HÍREK
A Rovatból

Nyert Szél Bernadett, Jámbor András és Tordai Bence is az előválasztáson

Budapesten és Pest megyében számos ismert és már kipróbált jelölt nyert, akadt köztük, aki meglepően nagy fölénnyel.


Ugyan Tóth Csaba korábbi visszalépésével a Budapesti 8-as válsztókerületben (Zuglóban) a legizgalmasabb verseny végül a szavazás vége előtt eldőlt Hadházy Ákos javára, azért volt néhány olyan kerület, ahol izgalmas, esetleg szoros csatára lehetett számítani az ellenzéki előválasztáson. Ezek közül Czeglédy Csaba kisebb arányú győzelméről már tegnap is írtunk, de az éjjel megérkezett néhány izgalmasabb Pest megyei és budapesti körzet eredménye is.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy Dobrev Klára stabilan vezet a körzetek közel felének átszámolása után, ahogy azt is említettük, hogy a Demokratikus Koalíció és miniszterelnök-jelöltje inkább vidéken erős, Budapesten több helyen Karácsony Gergely szerezte a legtöbb szavazatot.

A jelenleg egyetlen LMP-s képviselőként a Parlamentben ülő Csárdi Antalnak (60%) sikerült megvernie a Momentum jelöltjét, Gelencsér Ferencet (40%) Budapest 1-es számú választókerültében (Belváros).

Izgalmas csatát vártak a fővárosi 4-es választókörzetben (II.-III. kerület), ahol a jelenleg is képviselő, a gyakori megbüntetéseiről ismert Tordai Bence csapott össze a DK által indított egykori televíziós újságíróval, Kálmán Olgával. A Párbeszéd jelöltje, Tordai végül 67,04%-ot kapott, több mint kétszer annyit, mint ellenfele (32,96%).

Momentumos győzelem született egy másik budai kerületben, a XII.-ben is (Budapest 3.), ahogy Hajnal Miklós (45,98%) végül megverte a Demokratikus Koalíció ismert egészségpolitikusát, Komáromi Zoltánt (41,04%). Hajnal jövőre a Fidesz budapesti fejlesztéspolitikusa, Fürjes Balázs ellenfele lesz.

Szintén Budán, a 2. választókerületben (XI. kerület) jókora győzelmet aratott Orosz Anna (68,96%), a Momentum jelöltje a DK főpolgármester-helyettese, Gy. Németh Erzsébet (31,04%) ellen.

Budapest 6-os választókörzetében, Józsefvárosban három erős jelölt is indult: a Mérce.hu egykori főszerkesztője, a nemrégiben a Fudan elleni tüntetéssel a politikai színpadra lépett Jámbor András (Szikra Mozgalom, Párbeszéd), a Pikó András helyi polgármester által is támogatott Csordás Anett (Momentum) és a DK-s Manhalter Dániel. Jámbor végül 41,6%-kal nyert Csordás (25,47%) és Manhalter (23,59%) előtt. A körzetben indult még az LMP és a Jobbik által támogatott Demeter Márta is, aki végül 9,35%-ot szerzett.

Pest megye 2-es számú körzetében szintén egy ismert név fog megküzdeni a kormánypárt jelöltjével: itt a Momentum, MSZP, Párbeszéd, Jobbik és MMM által támogatott Szél Bernadett nyert az előválasztás legnagyobb különbségével: 81,32%-ot szerzett a második helyezett Hegyesi Beáta (DK) (18,68%) ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti" – Orbán Viktor elismerte, hogy adófizetői pénzből utazott haza magángépen a dublini meccsről
Orbán az Ötnek adott interjúban a parlament döntésére hivatkozott. A repülő valójában az OTP tulajdonában van.


Bár a korábbi nyilatkozatokból úgy tűnt, hogy Orbán Viktor saját maga fizeti a magángépes útjait, a miniszterelnök most egy interjúban azt mondta, hogy ezeket mégis az állam állja.

Az Öt című műsorban Orbán úgy fogalmazott: „Az MLSZ elnökének a meghívására, az ő gépén és az ő társaságában mentem, mint ahogy mindig is ezt teszem.” A miniszterelnököt a 444 fotózta le, amikor szombat hajnalban szállt le egy magángépről, miután visszatért a dublini válogatott meccsről.

Orbán az interjúban arra is kitért, hogy „a magyar parlament jóváhagyásával teszem, amit teszek”. Ezzel egy parlamenti bizottság döntésére utalt, amelyben egyébként a fideszes képviselők vannak többségben – emlékeztetett a portál.

Azt is hozzátette:

„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti, mert az MLSZ meghívására megyek, és akkor kifizeti a magyar kormány ezt, azt hiszem, az MLSZ-nek. Azért van így, mert betartom, amit a parlament döntött.”

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök miért magángéppel utazott, és hogy fizetett-e ezért. Csak annyit írtak: „Orbán Viktor miniszterelnök az ír–magyar meccsre a szokásoknak megfelelően az MLSZ elnökével utazott el, és vele is utazott haza.”

A gép azonban nem az MLSZ elnökéé, hanem az OTP tulajdona. Ezért a 444 az OTP-t is megkereste azzal kapcsolatban, hogy ki használta a gépet, és hogy a miniszterelnök fizetett-e az útért. A válasz így szólt: „az Air Invest Kft. nem ad ki információkat az ügyfeleiről. Az állami vezetők minden esetben térítés ellenében, piaci áron használják az Air Invest szolgáltatásait.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását a Lengyelországba repülő orosz drónok miatt
Tusk provokációnak nevezte az orosz lépéseket, amelyek szerinte Lengyelország biztonságát is fenyegetik. A kormányfő a NATO-ban keres erősebb szövetségi fellépést.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán több orosz drón is megsértette a lengyel légteret, ami szakértő egybehangzó véleménye szerint nem lehetett véletlen eltévedés. Több lengyel repteret le kellett zárni, és a NATO repülőit is riasztották.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlamentben arról beszélt, hogy „kétségtelen, hogy ez a provokáció Lengyelország szempontjából összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az előzőek.”

A kormányfő bejelentette: Lengyelország hivatalosan kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását. Ez a szabály lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok egy ügyet az Észak-atlanti Tanács elé vigyenek.

Ilyenkor a szövetségesek tárgyalásokat tartanak, hogy eldöntsék, veszélybe került-e az adott ország területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Tusk szerint most nagyobb támogatásra van szükség a szövetségesektől, mint korábban. „Ez nem csak az ukránok háborúja. Ez egy konfrontáció, amelyet Oroszország az egész szabad világ ellen hirdetett meg” – hangsúlyozta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is
A Tisza Párt elnöke élesen bírálta a miniszterelnököt és Szijjártó Pétert is amiatt, hogy nem írták le Oroszországot a lengyelországi dróntámadás kapcsán.


Éles hangú közleményben reagált Magyar Péter a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokra és a magyar kormány reakciójára.

Mint ismert, hétfőre virradó éjjel 19 orosz drón sértette meg a lengyel légteret, amelyek közül többet a lengyel légvédelem semmisített meg. Egy ház megsérült, és Lengyelország a NATO 4-es cikkelyének aktiválását kérte.

A történtek után Orbán Viktor megszólalt ugyan, de egy szót sem ejtett arról, hogy az incidenst orosz drónok okozták.

„Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is”

– írta Magyar Péter, aki szerint példátlan, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter hallgat az agresszor nevéről.

Külön kitért Szijjártó Péter nyilatkozatára is, aki épp Minszkben tartózkodott, és meg se említette, hogy az orosz drónok Fehéroroszországon keresztül érték el Lengyelországot. Magyar szerint az orosz dróntámadás az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció a térségben.

„A magyar nép kiáll Lengyelország mellett és szolidárisak vagyunk a lengyel barátainkkal az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció kapcsán”

– fogalmazott.

Emlékeztetett arra is, hogy korábban többször kijelentették: „a TISZA-kormány miniszterelnökének első útja Varsóba vezet majd”.Végül a jól ismert szólással zárta bejegyzését: „Lengyel, magyar két jó barát…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokról: Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára
„Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón” - fogalmazott az ukrán elnök, aki szerint ez egy újabb lépés az eszkaláció felé.


Ahogy arról korábban írtunk, több orosz drónt hatolt be a lengyel légtérbe. A helyi katonai vezetés arról beszélt, hogy Oroszország „példátlan módon megsértette a lengyel légteret”, miközben az ország négy nagy repterét le kellett zárni.

Az orosz drónokkal kapcsolatban megszólalt Volodimir Zelenszkij is. Az ukrán elnök az X-en úgy fogalmazott, a támadások új szintre emelik az eszkalációt, és közös, határozott választ sürgetett a partnerektől. Szerinte Moszkva folyamatosan feszegeti a határokat, és ha nem találkozik erős válasszal, akkor újabb és újabb szintre emeli az agressziót.

„Ma újabb lépés történt az eszkaláció felé: orosz–iráni drónok repültek Lengyelország légterében, a NATO légterében. Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón. Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára”

– hangsúlyozta.

Zelenszkij kijelentette, hogy az oroszoknak érezniük kell a következményeket, és a háborút nem lehet kiterjeszteni, véget kell érnie. Úgy fogalmazott:

„A szankciók szüneteltetése már túl régóta tart. Az oroszokkal és bűntársaikkal szembeni korlátozások halogatása csak a támadások brutalitását fokozza. Elég fegyverre van szükség ahhoz, hogy visszatartsuk Oroszországot. Erős válaszra van szükség – és ez csak minden partner közös válasza lehet: Ukrajnáé, Lengyelországé, minden európaié és az Egyesült Államoké. Köszönöm mindenkinek, aki segít”.

Zelenszkij hozzátette, hogy közben országát is támadás érte: „A mentőalakulatok jelenleg a Hmelnickiji területen lévő Volochyszkban dolgoznak, ahol az oroszok egy teljesen hétköznapi varrodát találtak el rakétával. Jelenlegi adatok szerint három ember megsérült. Ez csak egyetlen helyszíne a mai hatalmas orosz támadásnak: mintegy 415 különböző típusú drón és több mint 40 cirkáló- és ballisztikus rakéta. Tizenöt régió került támadás alá. Szomorú módon egy ember életét vesztette a Zsitomir régióban. Őszinte részvétem a családnak és a hozzátartozóknak” – írta közösségi oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: