News here

HÍREK

Trump-Biden vita: „Nincs élő ember a Földön, aki ezt képes lett volna normális mederben tartani”

Az első elemzések szerint nem változtatott az erőviszonyokon az elnökjelöltek összecsapása.

Link másolása

Aligha fog úgy bevonulni az amerikai politika és médiatörténetbe a 2020-es elnökválasztás jelöltjeinek első televíziós vitája, mint egy magas röptű szellemi összecsapás.

Az első ízben 1960-ban John F. Kennedy és Richard Nixon között megrendezett, majd 1976-tól hagyománnyá vált vitáról a CNN egyenesen azt írta, hogy nagyon rossz szolgálatot tett a demokráciának. Az esemény tudósítója, Chris Cillizza, aki két évtizede követi az elnökjelölti vitákat, pályafutása legrosszabbjának nevezte Donald Trump és Joe Biden első közös nyilvános megmérettetését, olyannyira, hogy nem talált az estnek egyetlen kiemelkedő pontját sem.

Szerinte a novemberi választási esélyek szempontjából semmit nem ért a vita, amelyet ugyan Trump uralni látszott, de csak azért, mert folyamatosan szájhősködött, miközben állandóan félbeszakította Biden és a moderátor Chris Wallace-t is. „Egyfolytában azon gondolkodtam, hogy vajon egy olyan ember, akinek velem ellentétben nem fizetnek azért, hogy nézzem, nem hagyja-e ott az első 10 perc után” – írta Cillizza. Wallace is tehetetlen volt, pedig az egyik legjobb amerikai politikai riportnernek tartják, de az elemző szerint „nincs élő ember a Földön”, aki ezt a vitát képes lett volna normális mederben tartani, mert Trump csak beszél, beszél, beszél, nincs tekintettel senkire és semmire.

Biden javára írja, hogy szembesítette ellenfelét a koronavírus-járvány 200 ezer amerikai életébe kerülő elhibázott kezelését, de túlságosan sokszor belement Trump utcájába, és nemigen tudta érzékeltetni, hogy megválasztása esetében a Fehér Házba igazi, rátermett vezető kerül.

Washington Post Trump trollkodásának nevezte a tv-vitát. „Kilencven percen át az elnök tesztoszteronnal töltött, féktelen haragjának és bizonytalanságának előadását láttuk” – írja kommentárjában Robin Givham, aki szerint Trump rengeteget beszélt, de keveset mondott, és úgy tűnt, hogy puszta szóáradatával akarja lehengerelni kihívóját és a nézőket.

„Amikor Biden egy kétségbeesett pillanatában azt mondta, "fogja be a száját", valószínűleg, hogy a nézők jelentős hányadának vágyát fogalmazta meg.” A Post elemzője kiemeli, hogy az elnök egyetlen fontos kérdésre sem válaszolt, vagy mellébeszélt. Így volt ez a faji zavargások, a fehér felsőbbrendűség, vagy az egészségügyi program esetében.

Azzal dicsekedett, hogy létrehozta a világ legnagyobb gazdaságát, és ami nem sikerült, az mindig valaki másnak a hibája volt: a demokratáké, Kínáé, vagy olyanoké, akik nem értenek vele egyet. Közben Biden legtöbbször a kamerába nézve beszélt, mintegy a polgárokat szólítva meg és láthatóan megkönnyebbült, amikor Wallace bejelentette, hogy vége a vitának.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Embertelen körülmények között, gyakran derékig érő sárban harcolnak az ukrán fronton
A késő őszi latyakos, hideg időjárás is nehezíti a katonák dolgát. Az állóháború miatt a lövészárkokban várják az ellenséget, ahol néha derékig ér a víz.

Link másolása

Durva állapotok között kénytelen védeni a hazájukat az ukrán katonák a fronton, írja az RTL.hu. A késő őszi hidegben gyakran térdig ér a sár és a latyak a lövészárkokban. Az elmúlt hetek csapadékos, havas időjárása után mindent elöntött a sár.

A NEXTA több posztot is megosztott a zord körülményekről:

A februárban kezdődött orosz invázió több helyen is állóháborúvá változott. Ezért az ukránok a letarolt területeken lövészárkokba vackolták be magukat. A jelenlegi helyzet kísértetiesen emlékeztet az első világháborús állapotokra.

Nem lenne ekkora sár, ha már hidegebb lenne és megfagyott volna a talaj. Így azonban a lehullott eső és hó mindent eláztat, és hatalmas, akár derékig érő tócsák is kialakulhatnak.

Az ukrán katonák még mindig jobb helyzetben vannak, mint a frontra vezényelt oroszok, akiknek többsége rossz minőségű vagy hiányos felszereléssel érkezik a zord körülmények közé. Ezzel szemben az ukránok utánpótlásvonalai sértetlenek, a nyugati fegyverszállítmányoknak köszönhetően felszerelésük pedig jóval korszerűbb. A hideg és mély sár ellen azonban még így is nehéz védekezni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Ki tudják-e fizetni a megnövekedett rezsiárakat? – kérdezte Orbán Viktor, amikor megvette az adventi koszorút
Hagyományos helyett egy fehéret választott az irodájába, miután felhívták a figyelmét, hogy az a tisztaság jele.

Link másolása

Advent első vasárnapja alkalmából Orbán Viktor egy koszorút vett.

A Facebookra feltöltött videóból kiderül, hogy a miniszterelnök az irodájába szánja a koszorút, az otthonit a felesége intézi. Végül egy hagyományos helyett egy fehéret választott, miután az eladó felhívta a figyelmét, hogy az a tisztaság jele.

Orbán Viktor arról is érdeklődött a virágboltban, hogy ki tudják-e fizetni a megnövekedett rezsiárakat. Az eladó azt válaszolta, hogy a számlát "majd elfelejtik", de ki tudják fizetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Egy kijevi luxusszálloda nagyköveti lakosztálya tűnhetett fel Novák Katalin videójában
Egy ilyen szoba 120-150 ezer forintba kerül egy éjszakára két főnek.

Link másolása

A kijevi InterContinental egyik nagyköveti lakosztálya tűnhetett fel abban a videóban, amit Novák Katalin köztársasági elnök töltött fel a Facebook-oldalára az ukrajnai látogatásáról - írja az rtl.hu.

A köztársasági elnök pénteken érkezett Kijevbe Volodimír Zelenszkij ukrán elnök meghívására.

Szombaton részt vett a „Gabonát Ukrajnából” elnevezésű nemzetközi rendezvényen, vasárnap pedig Kárpátaljára utazott.

Novák Katalin az utazásról több képet, illetve egy videót is megosztott a közösségi oldalán.

Az rtl.hu ez utóbbit elemezte ki.

A felvételen néhány pillanatra feltűnik egy szállodai szoba, ahol a köztársasági elnök az őt kísérő csapat tagjaival egyeztet. A videóban látható képeket a portál összevetette az expedia.com szállásfoglaló oldalon található képekkel, és

a bútorzat, az asztali lámpák, a falon látható a képek, a tapéta, illetve a sötétítő függönyök alapján arra jutottak, hogy ez a kijevi Hotel InterContinental ötcsillagos luxusszálloda egyik nagyköveti lakosztálya.

Ezek a szobatípusok ezekben a napokban két főre éjszakánként nagyjából 120-150 ezer forintba kerülnek.

Az rtl.hu az ügyben kérdéseket küldött a köztársasági elnök sajtóosztályának, hogy megtudják, tényleg az adott hotelben szállt-e meg Novák Katalin és kísérete, és ha igen, mennyibe került az ott tartózkodás.

Egyelőre nem érkezett válasz a megkeresésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kamuprofillal csaltak ki intim felvételeket társukról, gyerekpornográfiával gyanúsítják a kamaszokat
Szegény 15 éves srác azt hitte, hogy egy rámenősebb lány kér tőle fotókat.
Forrás: police.hu fotó: Pexels képe a Pixabayen - szmo.hu
2022. november 27.


Link másolása

A monori rendőrök befejeztek egy 2020-as büntetőügyet, amiben a gyanú szerint tinédzserek bújtak egy kamuprofil mögé, amin keresztül pornográf felvételeket kértek a sértettől. Később közzétették az interneten.

Egy édesanya fordult a rendőrséghez 2020 novemberében. Akkor 15 éves fiát egy lány kereste meg az egyik közösségi oldalon, és a jól ismert „Felelsz vagy mersz” játékra hívta. Az anyuka észrevette, fiát egy héten keresztül többször kérte a lány, készítsen magáról pornográf jellegű felvételt, ezekre pedig konkrét instrukciókat is kapott.

Mint később kiderült, nem egy lendületes ismerkedésen túlmutató lány állt a háttérben, mindinkább az áldozat ismeretségében lévő 15 és két 16 éves kamasz fiú. A megtévesztett tinédzser a kért feladatokat végrehajtotta, mindenről videófelvételt készített és azokat elküldte a megadott címre - később azokat tovább osztotta a trió.

A más neve és arca mögé rejtőzködő fiatalok azonosítása és felkutatása hónapokig tartott. A társaság minden tagját gyermekpornográfia bűntettével gyanúsították meg. A kamaszok lakásán tartott kutatáson a bűncselekményhez használt telefonokat, tableteket, számítógépeket a rendőrök megtalálták, és azokat lefoglalták.

A fiatalok beismerték a bűncselekményt, azért választották az általuk ismert áldozatot, mert szerintük naivabb személyiséggel rendelkezett, mint egy átlag kamasz. Elmondták, hogy együtt találták ki a kamuprofil létrehozását, mint ahogyan a megalázó pornográf és intim feladatokat is.

A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a velük szemben folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait az ügyészségnek átadta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: