Operatív törzs: „Soha nem volt még ilyen nagy emelkedés”, gyorsan terjednek a mutánsvírusok is
A kormány döntése értelmében hétfőn hatályba léptek a március 22-ig tartó szigorított védelmi intézkedések - közölte a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy az intézkedéseket - a járvány harmadik hullámában a fertőzésszám csökkentése érdekében - az operatív törzs javaslatára hozta meg a kabinet.
Ezután közölte a járványügyi lezárások részleteit, amiről korábban mi is írtunk.
Müller Cecília azt közölte, hogy 1 002 714 személy kapta meg az első oltását Magyarországon. Ezzel a lakosság átoltottsága 10,26%, így Európában másodikak vagyunk a sorban legátoltottabb országok között. Mint mondta, egyre nagyobb szükség van az oltásra.
A napi fertőzöttek számát tekintve úgy fogalmazott: „Versenyt futunk az idővel”. Kiemelte, hogy
Az aktív fertőzöttek száma ugyanis jelenleg 115 981 fő. Csak a hétvégén 1057 ember került kórházba, ami nagyon soknak számít. Összesen 33%-kal több kórházi megbetegedést regisztráltak az elmúlt héten, mint az azt megelőzően. Hangsúlyozta azt is, hogy a fiatalabbakat is súlyosan érinti a vírus, ráadásul a lefolyás gyakran súlyosabb a brit mutánsnak köszönhetően. Jelenleg 806 fő szorul gépi lélegeztetésre.