HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely beleállt Magyar Péterbe: szerinte korrupció gyanújába keveredett lobbistákat akar a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni

Felszólította őt és Vitézy Dávidot is, hogy húzzák le fővárosi listájukról „a kijáró embereket”. Vitézy a zuglói polgármester felemlegetésével vágott vissza.

Link másolása

Korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit akarja a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni Magyar Péter és Vitézy Dávid Karácsony Gergely szerint.

A főpolgármester szerda délután a Magyar-, illetve a Vitézy-féle budapesti listája kapcsán azt írta a Facebook-oldalán:

„Egészen megdöbbentő, hogy kiket akarnak a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni a magukat ellenzékieknek mondó politikusok: korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit.

Magyar Péter fővárosi listájának második helyén egy olyan cég jogtanácsosa áll, akivel szemben korábban épp a BKV indított versenyhivatali eljárást kartellezés miatt. Ez a cég pár hete, éppen a jogtanácsos közreműködésével még azért lobbizott, hogy ne tudjam teljesíteni a budapestieknek tett ígéretemet, és a Fővárosi Közgyűlés ne fogadja el a dunai hajózási káoszt felszámoló új rendeletet, amely végre a budapestiek érdekeit részesíti előnyben a turistahajókat üzemeltető cégek érdekeivel szemben. Vitézy Dávid listáján pedig egy autómegosztó vállalkozás ügyvezetője szerepel, amely cégnek egy Fidesz-közeli oligarcha a tulajdonosa, aki ellen korrupció és pénzmosás gyanúja miatt folyik eljárás. Ez a cég az elmúlt években folyamatosan a saját érdekeit szolgáló szabályozásért lobbizott a fővárosnál, természetesen sikertelenül.”

A főpolgármester szerint „a cégérdekeket képviselő lobbistáknak nincs helye a közgyűlésben, ezért felszólította Magyar Pétert és Vitézy Dávidot, hogy húzzák le fővárosi listájukról „a kijáró embereket”.

Karácsony bejegyzésére azóta reagált Vitézy is, miután szerinte a főpolgármester a posztban egyszerre támadta be Magyar Péter listáját és az általa vezetett fővárosi listát. Ő a bejegyzésében azt írta válaszul:

„Az általad vezetett DK-MSZP listán szerepel az a Horváth Csaba zuglói polgármester, aki jelenleg is gyanúsított két súlyos korrupciós bűncselekményben. Ezek után azzal kritizálni minket, hogy Budapest első elektromos autómegosztójának sikeres vezetője, a piacon már bizonyított szakember szerepel a listánkon, pontosan annak a pártpolitikai mocsárnak a példája, amitől meg kell szabadítani Budapestet.

Persze értem, mi történik. Minden eddiginél szorosabb pórázra kötött a közös listával a Demokratikus Koalíció és most ereklyeként hordoznak körbe az országon, Dobrev Klára Salgótarján után ma Tatabányán mutat be legújabb zsákmányként a főtéren. Minden empátiám a tiéd, nincs annyi unikum, amivel ezt el lehetne viselni. De ha már pont 2024 tavaszán tagozódtál be véglegesen a DK-MSZP szövetségbe, kérlek, viseld méltósággal, ahelyett, hogy Magyar Pétert vagy engem támadsz.”

Vitézy a bejegyzésben azt is hozzátett, hogy a Fővárosi Közgyűlésben „köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett olyan szakemberekre van szükség, akik már bizonyítottak a maguk területén”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
840 venezuelai van bejelentve egy 77 férőhelyes idősotthonba az I. kerületben, akik szavazhatnak is – a Fidesz szerint az ellenzék csak a menekültek ellen uszít
Tízszer annyi ember van bejelentve, mint ahány férőhely van az intézményben. A Párbeszéd szerint az bőven befolyásolhatja a választás végeredményét is.

Link másolása

Több mint 800 ember van bejelentve a Máltai Szeretetszolgálat 77 férőhelyes Idősek Otthonába az I. kerületben. Többségük venezuelai menekült. Ezt a választási névjegyzékben vette észre a Párbeszéd, akik szerint mindez a választások eredményét is befolyásolhatja – közölte az RTL Híradója.

A 77 férőhelyes intézményben elsősorban beteg, önellátásra képtelen idősek laknak. Csakhogy a választási névjegyzék május 7-i adatai szerint több mint tízszer ennyi ember van ide bejelentve.

„840 ember van bejelentkeztetve, ami ha nézzük a választókerült létszámát, 2650 választásra jogosult van abban a körzetben akkor egy elképesztően nagy szám. De azt is pontosan tudjuk, hogy milyen szoros volt itt a polgármesterjelöltek közötti verseny 2019-ben V. Naszály Márta mindössze 121 szavazattal előzte meg a Fideszes riválisát”

– mondta el a csatornának telefonon Tordai Bence, a párt parlamenti képviselője.

A Párbeszéd szerint tömeges betelepítésről van szó. Úgy tudják, az idősek otthonába bejelentettek jelentős része venezuelai menekült.

A kerület fideszes polgármesterjelöltje, Böröcz László a Híradó kérdésére úgy reagált: „Elítéljük, V. Naszályi Márta szinvonaltalan uszítását a diktatúrából menekült honfitársainkkal szemben.”

A Máltai Szeretetszolgálattól pedig azt írták, itt működik a menekülteket segítő központjuk. Így „hajléktalanokat valamint több országból érkezett – például ukrán és venezuelai menekülteket is bejelentettek ide.” Számukra „a cím lakcímbiztosításként szolgál”, amire az ügyintézés miatt van szükségük.

Hozzátették: „a menekültek nem laknak itt”. „Egyéves integrációs programban vesznek részt”, és rövid időn belül kijelentik őket.

Az önkormányzati választásokon azonban így is szavazhatnak. Ha van magyar lakcímük, akkor ehhez regisztrálniuk sem kell a menekülteknek.

„Valószínűleg ezt a két körzetet így tervezi megnyerni a fidesz, hogy bejelentkeztet olyan lakókat, akiknek amúgy máshol van az életvitelszerű tartózkodásuk” – nyilatkozta a csatornának Molnárka Gábor I. kerületi önkormányzati képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Esküt tett a tömeg és Magyar Péter is Egerben, ahol több ezren gyűltek össze a főtéren
Az egri várvédők esküjét Nagy Ervin celebrálta a Dobó téri tömegnek.

Link másolása

Egerben tartotta kampányállomása soron következő beszédét Magyar Péter. A teljesen megtelt Dobó téren a TISZA Párt politikusa többek között arról beszélt, hogy ő kezdi szégyellni magát, amiért a kormány csak az ő lejáratására 2 és félmilliárd forintot költött, amit rengeteg más helyen is hasznosíthatott volna.

Magyar Péter a beszéde végén, a szokásos „tégláról téglára, lépésről lépésre visszavesszük a hazánkat” panelek után bejelentette, hogy lenne még egy feladata az összegyűlt tömegnek. A színpadra hívta Nagy Ervint, ezek után pedig az egri várvédők esküjét mondatta el a jelenlévő ezrekkel. Ez egyébként így hangzik:

„Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet Magyarország védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. Hitem feladásáról szó sem ejtek. Magamat a hazámnak bomlasztó, meglopó erőknek meg nem adom. Isten engem úgy segéljen.”

A teljes beszédet ITT lehet végignézni. Az eskü 2 óra 6 perc után kezdődik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hatalmasat ugrott a Medián felméréseiben a Tisza párt: pár nap alatt a második erő lett Budapesten
Ha a szerdai felmérés adatai jönnének be, akkor Magyar Péterék nélkül nem lehetne senkinek többsége a fővárosi közgyűlésben.

Link másolása

Közeledik a 2024-es önkormányzati választások napja, június 9-e, és egyre izgalmasabbak az előrejelzések. A Medián friss felmérése szerint a Tisza Párt komoly eséllyel pályázik a második helyre a fővárosi közgyűlésben, 8 mandátumot szerezve. Az eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz-KDNP szövetség továbbra is dominál, de a Magyar Péter vezette Tisza Párt feljövőben van - írta a hvg.hu.

A Medián kutatása alapján a biztos szavazók 29 százaléka támogatja a Szentkirályi Alexandra vezette Fidesz–KDNP-t, ami 10 mandátumot jelentene a kormánypártoknak. A második helyen álló Tisza Párt 24 százalékot érne el, megszerezve így 8 helyet a közgyűlésben. Karácsony Gergely Párbeszéd–MSZP–DK szövetsége 7 mandátumot kapna, míg Vitézy Dávid Civil Egyesület–LMP formációja 4-et. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2 mandátummal zárná a választást.

Ha ezek az eredmények valóban megvalósulnak, a Tisza Párt nélkül aligha lehetne többséget alkotni a közgyűlésben. Magyar Péter tehát megkerülhetetlen szereplővé válhat a budapesti politikában.

A felmérés alapján bizonytalan a Momentum Mozgalom jövője, amely jelenleg épp a bejutási küszöbön billeg. Ha nem érik el az 5 százalékot, az a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak hozhat egy további mandátumot, amivel háromra növekedhetne a képviselőik száma.

A Medián hangsúlyozza, hogy két hét kampány rengeteget számít, és ez a pillanatkép nem az előrejelzés igényével készült. Az adatfelvétel május 23-a és 25-e között történt, 1000 fős reprezentatív minta telefonos megkérdezésével.

A Medián és a 21 Kutatóintézet ráadásul hétfőn publikált közös fővárosi felmérése (a hvg megrendelésére) jelentős eltéréseket mutatott a mostani adatokhoz képest, főleg a Fidesz mögötti pártok versenyében. Az a felmérés azt mutatta, hogy a Párbeszéd-Zöldek–MSZP–DK-listára 23 százalék, a Magyar Péter vezette Tisza Párt listájára 16 százalék, az MKKP-ra 12 százalék, az LMP–Vitézy-féle listára 7 százalék, a Momentum-listára 6 százalék, a Mi Hazánkra pedig 4 százalék szavazna.

A Medián szerdai felmérése szerint viszont Magyar Péterék 8 százalékpontot erősödve a második legnagyobb budapesti frakcióra számíthatnak, és a Vitézy Dávidot támogató lista is jelentősen erősödött, 1-2 várható mandátumról 4-re ugrott fel.

A főpolgármester-jelöltek támogatottsága között azonban nem mutatkozott jelentős különbség a két mérésben. Karácsony Gergely támogatottsága a választani tudók körében 45 százalék, Szentkirályi Alexandráé 27 százalék, míg Vitézy Dávid továbbra is 24 százalékon áll.

A 444.hu kérdésére Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója elmondta, hogy őt is foglalkoztatja a Tisza Párt által produkált változás.

Hann nem tartja irreálisnak ezt az erősödést pár nap alatt, hiszen Magyar Péter nagyon sokat szerepel, és egyre szélesebb rétegekhez jut el.

Hann megerősítette, hogy a két mérés ugyanolyan módszerekkel, 1000 fő telefonos megkérdezésével történt. Az igazgató ugyanakkor nem tért ki a Vitézy–LMP-lista megugrásának okaira, amelyet egy LMP által megrendelt kutatás mutatott ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Felhőszakadás és jégeső zúdulhat le az országban csütörtökön és pénteken is
Csütörtökön a napsütést többfelé zavarhatják gomolyfelhők. Egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Néhol ismét számítani kell felhőszakadásra, jégesőre. Pénteken sem lesz jobb a helyzet.

Link másolása

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett a legtöbb helyen sok napsütésre számíthatunk.

Késő délelőttől ismét egyre több helyen, nagyobb számban a Budapest-Szeged vonaltól keletre pattannak ki záporok, zivatarok, illetve délnyugat, nyugat felől is érkezhet csapadék.

Csütörtökön kezdetben keleten-északkeleten, később nyugat felől egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

Néhol ismét számítani kell felhőszakadásra, jégesőre. Helyenként élénk lesz a nyugatias szél, a zivatarokat erős, viharos lökések kísérhetik. A délutáni csúcshőmérséklet 23 és 30 fok között alakul

- írja az Időkép.

Pénteken mozgalmasabb idő várható: erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés és többfelé kell készülni záporra, zivatarra. Heves zivatarok, sőt zivatarrendszerek alakulhatnak ki, melyeket jégeső, felhőszakadás és viharos széllökések kísérhetnek. A délies szél zivataroktól függetlenül is többfelé megélénkül. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. A legmagasabb hőmérséklet 21 és 29 fok között alakul, északnyugaton maradhat hűvösebb az idő.

Szombaton a napos-gomolyfelhős időben még többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás, jégeső. Élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lesz a déli-délnyugati szél. A legmelegebb órákban 22-29 fokot mutathatnak a hőmérők.

Vasárnap sok napsütésre van kilátás, átmenetileg egy-egy zápor, esetleg zivatar már csak helyenként fordulhat elő. Az élénk, erős nyugatias szélben 23 és 30 fok közé melegedhet a levegő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: