Nyugdíjemelés: Eldőlt, hogy mekkora lesz a növekedés januárban
Társadalmi egyeztetésre bocsátották azt a törvénytervezetet, amely a nyugdíjak és más, hasonló módon emelendő ellátások 2025. januári növeléséről szól. A nyugdíjreform ismét elmarad.
A tervezet szerint a nyugdíjak és több mint húsz egyéb ellátás 3,2%-kal emelkedik 2025. január 1-től. Ez az összeg azért ennyi, mert a 2025-ös költségvetési törvény 3,2%-os inflációt jósol a következő évre. Farkas András nyugdíjszakértő csütörtöki posztja szerint az emelés nagyjából 200 milliárd forint többletkiadást jelent a költségvetésnek, vagyis a nyugdíjasok számára ennyivel több pénzt biztosít a költségvetés jövőre a mindennapi kiadásaikhoz.
Az állam szempontjából azonban ez az összeg részben visszakerül a kasszába, mivel a nyugdíjasok a megemelt összeget főleg alapvető termékekre és szolgáltatásokra (például élelmiszer, energia, gyógyszerek) költik. Ezek után különböző adók formájában – például áfa vagy jövedéki adó – az emelés egyharmada visszajut az államkasszába.
Amennyiben a 2025-ös év első nyolc hónapjában mért infláció meghaladja a januári 3,2%-os emelés mértékét, az állam novemberben kiegészítő nyugdíjemelést vagy egyszeri kompenzációt nyújthat a nyugdíjasok számára.
A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány nem tervezi a nyugdíjemelési rendszer átalakítását. Nem veszik figyelembe például a nyugdíjak megállapításánál a nettó átlagkeresetek növekedését vagy egyéb korrekciókat, amelyek lassíthatnák a nyugdíjasok elszegényedését. Emellett a kormány által korábban ígért nyugdíjreform, amelyet 2025. március végéig kellett volna bevezetni, szintén elmarad.
A tervezet szerint a nyugdíjak és több mint húsz egyéb ellátás 3,2%-kal emelkedik 2025. január 1-től. Ez az összeg azért ennyi, mert a 2025-ös költségvetési törvény 3,2%-os inflációt jósol a következő évre. Farkas András nyugdíjszakértő csütörtöki posztja szerint az emelés nagyjából 200 milliárd forint többletkiadást jelent a költségvetésnek, vagyis a nyugdíjasok számára ennyivel több pénzt biztosít a költségvetés jövőre a mindennapi kiadásaikhoz.
Az állam szempontjából azonban ez az összeg részben visszakerül a kasszába, mivel a nyugdíjasok a megemelt összeget főleg alapvető termékekre és szolgáltatásokra (például élelmiszer, energia, gyógyszerek) költik. Ezek után különböző adók formájában – például áfa vagy jövedéki adó – az emelés egyharmada visszajut az államkasszába.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Milliós fizetésért keresnek embereket diploma nélkül – 1600 jelentkezőből csak 40 felelt meg
A HungaroControl a rendkívül szigorú kiválasztáson olyan jelölteket keres, akiknek kiváló a térlátásuk és a multitasking képességük. A bejutók már a képzés alatt is jelentős fizetést kapnak.
Diploma sem kell hozzá, kiemelkedően jól fizet, mégis alig akad rá megfelelő jelentkező:
a légiforgalmi irányítás világszerte súlyos munkaerőválságba sodródott. Miközben a repülőgépek száma folyamatosan nő, egyre kevesebben vannak azok a szakemberek, akik biztonságosan tudják irányítani a forgalmat.
A becslések szerint Európában jelenleg 700-1000 irányító hiányzik, de a probléma az Egyesült Államokat is érinti. A Szövetségi Légügyi Hivatal évek óta küzd a toborzással, 2024-ben az amerikai irányítóközpontok 40 százaléka létszámhiánnyal küzdött – írta a Pénzcentrumot szemlézve az Economx. A CAE globális előrejelzése szerint 2034-ig 71 ezer új légiforgalmi irányítóra lesz szükség világszerte. A kapacitáshiány hatásait az utazók is érzik: 2024 nyarán az irányítási késések 53 százalékát a személyzethiány okozta, ami egyetlen hét alatt közel 700 ezer percnyi késést eredményezett.
A hiány egyik oka a nyugdíjba vonuló szakemberek pótlásának elmaradása, a másik pedig a rendkívül magas belépési küszöb.
A jelentkezőknek csupán a töredéke alkalmas a munkára, a nemzetközi kiválasztási rendszerek ugyanis olyan kognitív készségeket mérnek – térlátás, multitasking, gyors döntéshozatal –, amelyekkel csak nagyon kevesen rendelkeznek a biztonságkritikus környezetben elvárt szinten.
A növekvő európai légiforgalom miatt a HungaroControl is nagyszabású létszámbővítést tervez. A szakma sajátossága a hosszú és rendkívül intenzív képzés, így a szeptemberben induló tanfolyamra jelentkezők legkorábban 2028-ban szerezhetik meg a szakszolgálati engedélyt. A hallgatók már a képzés alatt is fizetést kapnak: az alapképzés idején bruttó 535 ezer forint jár, amely a tanulmányok előrehaladtával nő. Ezt cafeteriával és albérleti támogatással egészítik ki. A támogatás az albérleti díj 80 százalékát fedezi, legfeljebb havi nettó 150 ezer forintig.
A belépési feltételek között érettségi, középfokú angol nyelvtudás, büntetlen előélet és anyanyelvi szintű magyar nyelvtudás szerepel. A kiválasztás azonban rendkívül szigorú: tavaly közel 1600 jelentkezőből mindössze 40-en kezdhették meg a képzést. Öt év tapasztalattal már stabil, hétszámjegyű nettó fizetés érhető el, de a HungaroControl hangsúlyozza, nem szeretnék, ha kizárólag a pénz motiválná a jelentkezőket. A cég tudatosan foglalkozik a kiégés megelőzésével, több szabadsággal, 0-24 órás pszichológiai szolgáltatással, magánegészségügyi ellátással és sportprogramokkal támogatja a dolgozókat.
A mesterséges intelligencia szerepéről Bárány Ákos, a HungaroControl kommunikációs és marketing igazgatója egyértelműen fogalmazott. „Az AI támogathatja a döntéshozatalt, de soha nem válthatja ki az irányítókat, a humán tényező ugyanis a légiközlekedésben nem helyettesíthető” – mondta.
Diploma sem kell hozzá, kiemelkedően jól fizet, mégis alig akad rá megfelelő jelentkező:
a légiforgalmi irányítás világszerte súlyos munkaerőválságba sodródott. Miközben a repülőgépek száma folyamatosan nő, egyre kevesebben vannak azok a szakemberek, akik biztonságosan tudják irányítani a forgalmat.
A becslések szerint Európában jelenleg 700-1000 irányító hiányzik, de a probléma az Egyesült Államokat is érinti. A Szövetségi Légügyi Hivatal évek óta küzd a toborzással, 2024-ben az amerikai irányítóközpontok 40 százaléka létszámhiánnyal küzdött – írta a Pénzcentrumot szemlézve az Economx. A CAE globális előrejelzése szerint 2034-ig 71 ezer új légiforgalmi irányítóra lesz szükség világszerte. A kapacitáshiány hatásait az utazók is érzik: 2024 nyarán az irányítási késések 53 százalékát a személyzethiány okozta, ami egyetlen hét alatt közel 700 ezer percnyi késést eredményezett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Takács Péter szerint önként hagyta ott a kórházat nyílt állkapocstöréssel a beteg, az érintett szerint ez nettó hazugság
A sérült férfi szerint a zárójelentése is bizonyítja, hogy a kórház küldte el. Egy szakértő szerint ha önként megy el, arról papírt kellett volna aláírnia.
„Nettó hazugság” – így reagált az a férfi, akiről Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állította, hogy önként hagyta el a veszprémi kórházat nyílt állkapocstöréssel. Az államtitkár szerint egyszerű orvosi döntésről volt szó, a beteg papírjai azonban egészen mást mutatnak: azokon az szerepel, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonába bocsátották – számolt be róla szombat este az RTL Híradó.
Az eset Szenteste kezdődött, amikor egy családi vita verekedésig fajult. A Kutyapárt aktivistájaként is ismert férfi súlyos arccsontsérülésekkel és nyílt állkapocstöréssel került a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba. Elmondása szerint az ügyeletes orvos közölte vele, hogy a műtét elkerülhetetlen. „Éjszakára a traumatológiára helyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte a férfi.
Másnap reggel azonban orvosi vizit helyett egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza. Ezt követően a férfi Ausztriába utazott, ahol dolgozik. Először a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan azonnal egy másik intézménybe küldték, és állapota súlyossága miatt másnap reggel megműtötték.
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az ügyet nem kell túlbonyolítani.
„Egyszerű orvosi döntés volt, ezt nem kell túlbonyolítani, nem kell túlragozni”
– jelentette ki. Hozzátette: „A szájsebész kolléga ellátta, a beteg kapott antibiotikum-profilaxist, és tervezett műtétben operálták volna meg, ami szerintem helyes döntés. A beteg úgy döntött, hogy elmegy a kórházból, és Ausztriában láttatta el magát. Ehhez joga van, a kockázatokkal pedig tisztában volt. Ennyi.”
Az érintett férfi telefonon reagált az államtitkár szavaira.
„Amit Takács Péter mondott, az nettó hazugság. Semmi ilyen nem történt, amit ő állít. Az igaz, hogy a sebeimet tamponálták és összevarrták, illetve egy adag antibiotikumot valóban kaptam. A zárójelentésemen tisztán, világosan ott van, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonomba bocsátottak”
– szögezte le. A férfi december 29-én kelt zárójelentésén valóban az szerepel, hogy „műtétet nem tartottak szükségesnek” és „Otthonába bocsátjuk”.
Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakértő szerint ha egy beteg saját akaratából megy el, annak nyoma kell, hogy legyen. „Ha tényleg el akart menni, a beteggel alá kellett volna íratni, hogy saját felelősségére távozik” – magyarázta. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ápolónak nincs joga hazaküldeni a betegeket.
A Csolnoky Ferenc Kórház az ügyben belső vizsgálatot indított, amely kiterjed a betegdokumentáció teljes körű ellenőrzésére és az ellátásban résztvevők meghallgatására is.
„Nettó hazugság” – így reagált az a férfi, akiről Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állította, hogy önként hagyta el a veszprémi kórházat nyílt állkapocstöréssel. Az államtitkár szerint egyszerű orvosi döntésről volt szó, a beteg papírjai azonban egészen mást mutatnak: azokon az szerepel, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonába bocsátották – számolt be róla szombat este az RTL Híradó.
Az eset Szenteste kezdődött, amikor egy családi vita verekedésig fajult. A Kutyapárt aktivistájaként is ismert férfi súlyos arccsontsérülésekkel és nyílt állkapocstöréssel került a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba. Elmondása szerint az ügyeletes orvos közölte vele, hogy a műtét elkerülhetetlen. „Éjszakára a traumatológiára helyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte a férfi.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A főpolgármester a kátyúzás kapcsán a közösségi közlekedéssel terhelt főutak elsőbbségéről beszélt. Ugyanakkor például a forgalmas Rákóczi úton még nyoma sincs a munkának. Kőbányán viszont már gőzerővel tömik a lyukakat – számolt be róla szombat esti riportjában az RTL Híradó. A fővárosban az elmúlt hetekben elszabadult a kátyúpokol, miután január 27. és február 2. között 6020 új úthibát rögzítettek, február 2-án pedig egyetlen nap alatt 1966 bejelentés érkezett, ami abszolút rekord.
Az RTL Híradó stábja azt tapasztalta, hogy míg a tucatnyi buszjárat által használt Rákóczi úton az autósok és a buszok továbbra is a gödröket kerülgetik, addig Kőbányán, a Jászberényi úton már talicskával hordták a gőzölgő aszfaltot. A munkások negyed óra alatt nagyjából 4-5 kátyúval végeztek. A Budapest Közút a híradó kérdésére közölte: idén már több mint 11 ezer úthibát javítottak ki.
Karácsony Gergely főpolgármester a kialakult helyzetre reagálva
„megfeszített munkát” és napi ezer kátyú betömését ígérte a jövő héttől, nagyjából egy hónapon keresztül. Azt is bejelentette, hogy mivel már nincs fagy, a tartósabb, melegaszfaltos technológiára állnak át, a munkálatokat pedig hétvégén és éjszaka is folytatják.
A bejelentés vegyes fogadtatásra talált az autósok körében.
„Az ezer az soknak tűnik, de reménykedjünk, hogy minél gyorsabban kész lesz” – mondta az RTL-nek egy autós. Egy másik sofőr ennél borúlátóbb volt: „Nagyon várom, hogy megvalósuljon. Egyszerűen nem értem. Napok óta rengeteget közlekedek a városban, és nagyon veszélyes.” Volt, aki egyenesen bizonyítékot vár a városvezetéstől. „Azt mondják, hogy ezret kátyúznak, akkor bizonyítsák!” – jelentette ki.
Vitézy Dávid fővárosi képviselő szerint ő kérte a főpolgármestert a kátyú-vészhelyzet kezelésére, de a jelenlegi módszereket elavultnak tartja.
„Azt gondolom, hogy ennél hosszabb távú tanulságokat is le kell vonni. Technológiailag Budapest egy száz évvel ezelőtti szinten van: az, hogy hideg aszfaltot zsákból beleszórnak egy kátyúba, lábbal beletapossák, és az első teherautó kiszedi onnan – még ha fagy is van –, ez nem megoldás” – fogalmazott Vitézy.
Karácsony Gergely a prioritásokról is beszélt, hangsúlyozva, hogy a közösségi közlekedés által érintett útvonalak élveznek elsőbbséget.
„Kiemelt prioritása van azoknak az utaknak, ahol közösségi közlekedés is jár – és ilyen a fővárosi utak nagyon jelentős része. A kollégáknak azt is meg kell nézniük, mely útszakaszok annyira rosszak, hogy tulajdonképpen újra kell szőnyegezni a teljes utat, és hol elegendő a kátyúzás. Nagyjából a forgalommal arányosan haladunk” – magyarázta a főpolgármester.
A Budapest Közút korábbi becslése szerint az első negyedévben 10–12 ezer úthibát kell majd kijavítaniuk. A helyzetet a rendkívüli téli időjárás, a gyakori fagyás-olvadás ciklusok okozták, a tartós javításhoz pedig legalább 5 Celsius-fok feletti hőmérsékletre van szükség.
A főpolgármester a kátyúzás kapcsán a közösségi közlekedéssel terhelt főutak elsőbbségéről beszélt. Ugyanakkor például a forgalmas Rákóczi úton még nyoma sincs a munkának. Kőbányán viszont már gőzerővel tömik a lyukakat – számolt be róla szombat esti riportjában az RTL Híradó. A fővárosban az elmúlt hetekben elszabadult a kátyúpokol, miután január 27. és február 2. között 6020 új úthibát rögzítettek, február 2-án pedig egyetlen nap alatt 1966 bejelentés érkezett, ami abszolút rekord.
Az RTL Híradó stábja azt tapasztalta, hogy míg a tucatnyi buszjárat által használt Rákóczi úton az autósok és a buszok továbbra is a gödröket kerülgetik, addig Kőbányán, a Jászberényi úton már talicskával hordták a gőzölgő aszfaltot. A munkások negyed óra alatt nagyjából 4-5 kátyúval végeztek. A Budapest Közút a híradó kérdésére közölte: idén már több mint 11 ezer úthibát javítottak ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Radikális agrárfordulat a TISZA Párttól: olcsóbb élelmiszer és a családi gazdaságok megmentése a cél
A párt a gazdatársadalom elöregedését a birtokátadási támogatások erősítésével orvosolná. Emellett visszaállítanák a szakhatóságok függetlenségét és csökkentenék a gazdák adminisztratív terheit.
„Az egészséges élelmiszerhez való hozzájutás nem luxus, hanem alapjog” – ezzel a kijelentéssel vázolta fel agrárprogramját a TISZA Párt. Szerintük a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar válságról válságra bukdácsol. A párt helyzetértékelése szerint a termelékenység alacsony, a gazdatársadalom elöregszik, a fiatalok pedig nehezen jutnak földhöz, miközben a piacot elárasztják a rossz minőségű külföldi termékek és az Unión kívülről beáramló, ellenőrizetlen termények. Bóna Szabolcs, a párt szakértője ismertette az elképzeléseiket.
A TISZA Párt egy minőségre, fenntarthatóságra és tudásra épülő agráriumot képzel el, ahol a föld nem kizsákmányolás tárgya, hanem a megújuló élet alapja. A jövő agrárpolitikája szerintük az önálló, tudásalapú gazdálkodásról szól, ahol a természeti erőforrásokra nem politikai zsákmányként, hanem közös nemzeti értékként tekintenek – írják a párt hivatalos programjában. Ennek egyik legfontosabb eszközének az egészséges élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését tartják, amivel szerintük a termelők versenyképesebbé válnak, a magyar családok pedig könnyebben juthatnak hozzá a hazai termékekhez.
A program
kiemelten támogatná a családi gazdálkodókat, a fiatal gazdákat és a kis- és középvállalkozásokat, miközben „életet lehelnének” a zöldség-gyümölcs termesztésbe és a kertészeti ágazatba. Ösztönöznék a környezetkímélő állattartást, a magasabb hozzáadott értékű termelést és a biotermékek arányának növelését is.
Támogatnák a rövid helyi ellátási láncok kialakítását és egyszerűsítenék a házi feldolgozás engedélyezését. Ezzel párhuzamosan csökkentenék a gazdálkodókra nehezedő adminisztratív terheket, de szigorú minőségi ellenőrzést biztosítanának.
Az intézményrendszert is átalakítanák:
visszaállítanák a növény-, állat- és élelmiszer-egészségügyi szakhatóságok függetlenségét, és garantálnák a hatóságok szemléletváltását. A céljuk, hogy a hatóságok „a gazdálkodókat nem büntetni, zaklatni fogják, hanem segíteni és szolgálni”.
Felülvizsgálnák a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működését és a kamarai tagdíjak rendszerét is. A generációváltás érdekében felerősítenék a birtok- és gazdaságátadási támogatások szerepét. A finanszírozást a szaktanácsadási rendszer megerősítésével, az állami hitelgarancia mellett a nem állami hitelezés fokozásával, valamint a természeti károkra és járványhelyzetekre köthető, kedvezményes biztosítási konstrukciókkal javítanák.
A kormány ezzel szemben azt kommunikálja, hogy a magyar élelmiszeripar a válságok ellenére is növekedési pályán tudott maradni és „átment a stresszteszten”. A TISZA Párt adópolitikai csomagjában szereplő élelmiszeráfa-csökkentést a kormányoldal jelentős költségvetési kockázatnak tartja. Politikai vita bontakozott ki az uniós agrártámogatások kérdésében is: Magyar Péter az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában októberben az aránytalan támogatáselosztást bírálta, jelezve, hogy a területalapú támogatást meg kell tartani, de a túlzott birtokkoncentrációt kezelni kell.