FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Nem tud a WC-ig elmenni!” – Leszállították a rokkant férfit és feleségét a gépről

A brit házaspár hónapokig spórolt a görögországi nyaralásra, de a személyzet az utolsó pillanatban kiszállíttatta őket. Barátjuk vitte őket haza a reptérről.


Barry Dobner április 3-án utazott volna Görögországba a feleségével, Alisonnal és egy barátjukkal, Sheilával. A brit nyugdíjas házaspár kéthetes nyaralást tervezett, amit Barry 80. születésnapjának korai megünneplésére szántak. Az úti cél egy olyan szálláshely volt, ahol minden adott volt a férfi ellátásához, aki 18 évvel ezelőtti agyvérzése óta kerekesszékkel közlekedik.

A család azonban végül nem jutott el a nyaralásra, adta hírül a Daily Mail.

Az easyJet manchesteri járatának személyzete röviddel a felszállás előtt leszállította őket a repülőről, mert az egyik légiutas-kísérő szerint az idős férfi nem tudott volna eljutni a fedélzeti mosdóba.

A férfi szerint a baj akkor kezdődött, amikor a személyzet meghallotta, hogy kézipoggyászukban van egy vizeletgyűjtő palack. Elmondása szerint ezután az egyik légiutas-kísérő megkérdezte, hogy valóban náluk van-e az eszköz, majd néhány perccel később arról érdeklődött, hogy a férj ki tud-e menni a mosdóba. A feleség erre azt válaszolta, hogy nem, Barry nem tud járni. A személyzet ezután közölte, hogy le kell szállniuk a gépről.

A férfit, a feleségét és barátjukat végül egy ismerősük vitte haza a repülőtérről. A házaspár döbbenetesnek és nevetségesnek tartja, ahogy a személyzet bánt velük. Barry elmondása szerint a légitársaság előre tudott az állapotáról, mivel Alison már a jegyvásárláskor jelezte, hogy férje mozgáskorlátozott.

„Repültünk már az easyJet és a Ryanair járataival is korábban, de ilyesmi még soha nem fordult elő” – mondta Alison.

Barry hozzátette: „Hatszor repültem az agyvérzésem óta, és ez előtt mindig rendben voltam. Tudták, hogy nem tudok járni, amikor felültettek a repülőre.”

A férfi arról is beszélt, hogy az eset milyen hatással volt rá: „Mindig is egy boldog, szerencsés ember voltam, de ez egy kicsit visszavetett.

Úgy érzem magam az egésztől, mintha csak egy tárgy lennék, és már nem ember.

Az önbecsülésem teljesen elszállt. A stroke óta tolószékben ülök, és próbálok nem szomorkodni, hanem továbblépni. De amikor valaki ilyet mond az embernek, az teljesen kiüti az embert.”

Alison hozzátette: „Az háborított fel a legjobban, ahogy beszéltek vele. Megdöbbentő volt látni, hogy így bánnak egy rokkanttal. Különösen ezért, mert minden információval rendelkeztek előzetesen. Ez egyszerűen nevetséges.”

A pár elmondása szerint körülbelül 2000 fontot veszítettek az utazással, mivel a szállás és a reptéri transzfer díját sem kapták vissza. A repülőjegyek árát egyelőre nem térítették meg nekik.

Az easyJet szóvivője a Daily Mail kérdésére úgy reagált: „Nagyon sajnáljuk, hogy Dobner úr, Dobner asszony és a kísérőjük nem tudott a tervezett módon repülni az easyJettel. Felvettük a kapcsolatot Dobner úrral és a kísérőjükkel is, hogy elnézést kérjünk a hibáért, és hogy teljes egészében visszatérítsük nekik a repülőjegy árát, valamint kártérítést nyújtsunk nekik a visszautasított beszállásért.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk