöccen.
Török Gábor a posztját egy, elsősorban kommunikációs szakmai szempontból feltett kérdéssel zárja:
„nincs jobb megoldás ennek feloldására, mint a tények elhallgatása?”
Február 28-án az Egyesült Államok és Izrael összehangolt légicsapásokat és tengeri műveleteket indított Irán ellen. Donald Trump amerikai elnök videóban jelentett be „jelentős harci műveleteket”, miközben izraeli részről megelőző csapásokról beszéltek. Irán válaszul rakéta- és dróntámadásokat indított Izrael, valamint a térségben található amerikai bázisok és egyes regionális infrastruktúrák ellen. Izraelben szükségállapotot hirdettek, több ország pedig átmenetileg lezárta a légterét.
A magyar kormányzati kommunikációban aznap több hivatalos és személyes Facebook-poszt jelent meg. A HVG szemléje szerint
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Viktor és a kormány hivatalos oldala az iráni helyzetről szóló bejegyzésekben következetesen Izraelt említette támadó félként, az Egyesült Államok szerepét viszont nem.
Ez a keretezés akkor is így maradt, amikor nemzetközi források már amerikai–izraeli közös műveletről számoltak be.