HÍREK
A Rovatból

Orbán elismerte: az oltások körül van „némi technikai zavar”

A kormányfő szerint az adatbázisban vannak problémák, ezért leállították a rendszert, és „egy operatív kis csoport” már dolgozik a megoldáson.


Orbán Viktor az operatív törzs reggeli üléséről érkezett a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorába.

Ismertette: az elmúlt 24 órában 6369 új fertőzöttet azonosítottak, 143 beteg hunyt el. 6867 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 677-en vannak lélegeztetőgépen.

A miniszterelnököt az egészségügy helyzetéről is kérdezték.

Orbán elismerte, az oltások körül van "némi technikai zavar".

Ugyanis többen panaszkodtak arról, hogy rossz helyre hívták őket és a lakóhelyüktől messzire kellett volna utazniuk az oltásért, illetve már beoltott embereket is behívtak.

A miniszterlenök megjegyezte, ennek az az oka, hogy átálltak az adatalapú oltásra, és ha az adatok nem stimmelnek, akkor semmi sem stimmel.

A hibákból pedig az derült ki Orbán szerint, hogy problémák vannak az adatbázisban.

Orbán azt mondta: már leállították a rendszert, és "egy operatív kis csoport" már dolgozik a megoldáson.

Azt, hogy ez a "leállítás" pontosan mit jelent, illetve befolyásolhatja-e a hétvégi tömeges oltást, a kormányfő nem fejtette ki. Megkérdeztük róla az operatív törzset, ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Az biztos, hogy a problémák észlelésére hamarosan egy telefonszámot is közzétesznek, amit Müller Cecília minden nap elmond majd. A kormányfő a reggeli interjúban azonban nem tudta elmondani ezt a számot.

A kormányfő az oltási tervről viszont azt mondta, jól halad.

Tervei szerint húsvétra 2,4 millió embert tudnak beoltani, májusra ez a szám szerinte 4 millió körül lehet, július elejére pedig 8 millió feletti számot szeretne.

Orbán szerint nem is az oltás területén lehet nyomás.

"Ahol a nyomás lesz, az a kórházak, mert fel fog futni a kórházban kezelt betegek száma"

- fogalmazott a kormányfő, aki szerint

a kórházban ápoltak száma akár 15-20 ezer főre is felmehet.

Mivel ennyi ember ellátásához kórházi ágyak, lélegeztetőgépek és emberek kellenek, ezért bevonják a rezidenseket és végzős hallgatókat is az ellátásba - mondta. De a kormányfő szerint

az is elképzelhető, hogy bevonják a magánegészségügyben dolgozókat is a munkába.

Ezen a terven még dolgoznak.

"Lesz elég ágy, lesz elég lélegeztetőgép és lesz elég ember is"- fogalmazott Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rosszul lett munka közben, mert a főnöke nem engedte pihenni – a mentők viszont munkát ajánlottak neki
A 40 év körüli nő összeesett a munkahelyén Budapesten, miután főnöke nem engedte szünetre. A mentők nemcsak megmentették, de új lehetőséget is kínáltak neki.


Egy 40 év körüli nő lett rosszul a munkahelyén Budapesten, miközben dolgozott. Szédülésre és fejfájásra panaszkodott, de a főnöke nem engedte el szünetre. Rövid időn belül összeesett, ezért a kollégái mentőt hívtak hozzá, írták az OMSZ Facebook-oldalán.

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai gyorsan a helyszínre érkeztek, és ellátták a beteget. Magas, 200 feletti vérnyomást mértek nála, ezért kórházba akarták szállítani.

A nő azonban elmondta, hogy próbaidőn van, és fél, hogy elveszíti az állását, ha kórházba megy.

A mentőtiszt ezután felhívta a mentőszolgálat humánerőforrás-osztályát, és arról érdeklődött, van-e szabad adminisztratív munkakör. Kiderült, hogy éppen keresnek új munkatársat, így a nőt állásinterjúra várják, ha már jobban lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nagyot kamuzott a fideszes képviselő: Tarlós István idejéből származó képekkel ment neki Karácsony Gergelynek
A fővárosi fideszes képviselő videójában több fotó is szerepel, amelyek még a 2019 előtti városvezetés idején készültek.


Szepesfalvy Anna, a fővárosi közgyűlés fideszes képviselője egy videóban bírálta Karácsony Gergely főpolgármestert. A felvétel célja az volt, hogy szembeállítsa a „Karácsony Gergely Tik-Tokon és Karácsony Gergely a valóságban” képet, vette észre a 24.hu.

A videóban azonban olyan fotók is szerepelnek, amelyek nem a jelenlegi városvezetés idején készültek.

Az egyik képet például 2016-ban, a Deák téri aluljáróban készítették, ahol hajléktalanok hálóhelyei láthatók. Ekkor még a fideszes Tarlós István volt Budapest főpolgármestere.

Szerepel a videóban egy 2019 júniusában készült kép is, amelyen egy ürítésre váró kuka látható a Baross téren, a Keleti pályaudvarnál. Ez a fotó négy hónappal azelőtt készült, hogy Karácsony Gergely megnyerte az önkormányzati választást. Szepesfalvy Anna korábban Budafok-Tétény alpolgármestere volt.

Nem ez az első eset, hogy a Karácsony előtti időszakban készült képet használnak fel ellene. 2023-ban Kubatov Gábor egy olyan fotót osztott meg a Facebookon, amelyen hajléktalanok láthatók, és amely szintén Tarlós István városvezetése idején készült. A bejegyzés akkor is elérhető maradt, miután a Magyar Narancs beszámolt arról, hogy pontosan mi látható a képen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újra zuhannak a tőzsdék: kiderült, valójában 145% a Trump által Kínára kivetett 125%-os vám
Csak egy újabb nap a hullámvasúton. A Fehér Ház pontosította, hogy az amerikai elnök által említett 125%-os vám hozzáadódik a Kínára korábban kivetett 20%-hoz. Brutálisan megvámolják a Shein és a Temu csomagjait is.


A Fehér Ház most tisztázta, hogy a Kínára kivetett 125 százalékos vám kiegészíti azt a 20 százalékos vámot, amelyet Trump korábban Kína fentanil-szállításában betöltött szerepe miatt rótt ki.

Így a Kínára kivetett vám valójában 145%.

Ez a különbség konténerenként több ezer dollár pluszkiadást jelenthet.

A hírre ismét esni kezdtek a tegnap óriási erősödést produkáló tőzsdék. Az S&P 500 immár több mint 4 százalékos mínuszban, a Nasdaq összetett indexe pedig, amely sok technológiai részvényt tartalmaz, 4,5 százalékot esett.

Ismét nőni kezdett a 10 éves állampapírok hozama is, ami nagyon rossz hír az amerikai kormányzatnak, mert így csak drágábban finanszírozható az államadósság. A hozam 4,37 százalékra emelkedett, ami február óta a legmagasabb érték. A kincstárjegyeket általában biztonságos menedéknek tekintik, amelyekhez a befektetők menekülhetnek a piaci zűrzavarok elől, ezúttal azonban úgy tűnik, ez sem működik.

Trump közben aláírt egy másik végrehajtási rendeletet is, ami külön vámot vet a Kínából importált kis értékű csomagokra, főleg a Shein és Temu termékeire.

Május 2-tól a Kínából érkező, USA-ba tartó, 800 dolláros vagy annál alacsonyabb értékű csomagokra 120%-os vámtarifa vonatkozik a rendelkezés szerint. Ezenkívül a kis értékű küldemények „postai küldeményenkénti” költségét május 2-tól 100 dollárra, június 1-től 200 dollárra emelik.

Via New York Times, Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sokba került Liptai Claudia káromkodása - büntetett a Médiatanács, a TV2 bánta ismét
A Sztárban sztár All stars zsűritagjainak káromkodása verte ki a biztosítékot az NMHH-nál. A csatornának és a vezetőjének is mélyen a zsebébe kell nyúlnia a szabályszegés miatt.
F. O. - szmo.hu
2025. április 10.



A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 7 millió forintos bírságot szabott ki a TV2-re a Sztárban sztár All stars egyik adása miatt. A hatóság szerint a 2024. október 12-én sugárzott műsorban a zsűritagok olyan trágár kifejezéseket használtak, amelyek nem feleltek meg a 12 éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-besorolásnak. Valószínűleg ebben az adásban hangzott el az a káromkodás is, amit Liptai Claudia mondott.

A Médiatanács döntése értelmében a TV2 csatorna 4 millió forintos bírságot kapott, míg az adást szintén közlő TV2 Play 2,9 millió forintos büntetésben részesült. Emellett a TV2 Csoport egyik vezető tisztségviselőjére 150 ezer forintos bírságot szabtak ki a jogsértések ismétlődése miatt.

A TV2 Zrt.-nek a Médiatanács határozata alapján nyilvánosan is közölnie kell, hogy jogsértést állapítottak meg vele szemben.

Az NMHH az elmúlt hónapokban több alkalommal is eljárást indított a csatornával szemben. Decemberben például 220 ezer forintos büntetést kapott a Magyar Péter micsodája miatt. Április elején pedig a Hunyadi című sorozat szexjelenetei miatt indított vizsgálatot a hatóság.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: