HÍREK
A Rovatból

Németh Zsolt: A Fidesz Európa tanácsi delegációja csatlakozott az európai konzervatívokhoz

Beszélt arról is, hogy szerinte az Európa Tanács „magyar elnöksége lehetőséget teremt arra is, hogy megmutassuk azt a gondolkodásmódot, azt az értékrendszert az európai színtéren, amit a magunkénak vallunk”.

Link másolása

A Fidesz európai tanácsi delegációja csatlakozott az Európa Tanács Európai Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség nevű frakciójához

- tájékoztatta az MTI-t Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke hétfőn, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes ülése hétfői munkanapjának keretében.

Németh Zsolt telefonon nyilatkozva kiemelte: az európai konzervatívok frakciójához való csatlakozás fontos lépést jelent az európai jobboldalon belüli együttműködés kialakításának irányába az Európa Tanács fórumán belül.

Szavai szerint a frakció meghatározó erejét mások mellett a brit Konzervatív Párt, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt, valamint két olasz párt, a Liga, valamint a Fratelli d'Italia tagsága jelenti.

Elmondta azt is, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének munkájában részt vevő tagjai továbbra is az Európai Néppártban (EPP) tevékenykednek. A közgyűlés két legnagyobb frakciójában ez által adottak a magyar érdekek képviseletének jó feltételei - tette hozzá.

A közgyűlés magyar delegációjának vezetője arról is tájékoztatott, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése hétfőn a közgyűlés politikai bizottságának elnökévé választotta meg őt.

Ezzel összefüggésben kiemelte: az elnöki pozíció betöltése azért is fontos, mert ez által Magyarország még sikeresebben tudja majd megvalósítani a május 21-től kezdődő, fél éves Európa tanácsi elnöksége munkaprogramjának prioritásait.

A politikus közölte, az Európa Tanács magyar elnöksége a fél év során hangsúlyt kíván helyezni a nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartásának erősítésére, a nemzeti kisebbségek védelmére, a családvédelemre, a vallások közötti párbeszéd előmozdítására, a mesterséges intelligencia okozta kihívásokra adható válaszokra, illetve a kiberbűnözés kezelésére, valamint a környezetvédelem kérdéseire egyaránt.

"A magyar elnökség lehetőséget teremt arra is, hogy megmutassuk azt a gondolkodásmódot, azt az értékrendszert az európai színtéren, amit a magunkénak vallunk" - tette hozzá Németh Zsolt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja a héten az országjárást Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerda délelőtt Mátészalkán tartott egy fórumot.

Magyar itt többek között beszélt az egészségügy helyzetéről is, említve a bezárt szülészeteket, illetve a légkondicionálás nélküli műtőket, és a nem működő lifteket is.

A politikus szerint a kormány mindent megpróbál elfedni propagandával, és ez sok helyen működik is.

„De szerintem Önök is látják, hogy napról-napra többen vagyunk. (..) Egyre több magyar ember mer kiállni, nem fél, annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket. Itt is, Szabolcsban is, de egyébként Békésben, Baranyában, az összes megyében. Köremailek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Tegnap odajött hozzám egy radiológus-orvos, hogy hogyan fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, hogy ha ki mernek menni a Tisza Párt rendezvényére, akkor el fogják őket bocsátani.

Milyen kórház igazgatóink vannak, mikor szinte nincs orvos, szinte nincs ápoló, és képes megfenyegetni a saját kollégáit 2024-ben az Európai Unióban, hogy ne merjen kimenni egy politikai rendezvényre.”

Az idézett rész Magyar Péter élő bejelentkezésében a 18.40 körül hangzik el.

Az ügyben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházi Jósa András Tagkórházát is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Történelem érettségi: itt vannak a nem hivatalos megoldások
Változatos témák szerepeltek a kissé megújult érettségin, mutatjuk hogyan kellett megírni a teszt- és esszéfeladatokat.

Link másolása

Ahogy arról korábban már írtunk, szerdán a történelem vizsgákkal folytatódott az idei írásbeli érettségi. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázott. A témakörök között szerepelt többek között a kereszténység elterjedése, a barokk, Hunyadi Mátyás és Horthy Miklós is. A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Csakúgy, mint az elmúlt napokban a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyaknál, az Eduline oktatási portál ezúttal is jelentkezett egy nem hivatalos megoldásgyűjteménnyel, amit szaktanárok állítottak össze.

A megkérdezett szakértők szerint egyébként nem volt szélsőségesen nehéz az idei, tematikájában kissé megváltozott érettségi, ám néhány apróságon könnyen el lehetett csúszni.

Aki kíváncsi arra, hogy jól írta-e meg (vagy jól írta volna) a tesztkérdéseket, az IDE kattintva meg tudja nézni.

Aki pedig azt szeretné megtudni, hogyan kellett nagyjából kinéznie a rövid és a hosszabb esszének, ITT tudja megnézni.

Az eddigi vizsgákhoz hasonlóan a hivatalos megoldókulcs holnap reggelre várható az Oktatási Hivatal honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zuhanórepülésben az üzemanyagárak, péntektől még olcsóbb lehet a tankolás
Az egyik üzemanyagtípusért 8, a másikért 5 forinttal kell kevesebbet fizetni a hét utolsó munkanapjától. Legalábbis a benzinkutaknak.

Link másolása

Péntektől tovább zuhannak az üzemanyagárak, írja a holtankoljak.hu. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.

A portál szerint ha a kutakon is érvényesítésre kerül ez a változás, úgy a hét végétől a 95-ös benzin literenkénti átlagára 616 forint, a gázolajé pedig 607 forint lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk