Nem mond le az Integritás Hatóság elnöke, szerinte felsőbb utasításra indult ellene eljárás
„Az én személyes autómat használta a feleségem, ilyen komoly dolgokra, mint például, hogy elment a boltba” – nyilatkozta egy pénteki sajtótájékoztatón az Integritás Hatóság hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel meggyanúsított elnöke. Biró Ferenc tagadja az ellene felhozott vádakat és azt mondta, hogy nem fog lemondani pozíciójáról. Szerinte felső utasításra jelentek meg csütörtökön nemcsak az IH-nál, de a saját ingatlanján is a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói.
Biró szerint teljesen alaptalanok az ellene felhozott vádak, de azt is hozzátette, hogy az Integritás Hatóság természetesen együttműködik más állami szervekkel.
– jegyezte meg Biró.
A hatóság vezetője elismerte, hogy a felesége használta a szolgálati autóját, de szerinte ez megfelelt az IH belső szabályzatának. Azt is elismerte, hogy a felesége egy alkalommal összeütközött egy másik járművel, amikor vezette a szolgálati autót.
Bíró a Telex kérdésre azt mondta, hogy az ő ingatlanját is érintették a csütörtöki házkutatások. ezek azonban szerinte teljesen feleslegesek voltak, és végül nem is vittek el semmit a nyomozók, „nem tudták, hogy mit keresnek”.
A Központi Nyomozó Főügyészség a csütörtöki akciójuk után azt közölte, hogy jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt indítottak nyomozást.
Szerintük Biró a saját, felső kategóriás szolgálati autóján kívül bérelt egy másik, szintén felső kategóriás autót, aminek havi bérleti díja kezdetben 475 285 forint plusz áfa volt, ez az összeg később emelkedett.
„Az Integritás Hatóság elnöke a vagyonkezelési szabályt megszegve közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak” – írta a főügyészség.