HÍREK
A Rovatból

Nemcsak Harry, senki nem fog katonai uniformist viselni – újabb részletek derültek ki Fülöp herceg temetéséről

A brit bulvárlapok szerint Erzsébet királynő egyedül akar ülni a szertartáson, Harry herceg pedig akár már a temetés után, még szombaton visszautazhat Amerikába.


Mint megírtuk, április 17-én, szombaton, brit idő szerint délután három órakor (magyar idő szerint délután 4-kor) vesznek végső búcsút a múlt pénteken elhunyt Fülöp edinburgh-i hercegtől a London nyugati határában lévő windsori kastély Szent György-kápolnájában.

A búcsúszertartást a palota beszámolója szerint a koronavírus-járvány megfékezését célzó kormányrendeletek figyelembevételével tartják. Ennek megfelelően a ceremónia nem lesz nyilvános, csak a királynő és a családtagok lesznek jelen, de a szertartást a televízió közvetíti.

Fülöpnek az uralkodó néhai férjeként teljes körű állami temetés járt volna, de az edinburghi herceg maga is többször egyértelművé tette, hogy nem szeretne nagyszabású szertartást, inkább magánjellegű, kisebb katonai tiszteletadással kísért búcsúztatást részesítene előnyben.

A királyi család állami és ceremoniális eseményeinek tanácsadó és szervezőtestülete, a College of Arms már a temetés hivatalos terveinek szombati bejelentése előtt jelezte, hogy Fülöp hercegtől - kívánságának megfelelően - nem teljes körű állami temetésen vesznek majd búcsút.

A koronavírus-járvány miatt érvényben lévő nagy-britanniai korlátozások alapján a temetési szertartásokon legfeljebb harmincan vehetnek részt, és udvari források jelezték, hogy a királyi család sem kíván kivételezést e rendelkezés hatálya alól.

Nagyapja búcsúztatására Harry herceg is hazautazott Angliába az Egyesült Államokból, felesége, a második gyerekével várandós Meghan Markle azonban orvosai tanácsára nem tartott férjével.

Pár nappal ezelőtt már megírtuk, hogy fog zajlani a szertartás, azóta viszont újabb információk derültek ki. Íme:

Mindenki gyászruhában lesz, senki sem fog katonai uniformist viselni

Mint megírtuk, Harry herceg már nem viselheti a megszokott katonai egyenruháját a nagyapja temetésén, mert katonai címeitől is megfosztották akkor, amikor feleségével, Meghan Markle-lel tavaly év elején visszaléptek a brit királyi családban betöltött szerepüktől. A hagyomány szerint a királyi család többi magas rangú férfi tagja, így Vilmos herceg, Károly herceg és Edward herceg is katonai uniformist viselt volna a temetésen, és csak András yorki herceg lett volna Harryhez hasonlóan öltönyben, aki az Epstein-féle szexbotrányt követően vonult vissza a királyi családban betöltött aktív szerepétől.

A Daily Mail viszont úgy értesült, hogy

Erzsébet királynő úgy döntött, hogy egyik családtag sem veszi fel a katonai egyenruhát a búcsúztatáson, hogy egységet mutassanak, és megóvja Harryt és András herceget attól, hogy emiatt kikezdje őket a sajtó. Egy nevét elhallgató forrás szerint ugyanis a kínos pillanatok borítékolhatóak lettek volna, ha Harry és András öltönyt visel, miközben a többi férfi családtag katonai egyenruhában feszít.

Ezzel a királynő egy igen régóta élő hagyományal szakít, ezen kívül állítólag csak egyszer volt példa arra, hogy a királyi család tagjai nem viseltek katonai uniformist az egyik szerettük temetésén.

Döntése értelmében így minden résztvevő "sima" gyászruhában búcsúzik majd Fülöp hercegtől: a férfiak fekete öltönyben, ingben és nyakkendőben lesznek, a nők pedig fekete ruhában.

Harry herceg hosszú idő után először beszélt Vilmossal és Károllyal

Harry herceg beszélt édesapjával, bátyjával és unokatestvéreivel, Beatrix és Eugénia hercegnővel, miután megérkezett Angliába az Egyesült Államokból. Mint ismert, Harry szinte teljesen megszakította a kapcsolatot a családjával, amikor Meghannel tavaly év elején elhagyták Angliát és visszaléptek a királyi családban betöltött szerepüktől. Csak nagyszüleivel, Erzsébet királynővel és Fülöp herceggel tartotta a kapcsolatot azóta. Vilmos herceggel már jóval a távozása előtt megromlott a viszonya, az Oprah-interjúban pedig elárulta, hogy már apjával, Károly herceggel sem beszél egy ideje.

Most, hogy Harry a temetés miatt visszatért a családjához, jobbnak látta, ha beszél apjával és testvérével - árulta el a Mirrornak egy, a királyi családhoz közel álló névtelen forrás. Elmondása szerint

bár a sebek még mindig frissek, a családtagok most próbálják félretenni a sérelmeiket és a konfliktusaikat jelen helyzetben, és majd egy másik napon tisztázzák a dolgaikat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Megint hazudott” – a roma elnök szerint Magyar Péternek csak a Tiszás cigányok véleménye számít
A Magyarországi Romák Önkormányzatának elnöke élesen bírálta Magyar Pétert a találkozó lemondása miatt. A vita Lázár János kijelentése után robbant ki, miután az elnök elfogadta a miniszter bocsánatkérését.


„Megint hazudott, nem kezdeményeztem semmilyen szervezkedést arra vonatkozóan, hogy videót készítsenek róla, annyira nem sztár Magyar Péter, hogy videó készítésével kínozzuk magunkat” – reagált a Telexnek Aba-Horváth István, a Magyarországi Romák Önkormányzatának elnöke arra, hogy a Tisza Párt elnöke szerdán visszalépett a vele tervezett találkozótól.

Magyar Péter a döntését azzal indokolta, hogy a szervezet nem szólította fel lemondásra Lázár János minisztert a nagy vihart kavart, cigányokkal kapcsolatos megjegyzése után. Emellett hivatkozott egy videóra is, amelyen állítása szerint az önkormányzat vezetői arról beszélnek, hogy a találkozót fideszes propagandacélokra akarják felhasználni, és megrendelésre készítenének róla felvételt.

„Ez csak kifogás, nem is akarta a véleményünket megismerni. Elég neki a Tiszás cigányok véleménye, ez pedig nem egyenlő a magyarországi cigány közösséggel”

– válaszolta a lap megkeresésére Aba-Horváth István, aki hozzátette: a Facebookról értesültek arról, hogy Magyar Péter lemondja a találkozót. Az elnök a videóval kapcsolatos vádakat is visszautasította. „Visszautasítom, hogy a Fidesz vagy Sztojka Attila bármikor arra kért volna minket, hogy készítsünk ilyen tartalmú videót. Ez egy szaftos magyarázat, amely nélkülöz minden valóságalapot.”

A Tisza Párt egy hosszabb Facebook-videóból származó részletet küldött el a sajtónak, amelyben Aba-Horváth István arról beszél, hogy Magyar Péter, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként kereste meg őket kapcsolatfelvétel céljából. A párt a 14:15-körüli kezdődő részt úgy értelmezte, hogy a találkozót propagandacélokra akarják felhasználni. Aba-Horváth István arról beszél, hogy szeretné, ha Magyar Péter meggyőzné őt arról, hogy a Tisza Párt döntései, jelöltjei jók lesznek a magyarországi cigányságnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Meghívnák Zelenszkijt Moszkvába, Putyin a biztonságát is garantálná, de van két kemény feltétel
Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója jelezte Oroszország készségét a legfelsőbb szintű párbeszédre. A bejelentés a február 1-jére tervezett orosz–amerikai–ukrán tárgyalás előtt érkezett.


Meghívná Moszkvába a Kreml Volodimir Zelenszkijt, és garantálná a biztonságát egy esetleges csúcstalálkozó erejéig. Ennek azonban két feltétele van: az egyeztetést alaposan elő kell készíteni, és kézzelfogható eredményt kell céloznia. Az ajánlat azután hangzott el, hogy januárban Abu-Dzabiban már tárgyaltak az orosz, amerikai és ukrán delegációk, és a felek a következő, február elsejei háromoldalú megbeszélésre készülnek.

Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója kijelentette,

ha az ukrán elnök készen áll a személyes találkozóra, az orosz fél meghívja őt Moszkvába

írja az UNN orosz sajtóhírek alapján. A tanácsadó Andrij Szibiha ukrán külügyminiszternek arra a nyilatkozatára reagált, amely szerint Zelenszkij kész a tárgyalásra.

„Szeretnék néhány szót szólni arról a kijelentéséről, miszerint Zelenszkij kész találkozni az orosz elnökkel. A kérdés nem új számunkra, és többször is megvitatásra került Vlagyimir Putyin elnökünk és Trump amerikai elnök közötti telefonbeszélgetések során. És ezeken a beszélgetéseken Trump azt javasolta, hogy fontoljunk meg egy ilyen lehetőséget. És a mi megközelítésünk, úgy tűnik, meglehetősen logikus, és Putyin többször is érintette ezt a témát az újságírókkal folytatott kommunikáció során” – mondta Usakov.

A tanácsadó hangsúlyozta, Oroszország nem utasítja el a legmagasabb szintű kapcsolatfelvételt, de két kulcsfontosságú feltételt szabott.

„A megközelítés lényege pedig az, hogy soha nem utasítottuk el és nem is utasítjuk el az ilyen jellegű kapcsolatfelvételt.

A lényeg az, hogy ezek a kapcsolatfelvételek jól elő legyenek készítve – ez az első. Másodszor, konkrét, pozitív eredmények elérésére kell irányulniuk.

És az elnökünk is, többször is újságírókkal beszélve, azt mondta, hogy ha Zelenszkij valóban készen áll egy találkozóra, akkor kérjük, hívjuk meg Moszkvába, és egyúttal biztosítjuk, garantáljuk a biztonságát és a munkavégzéshez szükséges feltételeket” – közölte Jurij Usakov.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„János, pucolj el a magyar közéletből!” – több száz vécékefét borítottak Lázár batidai kastélya elé a momentumosok
Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke a helyszínen követelte Lázár János távozását a közéletből. Fekete-Győr András szerint a kijelentés a Fidesz hivatalos véleményét tükrözi.


Több száz fekete vécékefét borítottak Lázár János batidai kastélyának bejárati kapuja elé szerda délelőtt a Momentum politikusai. Lőcsei Lajos, a párt alelnöke és Fekete-Győr András volt elnöke azért öntötte a keféket a kapu elé, mert nem engedték be őket a miniszter ingatlanához. Az akcióval Lázár Jánosnak a magyarországi cigányságot sértő, napokban tett kijelentéseire reagáltak.

Az építési és közlekedési miniszter egy múlt heti Lázárinfóján arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, és valakinek takarítania kell az InterCityn a mosdót, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, ez pedig szerinte a cigányságot jelenti. A kijelentést követően Lázár szombaton, egy kaposvári gyűlésen bocsánatot kért a szavaiért.

Lőcsei Lajos a batidai kastélynál leszögezte, egyetlen politikus sem sértheti meg büntetlenül a magyarországi cigányság emberi méltóságát. A Momentum alelnöke elmondta, az elmúlt napokban több száz roma és nem roma ember kereste meg azzal a kéréssel, hogy vigye el az üzenetüket a miniszternek.

„Ez az üzenet pedig egyértelmű és rövid: János, pucolj el a magyar közéletből!”

– fogalmazott Lőcsei.

Fekete-Győr András szerint a miniszter kijelentései nem tekinthetők elszigetelt esetnek. Hozzátette, mivel a megnyilvánulások korábban is következmények nélkül maradtak a kormánypártban, Lázár János véleménye valójában a Fidesz hivatalos álláspontját tükrözi.

„Lázár jobban tenné, ha nem várná meg a választók áprilisi ítéletét, hanem azonnal távozna a magyar közéletből”

– tette hozzá a Momentum alapítója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Új pizzérialánc Magyarországon: a Dodo Pizza, egy orosz óriás szállja meg az országot
Az orosz Dodo Pizza a Pizza Me-vel karöltve készül letarolni a magyar piacot. A következő tíz évben akár 30 éttermet is nyitnak.


Az orosz alapítású Dodo Pizza, a világ egyik leggyorsabban növekvő pizzérialánca Magyarországot választotta következő európai célpontjául. A cég a hazai Pizza Me-vel kötött mesterfranchise-megállapodáson keresz tül lép a piacra - írja a 24.hu.

A közleményük szerint a közel 10 milliós lakosság és az ide látogató évi mintegy 15 millió turista vonzó célponttá teszi az országot. A magyar piac kifejezetten erős a házhozszállításra és digitális rendelésre összpontosító üzleti modellek számára, amelyre a Dodo Pizza globális stratégiája is épül.

A tervek szerint az első három évben legalább 10 étterem nyílik, a hosszabb távú cél pedig akár 30 egység kialakítása tíz éven belül. "A terv szerint az első nyitások idén ősz előtt várhatók" – közölte Dmitrj Szolovjev, a Dodo Brands vezérigazgatója.

A Dodo Pizza 2011-ben, az oroszországi Sziktivkarban indult, és mára több mint 1590 éttermet üzemeltet 27 országban Európában, Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten. A cég a szomszédos Romániában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában is jelen van, így éttermeik száma alapján a világ 10 legnagyobb pizzamárkája közé tartoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk