hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Orbán: lesz népszavazás a Fudan Egyetemről, de csak ha már készen lesznek a tervek

A miniszterelnök úgy véli, hogy a közéleti vitához még nem áll rendelkezésre kellő információ, a vitához pedig tervek és adatok kellenek.
hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, csütörtökön a kormányinfón Orbán Viktor is részt vett és válaszolt kérdésekre is.

A tájékoztatón szóba került a tervezett kínai, Fudan Egyetem is.

A miniszterelnök szerint a magyar kampusz nem politikai, hanem szakmai kérdés,

és csak az ellenzék csinál belőle politikai ügyet a meghirdetett konzultációval. Azt ígérte, hogy lesz népszavazás a témában, de csak ha már készen lesznek a tervek.

Gulyás Gergely is beszélt a Fudanról, elmondta, hogy a költségterveket 2022. év végén kell bemutatni az Országgyűlésnek. Orbán szerint a gazdasági és a képzési rendszer is megváltozik.

hirdetés
Szerinte az a kérdés, hogy hogyan lehet a magyar fiatalokat hozzásegíteni ahhoz, hogy a keleti gazdaságban is helytálljanak.

A miniszterelnök azt is felhozta, a (kormányközeli) Mandinerben olvasta, hogy a Fudan több nyugat-európai - német és skandináv -, valamint amerikai egyetemmel is együttműködik.

"Amíg Magyarország élén nemzeti kormány áll, abban mindenki biztos lehet, hogy nem lesz politikai befolyás"

- ígérte Orbán, aki szerint a nyugati befolyás sokkal erősebb. Kijelentette: "Mindenkivel szemben védekezünk, mert a nemzeti érdekeinket meg akarjuk védeni".




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Hattyút festett egy tihanyi épületre egy utcaművész, az önkormányzat visszafesti fehérre a falat

A falfestés egy művészeti galéria udvarában található. A művész szerint azért festik le, mert „településképi rendelet szabályozza, hogy az épületek hogy nézhetnek ki, még akkor is, ha teljesen privát területen található a fal, de látszik az utcáról” .
hirdetés

Egy óriási hattyút festett a TakerOne nevű utcai művész egy tihanyi épület falára, a festményt viszont hamarosan el fogják tüntetni. Erről a művész számolt be a Facebook-oldalán - szúrta ki a Telex.

A művész szerint Tihany főépítésze és a polgármester utasítást adott, hogy fessék vissza a falat fehérre.

"Az ok, hogy településképi rendelet szabályozza, az épületek kinézetét. Még akkor is, ha teljesen privát területen található a fal, de látszik az utcáról (ez épp egy művészeti galéria udvarában van). És, hogy a főépítészt idézzem, »falfestés ide nem való«

(...) Persze, a galéria tulajdonosainak engedélyt kellett volna kérniük (amit elvileg nem kaptak volna meg), mielőtt festmény kerül a falra, és persze nem kértek, mert hát ki számít ilyen problémákra? Mindazonáltal számomra nagyon antipatikus ez az »emberek vannak a falakért/épületekért« megközelítés, ennek a számomra logikus ellenkezője helyett" - fogalmazott posztjában a művész.

A lap kigyűjtötte, hogy Tihany településképi rendeletében valóban vannak olyan kitételek, miszerint például

•„településképi szempontból meghatározó területen csak egymással harmonikus egységet alkotó, azonos színcsaládba tartozó színek alkalmazhatók egy épületen”;

hirdetés

•„az épületek homlokzati falfelületének színezésénél a környezethez való illeszkedés érdekében vakolt felületeknél csak a fehér és világos földszínek, természetes építőanyagok esetén azok természetes színei alkalmazhatók”;

• a változtatásokhoz pedig településképi bejelentési eljárást kell indítani „minden közterületről, közforgalom által használt területről, vagy közforgalom céljára átadott magánterületről látható, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési tevékenység megkezdése előtt”, akkor, ha például „építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása” történik.

Az ügyben a Telex hétfőn telefonon kereste meg a tihanyi polgármestert, aki azt válaszolta, épp szabadságon van, de a lap vasárnap küldött kérdéseit továbbította a főépítésznek, aki szerinte válaszolni fog.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

A Harry Potter- és a Bridget Jones-filmek is tiltólistára kerülhetnek az RTL szerint, ha elfogadják a módosított pedofiltörvényt

A televíziós csatorna szerint a múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is.
hirdetés

Az RTL Magyarország számára kiemelt fontosságú a családok és a gyermekek védelme, nemcsak műsoraiban, de társadalmi szerepvállalásában is. Azt is valljuk azonban, hogy fontos európai érték a sokszínűség és a tolerancia, ezért aggasztónak tartjuk, hogy egy múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is - írja közleményében a televíziós csatorna.

Szerintük "a tervezet aránytalanul és az alapvető szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva korlátozná a homoszexualitás bárminemű megjelenítését a médiában, és tiltaná, hogy a kiskorúak eltérő nemi identitású emberekkel találkozzanak a műsorokban, filmekben, vagy akár csak a reklámokban".

Azt is megjegyzik, hogy

a tervezet alapján csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne olyan alkotásokat bemutatni, mint például a Billy Eliott, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója, vagy akár a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, és tiltólistára kerülnének olyan sorozatok is, mint a Modern család, a Jóbarátok, vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja.

"A tervezet a médiapiac minden hazai szereplőjének jelentős gazdasági károkat okoz, és minden állampolgár számára megnehezíti egyes tartalmak elérését, de ennél is fontosabb, hogy a tervezett szabályozás tulajdonképpen kirekeszti a szexuális kisebbségeket a tömegmédiából, ezzel ellehetetleníti a velük szemben a társadalomban élő negatív sztereotípiák elleni küzdelmet" - teszik hozzá.

A közleményt azzal zárják: "büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink közössége sokszínű, ahogy a társadalom is, így számos heteroszexuális dolgozónk és nézőnk is van. Így miattuk is tiltakoznunk kell az ellen, hogy a tervezett törvény miatt a többségitől eltérő nemi identitású embereket csak olyan kitételekkel és olyan késő esti idősávban lehetne ezentúl bemutatni, ahogy például horrorfilmek szereplőit".

A tervezet egyébként nagy felháborodást váltott ki, számos civil szervezet tüntetést szervezett hétfő délutánra a Parlament elé, hogy így tiltakozzanak a fideszes politikusok által benyújtott törvénymódosítási javaslatok ellen, amit homofóbnak és kirekesztőnek tartanak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Jakab Péter trükkösen ficsúrozott újra a Parlamentben, de „köpcösöket” és „bajszosokat” is emlegetett

A kormánypárti képviselők nagy része most is kivonult a Jobbik-elnök felszólalása alatt, ami után Kövér László azt mondta: „igyekszem az utolsó ülés szellemében méltányos lenni önnel, sőt elnéző”.
hirdetés

Múlt héten a kormánypárti képviselők bejelentették, hogy elhagyják az üléstermet, amíg Jakab Péter beszél. Ezt az ígéretüket be is váltották, és kivonultak a teremből. Jakab Péter már hétfő délelőtt jelezte a Facebook-oldalán, elvárja, hogy a kormánypárti képviselők végighallgassák őt.

"Benne van ugyanis a fizetésükben. Nincs lógás, nincs nyafogás, munka van. Akkor is, ha megerőltető hallani az igazságot"

- fogalmazott posztjában a Jobbik elnöke.

A kormánypárti képviselők nagy része azonban ismét elhagyta az üléstermet a felszólalása előtt.

A ficsúrozásért nemrég közel 10 millióra büntetett Jakab Péter ezúttal trükkösen dobta be újra a rekordbüntetést érő szót. Felszólalásában ugyanis az egyik szimpatizánsát idézte, aki azt tanácsolta neki:

"beszélj már finomabban, mert ezek a ficsúrok kikapcsolják a mikrofonodat, elveszik tőled a szót".

hirdetés

Ezután arról is beszélt, hogy számára nem Kövér László vagy a házszabály a mérce, hanem az igazság. Szerinte nem az a megoldás, hogy őt elnémíttatják és milliókra büntetik, hanem az, hogy befejezik a lopást.

"Kikapcsolhatják a mikrofonomat, büntethetnek amennyire csak akarnak, elvehetik a házamat, ha akarják, de a hazámat nem adom. (...) Bármit is tesznek, bárhogy is gyaláznak, bárhogy is támadnak, bárhogy is gyűlölnek, én maradok az, aki vagyok, egy egyszerű vidéki gyerek, akit soha, de soha nem fognak tudni megtörni a budai vár urai: se a köpcösök, se a bajszosok"

- fogalmazott.

A Jobbik elnöke hétfői felszólalásában azt is elmondta, egyetlen módon lehet elhallgattatni őt: ha azt látná, hogy a kormány valóban az ország érdekében cselekszik, csendben maradna.

Jakab Péter felszólalása után Kövér László is mondott néhány mondatot.

"Igyekszem az utolsó ülés szellemében méltányos lenni önnel, sőt elnéző. Bízva abban képviselő úr, hogy a nyáron lesz módja kipihenni magát, és egy mentálisan sokkal jobb állapotban lévő frakcióvezetőt üdvözölhetünk itt ismét"

- fogalmazott Kövér László.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A Jobbik megszavazza a homofóbbá tett pedofiltörvényt

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs már korábban jelezték, hogy bojkottálják a keddi szavazást. De tiltakozásként a DK sem vesz részt a rajta.
hirdetés

A parlament kedden szavaz az úgynevezett pedofiltörvényről, melynek tervezetébe a múlt héten azt is beleírták, hogy 18 éven aluliaknak szóló tartalmakban tilos lenne megjeleníteni a homoszexualitást vagy bármilyen, a heteroszexualitástól eltérő orientációt vagy identitást.

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs már korábban jelezték, hogy bojkottálják a keddi szavazást. Közben pedig a Demokratikus Koalíció is jelezte, hogy tiltakozásként ők sem vesznek részt a szavazáson, illetve a DK frakciója az összes aznapi szavazásról kivonul.

"Ezzel a bojkottal fejezzük ki tiltakozásunkat a Fidesz gyűlöletkeltő, kirekesztő politikája ellen, mert mi, európai magyarok nem olyan országot akarunk építeni, ahol az LMBTQ-embereket hazug politikai számításból össze akarják mosni a pedofil bűncselekmények elkövetőivel"

- fogalmaznak a párt közleményében.

A Jobbik ezzel szemben megszavazza majd a törvényjavaslatot. A párt sajtóosztálya az Alfahírnek azt mondta, a Jobbik mindig is azon az állásponton volt, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése.

hirdetés
"Így üdvözlünk minden szigorító kezdeményezést, ami az ilyen jellegű bűncselekményeket súlyosabban kívánja szankcionálni"

- fogalmaztak.

Ugyanakkor azt is hozzátették, szerintük alapos a gyanú, hogy a kormány csupán a közvéleményt felborzoló fideszes pedofil-botrányokat igyekszik elpalástolni, valamint újabb olyan csapdákat csempésztek bele a javaslatba, ami próbálja megosztani az ellenzéket.

"Miközben érezzük az egymáshoz nem köthető témák ravasz összemosását, a Jobbik konzekvensen kiáll a véleménye mellett és a módosítást minden hibája és említett csapda ellenére megszavazza. A választások után viszont ki fogjuk venni a törvényből a témaidegen, a Fidesz által szándékosan belecsempészett inkriminált részeket. Pláne ha azokat a Fidesz a következő hónapokban - különféle csűrés-csavarással - »alkalmassá tenné« bármely magyar állampolgár megbélyegzésére"

- zárta válaszát a párt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: