HÍREK

Orbán: a felnőtteknek nem lehet a kötelező oltást előírni, de a gyerekeknek például igen

A kormányfő szerint „húsvét után 1-2 nappal 2,356 millió ember lesz beoltva, rá egy hétre, az április 13-ával záruló oltási héten meg fogjuk haladni a 3 milliót, ami egy új állomás, újabb egy hét múlva pedig már 3,5 millió ember lehet beoltva”.

Link másolása

A szakembereknek igaza van, hogy óvatosságra intenek, főleg így húsvétkor, mondta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádióban.

"Ha nem tartjuk be a korlátozásokat, akkor nagy baj is lehet a húsvétból. Mindenki hordja a maszkot, tartsa a távolságot, az oltottak szabadabban mozoghatnak, a többiek legyenek tekintettel magukra és másokra"

- fogalmazott a kormányfő.

Orbán most is az operatív törzs üléséről érkezett az interjúra, így a friss járványügyi adatokról is beszélt. Ezúttal azonban csak körülbelüli adatokat mondott:

több mint 260 beteg hunyt el és több mint kilencezer új fertőzöttet azonosítottak.

A miniszterelnök a kórházban és a lélegeztetőgépen lévők számáról nem beszélt. Azt viszont elmondta, hogy az oltottak száma 2 millió 150 ezer körül tart, 863 ezer ember pedig már a második vakcinát is megkapta. Orbán szerint két-három hét, mire átbillenünk, és lassan elérjük azt a látványos hatást, amit az oltások elhoznak a halottak és fertőzöttek számában.

"Azt a jelentést kaptam, hogy április 4-ével végződő héten, tehát húsvét után 1-2 nappal 2,356 millió ember lesz beoltva, rá egy hétre, az április 13-ával záruló oltási héten meg fogjuk haladni a 3 milliót, ami egy új állomás, újabb egy hét múlva pedig már 3,5 millió ember lehet beoltva"

- mondta Orbán, aki azt is hozzátette, hogy 2,5 millió oltottnál kezdődik a nyitás, például akkor lehet áttérni az üzleteknél a négyzetméter-alapú korlátozásra. Április 19-én nyitnak az iskolák, óvodák, középiskolák. És ha elérjük a 3-3,5 millió beoltottat, jön a következő lépés, de arról majd egy hét múlva pénteken tájékoztat.

A műsorvezető felvetette, hogy az ellenzők szerint még tartani kellene a zárást, erre Orbán megismételte azt, amit szerdán a közmédiának adott interjújában mondott: zárással nem lehet megállítani a vírust. Az első és talán a második hullám vírusát is meg lehetett állítani szigorú korlátozásokkal és elszigeteléssel, de az új típusú vírus, a brit mutáns másmilyen.

"Ezt csak lassítani lehet a korlátozásokkal, megállítani nem, be fog kopogtatni a házunk ajtaján"

- fogalmazott.

Azt is hozzátette: a végső megoldás a vakcina. Megjegyezte:

"hottentottának is hívhatják éntőlem a vakcinát, ha a magyar hatóságok azt mondják, hogy az biztonságos és hatékony, akkor be fogjuk adni".

Orbán azt is elmondta, hogy jövő héten kiderül, lehet-e oltani a 16-18 év közöttieket. Ennek a tudományos összegzését várja most az operatív törzstől. Hozzátette: szerinte a Pfizer-vakcinával például lehet oltani, erről szólnak a tudományos jelentések.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e kötelező az oltás, Orbán azt mondta: "ez egy demokrácia. Én házam, én váram, erre a magyarok nagyon kényesek, szabadságszeretőek vagyunk. És ha valamiről azt gondoljuk, hogy jó is, de azt érezzük, hogy rá akarnak minket kényszeríteni", akkor annak a magyarok ellenállnak.

Így Orbán szerint a felnőtteknek nem lehet előírni a kötelező oltást, ez „nem járható út”, de olyat el tud képzelni, hogy például a gyerekeknek igen.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk