Orbán Viktor azt ünnepli látványosan, hogy drágábban vehetjük a gázt az oroszoktól a szakértő szerint
Orbán Viktor péntek hajnalban Brüsszelből jelentette be, hogy „a gázársapka alól mentesítést kaptunk, így az nem veszélyezteti Magyarország biztonságos gázellátását”, ezzel sikerült megvédeni Magyarország érdekeit.
Míg a miniszterelnök győzelemként beszélt a kiharcolt mentességről, a Szabad Európa által megkérdezett energetikai szakértő szerint
Holoda Attila a lapnak elmondta, azzal, hogy Magyarország kimarad a közös uniós beszerzésből, és a gázársapkára is mentességet harcolt ki, nyilvánvalóvá tette, hogy olyan szerződések kötik Oroszország felé a gázszállításra, amelyek drágább beszerzést tesznek csak lehetővé.
Az MFOR cikke szerint ezt alátámasztani látszik a Magyar Közlöny csütörtök éjszaka megjelent kormányhatározat-módosítása is, amiből arra lehet következtetni, hogy a meglévő szerződések felett az Oroszországból beszerzett gáz ára igen drága lett. Szijjártó Péter még nyáron jelentette be, hogy hazánk különleges gázkészletet hoz létre (740,3 millió köbméternyit), aminek beszerzésére 1,85 milliárd eurót állapított meg egy korábbi kormányhatározat.