Kedden Budapesten találkozott Orbán Viktorral az uniós állam- és kormányfők testületének vezetője, António Costa. A találkozóról Orbán Viktor egy képet is megosztott a Facebook-oldalán kedden délután, illetve egy rövid videó is megjelent arról, ahogy a magyar kormányfő fogadja a portugál politikust a várbeli rezidenciáján.
A Telex kérdésére az Európai Tanács elnökének szóvivői szolgálata azt írta, hogy
a március 6-i rendkívüli uniós csúcstalálkozó előkészítése a téma. A bejegyzésében Orbán is erre utalt.
A Telex cikkében emlékeztetett, hogy a tavaszi uniós ülésen az európai védelemről, valamint arról tárgyalnak majd, hogyan járuljanak hozzá a kontinens békéjéhez és Ukrajna hosszú távú biztonságához. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy átfogó tervet ígért az ülésre, amellyel az EU fegyvergyártását és védelmi képességeit fejlesztenék.
A budapesti látogatása előtt Costa kedden a csúcs előkészítése miatt találkozott Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel is.
Costa 2023 novemberében mondott le a portugál miniszterelnöki posztról, miután korrupciós vádak merültek fel a kabinetfőnöke ellen. Távozása után azonban aktív maradt az európai politikában és 2024 decemberében az Európai Tanács elnökévé választották. A három uniós vezető tisztségviselő közül Costa volt az egyetlen, akire Orbán Viktor igennel szavazott.
Kedden Budapesten találkozott Orbán Viktorral az uniós állam- és kormányfők testületének vezetője, António Costa. A találkozóról Orbán Viktor egy képet is megosztott a Facebook-oldalán kedden délután, illetve egy rövid videó is megjelent arról, ahogy a magyar kormányfő fogadja a portugál politikust a várbeli rezidenciáján.
A Telex kérdésére az Európai Tanács elnökének szóvivői szolgálata azt írta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Koppenhágában: Ha mi ma délután úgy döntenénk, hogy nem adunk több pénzt, Ukrajna megszűnne mint állam
Az uniós csúcson semmiben nem várható döntés. A cél az, hogy a tagállamok tisztábban lássák egymás álláspontját, és az október 23–24-i rendes csúcson már közös állásfoglalást tudjanak kialakítani.
Orbán Viktor a koppenhágai uniós csúcson ismét bírálta Ukrajnát. A miniszterelnök szerint Ukrajna nem szuverén állam: nem tisztázottak a határai, nem tudni pontosan, hányan élnek benne, és önállóan nem képes működni. Úgy fogalmazott, ha az Európai Unió nem adna több pénzt, Ukrajna megszűnne mint állam. Orbán azt is elutasította, hogy az ukrán csatlakozási tárgyalásokat minősített többséggel indítsák el, ne egyhangúan - írta a hvg.hu.
„Szerintem a jogi trükközés nem megy, látok erre vonatkozó nyilatkozatokat, minden bővítési folyamat azonos rendben zajlott eddig. Minden fejezet megnyitásához és lezárásához kellett minden tagállam, ezen nem lehet változtatni.”
A csúcson az uniós védelem ügye is heves vitát váltott ki. Az Európai Bizottság javaslata szerint a keleti határokon drónfalat kellene kiépíteni. Evika Silina lett miniszterelnök arról beszélt, hogy hazájának már vannak kellemetlen tapasztalatai az orosz drónokkal, ezért érzékelőberendezéseket szereztek be, és együttműködnek az ukránokkal. A litván elnök, Gitanas Nauseda szintén cselekvést sürgetett, mert – ahogy fogalmazott – a dokumentumok nem védenek és nem érzékelik a drónokat.
Ezzel szemben a francia elnök, Emmanuel Macron nem támogatta a drónfaltervet. Szerinte inkább korai figyelmeztető rendszerekre, több légvédelmi eszközre és „elrettentő” csapásmérő képességekre van szükség. A német álláspontot Boris Pistorius védelmi miniszter ismertette, aki kiemelte, hogy Ursula von der Leyen drónfaltervéből hiányoznak a részletek, különösen a terjedelmét és a költségeit illetően.
A házigazda, Mette Frederiksen dán miniszterelnök közös európai célokat sürgetett.
„Hadd fogalmazzak nagyon egyértelműen, közös európai célt kell kitűznünk, ellenkező esetben megosztottak leszünk, és nem ez a megfelelő út Európa számára. Ha Európa biztonságáról beszélünk, akkor meg kell haladnunk a nemzeti nézőpontokat, és egy hibrid háborút kell látnunk. És amikor az ukrajnai háborúról van szó, akkor nem egyszerűen egy európai országban, Ukrajnában zajló háborút kell látnunk, hanem egy orosz kísérletet arra, hogy mindannyiunkat fenyegessenek”
– mondta.
A mostani találkozón nem várható döntés. A cél az, hogy a tagállamok tisztábban lássák egymás álláspontját, és az október 23–24-i rendes csúcson már közös állásfoglalást tudjanak kialakítani. Orbán Viktor ebben a kérdésben nincs egyedül, más országok is ragaszkodnak a vétójoghoz: például Görögország Törökország, Horvátország pedig Szerbia esetében.
Orbán Viktor a koppenhágai uniós csúcson ismét bírálta Ukrajnát. A miniszterelnök szerint Ukrajna nem szuverén állam: nem tisztázottak a határai, nem tudni pontosan, hányan élnek benne, és önállóan nem képes működni. Úgy fogalmazott, ha az Európai Unió nem adna több pénzt, Ukrajna megszűnne mint állam. Orbán azt is elutasította, hogy az ukrán csatlakozási tárgyalásokat minősített többséggel indítsák el, ne egyhangúan - írta a hvg.hu.
„Szerintem a jogi trükközés nem megy, látok erre vonatkozó nyilatkozatokat, minden bővítési folyamat azonos rendben zajlott eddig. Minden fejezet megnyitásához és lezárásához kellett minden tagállam, ezen nem lehet változtatni.”
A csúcson az uniós védelem ügye is heves vitát váltott ki. Az Európai Bizottság javaslata szerint a keleti határokon drónfalat kellene kiépíteni. Evika Silina lett miniszterelnök arról beszélt, hogy hazájának már vannak kellemetlen tapasztalatai az orosz drónokkal, ezért érzékelőberendezéseket szereztek be, és együttműködnek az ukránokkal. A litván elnök, Gitanas Nauseda szintén cselekvést sürgetett, mert – ahogy fogalmazott – a dokumentumok nem védenek és nem érzékelik a drónokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem figyelte az Orbán-kormány a határidőket, kedden rendkívüli ülésen kell tárgyalni a veszélyhelyzet meghosszabbítását
A késlekedés november 14-től legalább három nap joghézagot okozna. Ez azzal is járt volna, hogy az elmúlt években a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott összes rendelet hatályát veszíti, és több száz jogszabályt újra kellene elfogadni.
A kormány rendkívüli ülést kér az Országgyűléstől, mert nem figyelte a határidőket. Ha nem lenne ülés október 7-én, a hosszabbításról csak november 17-én szavazhatnának, ami november 14-től legalább három nap joghézagot okozna. Ez azzal is járt volna, hogy az elmúlt években a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott összes rendelet hatályát veszíti, és több száz jogszabályt újra kellene elfogadni.
Semjén Zsolt szerdán délelőtt 11:18-kor benyújtotta a kezdeményezést Kövér Lászlónak az október 7-i rendkívüli ülésről.
Az ülésen a november 14-én lejáró háborús veszélyhelyzet 180 nappal történő meghosszabbításáról szóló javaslat általános vitája szerepel. Kövér László emiatt péntek délelőttre összehívta a Házbizottság soron kívüli ülését, ahol a rendkívüli ülésről döntenek.
A HVG szerint a hosszabbítást nem lehet rendkívüli, gyorsított eljárásban tárgyalni. Rendkívüli ülés nélkül a vita csak október 27-én indulhatna, a zárószavazás pedig november 17-én lehetne. Az október 7-i ülés beiktatásával már az október 20-i héten jöhet a zárószavazás, így a hosszabbítás időben hatályba lép.
A kormány azt javasolja, hogy a háborús veszélyhelyzet 2026. május 13-ig maradjon érvényben, vagyis a parlamenti választások utáni időszakig.
Szerdán Magyar Péter is megszólalt az ügyben. Azt mondta, hogy ha a Tisza Párt kormányra kerül, eltörlik a rendeleti kormányzást lehetővé tevő háborús veszélyhelyzetet. Úgy fogalmazott, hogy Európában három országban van háborús veszélyhelyzet: Ukrajnában, Oroszországban és Magyarországon.
Hozzátette, hogy ha a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet célja az lenne, hogy felkészítse az országot egy támadásra, megelőzze azt, vagy a lakosság tájékoztatását szolgálja, az üdvözlendő lenne. Szerinte a háborús és a korábbi veszélyhelyzetek arról szóltak, hogy rendeletekkel írjanak felül törvényeket, könnyebb legyen az állami vagyon elvonása, és egyszemélyes irányítás alá kerüljön az ország. Azt mondta, hogy a Tisza Párt ezt nem támogatja, el fogják törölni, és fontosnak tartják, hogy Magyarországnak ütőképes hadserege legyen.
A kormány rendkívüli ülést kér az Országgyűléstől, mert nem figyelte a határidőket. Ha nem lenne ülés október 7-én, a hosszabbításról csak november 17-én szavazhatnának, ami november 14-től legalább három nap joghézagot okozna. Ez azzal is járt volna, hogy az elmúlt években a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott összes rendelet hatályát veszíti, és több száz jogszabályt újra kellene elfogadni.
Semjén Zsolt szerdán délelőtt 11:18-kor benyújtotta a kezdeményezést Kövér Lászlónak az október 7-i rendkívüli ülésről.
Az ülésen a november 14-én lejáró háborús veszélyhelyzet 180 nappal történő meghosszabbításáról szóló javaslat általános vitája szerepel. Kövér László emiatt péntek délelőttre összehívta a Házbizottság soron kívüli ülését, ahol a rendkívüli ülésről döntenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Tisza párt programjában nagy szerepet kap néhány gazdasági kérdés, amelyekről meg is akarják szavaztatni az embereket.
Magyar Péter már korábban is írta egy posztban, hogy Orbán Viktor és a Fidesz elutasítja a Tisza Párt több javaslatát is. Ezek között említette a személyi jövedelemadó csökkentését, a nyugdíjemelést, a legfeljebb 200 ezer forintos pluszjuttatást több mint kétmillió idős ember számára,
a milliárdosokat érintő vagyonadót, a családi kedvezmények és támogatások emelését, valamint a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények nyilvános kivizsgálását
Magyar szerdán indítja el a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű szavazásának második szakaszát. A szavazáson öt kérdésre lehet voksolni, elsőként a Tisza Világ nevű applikációban, de a pártelnök azt ígéri, önkénteseik három héten belül Magyarország minden településére eljutnak.
Mostani pesztjában a vagyonadót vette elő, szerinte ezt főként Orbán és az oligarchái támadják:
"Hogy miért támadja Orbán és a milliárdos oligarchái a TISZA által bevezetni kívánt vagyonadót?
Mert szinte minden miniszter és a családtagjaik is érintettek lesznek benne.
Mitől fél például Orbán Viktor tízmilliárdokat összeharácsoló kaszinó honvédelmi minisztere és annak felesége, a bukott főpolgármester-jelölt Szentkirályi Alexandra?
A katonai képesítés nélküli honvédelmi miniszter, aki háborús veszélyhelyzetben nyaral, most éppen egy vagyonkezelői alapítványba menekíti a mesés vagyonát, hogy a gyerekei és unokái még száz év múlva is luxusjachtokon és vadászatokon tölthessék a mindennapjaikat.
Vadászat, jacht, tenisz, lovak, luxuskúriák, magánklinikák. Ezeket féltik. Nem a magyar emberekért aggódnak, hanem a saját milliárdjaikért.
Nagyon fél a Fidesz a vagyonadótól, és igazuk van: keserű szájízzel tudnának csak vadászgatni, jachtozgatni, magánrepülőzgetni, ha egy fillért is vissza kéne adniuk abból, amit az emberek pénzéből magukra költenek.
Orbán Viktor egy interjúban már arról hadovál, hogy ha a milliárdosokat megadóztatjuk, az kommunizmus.
Tudjuk, a kórházi penész meg csak zsírra szállt por önök szerint.
Ha a milliárdosok jachtjai, tízmilliárdjai és palotái vagyonkezelő alapítványba kerülnek, az pedig már a NER-es szabadságharc része, miniszterelnök úr?"
A Tisza párt programjában nagy szerepet kap néhány gazdasági kérdés, amelyekről meg is akarják szavaztatni az embereket.
Magyar Péter már korábban is írta egy posztban, hogy Orbán Viktor és a Fidesz elutasítja a Tisza Párt több javaslatát is. Ezek között említette a személyi jövedelemadó csökkentését, a nyugdíjemelést, a legfeljebb 200 ezer forintos pluszjuttatást több mint kétmillió idős ember számára,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán a drónfenyegetésről: Ha valami berepül Magyarországra, és nem hozzánk tartozik, lelőjük
Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e nyitni Ukrajna uniós csatlakozásának folyamatát Magyarország nélkül, a miniszterelnök azt mondta, jogi trükközés nem lehetséges. A tanácskozáson az EU keleti határának megerősítéséről tárgyaltak.
Orbán Viktor Koppenhágában, az informális EU-csúcs előtt válaszolt az újságírók kérdéseire. Az orosz energiáról azt mondta, őt még senki nem kérte meg, hogy hagyjon fel az orosz olaj vásárlásával. Kiemelte, hogy Magyarország szuverén ország, és a földrajzi adottságok miatt itt csak Oroszország jöhet szóba. Szerinte az európai vezetők sokkal agresszívabban feszegetik a témát, mint Donald Trump, aki legutóbb érdeklődött nála az ügyben.
A drónokról azt mondta, a kormány minden katonai együttműködést támogat.
Úgy fogalmazott:
„Ha valami berepül Magyarországra, és nem hozzánk tartozik, lelőjük.”
Ezt a hozzáállást a dán kormányfőnek is javasolta. Dániában a múlt hét második felében több alkalommal is lezárták a reptereket idegen drónok miatt.
Gratulált a moldovai választás győztesének, az Európa-párti PAS-nak, amely az EU-hoz szeretne tartozni. Elmondta, hogy több uniós vezető is jelezte: Moldova helye Európában van. Hozzátette, hogy Moldova csatlakozását nem lehet összekötni Ukrajna esetével.
Megismételte korábbi érveit: jelenleg nem tudni, hányan élnek Ukrajnában, hol vannak a határai, és szuverén-e még az ország.
Szóba került az uniós drónfalról szóló egyeztetés is. Az első hírek szerint Magyarországot Szlovákiával együtt, nem hívták meg, de később megerősítették, hogy a magyar képviselet jelen volt a megbeszélésen.
Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e nyitni Ukrajna uniós csatlakozásának folyamatát Magyarország nélkül, a miniszterelnök azt mondta, jogi trükközés nem lehetséges.
Kijelentette, hogy minden bővítési folyamat azonos jogi rendben zajlott, ezen nem lehet változtatni.