SZEMPONT
A Rovatból

Bácskai Márta: nincs olyan gyerek, aki ne szorongana valamitől

Ismerjétek meg Márta különleges, egészséges életre nevelő programját, amivel ovisok ezreihez jut el.


Mi ez?

A Gondolkodj Egészségesen! programot Bácskai Márta indította, aki szerint csak a testileg-lelkileg egészséges gyermekből lehet egészséges felnőtt. Programjának célja, hogy az első három életév utáni legfontosabb időszakban, az óvodáskorban segítsen a gyereket nevelő szülőknek, illetve óvodapedagógusoknak, így a gyerekeknek maximális esélyük legyen az egészséges felnőtté váláshoz.

Mivel foglalkoznak?

Táplálkozás, testi egészség- és biztonság, érzelmi stabilitás, szocializáció, nevelés, környezettudatosság, kultúra, tolerancia.

Hogyan csinálják?

Például "Gondolkodj egészségesen" napot tartanak a hozzájuk csatlakozó óvodákban, minden évben más-más témával, a testi-lelki egészség jegyében. Képzéseket rendeznek az óvodapedagógusoknak, teadélutánokat, szakmai napokat szerveznek nekik. A gyerekekkel való kapcsolatteremtésben olyan eszközöket is bevetnek, mint a drámapedagógia, a meseterápia, vagy különböző kézművesprogramok.

A programhoz már 1600 óvoda csatlakozott, nem csak Magyarországról, Székelyföldről is.

VIDEÓ: ismerkedj meg a programmal

Egészen kicsi gyerek voltál, amikor a szüleiddel és a testvéreddel Franciaországba költöztetek egy időre. Hogy élted ezt meg kislányként?

Én nagyon kötődöm a családhoz, ezért borzasztó nehéz volt a nagyszülőket itt hagyni, a kutyát is… Az utat Strasbourgig szinte végigsírtam. Viszont azt gondolom, hogy ahol a szülők jól vannak, ott a gyerek is előbb-utóbb is jól lesz. A Franciaországban töltött időszak nagyon klassz, de egyben nagyon nehéz is volt. Gyerekként, külföldiként belepottyantunk egy idegen kultúrába, ahol még azt sem értettük, mit beszélnek körülöttünk.

Édesapám és édesanyám is francia szakon végzett, mégis úgy mentem ki velük Franciaországba, hogy nem ismertem a nyelvet. A szüleink már aggódtak, mert sem az öcsém, sem én nem voltunk hajlandóak megszólalni fél éven keresztül franciául – valószínűleg ennyi kellett ahhoz, hogy magunkba szívjuk, tanuljuk, mert hat hónap elteltével elkezdtünk beszélni, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Talán addig felmértük a terepet, információkat gyűjtöttünk a környezetről.

A franciák máshogy élték a mindennapjaikat, más ételek kerültek az asztalra, másként töltötték a szabadidejüket. Nehéz volt ezt megszokni, és a helyzeten az sem könnyített, hogy akkoriban túlsúlyos voltam. Akkoriban egy átlag francia gyerek ráadásul vékonyabb is volt, mint egy magyar, így az én túlsúlyom még kirívóbbnak tűnt… Utólag visszaemlékezve legalább egy év kellett ahhoz, hogy belerázódjak az egészbe.

Segített ebben az iskolai környezet?

Az volt a nagy szerencsém, hogy egy Freinet-típusú iskolába jártam. Ez egy alternatív iskolatípus, melynek fő célja, hogy minden gyermek valahogy találjon magára, hogy kihozza belőlük a valódi lényüket. Erre a művészeti eszközök tökéletesen alkalmasak, ezért van az, hogy mi is ilyenekkel dolgozunk a programunkban.

VIDEÓ: interjú Bácsakai Mártával

Jól sejtem, hogy ezeknek az éveknek nagy szerepük volt a program létrejöttében?

Abszolút így van. A kint töltött évek a mai mindennapjaimat is meghatározzák, mert lenyomatként ott maradtak bennem. Az egészség egy komplex dolog, a testnek és a léleknek egyfajta összhangja, ebben a tekintetben nem választható külön a kettő. Mindez ott és akkor ivódott belém, ma is ezt vallom.

Amikor arra panaszkodtam, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, a szüleim elvittek egy orvoshoz, hogy vizsgáljon ki. Szerencsére testi elváltozást nem talált, viszont teljes életmódváltást javasolt. Az ő szemléletét továbbvittem magammal; nagyon holisztikusan látta a világot, a gyereket – ugyanúgy, ahogy én is látom és látjuk a program keretein belül. Mi nem csak egy darab húst látunk, hanem az én hitem szerint a lelket is. Enélkül nem megy.

Hétévesen életmódot váltottál, ami rengeteg felnőttnek csak fogadkozás marad egész életére. Hogy csináltad?

Utólag visszagondolva nagyon érdekes, mennyire el voltam köteleződve az életmódváltás mellett, mert egy hétéves gyerekre nem jellemző, hogy ennyire tudatos legyen. Borzasztó erősen eltökéltem, hogy változtatni fogok, mert csúfoltak, mert nem tetszettem, mert nem éreztem jól magam. Az én életmódváltásom aztán magával rántotta az egész családot.

Nagyon érdekes, hogy a gyerek így tud hatni az őt körülvevő rendszerekre! Talán akkoriban jöttünk rá, hogy a zöldségeket hányféleképpen lehet elkészíteni, vagy hogy a húst nem kell mindig bepanírozni, lehet halat is enni, van olyan, hogy teljes kiőrlésű pékáru… Persze ez csak a táplálkozás területe; úgy gondolom és a programban is azt közvetítjük, hogy maga az egészség ennél jóval összetettebb. Nyilván nem mondhatjuk azt, hogy ha valaki reggeltől estig bioélelmiszereket eszik, akkor az egészséges. A saját példámból tudom, hogy egy szorongó gyereken nem ez segít, attól még ugyanúgy a sarokba kuporodik.

acs2

Felnőttként hogy alakult az életed a „Gondolkodj Egészségesen!” Program kidolgozása előtt?

Kilenc évvel ezelőtt külföldön dolgoztam, akkoriban kezdtem el azon gondolkozni, ki vagyok én igazán, mit akarok az élettől. Jó volt a munkám és a fizetésem, csodaszép környezetben éltem, de a lelkem valami mást súgott. Franciaországból Milánóba, egy reklámügynökséghez kerültem, aztán Monacóba csöppentem. A munkám során részese lehettem egy igazi sikertörténetnek, láttam valamit nulláról felépülni, aminek az üzenete az volt számomra: ha akarja az ember és jó úton jár, akkor a világmindenség összefog és valami jó történik.

Ez is egy muníció volt nekem, de csak mostanában tudatosult bennem, amikor összeraktam a dolgokat. Nyáron hazajöttem megünnepelni a születésnapomat, megvolt a jegyem a visszaútra Nizzába, de már nem mentem vissza. Komoly beszélgetéseim voltak a családommal, akik látták, hogy keresem a helyemet. Aztán a nagybátyám annyit mondott: tudod Márti, szerintem ez az ország annyit megér, hogy legalább kipróbáld magad benne – és én ezt elhittem neki. Azt éreztem, hogy jó lenne valahol otthon lenni, gyökeret ereszteni. Azóta már tudom, ha magunkkal rendben vagyunk, ha magunkban otthont találunk, teljesen mindegy, hol vagyunk a nagyvilágban.

Itthon marketing és sales területen kezdtem el dolgozni, de még mindig azt éreztem, hogy ez valahogy nem az. Régi álmom volt, hogy gyerekekkel foglalkozhassak, és azt is pontosan meg tudom fogalmazni, miért. Az hajtott és hajt azóta is, hogy minél kevesebb gyerek érezze magát úgy a bőrében, mint én kislányként. Ez az én motorom, ezért tudok én mindennap küzdeni: hogy jobban legyenek a kicsik. Párhuzamosan mindezzel elindultam egy önismereti úton, elmentem egy pszichodráma-csoportba, műhelyfoglalkozásokra jártam, majd elindult egy önálló terápiám is. Egyre mélyebbre és mélyebbre ástam magamban, a végén pedig az derült ki számomra, hogy az álmokat érdemes volna megvalósítani, vagy legalábbis megpróbálni. Egyáltalán, cselekedni.

bacs5

EgészségZsák

Minden évben az óvodát újonnan kezdő, kiscsoportos gyerekek szüleinek – az óvodákon keresztül – eljuttatnak egy EgészségZsákot, benne egy szülőknek szóló 100 oldalas kiadvánnyal, játékos foglalkoztató anyagokkal.

IMGP8652

A programmal mára több mint 55 ezer családhoz jutnak el, évről-évre.

A gyerekpszichológia mint szakmai lehetőség nem merült fel benned?

Két utat láttam magam előtt: továbbtanulni – akár, ahogy mondtad, gyerekpszichológusnak – vagy a meglévő tudásomat, élettörténetemet, tapasztalatomat, kapcsolataimat összegyúrni és valami klassz dolgot csinálni belőle. Végül is maradtam a B verziónál és nagyjából egy év alatt összeraktam a „Gondolkodj Egészségesen!” Program alapjait. Tudtam, hogy egy prevenciós programra van szükség.

Egy éven keresztül csak olvastam, kutattam, beszélgettem, kérdeztem, olyan emberekkel találkoztam, akik értették, mit beszélek. Az egy év alatt arra jutottam, hogy egy komplex, nem ezoterikus értelemben, de holisztikus, test és lélek egységét kereső prevenciós programra óriási szükség volna! Úgy kezdtem, hogy a magam számára is megpróbáltam megfogalmazni, mit is jelent az egészség. Így jött a hét témakör: táplálkozás, környezetvédelem, lelki egészség, testi egészség, művelődés, mozgás, sokszínűség - úgy gondolom, hogy ezeken keresztül lehet legátfogóbban megragadni.

bacs3

Kiket szólít meg a program?

Kerestük a célcsoportot is, ami nem volt egyszerű; lehet, hogy én a kisiskolások felé indultam volna el, de minden szakember egyöntetűen azt mondta: az a kor már késő. Persze változtatni sosem késő, és azt sem mondhatjuk, hogy hétéves korunkra kiforr a személyiségünk, de addigra már minden jó és rossz mintánk belénk épül. Így lettek az óvodások szülei az elsődleges célcsoportunk, mert a gyerekeket rajtuk és az óvodapedagógusokon tudjuk elérni.

Milyen volt az indulás, hogy fogadták az újszerű programot?

Már az első évben 850 ovi csatlakozott hozzánk, 35 ezer magazint osztottunk szét, amiben a program lényegét fejtettük ki a hét alaptémára lebontva. Rengeteg egészségzsákot készítettünk – ezekbe csupa olyan dolog került a szponzorok jóvoltából, amivel megpróbáltuk kézzel foghatóvá tenni a témáinkat, például fogkefe, fogkrém, mese a környezetvédelemről, edukációs anyagok, müzliszelet…

Nagy sikerünk volt, sokan hívtak vagy kerestek fel minket. 2007-ben rendeztük meg az első szakmai napunkat, aminek a célja az volt: nézzük meg, hogyan működik az elmélet a gyakorlatban. Kerestük az eszközt, amivel kézzelfoghatóvá tehetnénk az elméletet. Ekkor jött a nagyapám a képbe, aki hatvan évig volt drámapedagógus; azt mondta, a gyereknek játék kell, ha hagyjuk, reggeltől estig játszik. A játék, az összművészet kapcsolódik az én múltamhoz is, és azóta sem bántam meg, hogy megfogadtam a tanácsát.

Hogy tudnád összefoglalni a módszeretek lényegét?

Nagyon fontos kiemelni: mi nem vagyunk szakértői a hét alappillérünknek, viszont azt a gyakorlatot, amit az összművészet segítségével kialakítottunk, nagyjából csak mi tudjuk az országban. Nem azt csináltuk, hogy fogtunk egy külföldi sikertörténetet, amit lefordítottunk és alkalmaztunk, hanem az évek során egy teljesen önálló és egyedi módszert hoztunk létre. Az eszközeink a játék, a mese, drámapedagógia, bábozás, mozgás, tánc, zene, kézműves foglalkozások. Ezeket – újító módon – akár egyszerre is csináljuk. Nem korlátozzuk a gyerekeket, a foglalkozáson nincs kötelező feladatuk. Van ugyan egy keret, de a kicsi azt az összművészeti ágat választhatja, ami közel áll a lelkéhez.

Nálunk semmi nem terápiás jellegű, de tapasztaljuk, hogy minden, ami itt történik, mennyire hat a gyerekekre és hogy az az ovis, akivel mi találkozunk, egyre jobban és jobban van. A nonverbális művészeti eszközök valahogy megszólítják a lelkét, lépésről lépésre közelebb kerülhet saját magához, leteheti a félelmeit, a szorongásait. Már hetente vannak Te Meséd foglalkozásaink, nyaranta Te Meséd táborokat szervezünk, ami arról szól, hogy öt nap alatt mindegyik gyereknek megszületik a saját meséje, még jobban el tudnak mélyülni és dolgozni, mint egy másfél órás foglalkozáson. Sőt, van hatvanórás drámapedagógusi képzésünk is, nemrég akkreditáltattunk egy zeneterápiás módszert, a mesék másként-módszert pedig hamarosan fogjuk.

bacs

Jó ember

Mártát pedig nemrég beválasztotta a Médiaunió Alapítvány a jó emberek közé. Olyan különleges példaképeket, hétköznapi hősöket kerestek, akiknek követendők a tetteik, életszemléletük, társadalmi és közösségi szerepvállalásuk.

_SYL4975

Bácskai Márta - Fotó: Kovács Szilvia

Úgy is lehet hatékony a foglalkozás, hogy a gyerek az oviban vagy otthon teljesen mást hall, tapasztal, él át?

Az a gyerek, aki huzamosabb ideig vesz részt olyan foglalkozásokon, amelynek a szellemiségét mi képviseljük, sokkal stabilabb lesz. Nem az a célunk, hogy „megszereljük” a szülőket. Persze nagyszerű volna, ha ők is változnának, de ha nekünk „csak” annyit is sikerül elérnünk, hogy a gyerek egyre stabilabb lesz, az egy óriási változás. Ha ő változik, a környezet sem úgy hat majd rá, mint azelőtt. Ha neki nagyobb az önbizalma, akkor már nem lehet úgy bántani, akkor már tudja, ki ő, ki tud állni magáért. Ha csak egy-két foglalkozásra jön el, már nem úgy fog innen kisétálni, mint ahogy bejött, mert hatunk rá és a gyerek óhatatlanul, egyből változik. Amit itt megélt és megtapasztalt, ami erőt itt felfedezett magában, az megmarad, ami szorongást itt letett, azt letette – ez benne a csoda.

Milyen mentális problémákkal találkoztok leggyakrabban a gyerekeknél?

Azt gondolom, hogy nincs olyan gyerek, aki ne szorongana valamitől. Többeket azért hoznak ide, mert a szülő elmondása szerint nem tudnak csoportban működni, szemmel láthatóan rosszul érzik magukat valami miatt. Ez nem egy terápiás közeg, csak egy esély arra, hogy jobban lesz. Ugyanakkor, mivel az igény felmerült, indítottunk gyerek-pszichodráma csoportokat is, amelyek viszont már valódi terápiás foglalkozások. Ha elhozzák ide például az agresszív gyereket, a vezetők már konkrét problémákon dolgoznak.

bacs4

Ezeken a foglalkozásokon is meséltetitek a kicsiket vagy ez egy sterilebb közeg?

Ha terápiás a közeg, az alapot akkor is a mese adja. Amikor a gyerekek elutaznak egy képzeletbeli világba, ott sokkal könnyebben mozognak és mutatják meg magukat akár szereplőkön, érzéseken keresztül. A népmesék szimbolikáját tudat alatt megértjük és a gyerekek is megértik. A mesékkel sem úgy dolgozunk, ahogy a legtöbben, mi nem osztunk szerepeket. Igazából minden kislány királylány akar lenni és sok gyerek, ha nem őt választják, könnyen beszoronghat és sérülhet. Ezt az érzést aztán a való világba is vihetik magukkal. A módszerünk arról szól, hogy a mese közben mindenki abba a szerepbe bújhat, amibe csak szeretne. Ha tizenöt királylány lesz, akkor tizenöt királylány lesz.

Ha érdekelne a program, KATT IDE

Ha tetszik a kezdeményezés, nyomj egy lájkot!

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: