Videós távmeghallgatással jelentkezett be a sátoraljaújhelyi börtönből a 2021 óta letartóztatásban levő U. Alex – írja a Blikk. A Turek becenevű U. törvényszéki meghallgatása kedden volt.
U. Alexet azzal vádolják, hogy 1999-ben egy rákospalotai vendéglőben megölette gyerekkori barátját, Döcher Györgyöt és annak testőrét, a Bolgár Misi néven ismert bűnözőt. A bizonyítékként felhozott, évekkel, évtizedekkel a gyilkosság után tett tanúvallomások szerint ezért cserébe Turek Dunaszerdahelyen a szlovákiai magyar maffiacsoportok közti leszámolás tíz halálos áldozattal járó kivégzését vállalta el.
„Minden tanú hazudik, mindannyian börtönben vannak, ötévente másképp emlékeznek a dolgokra, úgy, ahogy azt valaki éppen kéri tőlük. Olyan kegyetlenségeket követtek el, amik alapján minden szavuk hiteltelen. Egyik haragosuknak, miután kivégezték, levágták a nemi szervét, megsütötték és kutyákkal etették meg. Ilyen emberek vallanak ellenem, hazug szavakkal!”
– idézi a lap azt, amit Turek a meghallgatáson mondott. Szerinte a szlovák rendőrség a tanúkat befolyásolta, hiszen a magyar ajkú szlovák maffia börtönben levő tagjairól köztudott, a titkosszolgálat és a rendőrség besúgói voltak. Olyan részleteket nem vettek figyelembe a nyomozás során, hogy például neki és a Csontkezűként is ismert Döchernek állítólag közös játékgépes vállalkozása volt, emiatt vesztek össze 1999-ben, pedig ő csak 2004-ben kezdett el ezzel foglalkozni. Egy másik tanú szerint U. Alex annyira hálás volt a Csontkezűt kivégző maffiózónak, hogy a nevét is az alkarjára tetováltatta. A bíróság előtt Turek feltűrte inge és zakója ujjait, úgy mutatta meg, hogy egyik karján sem az a név szerepel, amit a szlovák rendőrök tanúja állított.
Videós távmeghallgatással jelentkezett be a sátoraljaújhelyi börtönből a 2021 óta letartóztatásban levő U. Alex – írja a Blikk. A Turek becenevű U. törvényszéki meghallgatása kedden volt.
U. Alexet azzal vádolják, hogy 1999-ben egy rákospalotai vendéglőben megölette gyerekkori barátját, Döcher Györgyöt és annak testőrét, a Bolgár Misi néven ismert bűnözőt. A bizonyítékként felhozott, évekkel, évtizedekkel a gyilkosság után tett tanúvallomások szerint ezért cserébe Turek Dunaszerdahelyen a szlovákiai magyar maffiacsoportok közti leszámolás tíz halálos áldozattal járó kivégzését vállalta el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.
Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.
A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.
Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.
A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.
Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,
féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.
Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.
Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.
Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.
A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:
„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”
A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.
A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.
R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.
Renner így fogalmazott a történtek után:
„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.
A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.
A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.
A kihallgatáson a férfi azt mondta,
a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.