hirdetés

HÍREK

Nem vonható felelősségre Bayer Zsolt azért, mert elhallgatta, hogy pedofil egy régi „harcostársa”

A Büntető törvénykönyv szerint nem minősül bűnpártolásnak ez az eset.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 04.

hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, Bayer Zsolt a Háttérkép című műsorában a Szájer-ügy kapcsán megemlítette, hogy "egykor volt barátunk, harcostársunk [...] a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül, röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésére állnak".

Az ügy miatt Szabó Tímea, a Párbeszéd párt frakcióvezetője és társelnöke közölte, hogy feljelentést tesz az ügyben, mert állítása szerint „hogy ilyen szinten eltűrjék a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményt, a legkiszolgáltatottabbak ocsmány bántalmazását, az több mint vérlázító”.

A Magyar Hang is perelni fog, mert a Pesti Srácok az ő egyik munkatársukkal azonosította Bayer Zsolt egykori "harcostársát". A hetilap főszerkesztője a hvg.hu-nak azt mondta: "Nyilván ég a revansvágy a kormányhoz közel álló emberekben arra, hogy bosszút álljanak, amiért Szájer József viselkedése az egész magyar kormányt nevetségessé tette egész Európában. Bayer Zsolt mindenfajta bizonyíték nélkül próbálta munkatársunkat hamis színben beállítani, jogi lépéseket tervezünk az ügyben".

A hvg.hu több jogászt is megkérdezett arról, hogy ha valakinek tudomására jut egy pedofil bűncselekmény, köteles-e azt jelezni a hatóságoknak. Mint kiderült,

hirdetés

a Büntető törvénykönyv szerint nem kötelező a hatóságokhoz fordulni ilyen esetben, mert ez nem minősül bűnpártolásnak. Csak a korrupció, terrorizmus vagy emberrablás esetén van következménye a feljelentés elmulasztásának, szexuális jellegű bűncselekményeknél nincs retorzió.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Németh Szilárd kapott hideget-meleget Facebook-oldalán, miután hazafiatlansággal vádolta Fekete-Győr Andrást

A Momentum politikusának képét a román zászló színeivel díszítette, a kommentelői többségében nem az ő oldalán álltak.
Fotó: MTI/Illyés Tibor - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Hétvégén egy kerek kis adok-kapok bontakozott ki Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, valamint Németh Szilárd és Budai Gyula fideszes politikusok között. Fekete-Győr Orbán Gáspár állami milliókból finanszírozott brit elit katonai kiképzését sérelmezte, mire a kormánypárti politikusok katonai múltjukkal vágtak vissza, utalva a momentumos politikus ebbéli hiányára. Fekete-Győr ekkor futóversenyre hívta ki Némethet és Budait, akik közül az utóbbi hamar reagált, és közölte: ő inkább fogathajtásban mérné össze erejét az ellenzéki politikussal.

Így állt a meccs vasárnap koraestig, amikor Németh Szilárd is válaszféleségre méltatta Fekete-Győr Andrást. Mint a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára írja:

„A Magyar Honvédségben nem nyüszítve menekülő vörös rókákat, hanem a haza fegyveres szolgálatára alkalmas, a magyar nemzethez hű honvédeket képeznek.”

Németh idézi a katonai esküszöveget is, benne kiemelve az olyan mondatokat, mint „Magyarországot híven szolgálom” vagy „Isten engem úgy segéljen”. A politikus posztját egy Fekete-Győrt ábrázoló, a román zászló trikolorjával színezett képpel illusztrálta.

A kommentszekció nem ment el szó nélkül az eset mellett, a többség elítélően nyilatkozott Német Szilárd akciójáról. Sokan humorral kommentálták a dolgot, például aki szerint a politikus „még a pörköltöt is úgy főzi, hogy nem ég alatta a tűz” - utalva ezzel egy korábbi képére. Más szerint az államtitkár nem jutna messzebb a kantinnál, de akad olyan is, aki szerint a kormánypárti politikus a futóversenyes kihíváson vérezne el.

hirdetés

Voltak olyanok is, akik kevésbé vicces, inkább sértő vagy indulatos kommentben ítélték el Némethet, leginkább azt róva fel, hogy az ország előbbre vitele helyett katonai izmozásba kezd. Mások megemlítették, hogy koránál fogva neki még a szocialista rendszerre kellett felesküdnie, és többek szerint már ő sem bírna ki egy katonai kiképzást.

Sokan voltak, akiknél az verte ki a biztosítékot, hogy a hazafiatlanság vádjához Németh Szilárd egy szomszédos, velünk egy katonai és politikai közösséghez tartozó ország zászlaját használta fel, ami a románok számára is sértő lehet.

A posztot és a kommenteket itt lehet szemezgetni:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Eloszlatja a koronavírus-oltással kapcsolatos tévhiteket Szlávik János

A vakcina nem irreálisan gyorsan készült el, nem okoz meddőséget és fiataloknak is be kellene oltatni magukat - többek között erről beszélt a szakember.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Számos tévhit és álhír kering a koronavírus elleni vakcináról és oltásról, ezek közül most a leggyakoribbakat igyekezett eloszlatni Szlávik János, a a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Metropolnak.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy eddig egyik vakcina sem járt több szövődménnyel, mint a korábbiak. Amerikában az oltás 100 ezerből mindössze egyetlen esetben váltott ki heves allergiás reakciót, itthon pedig 120 ezerből egy súlyos allergiás reakciót sem észleltek”

- mondta el a lapnak a szakember. Hozzátette, hogy jelenlegi tudásunk szerint az ellenanyagok nyolc hónapig a szervezetünkben maradnak, de más feltételezések szerint akár évekig is védettséget élvezhetünk.

A főorvos szerint nem igaz, hogy a vakcina "túl gyorsan" készült volna el. Minden protokolláris fázison végigment, egyik fázist sem hagyták ki vagy gyorsították meg. „Pusztán arról van szó, hogy az a rengeteg pénz és energia, amit az országok a vakcinába fektettek, lehetővé tette, hogy az egyes fázisok gyorsabban egymás után kerüljenek” - tette hozzá Szlávik.

Arról is beszélt, szintén tévhit az, hogy a fiataloknak, egészséges immunrendszerrel nem kell beadatniuk az oltást. Mint mondta, „azok, akik a jövőben biztonságosan szeretnék meglátogatni szüleiket, nagyszüleiket, mindenképp oltassák be magukat”.

Szintén nem igaz az a gyakran ismételt állítás sem, hogy a vakcina legyengítené az immunrendszert. Szlávik szerint ez tipikusan az oltásellenesek szlogenje.

hirdetés
„Ennek éppen az ellenkezője igaz, a vakcina ugyanis felvértezi a szervezetet egy olyan betegség ellen, amibe a világon már közel 2 millióan haltak benne”

- tette hozzá.

„Óriási ostobaságnak” nevezte azt az álhírt, miszerint a vakcina meddőséget okozhat. Mint mondta, „biztosan kijelenthetjük, hogy az oltás kizárólag az immunrendszerre hat, a női ivarszervekhez az égvilágon semmi köze”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Első elnöki napján visszavonja Trump számos intézkedését Joe Biden

A megválasztott elnök a beiktatása után több tucatnyi rendelet aláírását tervezi.
MTI / Fotó: MTI/AP/Matt Slocum - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Tucatnyi elnöki rendeletet tervez aláírni már beiktatása napján Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnök, hogy visszafordítsa Donald Trump távozó elnök legvitatottabb intézkedéseit, és lépéseket tesz a koronavírus-járvány kezelésére is - jelentette be leendő kabinetfőnöke, Ron Klain.

A Fehér Ház stábjának vezető tisztségviselőihez intézett körlevelében Klain vasárnapi médiabeszámolók szerint azt írta,

az első rendeletek között szerepelni fog a távozó republikánus elnök által egyes iszlám országokkal szemben elrendelt beutazási tilalom feloldása, az újbóli csatlakozás a párizsi klímamegállapodáshoz és a diákhitel-visszafizetések szüneteltetésének meghosszabbítása is.

A szombati keltezésű feljegyzés szerint Joe Biden azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a maszkviselést minden szövetségi intézményben és az államok közötti utazásokra vonatkozóan, emellett a megválasztott demokrata párti elnök az éghajlatváltozással és az egészségügyi ellátás bővítésével kapcsolatos rendeleteket is alá fog írni.

Joe Biden - ahogy a közlés fogalmaz - a hivatalban töltött első száz napja során egy nagyszabású bevándorlási tervet fog küldeni a kongresszusnak, amelyben például állampolgárságot ajánlana a jelenleg az Egyesült Államokban élő, nem regisztrált bevándorlók millióinak.

Ron Klain szerint a leendő amerikai elnök második hivatali napján a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az iskolák és vállalkozások újraindítását, valamint a kiterjedt tesztelés beindítását célzó rendeleteket ír majd alá, január 22-én pedig utasításba fogja adni, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a gazdasági válság által a dolgozó családok körében okozott károk enyhítésére is.

hirdetés

„Ezek a rendeletek megkönnyebbülést hoznak majd a válsággal küszködő amerikaiak millióinak” - hangsúlyozza feljegyzésében Biden leendő kabinetfőnöke. „A megválasztott Biden elnök intézkedései nem csak azt szolgálják, hogy visszafordítsák a Trump-adminisztráció által okozott legsúlyosabb károkat, de azt is, hogy hozzálásson országunk előremozdításához” - hangsúlyozta Klain.

Joe Biden emellett megkezdené az igazságszolgáltatási rendszer reformját, illetve tervet dolgoztat ki arra, hogyan egyesítsék a családjukkal azokat a gyerekeket, akiket az amerikai-mexikói határon választottak el a szüleiktől

- áll a közleményben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Hatalmas bulizással ünnepelték a járvány végét Új-Zélandon

Több ezren élvezték a szabadtéri koncertet maszk és távolságtartás nélkül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Március óta először gyűlhetett össze több ezer ember egy kültéri rendezvényen Új-Zélandon, a helyiek ki is használták az alkalmat, hogy önfeledten ünnepeljenek.

Szombaton a Six60 nevű új-zélandi banda adott koncertet Waitangiban, a közösségi felületeket pedig elárasztották a képek, videók, hogyan táncol és szórakozik önfeledten a tömeg maszk és távolságtartás nélkül.

hirdetés

A posztokban sokan valamilyen említést tettek a világjárványra: a legtöbben azt emelték ki, hogy ez a jutalma annak az országnak, amelyik megfelelően kezeli a járványhelyzetet.

Matiu Walters, a banda énekese a The Northern Advocate-nak elmondta, hogy ugyan egyelőre nem mernek túl hosszútávra tervezni, mindenesetre örülnek, hogy ismét koncertezhetnek.

Walters szerint az új-zélandiak hihetetlenül büszkék lehetnek magukra, amiért ilyen jól kezelték a járványhelyzetet, és vigyáztak egymásra.

A szigetországban azért is engedhetik meg maguknak a szórakozást, mert sikerült szinte teljesen eltüntetniük a vírust. Jacinda Ardern miniszterelnök január 15-én elmondta: összesen 76 aktív eset van jelenleg az országban, ám mindegyik vagy külföldről érkező beteg, vagy izolált helyi eset. A legtöbb korlátozást feloldották, egyedül Aucklandban kell még maszkot hordani a tömegközlekedés járatain.

Új-Zéland hatékony járványkezelési politikájához hozzátartozott, hogy nagyon gyorsan hoztak szigorú intézkedéseket, lezárták az ország határait, és az országba lépők nem kerülhették el sem a 14 napos karantént, sem az alapos utánkövetést.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: