hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Nem Karikó Katalin az első, akit Orbán Viktor „asszonyságnak” nevez a nyilvánosság előtt

Korábban az Európai Bizottság alelnökét nevezte így, igaz, akkor negatív kontextusban.

Link másolása

hirdetés

Tegnap mi is írtunk róla, hogy sokakat felháborított, hogy Orbán Viktor egy interjúban "asszonyságként" hivatkozott Karikó Katalin biológusra, a tudományos világ nemzetközileg is elismert szakértőjére, aki a koronavírus elleni oltás alapjául szolgáló mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója.

Hétfő délelőtt a Telex kiszúrta, hogy nem először használja ezt a kifejezést a miniszterelnök. Korábban egy Hír Tv-s interjúban Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét nevezte így:

„Ez nem a politikáról szól meg a demokráciáról, ez a magyar emberekről szól. Ez az asszonyság onnan, Csehországból úgy látja a magyarokat, mint azok a tökfilkók, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy saját döntéseket hozzanak”

- mondta akkor a miniszterelnök.

Érdekes, hogy Orbán pozitív és negatív kontextusban egyaránt használja az "asszonyság" szót, amit politikusok és civilek nagy csoportja egyaránt elítélt.

hirdetés

A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldal bejegyzése például arról írt, hogy épp ez a fajta „provinciális szexizmus” az, ami hazánkból elüldözte a mára világhírűvé vált kutatót. A poszt szerint ugyanúgy nem megfelelő egy női kutatóra asszonyságként hivatkozni, ahogy nem helyén való a férfi kollégáját uraságnak nevezni.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Novák Katalin: életszerűtlen a pedagógusbérek emelése, bár szükséges

A családokért felelős miniszter meg is indokolta, hogy miért gondolja ezt így.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára nemrég a Facebook-oldalán azt írta, "lehetőleg még ebben a ciklusban jó volna emelni a pedagógusok bérét, a következő években pedig egy komoly, hosszú távra megoldást nyújtó pedagógusbér-rendezést kell végrehajtani".

Novák Katalin családokért felelős miniszter is úgy gondolja, hogy szükséges a pedagógusok bérének emelése. A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, szerinte egyáltalán nincs vita erről, de nem érzi életszerűnek azt, hogy megváltoztassák a pedagógus életpálya mostani logikáját - számolt be róla a 444.hu.

"A pedagógus életpálya nem minimálbérhez kötött. Ilyen értelemben ez egy olyan felvetés, ami megváltoztatná a mostani logikáját a pedagógus életpályának. Én nem érzem azt életszerűnek, hogy változtassunk a jelenlegi logikán alapjaiban. Azon, hogy egyébként a pedagógusoknak a bérét kell emelni, ezzel nem tudnék vitatkozni, és nem is szeretnék"

- fogalmazott a miniszter.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Jakab Péter Csányi Sándorról: „Aki magánrepülővel repteti a miniszterelnököt, ott valami nagyon sántít”

„Milyen összefüggés van az ő gazdagodása és a miniszterelnök urizálása mögött? Ez is egy kérdés” - elmélkedett a Jobbik elnöke.

Link másolása

hirdetés

Jakab Péter teljesen komolyan gondolja azt, hogy Orbán Viktornak börtönbe kell kerülnie. Erről is beszélt a 24.hu-nak adott interjújában, amelyben így fogalmazott:

"Orbán Viktornak és ennek a gengszterbandának ülnie kell. Le kell vágni a kígyó fejét. Elkapni, akik ezt a rendszert szimbolizálják. Orbánt, Mészárost. Itt a korrupció nem rendszerhiba, hanem a rendszer maga."

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint "egy keleti típusú autoriter rendszerben nem reális", hogy Orbán Viktor börtönben üljön, "de egy nyugati típusú jogállamban alapvető elvárás". Úgy véli, a jogállam ott kezdődik, ahol a bűnöző rács mögé kerül, és meg kell adni az emberek igazságérzetének azt, amire vágynak.

"És nem a portást kell elszámoltatni, nem a hatodik vonalbeli fideszes hivatalnokot, aki félelemből kiszolgálta a rezsimet, hanem azokat, akik csúcsvezetőként felépítették ezt. Ha ezt megteszed, az emberek azt mondják majd: megtörtént a rendszerváltás, mert most már nem vagyunk következmények nélküli ország. Már nemcsak a kisembert hurcolja meg a NAV, hanem azt is, aki az országot ellopta. Ebből nem lehet engedni" - jelentette ki.

A magyar gazdasági élet nagyjai is szóba kerültek az interjúban, megkérdezték Jakabot, hogy a kormányváltás után inna-e egy kávét, mondjuk Csányi Sándorral.

hirdetés
A Jobbik elnöke erre azt mondta, hogy nem lesz sok beszélgetnivalója azokkal, akik "úgy lettek milliárdosok, hogy ennek az aljas NER-nek köszönhetik a pénzüket", sőt, vagyonadót vetne ki rájuk.

Azokra viszont szerinte vigyázni kell, akik a saját tehetségüknek köszönhetően, még a NER ellenére is képesek voltak meggazdagodni és fejlődni.

Csányi Sándorral kapcsolatban pedig így fogalmazott:

"Aki magánrepülővel repteti a miniszterelnököt, ott valami nagyon sántít. Vele majd az ügyésznek kell elbeszélgetnie, miért érezte úgy, hogy a luxusgépét Orbán rendelkezésére kell bocsátania, hogy az futballmeccsekre repüljön. Lenne miről elbeszélgetni vele. Milyen összefüggés van az ő gazdagodása és a miniszterelnök urizálása mögött? Ez is egy kérdés."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Rossz hír: nem lesz hosszú az idei vénasszonyok nyara

Pár napig élvezhetjük csak a kellemes időt, a hónap végén már szokatlan hűvös érkezhet.
Fotó: Harmath Beáta - szmo.hu
2021. szeptember 21.


Link másolása

hirdetés

Hűvösen, sőt fagyosan indult a hét, de a hétvégére újra kellemes időt ígének a szakemberek.

Ám a meleg ősz csak pár napig tart, hamar elbúcsúzhatunk az idei vénasszonyok nyarától - ez derül ki az Időkép egy hónapos előrejelzéséből is. Az eheti kezdeti 15 fokos csúcsok után hétvégére 25-27 fok is lehet napközben, ezzel az októberre jellemző időjárást későnyári napok követhetik.

A hónap végén újabb esős frontok érkezhetnek, melyek nyomán kicsit visszahűl a hőmérséklet, az ilyenkor szokásosra.

Október első napjaiban újabb hideg érkezését várják, ami több fokkal csökkenti a hőmérsékletet, esőt, párásodást hozva magával.

24.hu megjegyzi, hogy a várható ciklon-anticiklon páros megléte ebben az időszakban nem jellemző. Az anticiklon "légköri képződmény akadályozza a kiszámítható, nyugodt időt hozó nyugati áramlást, helyette a szélsőségeket rejtő, hirtelen és markáns változásokat produkáló észak-déli, úgynevezett meridionalitás válik tartóssá".

hirdetés

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Újabb tömeges felmondás az Indamediánál: a Dívány szerkesztőségének nagy része is felállt a főszerkesztő távozása után

Csonka Balázs távozása után sokan döntöttek úgy, hogy elhagyják a lapot. Az új vezető az Indextől érkezik.

Link másolása

hirdetés

Felmondott a Dívány című női internetes magazin szerkesztősége, alig maradnak helyükön az eddigi stábból munkatársak – tudta meg a Media1.hu.

A portál értesülése szerint az eddigi főszerkesztőt Kitzinger Szonja váltja fel októbertől, aki előzőleg az Indexnél volt, a tavaly távozott Dull Szabolcs főszerkesztő után lett főszerkesztő-helyettes.

Csonka Balázs távozása után a Dívány szerkesztőségének nagy része is úgy döntött, hogy elhagyja a lapot.

Az új szerkesztőségi vezetőnek így első feladata az új csapat felállítása lesz, ez azonban nem lesz idegen számára, hiszen korabban több lapnál is hasonló kihívással kellett kezdenie a munkáját.

A Media1 megkereste a leendő új főszerkesztőt, majd az Indamediát is, de nem kaptak választ a kérdéseikre, csak "egy jogi eljárást, valamint sérelemdíjat kilátásba helyező fenyegető hangnemű ügyvédi levelet kaptunk arra az esetre, ha akár csak a cáfolattal együtt megemlítenénk a távozások okaként terjedőben lévő pletykát, amire rákérdeztünk. Az ügyvédi levelet azonban szintén nem tehetjük közzé, hiszen abban is említést tesznek a cáfolt pletykáról" - írja a portál.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: