HÍREK
A Rovatból

Népszava: Novák Katalin 19-ből csak egyszer nem honvédségi repülővel utazott hivatalos útra 2022-ben

A kivétel London volt szeptemberben, de volt olyan alkalom is, amikor fapados járattal utazott vissza Magyarországra a köztársasági elnök.

Link másolása

Novák Katalin minden repülős hivatalos útjára (19 alkalom) különgéppel utazott tavaly, csak egy alkalommal választott menetrend szerinti járatot - tudta meg a Népszava közérdekű adatigényléssel.

A köztársasági elnök csupán Londonba repült menetrend szerinti járaton, amikor II. Erzsébet brit királynő temetésére ment. Azt nem közölte a hivatala, hogy ekkor melyik légitársaság gépén ült, ahogy azt sem árulták el, hogy a többi 18 hivatalos útjára milyen repülővel utazott az államfő.

A Népszava szerint „amennyiben nem valamelyik NER-oligarha gépét vette igénybe, csak a Honvédség »nem kormányzati« repülői jöhetnek szóba”.

A Sándor-palota közlése szerint a vonatkozó költségvetési törvény alapján Novák utazásaira 449,3 millió forint áll rendelkezésre, melyből december közepéig „27.128.257 forint került kifizetésre”. Ebben az összegben a lap szerint szinte biztos, hogy nem lehetnek benne azon alkalmak, amikor honvédségi repülőt használt.

A tájékoztatásban az áll, hogy a köztársasági elnök tavaly december közepéig Lengyelországban, Romániában, Németországban, Csehországban, Lettországban, Brazíliában, Portugáliában, a Vatikánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Horvátországban, Koszovóban, az Egyesült Királyságban, Máltán, Franciaországban, Izraelben, Ukrajnában és Irakban járt hivatalos útjain. Ezek közül Romániában háromszor járt, az Egyesült Államokban és Kanadában pedig több városban is megfordult országon belüli repülős utazással. A felsorolásból ugyanakkor valamiért kimaradt Szlovénia, ahol az államfő július 16-án járt, és a szeptemberi szerbiai látogatást sem tüntették fel a hivatal listáján.

A törvényi előírások szerint a köztársasági elnök első osztályú, vagy ennek megfelelő komfortszintű utazásra jogosult. A Népszava azt írja, ezen előírásnak nem éppen megfelelően Novák a fapados WizzAir menetrendszerinti járatával utazott haza a Vatikánból. A lap szerint annak a jogszabálynak sem mindig sikerült megfelelni, amely szerint az államfői delegáció legfeljebb tizenöt fős lehet. A Sándor-palota válaszából ugyanis kiderült, hogy volt, amikor Novák 17 fős stábbal utazott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kis időre a Várba költözött a kínai kommunista diktatúra, kivezényelt rajongók és zászlóerdő várta Hszit
Ameddig lehetett, a Szeretlek Magyarország fotósa bement a Várba, hogy a kivezényelt ünneplő tömeget fotózza. Kissé olyan volt a helyzet, mintha a kommunista Kína egyik szegletében járt volna.

Link másolása

Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta a kommunista diktátort.

Ma reggel mindenki Budai Várnál várta Hszit és kíséretét, hiszen a hírek szerint ott folytatja majd a tárgyalásait, és ott is lesz elszállásolva.

A Várat szinte hermetikusan lezárták, azt sem lehetett tudni, melyik oldalról közelít a kínai elnök és a konvoja majd. Fotósunk azonban tudott képeket készíteni a kivezényelt tömegről, akik vélhetően hazánkban élő kínaiak lehetnek, és rengeteg zászlóval látszólag örömmel várták az elnököt, mintha valahol Kínában lennének éppen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Azért rúgtak ki egy minisztériumi dolgozót, mert megosztott egy ársapkás mémet Nagy Mártonról
A bíróság végül 5 millió forint kártérítést és annak kamatait ítélte meg a tavaly kirúgott dolgozónak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Több mint 20 év szolgálati jogviszony után azonnali hatállyal mentették fel a Gazdaságfejlesztési (ma: Nemzetgazdasági) Minisztérium egyik dolgozóját, aki megosztott Nagy Mártonról egy ársapkás mémet a Facebookon, derül ki a TASZ közleményéből. A kirúgott dolgozó perre vitte az ügyet, és nyert.

A TASZ által képviselt dolgozóról kimondták, hogy a felmentése nem felelt meg a jogszabályoknak, majd közel 5 millió forint kártérítést és annak kamatait is megítéltek neki.

A dolgozóval korábban elégedett volt a munkáltatója, az utolsó teljesítményértékelésen a közvetlen felettese kivételes minősítésre javasolta, ami a közszolgálatban a legmagasabb minősítési fokozat.

Később mégis azt közölték vele szóban, hogy azért szüntetik meg a jogviszonyát, mert öt héttel korábban megosztott egy mémet a Facebookon.

A kifogásolt mém eredetileg az Ormánykommunikáció nevű szatirikus mémoldalon jelent meg. Nagy Mártont ábrázolta sapkában, ezzel utalva a köznyelvben csak ársapkaként elhíresült intézkedésekre, amelyek alapján bizonyos termékeket csak hatóságilag maximalizált áron lehetett eladni.

Erről a mémről van szó:

A TASZ szerint ügyfelük a mémet azért osztotta meg, mert az ársapka fordítást szórakoztatónak találta, de ezt a bejegyzését csak bizonyos ismerősei számára tette láthatóvá (az “ismerősök, kivéve…” beállítást használta a Facebookon). A minisztérium később azt állította, hogy a kormánytisztviselő Facebook oldalát nem ellenőrizte, hanem a hivatali szervezetrendszeren keresztül szerzett tudomást a posztról (jelentsen ez bármit is), de ezt nem bizonyította.

A TASZ az ügyet először a Közszolgálati Döntőbizottság elé vitte, mely a panaszt arra hivatkozva utasította el, hogy a mém „alkalmas volt a kormányzati igazgatási szerv jó hírneve, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalom súlyos rombolására”. A Döntőbizottság határozatát a Fővárosi Törvényszéken támadták meg. A bíróság pedig megállapította, hogy a minisztériumi dolgozó felmentése nem volt jogszerű.

Link másolása
KÖVESS MINKET: