Nem nőnek való vidék – Megnéztük a Sabaya című dokumentumfilmet
„Az a legveszélyesebb, amikor minden nyugodt” – mondja Mahmoud, a film főszereplője, aki az Iszlám Állam katonái által évekkel korábban elrabolt jezídi lányokat és asszonyokat menekít ki az északkelet-szíriai al-Hol menekülttáborból. Az önkéntesekből álló kis csapat tagjai összehangolt akciók keretében indulnak a táborba éjszakánként és sátorról sátorra járva keresik a burka mögé rejtett nőket, akiket sokszor golyózáportól kísérve szöktetnek ki az emberi pokolból.
A csapat a nők életben maradt hozzátartozóitól kapott fényképek alapján dolgozik. Több ezren kerestetik velük kétségbeesve az elhurcolt lányaikat és asszonyaikat, de sokakat sajnos már hiába várnak otthon. A táborban fogva tartott jezídi nőket a fotók alapján kutatják fel a beépített besúgók. Ők olyan önként jelentkező nők, akik egykor szintén foglyok voltak itt, de most a lebukás végzetes lehetőségét is vállalva visszaszöknek a táborba, hogy segítsenek a sorstársaikon. Mahmoudék mobiltelefonon tartják velük a kapcsolatot, és ha fülest kapnak tőlük egy-egy megtalált lányról, indul a mentőakció.
Hogy kik azok a jezídik? Ők egy az iraki Szindzsár hegység körül élő, kurd nemzetiségű vallási kisebbség, akik a Bibliát és a Koránt is követik, vallási szokásaik pedig főként szájhagyomány útján öröklődnek.
Hivatalosan feleségek ők, de valójában csak megvetett, alsóbbrendű lények, akiket a férjeik erőszakos közösülésre használnak és veréssel büntetnek. Rengeteg gyerek születik ezekből a kapcsolatokból, és körülbelül el tudjuk képzelni, milyen sors vár rájuk.
Az Iszlám Állam szétverése után a sabayák a harcosok hozzátartozóival együtt az al-Hol menekülttáborba kerültek, abba a kurd fegyveres erők által őrzött szír táborba, ahol ma közel hetvenezren élnek. Lányok, asszonyok és rengeteg gyerek, akik embertelen körülmények között várják, hogy döntsenek a sorsuk felől. Az al-Hol menekülttábor egyébként egyike a legveszélyesebb szír táboroknak, nemrég például azzal került be a hírekbe, hogy egyetlen év alatt közel négyszáz kisgyerek halt meg itt az élelem és az orvosi ellátás hiánya, na meg a hideg miatt.
Hirori nem nagy lélegzetvételű történelmi tablót készített rosszak és jók küzdelméről nagybetűs tanulságokkal és nem is hatásvadász helyzetjelentést a szenvedésről, a nyomorról és a kilátástalanságról. Őt maga az ember érdekli. Annak a megmutatása, hogy hogyan telnek a mindennapjaik azoknak, akik itt és most kénytelenek élni, és hogy hogyan lehet ebből a helyzetből mégis kihozni a legjobbat. Hogy milyenek azok a nők, akik egy üldözött vallási kisebbségbe születtek bele egy erőszakos, férfiközpontú világban és hogy hogyan lehet megmaradni még a legnehezebb időkben is embernek – csupa nagybetűvel.
Otthon, a felesége és a kisfia mellett tervezi telefonon a mentőakciót éjjel-nappal, innen indul a társaival a menekülttáborba, a kimentett lányokat pedig a saját házában szállásolja el, akik majd innen kerülnek vissza a családjukhoz.
Hirori ugyanúgy résztvevője az akcióknak, mint a többiek, kamerájával ott ül Mahmoudék mögött az autóban, velük tart a menekülttábor sátraiba, ő is átéli velük, amikor a lányok kicsempészése után üldözőbe veszik őket és tüzet nyitnak rájuk. És akkor is ott van, amikor Mahmoud házában a kimentett lányokról lekerül a burka, és láthatóvá válik az arcuk, a szemükben pedig ott van az az elmondhatatlanul sok szenvedés, amit átéltek. A szenvedés, amiről nekünk itt, Európa közepén csak homályos sejtéseink lehetnek. De ezekben a szép és szomorú szemekben a fájdalom mellett ott csillog a remény is, ami nekik maga az élet.
Svéd dokumentumfilm, 90 perc, 2021.
Rendező: Hogir Hirori
Bemutató: november 18.
Szereted a skandináv filmeket? Most egy héten át nézheted őket!
