HÍREK

Orbán nem jelent meg a tüntetésen, néhányan a hivatalos rész után maguk indultak fel a Karmelitához

A Clark Ádám téren beszédekkel folytatódott a tüntetés. A Friday for Future meghívta Orbán miniszterelnököt is. Nagy kérdés, eljön-e?

Link másolása

A krisztinavárosi Déryné téren egy kicsi színpadon Perlaky Borsos Noel azt mondta az érkezőknek, hogy „az a baj, hogy kurva sokan vagytok, és nem készültünk nagyobb színpaddal.”

Bejelentését ováció fogadta.

Utána Emma és Nina énekelte el a „Ha én rózsa volnék” feldolgozását. Érdekes látni, hogy egy sokkal fiatalabb generáció is magáénak tartja Bródy János még a hetvenes években írt szövegét. Természetesen a telefonok fényei is kigyúltak, világított a tér a sok kis fehér ponttól. Orbán Viktort várják. A tömeg felváltva skandálja, hogy „Elegünk van” illetve „Gyere Viktor!”

Úgy tűnik, a Fridays for Future aktivistái elgendőnek érzik, hogy csak keresztnevükön szólítják egymást. Így hát Kinga beszél arról, hogy az oktatás és a környezetvédelem elválaszthatatlanok, mert mindkettőn a jövő múlik.

Tavaszi klímaturnéjukról beszél, fontos lenne szerinte, hogy a környezeti nevelés szerves részét képezze a közoktatásnak.

De ehhez is megbecsült és megfizetett tanárok kellenek. A jelenlegi közoktatási rendszerből 16 ezer pedagógus hiányzik, ez a rendszer így alkalmatlan erre.

Szerinte a jelenlegi kormány azonban többször bizonyította, hogy az emberek érdekeinél nagyobbra tartják a gazdasági célokat. Például a Fertő-tavi beruházás az akkumulátorgyára, vagy a Balaton-part szinte teljes beépítése révén.

Pedig egy ideális kormány esetén is lennének egyre rosszabb, egyre szélsőségesebb körülmények. Például a nyári hőhullámok, a kiszámíthatatlan időjárás és a csapadékhiányból származó aszályok.

Tehát az oktatás és a környezetvédelem elválaszthatatlanok.

Ezért ők is kiállnak amellett, hogy a kormány vonja vissza a státusztörvényként emlegetett bosszútörvényt.

Ezután még tíz másodpercet vártak, hogy Orbán megérkezzen a térre. Hangosan visszaszámolnak, Orbán azonban nem érkezett meg. Így hát egy aktivista lépett a színpadra, aki megkérdezte:

„Látja valaki Orbán Viktort?”

A nemleges válaszra így folytatta:

„Ez azért van, mert a magyar miniszterelnököt nem érdekli a magyar emberek, a magyar választóknak a véleménye nem érdekli őt a magyar emberek kérdései!”

Ezért hát a sajtó képviselőit kéri, hogy kérdéseiket vigyék be a kormányinfóra. Ezek a kérdések a következők:

Klímakatasztrófa közeleg! Miért nem tesznek semmit azért, hogy megakadályozzák azt?

Miért nem védik meg a magyar gyermekeket az iskolai bántalmazástól, az iskolai diszkriminációtól és attól, hogy rájuk szakad a pofon, mert omladoznak az iskolák?

A tisztelt miniszterelnök úr érez személyes vagy politikai felelősséget azért, mert romokban áll a magyar közoktatás?

Ezek után a tüntetést hivatalosan lezárták. A tömeg egy része azonban – annyira nem meglepő módon – nem oszlott fel, és visszaindult az Alagúton. Információink szerint megpróbálnak feljutni a Karmelitához.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: