„Nem maradhattam csendben” – megszólalt a gyömrői lelkész, aki Balog Zoltán távozásáig odaadja fizetése egy részét a bántalmazott gyerekeknek
A Facebook-oldalán közölte Csűrös András református lelkipásztor, a Gyömrői Református Gyülekezet vezető lelkésze, hogy a bicskei áldozatoknak fogja adni fizetés-kiegészítését minden hónapban, amíg Balog Zoltán le nem mond. „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet” – idézte Csűrös András a Szentírásból a Galatáknak írt levél hatodik fejezetét.
A Református Egyházban elsősorban az egyes gyülekezetek felelőssége, hogy eltartsák lelkipásztoraikat. Emellett az egyház-kerületük is biztosít nekik fizetés-kiegészítést. Az rtl.hu megkereste Csűrös Andrást, aki elmondta:
„A Magyarországi Református Egyházban 2024 az Élő Ige éve. Ezért nekünk, reformátusoknak, most különösen is fontos, hogy gondolataink, tetteink, egész életünk és erkölcsi döntéseink helyességét kizárólag, egyedül Jézus Krisztus evangéliumához mérjük. Különösen is meg kell ezt tennünk azért, hogy jó példát mutathassunk az általunk pásztorolt közösségeknek” – fogalmazott.
Csűrös András lelkipásztorként, kisgyermekes édesapaként szomorú szívvel gondol arra, hogy a gyermek-és fiatalkorukban megsebzett áldozatoknak milyen terhekkel kell egész életükben együtt élniük.
Az rtl.hu rákérdezett Csűrös András véleményére Balog Zoltán videós nyilatkozatával kapcsolatban is, de a lelkipásztor erről nem nyilatkozott.
A Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában kedden szimpátiaszavazást tartottak arról, hogy Balog maradjon-e a zsinat lelkészi elnöke. Balog ezt követően közölte, hogy tévedett és hibázott, amikor támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét, és bocsánatot kért, amiért ezzel kárt okozott az egyháznak. Balog Zoltán a történtek ellenére nem mondott le.