HÍREK
A Rovatból

Ólommal mérgezte meg Párizs levegőjét a leégő Notre-Dame

A francia médiában nemrég megjelent, eredetileg titkosnak szánt dokumentumok szerint a környezeti ólomszennyezettség mértéke 500-800-szor haladja meg az egészségügyi határértéket a katedrális környékén.

Link másolása

Három hónapja gyulladt ki és égett le a Notre-Dame tetőszerkezete, azóta pedig egyre több ólommérgezéses eset történt Párizsban. A katedrális teteje és a tűzben ledőlt torony ugyanis száz tonna ólommal volt fedve. Az ólom párolgása pedig már a szakértő szemek számára a tűz sárgás füstjéből is egyértelmű volt. Az elképesztő hőségben ugyanis az ólom apró, belélegezhető-lenyelhető részecskékké párolgott el, ezeket a részecskéket pedig felhőkként fújta tovább a szél - írja a Wired.

Nemrég a francia médiában viszont megjelentek olyan titkosnak szánt dokumentumok, melyek szerint

a katedrális környezetében a környezeti ólomszennyezettség mértéke 500-800-szor haladja meg az egészségügyi határértéket.

Miután nyilvánossá vált az ólommérgezés a katedrális környékén két iskolát is bezártak emiatt, hiszen egyébként a levegőbe került részecskék főként a gyerekek számára lehetnek mérgezőek. Emellett pedig a munkálatokat is leállították a leéget katedrálisban.

A nemrég kiszivárgott jelentésből az derül ki, hogy a környező iskolákban az ólomszennyezettség szinte tízszer haladta meg azt a mértéket, ami alapján már riasztást szoktak kiadni. A városvezetés szerint ugyan tényleg magas az ólomszennyezettség, viszont a helyi szabályozásnak megfelelően az iskolákat csak akkor kell evakuálni, ha a beltéri ólomszennyezettség eléri a 70 mikrogramm/négyzetmétert. Ez viszont szerintük nem valósul meg.

A kültéri szennyezettségre viszont nincs meghatározott határérték Párizsban, mivel a francia főváros történelme alatt rengetegszer használtak ólmot.

A környezetvédő aktivisták most a közegészségügyi ártalom semmibe vétele miatt akarják beperelni a várost, de szerintük még az emberek szándékos veszélyeztetése is szóba kerülhet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja a héten az országjárást Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerda délelőtt Mátészalkán tartott egy fórumot.

Magyar itt többek között beszélt az egészségügy helyzetéről is, említve a bezárt szülészeteket, illetve a légkondicionálás nélküli műtőket, és a nem működő lifteket is.

A politikus szerint a kormány mindent megpróbál elfedni propagandával, és ez sok helyen működik is.

„De szerintem Önök is látják, hogy napról-napra többen vagyunk. (..) Egyre több magyar ember mer kiállni, nem fél, annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket. Itt is, Szabolcsban is, de egyébként Békésben, Baranyában, az összes megyében. Köremailek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Tegnap odajött hozzám egy radiológus-orvos, hogy hogyan fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, hogy ha ki mernek menni a Tisza Párt rendezvényére, akkor el fogják őket bocsátani.

Milyen kórház igazgatóink vannak, mikor szinte nincs orvos, szinte nincs ápoló, és képes megfenyegetni a saját kollégáit 2024-ben az Európai Unióban, hogy ne merjen kimenni egy politikai rendezvényre.”

Az idézett rész Magyar Péter élő bejelentkezésében a 18.40 körül hangzik el.

Az ügyben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházi Jósa András Tagkórházát is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Történelem érettségi: itt vannak a nem hivatalos megoldások
Változatos témák szerepeltek a kissé megújult érettségin, mutatjuk hogyan kellett megírni a teszt- és esszéfeladatokat.

Link másolása

Ahogy arról korábban már írtunk, szerdán a történelem vizsgákkal folytatódott az idei írásbeli érettségi. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázott. A témakörök között szerepelt többek között a kereszténység elterjedése, a barokk, Hunyadi Mátyás és Horthy Miklós is. A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Csakúgy, mint az elmúlt napokban a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyaknál, az Eduline oktatási portál ezúttal is jelentkezett egy nem hivatalos megoldásgyűjteménnyel, amit szaktanárok állítottak össze.

A megkérdezett szakértők szerint egyébként nem volt szélsőségesen nehéz az idei, tematikájában kissé megváltozott érettségi, ám néhány apróságon könnyen el lehetett csúszni.

Aki kíváncsi arra, hogy jól írta-e meg (vagy jól írta volna) a tesztkérdéseket, az IDE kattintva meg tudja nézni.

Aki pedig azt szeretné megtudni, hogyan kellett nagyjából kinéznie a rövid és a hosszabb esszének, ITT tudja megnézni.

Az eddigi vizsgákhoz hasonlóan a hivatalos megoldókulcs holnap reggelre várható az Oktatási Hivatal honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zuhanórepülésben az üzemanyagárak, péntektől még olcsóbb lehet a tankolás
Az egyik üzemanyagtípusért 8, a másikért 5 forinttal kell kevesebbet fizetni a hét utolsó munkanapjától. Legalábbis a benzinkutaknak.

Link másolása

Péntektől tovább zuhannak az üzemanyagárak, írja a holtankoljak.hu. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.

A portál szerint ha a kutakon is érvényesítésre kerül ez a változás, úgy a hét végétől a 95-ös benzin literenkénti átlagára 616 forint, a gázolajé pedig 607 forint lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: