HÍREK
A Rovatból

Orbán: Most nem fér bele, hogy mindenkinek teljes rezsicsökkentett energiát adjunk

A kormányfő szerint van, aki ezt megérti, és van, aki nem, de a tényeken az se változtat, ha ezt nem látják be az emberek.

Link másolása

Lesznek olyan országok Európában, ahol nem lesz elég gáz, és lesznek olyanok is, ahol ugyan lesz gáz, csak drágán, Magyarország az utóbbiak közé tartozik - jelentette ki Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban.

A miniszterelnök ismertette a szerdán bejelentett energia-veszélyhelyzet intézkedéseit. Elmondta, hogy elrendelte egy operatív törzs felállítását, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vezet, az ő feladata lesz előkészíteni és végrehajtani az energia-veszélyhelyzeti döntéseket. Szijjártó Péter külügyminisztert pedig felhatalmazta arra, hogy külföldről szerezzen még több gázt.

A rezsicsökkentés korlátozásával kapcsolatban azt mondta, a kormány meg akarja védeni a rezsicsökkentést, mert továbbra is jónak tartják, de a jelenlegi háborús és gazdasági helyzetben nem fér bele, hogy mindenki számára biztosítsák a csökkentett rezsiárat.

"Nagy tisztelettel arra kérem a családokat, hogy aki átlag felett fogyaszt, lássa be, hogy most kénytelenek vagyunk az átlagfogyasztás felett kivetni a piaci árat, különben meg kellene szüntetnünk a teljes rezsicsökkentést"

- mondta a kormányfő.

Szerinte Magyarország nehezebb helyzetben van, mint a gazdagabb nyugati országok, ahol a jövedelem kis része a rezsiköltség. Mint mondta, azért is volt szükség a rezsicsökkentés bevezetésére, mert itthon túlságosan nagy arányát emészti fel a jövedelemnek a rezsi díja. Ismét kitért arra, is, hogy a baloldal sosem támogatta a rezsicsökkentést, ez egy régóta tartó vita a jobb- és a baloldal között, de a kormány továbbra is kitart ezen intézkedés mellett.

Arra a kérdésre, hogy vajon a társadalom megérti-e, miért van szükség a rezsicsökkentés részleges eltörlésére, ezt válaszolta:

"Nem vagyunk egyformák, valaki megért, valaki meg nem. Mindenki vezet családi költségvetést, azt talán sokan belátják, hogy van, ami belefér, van, ami nem. A háború előtt belefért az, hogy mindenkinek teljes rezsicsökkentett energiát adjunk. Most háborús állapotok, árak és háborús infláció van, ez nem fér bele. Jó volna, ha ezt belátnák, de sajnos a tényeken az sem változtat, ha ezt nem látják be."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: