HÍREK
A Rovatból

Nem jutott dűlőre az ukrán és az orosz külügyminiszter a törökországi tárgyaláson

Lényegében csak arról tudtak megállapodni, hogy a jövőben is találkoznak még, hogy újabb tárgyalást folytassanak.


Csütörtök reggel a törökországi Antalyába érkezett Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy a két ország között két hete fennálló háború eddigi legmagasabb rangú egyeztetésen próbáljanak meg megegyezésre jutni. A tárgyalást Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter kezdeményezte. Moszkva már hétfőn megüzente Kijevnek, hogy az előre lefektetett pontok közül egyetlen egyben sem hajlandó engedni.

A tárgyalások után Kuleba azt mondta: az oroszok nem egyeztek bele az evakuációs folyosóba, ami pedig alapvető célja lett volna a megbeszélésnek. A folyamatosan bombázott Mariupol ügyében nem történt előrelépés a tűzszünetre vonatkozóan. Az ukrán külügyminiszter egyértelműen kijelentette: a fő céljuk a városból kivezető humanitárius folyosóról és egy legalább 24 órás tűzszünetről való megállapodás. Kuleba szerint a két fél annyiban tudott megállapodni, hogy folytatják az erőfeszítéseket az ukrajnai humanitárius problémák megoldására.

Lavrov kijavított egy tolmácsot, amikor az háborúnak nevezte a 15. napja tartó eseményt, amit az orosz fél továbbra is következetesen „különleges katonai műveletnek” tart.

Az orosz külügyér arra a kérdésre, hogy Oroszország tervezi-e más országok megtámadását, azt mondta, hogy nem, és megismételte azt az orosz álláspontot, miszerint nem támadták meg Ukrajnát.

Lavrov arról is beszélt, hogy Oroszország megpróbál soha többé nem függni a Nyugattól, és hogy ki fogják bírni a válságot. A miniszter azt is elmondta, hogy a „különleges katonai művelet” folytatódik, és Vlagyimir Putyin szerint a stratégia a terv szerint halad, és hozzátette, a Nyugat „veszélyesen viselkedik” azzal, hogy védelmi célú segélyt nyújt Ukrajnának.

Lavrov kitért rá, hogy Vlagyimir Putyin nem zárkózik el egy találkozótól Volodimir Zelenszkijjel, szerinte bizonyos dolgokról hajlandó volna tárgyalni az orosz elnök.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat
A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással indokolta a manővert, az utasok pánikról és rosszullétről számoltak be.


Félelemtől reszkető utasok, rosszullét és hányás a fedélzeten – kétszer is meg kellett szakítania a leszállást a Wizz Air Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatának csütörtök délután. A gépnek végül harmadik nekifutásra, egy másik kifutópályán sikerült földet érnie 15 óra 45-kor a Liszt Ferenc repülőtéren. Míg az utasok közül többen halálfélelmükről számoltak be, a szakértők szerint a pilóták a lehető legbiztonságosabb és legszakszerűbb döntést hozták meg, amikor a viharos szélben az átstartolás mellett döntöttek.

A WZZ83-as járatként azonosított repülőgép bonyolult manőverek után landolt. A Blikk szerint a Budapest, Vecsés és Ecser környéki rendkívül erős szél, valamint a Wizz Air közlése szerint az úgynevezett szélnyírás nehezítette a földet érést.

Az első két sikertelen kísérlet során a gép kerekei már majdnem érintették a betont, amikor a pilóta ismét a levegőbe emelte a gépet, és újabb kört tett a reptér felett. A fedélzeten sokan nem értették, mi történik, a hirtelen emelkedés és süllyedés pedig többüknél rosszullétet okozott.

„Azt mondta, a félelem mellett a bizonytalanság volt a legnagyobb baj, senki nem mondta meg nekik, mi történik, minden utas rettegett” – idézte fel egy szemtanú a gépen utazó rokona szavait.

Ezzel szemben a személyzet egyik tagja egy közösségi oldalon arról írt, hogy a protokoll szerint jártak el, és amint lehetett, tájékoztatták az utasokat. „Az átstartolásokat követően a vezető légiutas-kísérőnk azonnal tájékoztatta az utasokat, hogy az időjárási körülmények miatt megszakítottuk a leszállást [...]. Az első átstartolás után a kapitány is bejelentkezett, megerősítve a történteket, valamint röviden ismertette a várható következő lépéseket” – fogalmazott a légiutas-kísérő.

A kritikus manőverek közben a pilótákra az úgynevezett „steril fülke” szabály vonatkozik, ami azt jelenti, hogy elsődleges feladatuk a gép biztonságos vezetése és a navigáció, az utasokkal való kommunikáció csak ezután következhet.

Gulyás Zoltán pilóta szerint a kapitány helyesen járt el. „Egy pilótának ilyen esetekben a repüléssel kell foglalkoznia, az utasok tájékoztatása ráér, a biztonság fontosabb. [...] Ebben a helyzetben félő, hogy a betonhoz csapódhat a széltől a leszállást végrehajtó gép, vagy a szél miatt nem tudna a pályán maradni” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy a harmadik kísérlet már egy másik kifutópályán történt, ahol a szélviszonyok kedvezőbbek lehettek.

A Wizz Air hivatalos közleményében megerősítette, hogy a leszállást a szélnyírás, vagyis a gyorsan változó irányú és erősségű szél nehezítette.

„A járatot teljesítő pilóták mindenben a szigorú előírásoknak megfelelően jártak el, sem a fedélzeten lévők, sem a repülőgép nem volt veszélyben” – közölte a légitársaság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, bizonytalan a jövőjük
A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy hónapra van biztosítva a bérfedezet, a dolgozók nem tudják, mi lesz velük.


A Tisza Párt választási győzelme után bizonytalanná vált a Fidesz egyik legfontosabb online fegyverének számító Megafon jövője. A szervezetnél a fizetésekre már csak körülbelül egy hónapig van biztosan elegendő forrás, a pénzhiány miatt pedig többeket elbocsátanak – írta a Telex a működésre rálátó forrásaira hivatkozva.

A lap szerint az ott dolgozók sem tudják, mi lesz velük a következő hónap után, a Megafon pedig nem válaszolt a leépítésekkel és a szervezet esetleges megszűnésével kapcsolatos kérdésekre.

Az állítólagos leépítésekről korábban a Magyar Hang már beszámolt. Szerintük elbocsátások kezdődtek a szervezetnél.

Akkor a Patrióta egyik műsorvezetője, Gerhardt Máté egy szavas válasszal tagadta, hogy megszűnne a munkahelye, majd bontotta a vonalat.

A választások után egy másik, a kormánypárt online kampányait intéző cégnél, a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél is tömeges leépítésbe kezdtek.

A Kovács István vezette Megafon és a magát a „legnagyobb jobboldali YouTube-csatornának” nevező Patrióta a kormánypárti politikusok kedvelt felülete volt. Orbán Viktor is ott beszélt először részletesebben a választási vereségről.

Működésük alapja a fizetett hirdetésekkel való terjeszkedés volt: a Meta politikai hirdetési tilalma előtti utolsó hónapban, 2025 szeptemberében a Megafon 138 millió forintot költött a Facebookon.

A Megafon hivatalosan nem állami pénzből működik, Fidesz-közeli alapítványoktól, cégektől kapnak pénzt. A sajtóban felvetődött már, hogy ezek közvetve közpénznek számíthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
NKA-botrány: Hankó Balázs elárulta, milyen elv alapján osztottak szét 17 milliárd forintot
A miniszter az ATV-ben fejtette ki, hogy szerinte a kulturális támogatások kiosztása ízlésbeli döntés. A miniszter szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok tisztelete a döntő, és úgy véli, létezik olyan magyar kultúra, ami magyar nyelven szól, de ezek mellett nem áll ki.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben.

A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között. Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván: „A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. Az ügyben érintett lengyel politikus kapcsán kijelentette: „A lengyel politikusnak a pályázathoz semmi köze nincs.” A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg. „Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok
A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai hűbérrendszer eszközévé züllött. A politikus azt mondta, hogy garantálja az NKA-hálózat teljes átvilágítását és a gyanús pénzek útjának feltárását, valamint a függetlenség visszaállítását.


Tarr Zoltán szerint a leköszönő kulturális vezetés és Hankó Balázs tevékenységéről a közelmúltban megjelent információk csak rontanak az amúgy is borús helyzeten. A napokban robbant egy súlyos botrány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül, ugyanis kormánypárti előadók kaptak többmilliós támogatást. A botrány hatására Bús Balázs NKA-alelnök lemondott pozíciójáról.

A TISZA Párt alelnöke úgy látja, „itt már régen nem csupán arról van szó, hogy a miniszter az – egyébként jórészt a Fidesz-KDNP képére átalakított – NKA szakmai kuratóriumait megkerülve, a saját asztalánál, egyszemélyben osztogatott százmilliókat az állampárt kiszolgálóinak és a kiválasztottaknak”.

Tarr állítja, egyre biztosabbak abban, hogy a támogatási rendszer a politikai vazallusok jutalmazására és rejtett kampányköltésekre szolgált, főleg a választások előtt.

Majd hozzátette: „Közpénzből vásároltak politikai lojalitást.”

„A következő időszak feladata lesz, hogy ezt a romlott rendszert gyökerestől megváltoztassuk” – írta, majd konkrét terveket sorolt fel. Elsőként az NKA teljes hálózatának átvilágítását ígéri.

Kijelentette: „Azonnali és átfogó vizsgálatot indítok az elmúlt időszak összes gyanús, szakmai kontroll nélkül kiosztott támogatásának ügyében.” Céljuk, hogy kiderítsék, hová kerültek a pénzek és milyen politikai vagy kampányérdekeket szolgáltak.

Az átvilágítást szerinte elszámoltatásnak kell követnie. „A felelősségre vonás elkerülhetetlen” – szögezte le.

Úgy véli, felelniük kell azoknak, akik a kulturális pénzeket saját vagy pártjuk politikai hasznára fordították, és amennyiben a vizsgálatok bűncselekményt tárnak fel, a jogi lépések sem maradnak el.

Majd hangsúlyozta: „Vége a következmények nélküli Magyarországnak.”

Tarr Zoltán szerint a TISZA-kormány kerülve szétválasztja a pártot és az államot a kulturális szférában. „Ennek a gátlástalan összefonódásnak a TISZA-kormány felállásával véget vetünk.”

„A magyar kultúra autonóm, a művészet pedig nem a mindenkori hatalom PR-osztálya.”

Ígérete szerint visszaadnák a szakmai szervezetek, köztük az NKA önállóságát és döntési jogát. Posztját azzal zárta: „Elég volt abból, hogy a minisztériumok pártkasszaként és kifizetőhelyként működjenek. Rendet teszünk, a kultúrát pedig visszaadjuk azoknak, akiket illet: az alkotóknak és a magyar embereknek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk