HÍREK

Közel félmillióval többen szavaznának a Tisza Pártra, mint a Fideszre a 21 Kutatóközpont felmérése szerint

A legfrissebb közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a biztosan szavazók körében már több mint 10 százalékkal elhúzott a kormányerőktől.


A 21 Kutatóközpont legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint a Tisza Párt vált a legnagyobb támogatottságú politikai erővé Magyarországon. A teljes népesség körében 34 százalékon állnak, míg a Fidesz támogatottsága jelenleg 28 százalék.

Ez 6 százalékpontos különbséget jelent, ami 400–500 ezer főnyi eltérést mutat a két párt szavazótábora között.

A kutatás alapján a pártot választani tudók körében a Tisza 46, a Fidesz pedig 38 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A részvételüket biztosra mondó választók körében a különbség még nagyobb: itt a Tisza 51 százalékon, a Fidesz 37 százalékon áll, így a különbség 14 százalékpont.

A felmérés készítői azt is megjegyzik, hogy jelenleg a Tisza szavazótábora lelkesebb és elszántabb a részvétel szempontjából, mint a kormánypárti szavazók. Ugyanakkor hozzátették, hogy „a ciklus közbeni fiktív választási részvételi szándék nem feleltethető meg a tényleges választási részvételnek, ráadásul ennek a mintarésznek a hibahatára is némileg nagyobb, körülbelül plusz/mínusz 4 százalékpont”.

A többi párt támogatottsága jelentősen elmarad a két legnagyobbtól. A teljes népesség körében a Mi Hazánk 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, a Demokratikus Koalíció pedig 2 százalékon áll. A többi párt nem éri el az 1 százalékot. A pártot választani tudók között a Mi Hazánk 5 százalékos eredménnyel jutna be a parlamentbe, a biztos szavazó pártválasztók körében viszont már csak 4 százalékon szerepelnek. Az MKKP és a DK ebben a csoportban egyaránt 3–3 százalékos támogatottságot kapott.

A mostani adatok összevethetők a tavaly októberi méréssel is, amelyet szintén a 21 Kutatóközpont végzett azonos módszertannal. Akkor a Fidesz 29, a Tisza 26 százalékon állt a teljes népesség körében. A Fidesz támogatottsága azóta gyakorlatilag nem változott, a Tiszáé viszont 8 százalékponttal nőtt.

A növekedés forrása részben a kisebb ellenzéki pártok visszaesése lehet: a Mi Hazánk, a DK, a Kétfarkú Kutya Párt és más, korábban még 1 százalék körüli eredményeket mutató pártok támogatottsága is csökkent. Emellett a pártnélküliek aránya is mérséklődött, ami arra utal, hogy a Tisza új szavazókat is meg tudott szólítani.

A hibrid adatfelvétel 2025 április 1. és 7. között zajlott, összesen 1000 fő megkérdezésével.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kapu Tibor hazatér az űrből - itt nézheted élőben a landolást
Az Axiom-4 küldetés tagjait szállító SpaceX Dragon űrkapszula a jelenlegi tervek szerint kedden 11 óra 31 perckor landol Kalifornia partjainál.


Magyar idő szerint kedden késő délelőtt térhet vissza a légkörbe Kapu Tiborék űrhajója. Az Axiom-4 küldetés tagjait szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar idő szerint hétfőn 13 óra 15 perckor vált le a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), hogy megkezdje útját a Föld felé.

Az Axiom-4 küldetés tagjai 18 nap után hagyták el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.

A Dragon űrkapszula a jelenlegi tervek szerint kedden 11 óra 31 perckor landol Kalifornia partjainál.

A landolást élőben is követheted itt:

A SpaceX egyik mentőhajója a landolási zónában várakozik. Gyorsnaszádok közelítik meg a kapszulát, ahol először a légköri és mérgező gázokra vonatkozó biztonsági méréseket végzik el. Utána a kapszulát daruval emelik a mentőhajó fedélzetére. Az űrhajósokat az orvosi egység segíti ki, majd rögtön megkezdődnek az első egészségügyi vizsgálatok: figyelik például a vérnyomást, egyensúlyt, szédülést, izomerőcsökkenést. A legénységet helikopter viszi partra, ahonnan repülővel szállítják tovább őket a NASA houstoni Johnson Űrközpontjába.

Az Axiom-4 küldetésben résztvevő asztronautákra - Kapu Tibor mellett az amerikai Peggy Whitsonra, az indiai Shubhanshu Shuklára és a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewskire - további egészségügyi megfigyelés vár. Bár az összesen 20 napos misszió rövidnek számít, az űrhajósok számára fizikai rehabilitációra és fokozatos terhelésre van szükség, pihenés és mozgásterápia segíti a teljes visszaállást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kapu Tibor még órákig lebeg az űrben – így fog hazatérni a magyar űrhajós
A magyar űrhajós és társai már leváltak az űrállomásról, de csak kedden térnek vissza a Földre. Addig egy mikrobusz méretű kabinban lebegnek, porszívóvécével és zacskós kajával.


Kapu Tibor és három űrhajóstársa hétfő délben, nem sokkal 1 óra után levált a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). Az Axiom Crew-4 küldetés tagjai azóta egy alacsonyabb, távolodó pályán lebegnek a kabinjukkal, de csak kedden reggel kezdik meg a Föld végső megközelítését.

Az Űrkutatás magyarul YouTube-csatorna vezetője a Blikknek elmondta: „elképzelhető, hogy még voltak olyan kísérletek, amelyeket a kabinban akartak elvégezni, lehetséges, hogy emiatt várnak ki a megközelítéssel. De az sem kizárt, hogy mivel egy vadonatúj szerkezetről van szó, elővigyázatosságból többszörösen is ellenőriznek minden rendszert, ezért lebegnek az űrben még jó néhány órát.”

A kabin mérete nagyjából egy mikrobuszé. Van benne mellékhelyiség is, amit egy porszívószerű vécével oldottak meg. Az étel ugyanaz, mint az ISS-en: előre csomagolt, tartósított menü. Mint mondta, „nem nagyon van lehetőség búcsúlakomára”.

Kapu Tibor a 4-es ülésen, a kabin szélén ül, így testközelből nézheti végig a leszállás minden pillanatát. Az ablakokon kilátni, az űrhajósok figyelemmel kísérhetik az eseményeket.

A kabin apró fúvókái folyamatosan végzik a pályamódosításokat. Néhány óra alatt több tucat kilométerre távolodtak el az űrállomástól. Ahogy egyre lejjebb kerülnek, a sebességük is nő, és lehagyják az ISS-t.

Leválasztják a feleslegessé vált részeket, például a hűtőradiátorokat és napelemeket, majd a kapszula 120 km magasságban belép a légkörbe, ahol akár 2000 Celsius-fokos hőhatás is érheti. A légkör súrlódása miatt rádiócsend áll be, miközben a sebesség fokozatosan csökken: 5,5 km-nél két stabilizáló ernyő, 1,8 km-nél pedig négy főernyő nyílik ki, hogy a kapszula 30 km/h-s sebességgel érjen vizet. Leszállás után egy speciális hajó emeli ki az űrhajósokat, akik orvosi vizsgálat után elhagyhatják a kapszulát – karanténra ezúttal nincs szükség.

Amikor „a több mint 20 ezer kilométeres tempó pár perc alatt lecsökken, miközben a kabin külsejének a közel kétezer fokos felmelegedést is el kell viselnie. Kapu Tibor ezekben a percekben csak a szikraesőt és a lángcsóvákat látja majd, az űrhajó viszont a légkör alsó rétegeibe érve alig 500-600 kilométeres sebességre lassul le” – magyarázta a szakértő.

A kabin Kalifornia mellett, a Csendes-óceánba érkezik majd. A leszállást több tévécsatorna is élőben közvetíti. A csatorna vezetője szerint ez hosszúnak ígérkezik, mert a kabin kiemelése, az űrhajósok kisegítése és az első földi mosolyok megpillantása több óráig is eltarthat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: A fapados utazással Orbán Viktor fontos bizonyítékot gyártott maga ellen
A független képviselő szerint Orbán brüsszeli útjával bebizonyította, hogy még miniszterelnökként sincs szüksége feltétlenül a kormányzati különgépre.


Hadházy Ákos ismét feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a 2023-as toszkánai magánút miatt. A független országgyűlési képviselő szerint a miniszterelnök legutóbbi fapados utazása „fontos bizonyítékot gyártott maga ellen”, ezért újra a hatóságokhoz fordul.

A politikus a Facebook-oldalán jelentette be, hogy újra beadja a feljelentést, amiatt az eset miatt, amikor Orbán Viktor „az Anikó asszonnyal eltöltött toszkán hosszúhétvégéje miatt 1000 km-es kitérőre utasította a »honvédségi« Airbus repülőt”. Hadházy emlékeztetett: az út „alsó hangon négymillió forint plusz költséget jelentett”, mert az egyiptomi látogatás után nem egyenesen tért haza a miniszterelnök, és Budapestről sem menetrend szerinti járattal indultak magánútjukra, hanem az állami gép vitte őket Olaszországba.

A képviselő akkor is feljelentést tett hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával, de az ügyészség elutasította azt. A hatóság szerint ugyanis a miniszterelnököt az állami szerveknek a magánútján is védeniük kell, és emiatt kell neki biztosítani a biztonságos közlekedési eszközt.

„Azt találták ki, hogy mivel a miniszterelnököt az állami szerveknek a magánútján is védeniük kell, ezért ugyanúgy, mint a hivatalos útján, nekik kell biztosítani a biztonságos közlekedési eszközt, ha a miniszterelnöknek nem áll ilyen rendelkezésre…” – fogalmazott akkor Hadházy.

A képviselő szerint viszont a reptéri szigorú szabályok miatt a kormányfő egy menetrend szerinti járaton is ugyanolyan biztonságban lenne. Úgy véli, hogy a Ryanair brüsszeli járatán Orbán Viktor „bizonyította, hogy csak blabla, hogy a biztonsága miatt kellett »honvédségi« utasszállítóval utaznia Pisába”.

Az ügyészség ezzel nem értett egyet, és úgy fogalmaztak: csak „feltételezés”, hogy a miniszterelnök biztonságban lenne egy ilyen gépen is.

Az elmúlt napokban azonban Orbán Viktor kétszer is menetrendszerinti járattal utazott: először fapadossal Budapestről Brüsszelbe, majd Párizsból Budapestre. Hadházy szerint ezek az utak cáfolják az ügyészség korábbi érvelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szívműtéten esett át Nagy Márton, a kórházból jelentkezett be
A nemzetgazdasági miniszter városmajori szívklinikából jelentkezett egy fotóval. A szerdai kormányülést is ki kell majd hagynia.


Helyzetjelentés a kórházból – írta kedd reggeli Facebook-posztjában Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán fekszik, ahol

saját elmondása szerint egy veleszületett rendellenesség miatt kisebb beavatkozáson esett át hétfőn.

Emiatt rövid pihenőre fogták, de kedd este várhatóan már otthon lehet.

„A szerdai kormányülés így kimarad, de hamarosan újra a fedélzeten leszek. Köszönet a városmajori szívklinika nővéreinek, ápolóinak, orvosainak, szuper csapatuk van”

– írta posztjában a miniszter.

A bejegyzés végére egy aktuálpolitikai üzenetet is odaszúrt: „És még csótányok sem voltak” – írta.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, korábban éles vita alakult ki Kulja András a Tisza egészségügyi szakértője, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Takács Péter egészségügyi államtitkár között arról, mekkora problémát jelentenek a budapesti kórházakban a csótányok. A vitába később a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Karácsony Gergely főpolgármester is becsatlakozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: