HÍREK
A Rovatból

Oktatási jogok biztosa a diákok és tanárok listázásáról: Senkit nem érhet hátrány, mert elment vagy nem ment el tüntetni

„Arra kérem a minisztert, az államtitkárt, minden fenntartót és intézményvezetőt, pedagógust, diákot és szülőt, hogy segítsék a mindannyiunk számára fontos demokratikus értékek érvényesülését az iskolákban” – üzente Aáry-Tamás Lajos.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, több tankerületi központ bekérte az iskoláktól azoknak a diákoknak a nevét, akik hiányoztak az órákról október 5-én szerdán, a pedagógusokért tartott tiltakozó akciók és megmozdulások napján.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) több ilyen esetről is tud az ország különböző pontjairól. Nagy Erzsébet az RTL Híradónak elmondta, az intézményvezetők azt is kérték a kollégáktól, hogy kérjék a diákok szüleitől, hogy orvosi igazolással igazolják a távollétet, mert csak orvosi igazolást fogadnak el. Ugyanakkor több iskolában rendkívüli szünetet rendelt el az igazgató szerdán, mert olyan kevesen voltak. A köznevelési törvény viszont csak meghatározott esetekre engedi ezt, a sztrájk ideje pedig nem az - mondta el.

Az oktatási jogok biztosa is több olyan jelzést kapott, hogy a tüntetések után az iskolákat fenntartó tankerületek kérték az iskoláktól a tüntetéseken részt vevő diákok és tanárok névsorát. Másutt viszont tanárok készítettek listát azokról a diákokról, akik nem vettek részt a tüntetéseken - írja a Telex.

Aáry-Tamás Lajos közleményében azt írja:

a tanulót, a pedagógust és a szülőt nem érheti hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt.

Ilyen jogsértő helyzet például, ha az iskolában nyilvánosságra hozzák, hogy ki vett részt és ki nem vett részt a megmozduláson, vagy ki viselt kockás inget, vagy ki nem.

A biztos közölte:

a tanuló és a szülő nem hozható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel ellentétes cselekvésre készteti, vagy arra, hogy véleménye jogszerű kinyilvánításától tartózkodjon.

Ilyen például, ha a tanuló vagy a szülő jogosan tarthat attól, hogy hátrány éri, mert valamit tesz, vagy nem tesz.

„Arra kérem a minisztert, az államtitkárt, minden fenntartót és intézményvezetőt, pedagógust, diákot és szülőt, hogy segítsék a mindannyiunk számára fontos demokratikus értékek érvényesülését az iskolákban”

- írja Aáry-Tamás Lajos.

Az ombudsman levelében még néhány dologra felhívta a figyelmet, többek között erre:

„A demokrácia egyik alappillére a jog uralma. Az iskola pedig a demokrácia része, ezért is érvényesülniük kell mindazon elveknek, értékeknek, amelyeket alkalmazunk az életünk számos más területén. Az oktatás közügy, tehát a demokratikus közjogi vita részévé kell válnia. Ha a vita kizárólag az oktatáspolitikusok és a pedagógusok között zajlik, az lehet érdekes, termékeny is akár, mégis kimaradnak belőle azok, akiket leginkább érint: a gyermekek, a szülők vagy a leendő szülők. A választópolgárok maradnak ki, akik beleszólhatnak abba, hogy képviselőik a rendelkezésre álló helyi, országos vagy uniós pénzeket hogyan használják fel a különböző közszolgáltatások megszervezésére és működtetésére, feladatok ellátására.”

Hozzátette: „Az oktatásról sokan, sokszor fogunk vitázni. Minél többen és minél többet vitázunk, annál közelebb juthatunk a jó megoldásokhoz. De a hangsúly mégis a vitán van. Nem attól vagyunk ugyanis demokraták, hogy megtaláltuk a megoldást, hanem attól, hogy folyamatosan keressük azt. Ezen vitáknak azonban van egy fontos feltétele: el kell fogadnunk a másik felet partnernek. Ez pedig bizalom nélkül nem megy”.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy „Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog megilleti a pedagógust, a szülőt és a gyermeket egyaránt, gyakorlásának nincs életkori korlátja. Fontos eleme ennek az alkotmányos alapjognak, hogy önkéntesen gyakorolható”.

Fontosnak tartja azt is, hogy „a köznevelési törvény mind az iskola, mind a tanár oldalán kötelezettségként fogalmazza meg, hogy tájékoztatása tárgyilagos és többoldalú legyen anélkül, hogy saját álláspontja elfogadására kényszerítené a gyermekeket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk